„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)
2019-02-01 / 1. szám
2 • 2019. február Tanulmány Sárdy Péter Akart-e Jézus egyházat, és ha akart, milyet? „Jézus az Isten országát várta - de az egyház jött el.” Ez a mondás egy száz évvel ezelőtt élt francia teológus (Alfred Loisy, 1857-1940) tollából származik. Félreértések elkerülése végett: semmilyen hivatalos álláspontot nem képviselek, hanem csupán saját személyes véleményemről lesz itt szó, és ezért eltérhetek a katolikus körökben eddig megszokott gondolatoktól. Mivel a mondottak alapos indoklására itt nincs hely, rámutatok még arra is, hogy gondolataim részletes kifejtése magyar nyelven is megjelent az Elpídia Kiadónál, Jézus kincse emberek kezében címmel. A továbbiakban négy kérdésre szeretnék röviden kitérni. 1. Akart-e Jézus egyházat? Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz: Az „egyház” szó Jézus igehirdetésében nem fordul elő. Csak Máté evangéliuma adja kétszer Jézus szájába, de ez a két mondás kétségtelenül későbbi eredetű. Ha az „egyház” szó olyan emberi közösséget jelez, amelynek tagjait a közösen vallott hit köti össze, nyilvánvaló, hogy Jézus egyháza a zsidó hitközösség volt. Örömhírével csak saját népéhez fordult, s apostolait is kifejezetten a zsidókhoz küldte. (Vö. Mt 10,5: „A pogányokra vivő utakra ne térjetek rá... Forduljatok inkább Izrael házának elveszett juhaihoz.”) Természetes dolognak tartotta ugyan, hogy tanítványai közösséget alkotnak, de nem Izraelen kívül, és semmiképpen sem Izraellel szemben. Jézus tehát nem az egyházat tervezte, hanem az Isten országának beteljesülését várta. De hát vajon mire gondolt, amikor az Isten országáról beszélt? Erre a kérdésre az evangéliumok nem adnak egyértelmű választ. Albert Schweitzer nyomán sokan mindmáig azt vélik, hogy Jézus a közeli jövőre ugyanazt a nagy apokaliptikus csodát várta és hirdette, amelyet - Lukács tanúsága szerint - zsidó környezete és tanítványai is vártak. Ha valóban ez lett volna tanításának lényege, akkor annyira tévedett volna, hogy szerintem nem lenne érdemes tovább foglalkozni vele. E kérdésnek kézenfekvő megoldása van, ha komolyan vesszük Jézus emberi mivoltát és az első keresztények helyzetét. Lényege az, hogy különbséget kell tennünk két mozzanat között. Az egyik az, hogy megkeresztelése alkalmával Jézus kimondhatatlan módon megtapasztalta Isten közelségét, a másik, hogy utána beszélnie kellett erről a kinyilatkoztatásról. Az általa hirdetett „Isten országának” pontatlan leírása jól tükrözi azt a visszafogottságot, ami Jézust e téren jellemezte. Az Isten országáról szóló mondásainak tanulmányozása megerősíti ezt a feltevést. Jézus valójában önmagáról beszélt, amikor azt mondta: „Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda” (Mk 10,15). Elsősorban ő volt az, aki úgy fogadta a történteket, mint egy gyerek! Ha Isten szeretetéről akart beszélni, amit saját lelkében és a körülötte történt csodás gyógyulásokban megtapasztalt, kézenfekvő volt, hogy az „Isten országa” kifejezést használja, mert ez foglalta öszsze népének vágyakozását. Bár Jézus ezzel a szóval adta tovább tapasztalatának örömhírét, de eszében sem volt, hogy magáévá tegye környezetének minden apokaliptikus elképzelését. Ezeket ismerte ugyan, de nem ragaszkodott hozzájuk, hanem gyermekként és meglepődve nézte, hogy mit művel Isten benne és környezetében, és igyekezett megérteni a történteket. Ha tehát meg akarjuk érteni, mit tartott Isten „uralmáról”, országáról, akkor fontos ugyan arra figyelni, amit mondott - de talán még fontosabb arra is gondolni, amit nem mondott! így feltűnik például, hogy Jézus az Isten országával kapcsolatban sem a Messiásról, sem Izrael központi szerepéről nem beszélt. Jézus tanítványai őrá vetítették ki messiási várakozásukat: például „a jobbján és a balján akartak ülni” országában, „úgy vélték, Isten országa rögtön meg fog jelenni”, vagy „Dávid fiának” szólították, sőt a jeruzsálemi bevonuláskor ezzel a címmel Messiásnak kiáltották ki őt (Mk 10,36; Mt 21,9; Lk 19,10; Mk 10,47 és másutt). Sok jel mutat arra, hogy ezek az emberek, amikor évtizedekkel később Jézussal kapcsolatos emlékeiket továbbadták, már nem tudtak különbséget tenni a között, amit vártak, és a között, amit hallottak annak idején, így saját elképzeléseiket is Jézus szájába adhatták! Velük ellentétben Jézus nem ragaszkodott a népszerű elképzelésekhez, vagy legalábbis nem vetítette ki várakozását a jövőre, hanem csupán elfogulatlanul kereste az eseményekben „az Atya akaratát”. Ezen a módon csak fokozatosan vált világossá számára, hogy mit is jelent valóban „Isten országának közelsége”. Vizsgálatának azonban nem jutott végére, eredményét nem rögzítette le végérvényesen, azaz meglátásaiból nem készített hitvallási formulát. Már ezért sem lehetnek egyértelműek az Isten országáról mondott szavai. Neki elég volt a maga részéről mindent megtenni azért, hogy végre ledőljön a válaszfal, amely népét elválasztotta a szerető Istentől. Feltehetően ezért ment el életét kockáztatva Jeruzsálembe is, de nem tartott eszkatologikus prédikációkat arról, hogy mit várt. Ha ilyesmivel találkozunk az evangéliumokban, azok nem az ő szavai. Honnét tudom ezt? Miközben mindenki azt várta, hogy Isten uralma „majd eljön”, Jézus folytonosan azt állította, hogy „már eljött” (pl. Mt 11,2-6; Lk 16,16; Lk 11,20; Lk 10,23-24; Lk 4,18-21). Ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy számára az Isten országa már jelen volt, és meg is nyilvánult azokban az emberekben, akik készek voltak azt elfogadni. Erre utalt azokkal a példákkal is, amelyekben az Isten országa mint elásott kincs vagy értékes gyöngy szerepel, amit valaki merész elhatározással meg tud szerezni (Mt 13,44-46). 2. kérdésünk: Előkészítette-e Jézus az egyházat? - Várni nem várta. A tizenkét apostol beiktatásával Izrael tizenkét törzsére utalt, amelyek az ő korában már nem