„Érted Vagyok”, 1995 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1995-08-01 / 4. szám
Vasárnapi szentírási elmélkedések „Érted vagyok” 1995. augusztus • 27 Szeptember 17.— Évközi 24. vasárnap — Lukács 15,1-32 — Isten "megrögzött" optimista Isten megrögzött optimista. Ez a mondanivaló lényege mindhárom példázatban, de azért a három igen komoly különbözőséget mutat a megtérés, vagyis az önzetlenné válás módozatait és azok kezelését illetően. Menjünk sorban! A birka nem túl okos lény, de bégetni azért tud, ha észreveszi, hogy nincs a többivel. Ez segít a rátalálásban. Megkönnyíti annak a helyzetét, aki elveszetteket keres (vö. Lk 19,10). Amikor aztán a pásztor észreveszi, hogy valamelyik elkóborolt, nyugodtan otthagyja a pusztában 99 békésen legelésző birkáját, hiszen a helyükön vannak, és izgatottan lódul a századik után, lemászik érte a gödör mélyére, ha kell, akár szombaton is (Mt 12,11). Aztán a vállán viszi hazáig, de az ünnepi lakoma alatt már nincs a vállán. Amíg meg nem találja valaki a helyét az Isten Országában, addig gondoskodni kell róla, de ha már megtalálta, nem szabad többé gyámkodni felette. A drachma egy napszámot érő görög pénz, akárcsak a rómaiaknál a dénár (vö. Mt 20,2). Akinek csak tíz van belőle, annak egy is komoly érték. Ám a drachma nem béget. Egyet csendül, ha leejtjük, s egyet koppan, amikor befejezi elgurulását, de ha puhára esik, még ennyit sem jelez. Eltűnik hang nélkül. Nem is érzi, hogy nincs a helyén. Keresni kell. Nem könnyű megtalálni, éppen mert csöndben van. Nagyobb világosságot kell csinálni, nagyobb tisztaságot teremteni, hogy észrevegyük, valószínűleg a saját portánkon! Alighanem partvissal kell kipiszkálni a sarokból. Hagyja magát piszkálni, s így kerül a helyére. A kisebbik fiú nem ügyetlenségből téved el, mint egy birka, nem is a nehézségi erő következtében pottyan le, mint egy pénzdarab, hanem módszeresen előkészítve hagyja el az apai házat. Úgy mesterkedik, hogy még életben levő apjától örököljön. Hálátlan, türelmetlen, kapzsi, léha, rövidlátó és pazarló. Ráadásul peches is. Akkor tör ki az éhínség ott, ahol eldorbézolta örökségét, amikor már egy vasa sincs. Olyasmit kell tennie idegenben, amit hazai pályán sem szeretett: dolgozni! De telítve van a munkaerőpiac. Zsidó ember számára a sertés a legtisztátalanabb állat. Nincs olyan szorultság, hogy őkondásnak álljon. A példabeszéd sarkítása következtében pedig éppen segédkondás lesz belőle. Előleget és ebédjegyet azonban nem kap, így továbbra is korgó gyomorral végezheti azt a számára igen megalázó munkát, aminél apja farmján százszor különbet kap a legutolsó munkanélküli is. Ekkor kap észbe. Van, akinél ki kell várni ezt a pillanatot, előbb nem lehet vele mit kezdeni. Neki mindenesetre nem küldött, nem is szaladt utána az apja. Viszont eléje szaladt abban a pillanatban, ahogy meglátta őt a ház lapos tetejéről, ahonnan naphosszat leste, mikor érkezik vissza. Van, akit vállra kell venni, van akit piszkálni kell, s akkor kerül a helyére, de van, akire csak türelmesen várni szabad, s amikor elindul visszafelé, akkor kell eléjeszaladni, összekeverni pont annyira nem szabad ezeket a kezelési módokat, mint amennyire ostobaság lenne egy makacs fiú után lemászni a fekete lyukba, gyűrűvel csalogatni a birkát a réten, vagy távcsővel figyelni a háztetőről, gurul-e már haza a pénzecskénk. Nincs kaptafa. Oda kell figyelni. Ahogyan Égi Apácskánk figyel kóbor és otthon dohogó gyerekeire egyaránt. Mert Isten, a megrögzött optimista abban bízik, hogy mindnyájunk önzetlenné válásának örülhet egyszer. Szeptember 24 — Évközi 25. vasárnap —Lukács 16,1-13 —A pénz jó szolga, de rossz úr A fortélyos ökonómust (oikonomosz) elbocsájtják, mivel rossz hatásfokkal dolgozott külföldi főnöke tőkéjének gyarapításán. Ekkor elkezd relaxálni, és arra a megállapításra jut, hogy visszatornászni ugyan már nem tudja magát eredeti pozíciójába, a fizikai állományt nem bírná, a munkanélküli segélyt szégyellné, de arra még vannak esélyei, hogy a felmondási idő alatt létrehozzon egy önsegélyező csoportot. Ennek aztán ő lenne az első és egyelőre talán egyedüli haszonélvezője is. A dolog technikai része abból áll, hogy végkielégítésének összegét nem vágja zsebre, hanem Kamatelengedések Finanszírozását Felvállaló Alapítvány létrehozásába fekteti. Még arra is vigyáz, hogy a természetbeni kamatokból más-más mennyiséget engedjen el, s így azok közel azonos értékűek legyenek, nehogy megsértődjék, akinek kevésbé csökkenti az adósságát. 18 hektó olaj ára is kb. 500 dénár, 73 hektó gabona ára is kb. annyi, és így tovább. Gazdájától még elismerést is kap az elbocsájtás és a végkielégítés mellé, mivel nem a rövid lejáratú pénzfelmarkolást választotta, hanem egy távlati megoldást, „a kielégülés késleltetését” „a veszteség kockázatával”, ahogy azt M. Scott Peck mondaná. Mindez azonban még mindig csak arra elég ész, hogy miképpen biztosítsa az ember az egzisztenciáját ebben a világban, hogyan legyen mértéktartással, okosan önző. Szégyenletes igazságot fogalmaz meg viszont a 8. vers: E világ gyermekei célszerűbben alkalmazzák saját eszközeiket saját céljaik eléréséhez, mint a fény gyermekei a magukért a magukéihoz. Más szavakkal: a hamis mammon szolgái jobban terjesztik uruk birodalmát, mint az igaz Istenéi. És ez nagy baj. Mitől hamis a mammon? Attól, hogy azt hazudja: Bízz bennem, szolgálj nekem, ragaszkodj hozzám, gyarapíts engem, akkor jársz jól, így lesz szebb a világ (13. vers)! És mi az igazság? Akkor járunk jól, akkor lesz szebb a világ, ha Istenben bízunk, őt szolgáljuk, hozzá ragaszkodunk, benne gyarapszunk (Lk 12,21). A hamis mammon bálványa Isten-, szeretet-, élet-, ember, és világellenes, és végső soron önmaga ellen dolgozik. Az igaz Isten viszont világ-, ember-, élet- és szeretetpárti, nem dolgozik önmaga ellen, hanem saját szeretetországának kiteljesedésén. Ma már látva látjuk, hová vezet a gazdasági versengés. Miképpen teszi tönkre a pénz bálványozása az emberi kapcsolatokat, az élő környezetet, az egészséget, a békét, az értékrendet, magát Istent és országát a szívünkben, a világban, végül is felgöngyölítéssel fenyegetve az egész földkerekséget (nukleáris vagy ökológiai katasztrófa). Pedig csak a lustaságot meg a kapzsiságot kellene elfelejtenünk, és elfelejthetnénk mindenfajta pénzt. Ha nem lennénk kapzsiak, bátran részesedhetnénk az egymás által létrehozott értékekből, anélkül hogy némelyek fizetési kötelezettség hiányában felesleget halmoznának fel, miközben másoknak nem jutna. A gyakorlat persze fizetési kötelezettséggel együtt sem sokkal rózsásabb, mint látjuk, mivel a pénz forgalmazása nem azokat tántorítja vissza az áruvásárlástól, akik már eddig is felesleget halmoztak fel, hanem azokat, akiknek a napi betevőre sem jut. Ezzel szemben, ha nem lennénk lusták, nem kellene munkabérrel serkenteni bennünket arra, hogy legyen miből megvásárolnunk minden szükségeset, amit nem tudunk magunknak előállítani. A gyakorlat persze erről az oldalról is homlokegyenest ellenkező, s a leglustábbaknak van alkalmasint a legnagyobb tőkéjük. Pedig jó elosztás esetén az anyagiak még így is kitűnően funkcionálhatnának szolgaként; csak úrként komiszak, amikor átveszik az élet irányítását, holott „a legnagyobb értékek kizárólag ingyen kaphatók”. A pénz nem attól az ördög ganúja, hogy bankjegynyomdában állítják elő, hanem attól, hogy önzésre használjuk. Mert ha — viszonzást nyújtani nem képes rászorulókat támogatva vele — „barátok” szerzésére használjuk, akkor az „örök sátrakat” megnyitó ereje támad (9. vers).