Erdővidéki Lapok, 2007 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2007-03-01 / 1. szám

_________________TÖRTÉNELEM_________________ A Sepsi-Nagybaczoni Molnár család marosszéki ágának részleges története (I.) Nagybaczoni Molnár Ferenc Az 1800-as évek eleje-közepe táján Marosvásárhely környékén feltűnt egy, a mik­­lósvárszéki Sepsibaczonból e vidékre került család­ág, amelynek ezekben az évtizedek­ben itt élt nemzedéke több kiváló, közszerepet is vitt tagjával gazdagította székely nemzetünket, öregbítve annak hírnevét. ► A Sepsi-Baczoni, vagy mint közülük számo­san használták előnevüket, Sepsi-Nagybaczoni Molnár família valószínűsíthetően első foglalás kori székely nemzetségből veszi eredetét. Első név szerint ismert őse, István 1562. évi okirat­ban kerül elénk, akitől való megszakítás nélkü­li leszármazás a jelenkorig követhető. A nagy székely felkelés után, veres darabontok soraiba jutva, továbbra is megőrizték szabadságukat. Báthory István fejedelem 1571-761 között lófő­­séget adományozott két tagjának, és egyikük, György vitte tovább a származás vonalát. A csa­lád helyzete az évszázadok folyamán többször megrendült, de ennek ellenére a 17. század kö­zepétől - miklósvárszéki tisztviselőt is adva a közszolgálat területére - már folyamatosan a fa­luvezető réteghez tartozott. Ebben a viszonylag könnyebb életfeltételeket biztosító létformában saját munkavégzésükkel párhuzamosan állan­dó jelleggel dolgoztattak idegen (jobbágy, zsellér, béres-szolga, stb.) segéderőt gazdaságuk megkí­vánt vitelének elősegítésére. Leginkább kisba­­czoni Benedek Elek családjához hasonlíthat­nánk 1848 előtti állapotukat­. A határőrség fel­állításakor, 1764-ben, mivel nem volt legalább két örökös jobbágy a szolgálatukban, huszárka­tonai kötelezettséget róttak rájuk, melyet ekkor a vagyonos előkelőbb­ voltaképpen a hagyomá­nyos értelemben vett kisnemesekre terheltek. A kényszerhatárőrséget hordozó második generáció feje, Dániel ugyan nagy földszerzőnek bizonyult, csakhogy öt fia lévén, a birtokaprózó­­dást elkerülendő, a két legkisebbet, Pált és And­rást a székelyudvarhelyi református kollégium­ban taníttatta. Pál a jogi tanulmányok befejezté­vel az aranyosszéki Székelyföldvárra, majd a szomszédos (de már Alsó-Fehér megyei) faluba. Maroskáptalanba sodródott. Eleinte feltehetőleg gazdatisztként, később birtokbérlőként szilárdí­totta meg anyagi helyzetét. Gyümölcsöző gaz­dálkodói működését mint földbirtokos fejezte be 1849-ben, amikor is feleségével, Nagybaczoni Hegyi Máriával együtt eddig ismeretlen okok mi­att életét vesztette. Vagyonát, aminek többszáz hold földterület is részét képezte, még életében fiatalabb testvérének Pál nevű elsőszülött fiára hagyta, akit, minthogy gyermektelen volt, saját­jának tekintett és tanulmányaiban ehhez igazo­dóan támogatott. Öccse András 1789-ben született, papnak készült, azonban szándékát az utolsó pillanat­ban megváltoztatva, a vizsgák letételét követően a marosvásárhelyi Királyi Táblára cancellistá­­nak esküdött fel. Joggyakornoki megbízatását a közeli Koronkán élő gróf Tholdalagi család gaz­datiszti állás betöltésére szóló meghívása szakí­totta meg. Előbb özvegy Tholdalagi Lászlóné, majd ennek fia, Zsigmond birtokán irányította a gazdálkodás menetét. E minőségben ismerte meg a Pávai Vájna család 1700-as években Tor­­dára származott, városi és megyei tisztségeket viselő ágából való Ráchelt. Megismerkedésük körülményei nem tisztázottak. Annyi azért bizo­nyos, hogy első gyermekük érkezése nem sokkal házasságkötésük után történt, vagyis aligha­nem ez sürgette esküvőjük sietős megtartását. A Nagybaczoni Molnár család egyik címerváltozata

Next