Erdővidéki Lapok, 2007 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2007-03-01 / 1. szám
_________________TÖRTÉNELEM_________________ A Sepsi-Nagybaczoni Molnár család marosszéki ágának részleges története (I.) Nagybaczoni Molnár Ferenc Az 1800-as évek eleje-közepe táján Marosvásárhely környékén feltűnt egy, a miklósvárszéki Sepsibaczonból e vidékre került családág, amelynek ezekben az évtizedekben itt élt nemzedéke több kiváló, közszerepet is vitt tagjával gazdagította székely nemzetünket, öregbítve annak hírnevét. ► A Sepsi-Baczoni, vagy mint közülük számosan használták előnevüket, Sepsi-Nagybaczoni Molnár família valószínűsíthetően első foglalás kori székely nemzetségből veszi eredetét. Első név szerint ismert őse, István 1562. évi okiratban kerül elénk, akitől való megszakítás nélküli leszármazás a jelenkorig követhető. A nagy székely felkelés után, veres darabontok soraiba jutva, továbbra is megőrizték szabadságukat. Báthory István fejedelem 1571-761 között lófőséget adományozott két tagjának, és egyikük, György vitte tovább a származás vonalát. A család helyzete az évszázadok folyamán többször megrendült, de ennek ellenére a 17. század közepétől - miklósvárszéki tisztviselőt is adva a közszolgálat területére - már folyamatosan a faluvezető réteghez tartozott. Ebben a viszonylag könnyebb életfeltételeket biztosító létformában saját munkavégzésükkel párhuzamosan állandó jelleggel dolgoztattak idegen (jobbágy, zsellér, béres-szolga, stb.) segéderőt gazdaságuk megkívánt vitelének elősegítésére. Leginkább kisbaczoni Benedek Elek családjához hasonlíthatnánk 1848 előtti állapotukat. A határőrség felállításakor, 1764-ben, mivel nem volt legalább két örökös jobbágy a szolgálatukban, huszárkatonai kötelezettséget róttak rájuk, melyet ekkor a vagyonos előkelőbb voltaképpen a hagyományos értelemben vett kisnemesekre terheltek. A kényszerhatárőrséget hordozó második generáció feje, Dániel ugyan nagy földszerzőnek bizonyult, csakhogy öt fia lévén, a birtokaprózódást elkerülendő, a két legkisebbet, Pált és Andrást a székelyudvarhelyi református kollégiumban taníttatta. Pál a jogi tanulmányok befejeztével az aranyosszéki Székelyföldvárra, majd a szomszédos (de már Alsó-Fehér megyei) faluba. Maroskáptalanba sodródott. Eleinte feltehetőleg gazdatisztként, később birtokbérlőként szilárdította meg anyagi helyzetét. Gyümölcsöző gazdálkodói működését mint földbirtokos fejezte be 1849-ben, amikor is feleségével, Nagybaczoni Hegyi Máriával együtt eddig ismeretlen okok miatt életét vesztette. Vagyonát, aminek többszáz hold földterület is részét képezte, még életében fiatalabb testvérének Pál nevű elsőszülött fiára hagyta, akit, minthogy gyermektelen volt, sajátjának tekintett és tanulmányaiban ehhez igazodóan támogatott. Öccse András 1789-ben született, papnak készült, azonban szándékát az utolsó pillanatban megváltoztatva, a vizsgák letételét követően a marosvásárhelyi Királyi Táblára cancellistának esküdött fel. Joggyakornoki megbízatását a közeli Koronkán élő gróf Tholdalagi család gazdatiszti állás betöltésére szóló meghívása szakította meg. Előbb özvegy Tholdalagi Lászlóné, majd ennek fia, Zsigmond birtokán irányította a gazdálkodás menetét. E minőségben ismerte meg a Pávai Vájna család 1700-as években Tordára származott, városi és megyei tisztségeket viselő ágából való Ráchelt. Megismerkedésük körülményei nem tisztázottak. Annyi azért bizonyos, hogy első gyermekük érkezése nem sokkal házasságkötésük után történt, vagyis alighanem ez sürgette esküvőjük sietős megtartását. A Nagybaczoni Molnár család egyik címerváltozata