„Érted Vagyok”, 2013 (24. évfolyam, 1-6. szám)
2013-02-01 / 1. szám
Interjú rérsen vagyok” 2013. február • 3 Mindezek után egyáltalán reformálhatónak tartja-e még a római katolikus egyházat? Én történelmi dimenziókban gondolkodom, ezért nem zárom ki a reményt. Mindenesetre a párbeszéd és a reform megtagadása miatt az egyház legsúlyosabb válságát éljük át a francia forradalom óta. De magában az egyházban van ellenállás is a restaurációval szemben: osztrák plébánosok százai küzdenek az XXL méretű egyházközségek létrehozása és a klerikalizmus ellen. Freiburgban több mint 150 pap nyilatkozott úgy, hogy nem fogják megtagadni az áldozást az újraházasodott elváltaktól, ahogyan ezt az egyházjog megköveteli. A tiltakozás minőségi ugrását látja-e ebben? Igen, végre határozottan és világosan beszélnek. Hiszen régóta nem sikerült aktivizálni a papságot. Annak fő oka, hogy a püspökök nem tanúsítanak ellenállást Rómával szemben, mindenekelőtt abban az engedelmességi esküben van, amelyet le kell tenniük a pápára. Ez oly feltétlen módon van megfogalmazva, mint az az eskü, amelyet annak idején a Führerre kellett tenni; egyik sem engedélyez semmiféle ellenállást. Az az akadály, hogy az evangélium iránti engedelmességből túltegyék magukat ezen az eskün, nyilvánvalóan olyan magas, hogy egyikük sem meri átugrani. De a plébánosok körében változott valami. Mindig azt mondtam: egy plébános egyedül elveszett, öt plébánost komolyan kell venni, ötven legyőzhetetlen. Gondolja csak meg, hogy az ellenállás - s ez már több, mint tiltakozás - nem korlátozódik a német nyelvterületre: például Franciaországban, Belgiumban, Írországban, az USA-ban és Ausztráliában nyílt akciók folynak a római restauráció ellen. Amit Rómában nagy válságfolyamatnak tekintenek, az alapjában véve a gyógyulás és a megújulás kezdete. De sikeres lehet-e ez a gyógyulás, ha Róma újból és újból fölszakítja a sebet? A pápa 2011 szeptemberi németországi útja világosan megmutatta: XVI. Benedek nem akar reformokat, nem kíván valódi ökumenikus közeledést a reformáció egyházaihoz, és nyitást sem a „világias’ világ felé. Úgy véli, érvényre tudja juttatni álláspontját, mivel olyan szervezetek állnak mögötte, mint az Opus Dei, és rajongó katolikusok ezrei lelkesednek érte és fellépéseiért. És ön a gyógyulás kezdetéről beszél? Nem vezet-e minden reformkezdeményezés kényszerűen az egyházból kifelé, mivel az egyház megtagadja ezeket? És mivel a pápa azt gondolja: Ha ennyien ünnepelnek engem, minek változtassak bármit is? Nem az egész egyház van válságban, hanem mindenekelőtt a hierarchia, amelynek föl kell tennie magának a kérdést: Életben maradhat-e az a világszervezet, amely visszautasít minden reform- és demokratizálási törekvést? Ezt kizártnak tartom. Ön talán még megéri, hogy valami döntő dolog történik - én talán már nem. A Vatileaks-ügy talán már valami robbanásszerű folyamat jele. Mert sok mindent, amit el lehet mondani a vatikáni rendszerről, el lehetett mondani a szovjet rendszerről is, mielőtt összeomlott. Kinek kell előmozdítania az egyház elavult megjelenési formáinak összeomlását? Az én nézőpontomból mindig az a döntő kritérium: Mit tesz a középmezőny? Milyen irányban halad? A reakciósokat nem tudjuk megtéríteni, az az azonban döntő, hogy „az egyház népe” mindenben együttműködik-e, vagy sem. Időközben konzervatív katolikusok is arra a meggyőződésre jutottak, hogy így nem mehetnek tovább a dolgok. Ez reménnyel tölt el. Az egyházi válság mellett hitválság és Isten-válság is van. Tud-e a zsinat lendületet adni ezekben a vonatkozásokban is? Maga Isten nincsen válságban. A katolikus egyház van válságban, és ez az egyik fő oka annak, hogy ma sokan nem hisznek már Istenben. Ez a válság azonban annyiban viszonylagos, hogy sok ember alakított ki egyház nélküli vallásosságot. Ez persze nem jó az egyházközségeink szempontjából, amelyek ettől még jobban érzik az elvilágiasodás folyamatát. Előre sejtette-e a zsinat ezt a fajta válságot? A zsinati atyák nem reagáltak igazán az istenkérdésre, mindazonáltal a zsinat új, eleven igehirdetést kívánt meg. Hogyan tud, hogyan kell az egyháznak reagálnia a mai hitválságra? Például a történeti-kritikai bibliakutatásnak vagy a vallásszociológiának köszönhetően rengeteg értékes belátással rendelkezünk, de Róma még mindig azt kívánja, hogy a katolikusok ragaszkodjanak a csodákba vetett hithez. Rómát nem érdekli, hogy a teológia milyen fölismerésekkel tud szolgálni. Ön tehát azt gondolja, hogy a hit válságához felvilágosítással kell közeledni? Legalábbis ez az első, alapvető lépés, nem utolsósorban a Bibliának és magának Jézusnak a megértésében. De Joseph Ratzinger sajnos csak a szólamok szintjén foglal állást a történeti-kritikai bibliakutatás mellett, amikor annak eredményei kényelmetlenné válnak a dogmatika számára, akkor elfordul tőle. Ennek felel meg az a vonakodása, hogy egyáltalán tudomásul vegye teljes terjedelmében a hit válságát. Az egyház szívesebben hirdeti továbbra is megingathatatlanul a Kalkhedóni zsinat dogmáját, hogy Jézusnak egy személyben két temészete van, és egy kereszténynek ezt hinnie kell; de ma már aligha ért meg bárki is egy effajta dogmát. A negyven év alattiakat többségükben egyáltalán nem érdekli az egyház reformja. Sokaknak nincs is semmiféle kapcsolatuk az egyházzal, mások azt mondják: Olyannak fogadom el a katolikus egyházat, amilyen - és ajánlataiból kiválasztom azt, ami személyesen jelent számomra valamit. Ez új helyzet. Az egyház reformja iránti érdeklődés már csak azért is csökken, mert a fiatalabb nemzedék már egyáltalán nem az egyházban szocializálódott. Ha elképzelnek egy hagyományos vasárnapi misét, és összevetik más kínálatokkal, akkor sokak számára fölvetődik a kérdés: Minek menjek oda? Ennyiben döntő kérdés az egyház számára, hogyan juthat el egyáltalán az emberekhez. És hogyan? Tudni kell válaszolni az élet elemi kérdéseire. Minden ember keresi az élet értelmét, valami fogódzót, mindenki keres bizonyos normákat az egyre inkább normák nélküli életben. Az egyháznak utána kell mennie azoknak, akik elmentek, újból keresnie kell a kapcsolatot velük. Ha is- ELŐFIZETÉS Tisztelettel kérjük Olvasóinkat, hogy legkésőbb 2013. február végéig újítsák meg előfizetésüket. Az egyes számok ára 250,- Ft lesz, tehát az éves előfizetés 1500,- Ft, illetve annak, aki postán kéri, a postaköltséggel együtt 2600,- Ft. Többletbefizetéseket vagy adományokat ezután is szívesen elfogadunk. Kérjük, hogy az utalvány címzésében az „Érted vagyok” és Kovács László nevét egyaránt tüntessék föl.