„Érted Vagyok”, 1995 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1995-02-01 / 1. szám
4 • 1995. február érted vagyok” Tanulmány Ezen a ponton szólnunk kell a harmadik világ külföldi adósságainak szerepéről. A külföldi adósságok azért jelentősek, mert lehetővé teszik az első világ számára, hogy szabályozzák, vagy akár megakadályozzák a harmadik világ fejlődési lehetőségeit. Döntő eszközzé teszik a külföldi adósságokat annak érdekében, hogy ők diktálhassák a harmadik világ eladósodott országainak gazdasági és fejlesztési politikájukat. Ez figyelhető meg a Nemzetközi Valutaalap által megkívánt úgynevezett „struktúraillesztési rendszabályok” tendenciájában. Ezek egyértelműen megakadályozzák a fejletlen országok ipari termékeinek bebocsátását a nemzetközi munkamegosztásba. Ehhez kiváló eszköz a külföldi adósság. Elreteszelik a harmadik világ fejlődését olyan kötelezettségekre utalva, amelyeknek látszólag semmi közvetlen kapcsolatuk nincs a fejlesztéssel, tudniillik egykor megkötött szerződések megtartására utalnak, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezeket a nemzetbiztonság állami terroristáival megegyezésben kötötték meg, és azok legnagyobbrészt úgynevezett „fejlesztési segélyekből” tevődnek össze. A fejlődés megakadályozásának valódi szándékát a „pacta sunt servanda” (a paktumokat meg kell tartani) mottóval fedik el. Csak az országok eladósodása és kötelességük az adósság törlesztésére marad csak látható. Végeredményben a harmadik világ országait szinte kétségbeesett nyersanyagtermelésre kényszerítik, ami teljesen lefékezi az ipar fejlődését. A politikai következmény: lemondanak a szociális államról és annak reformjairól, az oktatást és az egészségügyet privatizálják, a hagyományos mezőgazdasági struktúrákat és a közös gazdálkodás intézményeit lebontják. Világos jelek mutatják, hogy a centrum országai már nem fogadják el a fejlesztési koncepciót. Új formulát találtak ki erre, a „feltételekhez kötött fejlesztési segély”-t. A harmadik világ egyik-másik kis országa ugyan megmenekülhet a centrum országai által rájuk kényszerített sorstól, tendenciájában azonban megfigyelhető, hogy az „emberarcú kapitalizmus” korszakában létesített ipar nem fejlődik, vagy tönkremegy. A centrum országai a maguk számára már semmi előnyt nem látnak a harmadik világ fejlesztésében, legfeljebb csak hátrányt. A tények ideológiai háttere Ma a kapitalizmus győztesnek hiszi magát. Az USA külügyminisztériumában a történelem végét hirdető filozófia kapott lábra. (Ez Hegel abszolút eszméjének megvalósulására utal.) Ez a filozófia olyan jövőt ígér, amelyben nem lesz történelem, nincsenek konfliktusok, amelyben az első világ már megtalálta békéjét, a harmadik világ pedig nem számít többé. Az „emberarc nélküli kapitalizmus” ideológiai atyja, Friedrich Hayek, már évekkel ezelőtt követelte a gazdaság teljes erkölcsmentesítését eme fejlődés számára. „Az olyan világ, amely az egyenlőség eszméjén alapszik, nem tudja megoldani a túlnépesedés problémáját... Ha garantáljuk, hogy minden megszületett gyermek életben marad, akkor nagyon hamar abba a helyzetbe kerülünk, hogy ígéretünket nem tudjuk teljesíteni. A túlnépesedés ellen csak egyetlen fék létezik, mégpedig az, hogy csak azok a népek maradjanak meg és szaporodjanak, amelyek meg tudják oldani élelmezésüket.” Ezzel olyan világot hirdetnek meg, amelyben már csak egyetlen úr és mester van, amelyben csak egyetlen rendszer számít, egyetlen birodalom létezik az egész világ felett. E világuralom elől menedék sehol nem található, mindent elborít. Totális hatalma birtokában az első világ magabiztosan mutatja fel: mi vagyunk a megvalósult eszme! Ahogy Leszek Kolakowski lengyel filozófus az ötvenes években szembe került a sztálinizmussal, azt vetve ellene, hogy egyetlen alternatívával akar zsarolni. Kolakowski azonban nem tudta elképzelni, mi történik, ha az egyetlen alternatívával történő zsarolás világszerte abszolút hatalommal rendelkező rendszerből indul ki. Valójában ma vált az egyetlen alternatívával történő zsarolás korlátozás nélkül lehetségessé. A harmadik világ országai totális alávetettségbe kerülnek. A függőségi helyzet teljessé válik, de tilos beszélni róla. A harmadik világban élő emberek egyszerűen fölöslegesek. A dolog világos: a fölöslegessé tett emberek végül is fölöslegesnek látszanak, és megszűnik emberi méltóságuk. Ezen az emberi jogok nyilatkozatainak ezrei sem változtathatnak. A kizsákmányoltakat emberi méltóságukban sértik meg, de a fölöslegesek már azt a méltóságot sem kapják meg, ami egyáltalán még megsérthető volna. Ezzel az emberi jogoknak minden egyetemessége elpárolog, amit a demokratikus világ a hidegháború idején annyi nyomatékkal panaszolt fel. Mindenki egyenjogúan nem egyenlő. Mindenki egyenjogúan harcol a másik ellen. Mindenkitől egyenjogúan megtagadják a biológiai élet jogosságát. Azonban mindenkinek egyenjogúan rendelkezésére áll a szabad választás lehetősége: úgy élhetnek, ahogy akarnak , ha tudnak. A polgári társadalomban zajló halálos küzdelem — minden lehetséges alternatíva ellen — egyben halálos küzdelmet jelent az emberi méltóság elismerése ellen. Az embernek nem biztosítják a jogot ahhoz, hogy emberhez méltó módon élhessen. Az élethez, sőt a jó élethez való jogot csak akkor nyeri el, ha sikerül elismertetnie magát a piacon. Ha ez nem sikerül, a piac bebizonyítja, hogy nincs emberi méltósága, és joga sincs arra igényt tartani. Az a társadalom, amely nyíltnak nevezi önmagát, eljutott az első tökéletesen zárt társadalom állapotába, amely elől már nincs kitérő. Ennek megfelelően Karl L. Popper, a német politikusok házi filozófusának meggyőződése szerint „mindnyájan biztosan érezzük, hogy álmaink szép, tökéletes társadalmában mindenki boldog lenne, és földi mennyország lenne az a világ, amelyben mindnyájan szeretnénk egymást. Azonban mindig poklot eredményez az a kísérlet, amely a mennyországot a földön rendezné be. Ez a kísérlet vallásháborúkhoz vezet, és a lelkek inkvizíció általi megmentéséhez.” Az ilyenfajta propaganda tönkreteszi a más alternatíva létezését elfogadó tudatot. Úgy tűnik, az a meggyőződés harapódzik el, hogy valóban nincs több alternatíva. 4 Vö. F. Fukuyama, Das Ende der Geschichte?, in: Europäischer Rundschau 17 /1989/4. füzet; vö. még H. Gallardo, Francis Fukuyama y el triumfo del capitalismo burgués. El final de la historia o el deseo de finalizar el ser humano?, in Pasos No. 27/1990; uö. Francis Fukuyama: El final de la historia y el tercer mundo, in Pasos No. 28/1990. 5 Wirtschaftwoche vom 6. März 1981, idézi E. Altvater, Die Zukunft des Marktes, Münster/Westf. 1991, 346. o. Hayek arra is rávilágít, mire szolgál ez az áldozat: ,A szabad társadalomnak meghatározott morálra van szüksége, amely végső fokon az élet fenntartására korlátozódik, nem minden élet fenntartására, mert szükségessé válhat más egyedi életek feláldozása nagyobb számú élők csoprtjának megmentése érdekében. Ezért az élet mérlegeléséhez egyedül érvényes erkölcsi mérce csak a magántulajdon és a szerződés lehet.” F. A. Hayek, Interview in El Mercurio, 1981. április 19. (Hayek ezt az interjút a Mont-Pellerin Társaság Chilében tartott ülése alkalmából ott tartózkodásakor adta.) 6 L. Kolakowski, Der Mensch ohne Alternative. München 1960. Kolakowski sajnos nem foglalkozott a problémával Angliába költözése után. 7 L. Kolakowski, Der Mensch ohne Alternative. München 1960. Kolakowski arról nem beszél, hogy ő viszont olyan társadalomban él, amely mindennemű alternatívát visszautasít. 8 K. R. Popper, Die offene Gesellschaft und ihre Feinde. Tübingen 1980, II. kötet, 14. fejezet, 292. oldal.