„Érted Vagyok”, 1995 (6. évfolyam, 1-6. szám)

1995-02-01 / 1. szám

4 • 1995. február érted vagyok” Tanulmány Ezen a ponton szólnunk kell a harma­dik világ külföldi adósságainak szerepé­ről. A külföldi adósságok azért jelentő­sek, mert lehetővé teszik az első világ számára, hogy szabályozzák, vagy akár megakadályozzák a harmadik világ fej­lődési lehetőségeit. Döntő eszközzé te­szik a külföldi adósságokat annak érde­kében, hogy ők diktálhassák a harmadik világ eladósodott országainak gazdasági és fejlesztési politikájukat. Ez figyelhető meg a Nemzetközi Valutaalap által meg­kívánt úgynevezett „struktúraillesztési rendszabályok” tendenciájában. Ezek egyértelműen megakadályozzák a fejlet­len országok ipari termékeinek bebocsá­tását a nemzetközi munkamegosztásba. Ehhez kiváló eszköz a külföldi adósság. Elreteszelik a harmadik világ fejlődését olyan kötelezettségekre utalva, amelyek­nek látszólag semmi közvetlen kapcso­latuk nincs a fejlesztéssel, tudniillik egy­kor megkötött szerződések megtartására utalnak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezeket a nemzetbiztonság ál­lami terroristáival megegyezésben kötöt­ték meg, és azok legnagyobbrészt úgy­nevezett „fejlesztési segélyekből” tevőd­nek össze. A fejlődés megakadályozásá­nak valódi szándékát a „pacta sunt ser­vanda” (a paktumokat meg kell tartani) mottóval fedik el. Csak az országok el­adósodása és kötelességük az adósság törlesztésére marad csak látható. Vég­eredményben a harmadik világ országait szinte kétségbeesett nyersanyagtermelés­re kényszerítik, ami teljesen lefékezi az ipar fejlődését. A politikai következmény: lemonda­nak a szociális államról és annak reform­jairól, az oktatást és az egészségügyet privatizálják, a hagyományos mezőgaz­dasági struktúrákat és a közös gazdálko­dás intézményeit lebontják. Világos jelek mutatják, hogy a cent­rum országai már nem fogadják el a fejlesztési koncepciót. Új formulát talál­tak ki erre, a „feltételekhez kötött fej­lesztési segély”-t. A harmadik világ egyik-másik kis országa ugyan megme­nekülhet a centrum országai által rájuk kényszerített sorstól, tendenciájában azonban megfigyelhető, hogy az „ember­arcú kapitalizmus” korszakában létesített ipar nem fejlődik, vagy tönkremegy. A centrum országai a maguk számára már semmi előnyt nem látnak a harmadik világ fejlesztésében, legfeljebb csak hát­rányt. A tények ideológiai háttere Ma a kapitalizmus győztesnek hiszi magát. Az USA külügyminisztériumában a történelem végét hirdető filozófia ka­pott lábra. (Ez Hegel abszolút eszméjé­nek megvalósulására utal.) Ez a filozófia olyan jövőt ígér, amelyben nem lesz tör­ténelem, nincsenek konfliktusok, amely­ben az első világ már megtalálta békéjét, a harmadik világ pedig nem számít töb­bé.­ Az „emberarc nélküli kapitalizmus” ideológiai atyja, Friedrich Hayek, már évekkel ezelőtt követelte a gazdaság tel­jes erkölcsmentesítését eme fejlődés szá­mára. „Az olyan világ, amely az egyenlőség eszméjén alapszik, nem tudja megoldani a túlnépesedés problémáját... Ha garan­táljuk, hogy minden megszületett gyer­mek életben marad, akkor nagyon hamar abba a helyzetbe kerülünk, hogy ígére­tünket nem tudjuk teljesíteni. A túlnépe­sedés ellen csak egyetlen fék létezik, mégpedig az, hogy csak azok a népek maradjanak meg és szaporodjanak, ame­lyek meg tudják oldani élelmezésüket.”­ Ezzel olyan világot hirdetnek meg, amelyben már csak egyetlen úr és mester van, amelyben csak egyetlen rendszer számít, egyetlen birodalom létezik az egész világ felett. E világuralom elől menedék sehol nem található, mindent elborít. Totális hatalma birtokában az el­ső világ magabiztosan mutatja fel: mi vagyunk a megvalósult eszme! Ahogy Leszek Kolakowski lengyel filozófus az ötvenes években szembe került a sztáli­nizmussal, azt vetve ellene, hogy egyet­len alternatívával akar zsarolni.­ Kola­kowski azonban nem tudta elképzelni, mi történik, ha az egyetlen alternatívával történő zsarolás világszerte abszolút ha­talommal rendelkező rendszerből indul ki.­ Valójában ma vált az egyetlen al­ternatívával történő zsarolás korlátozás nélkül lehetségessé. A harmadik világ országai totális alávetettségbe kerülnek. A függőségi helyzet teljessé válik, de tilos beszélni róla. A harmadik világban élő emberek egyszerűen fölöslegesek. A dolog világos: a fölöslegessé tett emberek végül is fölöslegesnek látsza­nak, és megszűnik emberi méltóságuk. Ezen az emberi jogok nyilatkozatainak ezrei sem változtathatnak. A kizsákmá­­nyoltakat emberi méltóságukban sértik meg, de a fölöslegesek már azt a méltó­ságot sem kapják meg, ami egyáltalán még megsérthető volna. Ezzel az emberi jogoknak minden egyetemessége elpáro­log, amit a demokratikus világ a hideg­háború idején annyi nyomatékkal pana­szolt fel. Mindenki egyenjogúan nem egyenlő. Mindenki egyenjogúan harcol a másik ellen. Mindenkitől egyenjogúan megtagadják a biológiai élet jogosságát. Azonban mindenkinek egyenjogúan ren­delkezésére áll a szabad választás lehe­tősége: úgy élhetnek, ahogy akarnak , ha tudnak. A polgári társadalomban zajló halálos küzdelem — minden lehetséges alterna­tíva ellen — egyben halálos küzdelmet jelent az emberi méltóság elismerése el­len. Az embernek nem biztosítják a jogot ahhoz, hogy emberhez méltó módon él­hessen. Az élethez, sőt a jó élethez való jogot csak akkor nyeri el, ha sikerül el­ismertetnie magát a piacon. Ha ez nem sikerül, a piac bebizonyítja, hogy nincs emberi méltósága, és joga sincs arra igényt tartani. Az a társadalom, amely nyíltnak ne­vezi önmagát, eljutott az első tökéletesen zárt társadalom állapotába, amely elől már nincs kitérő. Ennek megfelelően Karl L. Popper, a német politikusok házi filozófusának meggyőződése szerint „mindnyájan biztosan érezzük, hogy ál­maink szép, tökéletes társadalmában mindenki boldog lenne, és földi menny­ország lenne az a világ, amelyben mind­nyájan szeretnénk egymást. Azonban mindig poklot eredményez az a kísérlet, amely a mennyországot a földön rendez­né be. Ez a kísérlet vallásháborúkhoz vezet, és a lelkek inkvizíció általi meg­mentéséhez.”­ Az ilyenfajta propaganda tönkreteszi a más alternatíva létezését elfogadó tu­datot. Úgy tűnik, az a meggyőződés ha­­rapódzik el, hogy valóban nincs több alternatíva. 4 Vö. F. Fukuyama, Das Ende der Geschichte?, in: Europäischer Rundschau 17 /1989/4. füzet; vö. még H. Gallardo, Francis Fukuyama y el triumfo del capitalismo burgués. El final de la historia o el deseo de finalizar el ser humano?, in Pasos No. 27/1990; uö. Francis Fukuyama: El final de la historia y el tercer mundo, in Pasos No. 28/1990. 5 Wirtschaftwoche vom 6. März 1981, idézi E. Altvater, Die Zukunft des Marktes, Münster/Westf. 1991, 346. o. Hayek arra is rávilágít, mire szolgál ez az áldozat: ,A szabad társadalomnak meghatározott morálra van szüksége, amely végső fokon az élet fenntartására korlátozódik, nem minden élet fenntartására, mert szükségessé válhat más egyedi életek feláldozása nagyobb számú élők csoprtjának megmentése érdekében. Ezért az élet mérlegeléséhez egyedül érvényes erkölcsi mérce csak a magántulajdon és a szerződés lehet.” F. A. Hayek, Interview in El Mercurio, 1981. április 19. (Hayek ezt az interjút a Mont-Pellerin Társaság Chilében tartott ülése alkalmából ott tartózkodásakor adta.) 6 L. Kolakowski, Der Mensch ohne Alternative. München 1960. Kolakowski sajnos nem foglalkozott a problémával Angliába költözése után. 7 L. Kolakowski, Der Mensch ohne Alternative. München 1960. Kolakowski arról nem beszél, hogy ő viszont olyan társadalomban él, amely mindennemű alternatívát visszautasít. 8 K. R. Popper, Die offene Gesellschaft und ihre Feinde. Tübingen 1980, II. kötet, 14. fejezet, 292. oldal.

Next