Erdővidéki Lapok, 2004 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2004-03-01 / 1. szám

•­0­0 Erdővidék Múzeumáról ismét ■ Demeter László Az utóbbi években már sokszor írtunk Erdővidék Múzeumáról, mely múzeum megalapításának folyamata a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület kezdeményezésére beindult. Jelenleg van egy felújításra szoruló ingatlan és egy hármas szerződés a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület, a báróci önkormányzat és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum között, mely szerződés ér­telmében a felek Erdővidék Múzeumának létrehozásában és későbbi működtetésében különféle vállalásokat tesznek. És van tenniakarás is a felek részéről, de ez az erény sajnos pénz nélkül semmit sem ér. Az egyesület teljesen az adományokra és a pályázatokra van utalva, ezek az alapok azonban elég­gé esetlegesen érkeznek, a másik két fél is teljesen a szűkös költségvetésére hagyatkozhat. Az ügy előrehaladásának érdekében a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület téglajegyeket bocsájtott ki, melyek megváltásával kiki tetszése szerint pártolhatja a múzeum ügyét. A téglajegyekből eddig befolyt összeg csak az ingatlan vételára utolsó részletének fedezésére volt elegendő. A gyűjtést tovább folytatjuk. Arra, hogy teljesen vagy részlegesen közadakozásból jött létre egy épület vagy egy intézmény, Erdővidéken a múltban már számos példa volt. A századok során holland, német, osztrák stb. segélyek nélkül, önerőből építették fel az erdővidéki közösségek templomainkat, iskoláinkat, parókiáinkat. Munkával és anyagiakkal egyaránt hozzájárultak az építkezéshez. A báróci közkórház is jószerével több évtizedes gyűjtés eredményeként jött létre 1913-ra. A környék művelődési házainak nagy része is közmunkának és a közösség áldozatkészségének köszön­hetően jött létre. A múzeumteremtés újabb példája kellene legyen az összefogásnak. Tudatában vagyok, hogy súlyos anyagi terheket visel családjaink többsége, de azért nagy részünk bármilyen szerény összeggel is, de képes volna hozzájárulni az ügyhöz. Vannak azonban tehetősebb cégek, vállalkozók is vidékünkön, kik szintén némiképp hozzá tudnának járulni az ügyhöz. A harmadik réteg akire számítanunk kell, az Erdővidékről elvándoroltak sokasága. Sok személyes ismerősöm van közöttük, kik eltávozásuk előtt biztattak, hogy majd onnan segíteni fognak az itthoniakon mindennel, amivel csak tudnak. Itt a jó alkalom, így szegenként, deszkánként, téglánként, fejenként, forintonként, eurónként össze tudnánk hordani intézményeinket, ki tudnánk egészíteni a költségvetés hiányosságait, és fel tudnánk gyorsítani Erdővidék Múzeuma létre­hozásának hosszú évek óta húzódó procedúráját is. Intézményeket említettem, mert egy város attól város, hogy intézményei vannak: kórháza, iskolái, bírósága, művelődési háza, városi könyvtára, múzeuma, képzőművészeti galériája, helyi sajtója és még sorolhatnám. Ezen intézmények egy része már szerencsére létezik, működik. Egy részük százados örökségünk, más részük az elmúlt 15 évben jött létre, de még nagyon sok a munka, a hiányosság. A múzeum mellett csak egy hamarosan kínálkozó lehetőségre és kötelességre világí­tanék rá, az oktatás alternatívája megteremtésének szükségességére. Egyházaink szerte vissza­­kapták/kapják ingatlanaikat. Legalább Baróton fölöttébb szükséges volna a felekezeti oktatás újraindítása, mely az oktatás versenyhelyzetét is megteremtené, ezáltal javítva a baróti, vagy akár az erdővidéki oktatás színvonalát. Ide is a közösség áldozatkészsége fog szükségeltetni. Visszatérve a múzeumra, meg kell még jegyeznem, hogy Háromszék legreprezentatívabb múzeu­mait erdővidéki illetőségű személyek alapították, hisz a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum alapítója Csereyné Zathureczky Emília, Olasztelek szülötte, míg a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum alapítója a Kézdivásárhelyen élő Incze László, Bárót szülötte. Ideje tehát, hogy a saját múzeumunkat is megalapítsuk, néhai Kászoni Gáspár órásmester nyomdokain járva, ki életét tette fel a múlt tanúinak számító tárgyi örökség gyűjtésére, és egy baróti székhelyű helytörténeti gyűjtemény létrehozására. Erdővidék Múzeumának feladata jóval sokrétűbb, mint az sokakban egy hagyományos múzeumról él, ahol egy teremőr vigyáz a cserépkancsók és népi eszközök garmadájára. Erdővidék Múzeumának feladata a vidék történeti, néprajzi és természet­­rajzi értékeinek kutatása és bemutatása, mely által Erdővidék lakóinak erdővidéki tudata, lokál­patriotizmusa erősödhet, formálódhat (hisz van, mire büszkék legyünk), ugyanakkor az oly sokat emlegetett turizmust is szolgálhatná, megismertetve a kíváncsi turistával azt, ami érték Erdővidéken, ami megtekintésre érdemes. Mindezért ismételt felhívást intézek azokhoz, akik szívükön viselik a Múzeum ügyét és tehetik, támogassák lehetőségeikhez mérten a létrehozandó intézményt. Annak a közösségnek van jövőképe, az akar élni, az gondolkodik távlatokban, amely közösség teremt, befektet annak érdekében, hogy ő is, de unokái is élvezhessék a most létrehozott intézmények hozadékát, így gondolkodtak kórház-, templom-, kultúrházépítő őseink is. ----------------------------Erdő­vidéki t­­anok--------------------­-----------3

Next