„Érted Vagyok”, 2014 (25. évfolyam, 1-6. szám)
2014-06-01 / 3. szám
Hit és politika tetted vágya* 2014. június * - s ai azonban azt mutatják, hogy az öröklött tényezők is fontosak. A kutatások körébe a politikai értékrendek vizsgálata tartozik. Ezek a klasszikus kategorizálás szerint a konzervatív és liberális értékrend. A kutatások azt mutatják, hogy a politikai nézeteknek vannak agyi lenyomataik, de csak egy részük vezethető vissza genetikai okokra, más részüket a szociális környezet határozza meg. A klasszikus viselkedés-genetika kedvelt vizsgálati alanyai az olyan egypetéjű ikrek, akiket elkülönülten neveltek. A vizsgálat eredménye szerint az általános politikai nézetek (konzervatív, liberális) erős genetikai gyökerekkel rendelkeznek, a konkrét politikai pártokkal való azonosulást pedig szinte kizárólag a környezeti hatások alakították ki. A kutatások irányát az egyes politikai gének (öröklés) és politikai attitűdök (környezet) agyi megfeleltetése és az agyterületek vizsgálata követte. A kétfajta politikai hozzáállás, a konzervatív és a liberális gondolkodás agyi lokalizálása során kiderült, hogy a félelmet irányító egyik agyi központ, az amygdala (stresszközpont) jobboldali része a konzervatívoknál fejlettebb, viszont a liberálisoknál a bal inzuláris kéreg (konfliktuskezelő központ) aktívabb. Mivel az amygdala jellemzően a félelem és idegenkedés agyi központja, ezért a konzervatív beállítottságú ember politikai gondolkodásmódját ezek az alapérzelmek irányítják, a liberális beállítottságú emberek pedig a konfliktuskezelő központ aktivitása miatt toleránsabbak a másság iránt. A pszichológiai tesztek egyéb jellemző tulajdonságokat (hajlamokat) is kimutattak a konzervatív és a liberális gondolkodású embereknél. A konzervatívokra jellemzőbb a változásoktól való félelem és az idegenekkel szembeni tartózkodás mellett a zártság, a tekintélyelvűség, a szabályokhoz ragaszkodás, a rend szeretete, a megbízhatóság, az önérdek-érvényesítés és a kudarckerülés. A liberálisok kevésbé rendpártiak és szabálytisztelők, a tekintéllyel szemben fenntartással élnek, érvekkel könnyebben meggyőzhetők, a szociális igazságosságra érzékenyek, idegenekkel szemben toleránsak, az új iránt nyitottak, kreatívak és sikerorientáltak. Egy 2011. évi kutatás (Haterni csoport) eredményei azt valószínűsítik, hogy egyes kromoszómák szerepet játszhatnak bizonyos politikai állásfoglalások kialakulásában. A kutatók négy géncsoportban találtak megfelelőséget a konzervatív és liberális ideológiákkal. Ezek a glutamat (gondolkodás), a szerotonin (érzelmek), a dopamin (a jutalmazó rendszer) és a szaglás. (A politika és a szaglás összefüggése meglepte a kutatókat). A viselkedés genetikai elemeinek vizsgálata napjainkban nagy iramban halad. Maguk a kutatók hívják fel a figyelmet arra, hogy az eredményeket óvatosan kell kezelnünk. Annyi biztosnak mondható, hogy a genetika és a környezet együtt hat ránk, pontosabban a környezet a géneken keresztül hat. De az is biztos, hogy a gének hatása nem végzetszerű. Annál is kevésbé, mivel a konzervativizmusra vagy liberalizmusra való öröklött hajlandóságunkat olyan genetikai mechanizmusok hozták létre, amelyek az evolúciós siker érdekében dolgoznak. A körülményektől függ, hogy mikor melyik gondolkodásmód szükséges inkább. Stabil helyzetben inkább a konzervatív, változó helyzetben a liberális, de minden helyzetben egyértelműen szükség van mindkét típusra. Annál is inkább, mert az egyénekben keverten van jelen mindkét forma. Itt érek el ismét a személyes problémámhoz. Az említett szerző megemlíti, hogy nálunk a politikai ideológiában az elmúlt húsz évben feléledt a „törzsi ösztön ”, amely felülírja magát a politikai gondolkodást is. Az ősidőkben lehetett szerepe az idegen törzsekkel való szembenállásnak, de a mai kulturált és felvilágosult világban érthetetlen, hogyan lehet egy természetes ösztön a politika játékszere. Józan ésszel hogyan lehet engedni, hogy a mi életünkbe és világunkba ilyen mély szakadékot vájjon? A szerző állítja, hogy a törzsi ösztön másik gombja is bekapcsolható lenne, vagyis az „összefogásé”. Szabad akarattal ellenállhatnánk mind a géneknek, mind a környezetnek. Normális országokban az eltérő gondolkodásmódok nem ütik, hanem kiegészítik egymást. Egy olyan közösségben pedig, amelyben még az ellenségszeretet parancsa is érvényes, miért ne lehetne elérni, hogy szociális intelligenciánkkal keményen ellenálljunk a tudatalattiból és a környezetből jövő zsigeri indulatoknak?! Befejezésül két kérdés: 1) Mit kezdjünk emóciós hitünkkel? 2) Mit kezdjünk a zsigeri politikával? Kovács László