Erec, 1999 (1-12. szám)

1999-01-01 / 1. szám

SSK­ /N­éhány év­vel ezelőtt tör­tént velem az alábbi eset. Reggel hat óra volt, és éppen zuhanyoztam, amikor valaki kopogtatott az ajtómon. Miközben egy szál törülközőt csavarva magam köré az ajtóhoz siettem, azon gondolkoztam, vajon ki za­varhat ilyen hajnali órán. Legnagyobb meglepetésemre Sandra állt az ajtóban, egy amerikai önkéntes, aki bú­csúzni jött tőlem, mert ő és a barátja elutazni készültek a kibucból. Ahogy megölelt és megpuszilta az arcomat, észrevettem Jonatánt, az egyik kibuc­ lakót, aki éppen ar­ra biciklizett. „Fogadjunk, hogy holnap délben már az egész kibuc arról fog beszélni, hogy mi ketten együtt töl­töttük az éjszakát”, mondtam Sandrának, de ő csak mo­solygott, adott még egy puszit és elment. Nyilván már ki is találták, hogy néhány órával később mindenki „Joszi szexbotrányát” taglalta. Azt kérdezik, hogyan reagáltam? Nos, egyszerűen nem foglalkoztam vele. A történet tanulsága az, hogy a kibucban épp olyan ál­talánosak a pletykák és rosszindulatú megjegyzések, mint bárhol máshol a világon. Az egyetlen különbség, hogy mivel a kibuc meglehetősen zárt közösség, a plety­kák is közelebbről érintik az embert. A hét év alatt, amit eddig a Sde Nehemia Kibucban töl­töttem Felső-Galileában, Izrael egyik legfestőibb vidékén, sok érzelmi hullámhegyen és -völgyön mentem keresztül, és arra a következtetésre jutottam, hogy ha az ember „jó passzban van”, a kibuc nagyszerű dolog, ellenkező eset­ben viszont nem az. Nem mindenkinek való ez az életforma. A kibucban élők viselkedését nem mindig könnyű megérteni, és talán még nehezebb elfogadni. De úgy érzem, hogy mindazon változások ellenére, amelyek a kibuc intézményét is meg­változtatták, ez még mindig egy olyan életforma, amely iz­galmas kihívást jelent, ha valaki elég nyitott és rugalmas. Az emberek hajlamosak arra, hogy a kibucnak csak az árnyoldalait vegyék észre, és elfelejtik mindazt, ami egy ilyen közösséget vonzóvá tesz. Csodálatos érzés volt pél­dául, hogy ahányszor csak egy militim után hazatértem (tartalékos szolgálat a hadseregnél), egy egész sereg em­ber sietett az üdvözlésemre. Ami szintén mély benyomást tett rám a kibucban, az az idősebbekhez való viszony volt. Bár egy kibucban ugyanabban az életkorban vonulhat va­laki nyugdíjba, mint a városban, a tendencia az, hogy az emberek sokkal tovább dolgoznak. Ez azért lehetséges, mert a munkafeltételeket az idősebbek igényeihez igazít­ják, így továbbra is ki tudják venni a részüket a kibuc munkájából. A beteg és sérült emberekkel szemben tanú­sított tapintat is szembeötlő. Sohasem fogom elfelejteni például, amikor az első kibucban töltött napomon körbe­vezettek, és egy egészen különleges házra figyeltem föl. Megkérdeztem a vezetőmet, miért más ez a ház, mint a többi, ő pedig elmagyarázta, hogy a ház lakója betegsége miatt tolókocsiban él, ezért számára olyan bejáratot épí­tettek, amely megkönnyíti számára a közlekedést. A kibuc jövője, épp a változások következtében, mind­annyiunk számára ismeretlen. Sokan nem hajlandók be­látni, hogy a kibucokban végbemenő változás természetes folyamat, hiszen ezek az intézmények nem függetlenít­hetőek attól az izraeli társadalomtól, amely szintén mély­reható változások színtere. Az egyetlen kérdés, vajon ezek a változások érintetlenül hagyják-e azt a különleges érték­rendet, amelyet a kibuc képvisel, vagy előbb-utóbb beol­vadunk a minket körülvevő társadalomba, úgy vélem, hogy identitástudatunk megőrzésének egyik módja az, hogy kérdéseket tegyünk fel. Mindaddig, amíg kérdezünk, és nem egyszerűen úgy fogadjuk el a dolgokat, ahogy tör­ténnek velünk, életképes közösség maradhatunk. Ha bármilyen kérdésük lenne a kibuccal vagy az izra­eli társadalommal kapcsolatban, legjobb képességeim szerint szívesen válaszolok rá. Nagyon szeretnék az Erec­­ben egy olyan rovatot indítani, amelyben olvasói levelek­re válaszolhatnék. Meggyőződésem, hogy buta kérdés nem létezik, ezért mindenkit arra kérek, hogy ragadjon tollat, és írjon bátran, hogy mihamarabb elkezdhessük ezt az izgalmas dialógust. Lehitraot (viszontlátásra) Jíűezi A válaszokat, a Szochnut címén, Bp., 1062 Lendvay u. 17-19, vagy e-mailen ajafibp@alarmix.net re várjuk, esetleg faxon a 31164­ 59-es számra 2

Next