„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)
2019-06-01 / 3. szám
22 • 2019. június Bulányi 100 Átvilágítás másodszorra. Jöhet a katolikus püspökök, papok átvilágítása bátran. Tomka Miklós a hét nyelven megjelenő nemzetközi katolikus folyóiratban, a Concilium 2000/3. számában, amelynek címe: Vallás és kommunizmus, már felkészítette erre az átvilágításra a nagyvilágot. Imigyen: a kommunizmusban a keresztényeknek „biztosítaniuk kellett túlélésüket, és Urukról bizonyságot tenni”. Milyen alternatívák kínálkoztak egyáltalán? - kérdezi Tomka. Az egyik: azonosulás a rendszerrel, a segédmunkási feladatok elvállalása a rendszer javára. Ez volt Lékai bíboros és a békepapok opciója. E „meggyőződésesek” előnyöket tudtak szerezni maguknak és az egyháznak. A másik opció: visszavonulás a világból - így Tomka. Ezek úgy vonultak vissza a világból, hogy a rendszer elítélte őket, s tíz vagy tizenhét évet lehúztak a kommunizmus börtöneiben. S most tessék figyelni! E visszavonulók „megkísérelték üldözöttségüket korlátozni azzal, hogy a nagy nyilvánossághoz fordultak. [Ugye, nem Rákosi ávós börtöneiből fordultak oda?] Nyugati megfigyelők ezeket a példaszerű tanúkat olykor egyedüli igaz hitvallókként idealizálták. Könnyen feledésbe ment eközben a szektásodás veszélye... Túltették magukat a teológia és az egyházjog nomáin... Elvileg utasították el a nem alulról választott vezetési hivatalt az egyházban... Elitöntudatuk lazáknak tekintette mindazokat, akik a ki tudták kerülni politikai konfrontációt. Magyarországon P. Bulányi és mozgalma nemcsak a püspököktől, hanem más keresztényektől is elidegenedett. Fundamentalista hajlamuk politikai erővé tette őket, az állam fel tudta használni őket manipulációra”. A békepapok hasznára voltak egyházuknak, de ezeknek a börtönbe visszavonulóknak a bűneit Tomka alig tudja összeszámolni. Sötét háttérként szolgál e rajz a harmadik csoportnak: „A keresztények kelet-közép-európai mindennapjai viszont e két szélsőséges álláspont között folytak, keresték a felelős kompromisszumokat. Felelőtlenség lett volna harcukat csak azért nem vállalni, mert elvileg r átvilágítás elutasították a kommunizmust. Vállalni e harcot felelősségteljesebb volt, mint a menekülés az egyik vagy a másik szélső pozícióba.” Ugyan kik alkothatták e harmadik csoport tagjait? Alighanem azok, akiknek az átvilágítása meglepő eredményekkel járna. Nem lepne meg, ha ezen ügyes balanszírozók - a segédmunkásokat és a takarítónőket kivéve - mind ügynököknek bizonyulnának... A pártállam emberei sem most jöttek le a falvédőről! Hasonló eredményekre jutott a minap a Katolikus krónikában Jeleníts Ishván. Megérti a diszszidálókat, s az itthon maradó megalkuvókat is, csak a meg nem alkuvók, a „hősök” iránt van nagyon kevés megértés a szívében: „A hősök sem voltak tiszták, mert a hősiességbe is keveredik sokszor hiúság meg gőg, meg türelmetlenség, és nincs benne elég alázat vagy megértés, és mások iránt felelősségérzet... Sokszor egyszerűbb hősnek lenni úgy, hogy nekimegyek a veszedelemnek, vállalom a börtönt például, és azután ezzel meg van oldva egy kérdés. Ha az, aki a börtönből jött ki, elismeri, hogy az is lehet tisztességes megoldás, amelyik nem vezetett börtönhöz, akkor fel kell vetnie azt a kérdést, hogy ő vajon maradéktalanul helyesen járt-e el.” Álláspontja így summázható: hiúság, gőg, türelmetlenség, illetve alázat, megértés, felelősségérzet hiánya jellemzi a meg nem alkuvókat. Az ügyész nemegyszer halált kért e meg nem alkuvókra. Jézusról a főpap úgy ítélt, hogy „Méltó a halálra!” így ítélte a főpap azt a Jézust, aki ezt mondta tanítványainak: „Példát adtam nektek!”, ahelyett hogy megkérdezte volna magától, hogy maradéktalanul helyesen járt-e el. Aki Golgotát vállal, arról a Golgotát nem vállalónak nem illik megállapítania a hiúságot, a gőgöt meg a többit. A legnehezebb időkben, ’53 elején a Gyűjtőben magam is gondoltam ilyesfélét. Az apám korabeli Kelemen Gyula államtitkárnak, aki azért volt ott, mert nem helyeselte a két munkáspárt egyesülését, azt mondtam: „Gyula bácsi, nem a gőgünk büntetése az, hogy itt vagyunk? Nem azért szenvedünk, mert nem volt elég alázat bennünk elvállalni, hogy együtt üvöltsünk és vastapsoljunk mi is...?” Ezt válaszolta: „Hogy mondhatsz ekkora butaságot? A vállalókat bőven kárpótolják (ranggal, pénzzel, elismeréssel). Hol látsz náluk alázatot?” Nem filózni kellett akkor, hanem dönteni. ’51-ben volt Debrecenben egy békepapi gyűlés. A mintegy 40 debreceni katolikus pap mind elment. Egyedül maradtam otthon. Utána ebéden együtt voltam velük a rendházban. A 70 évesnél idősebb prépost, Molnár János felém fordult, s ünnepélyesen ezt mondta: „A vértanúságot ezzel eljátszőttük.” Gőgből maradtam volna otthon, amikor ezzel megpecsételtem sorsomat? Elgondolkodhatik Jeleníts István, hogy miért mondta Jézus képmutatóknak a ruhaszaggató főpapokat, s barátaikat, az írástudókat. Üzenetértéke van Tomka és Jeleníts megnyilatkozásának: Csak maradjanak a meg nem alkuvók, a Jézus példáját követők továbbra is búra alatt az egyházban, meg az egyház peremén, ha lehet, mindörökre, s képviseljék Jézus egyházát azok, akik palávereztek a gyilkosokkal. Ha lesz átvilágítás, akkor sem lesz változás. Masszívak az ellenerők, s hatalomban vannak. Az egyik kormány is, a másik is, s talán a jelenlegi is őket támogatja. A Vatikán pedig mindenképpen. Az A KÉRDÉS, hogy át kell-e világítani az egyházi személyeket? ’45 után minden személy átvilágítására sor került. Akik együttműködtek a németekkel, Szálasi diktatúrájával, nem kaptak igazolást, és népbíróság elé kerültek. ’89 után nem világítottak át senkit sem, mindenki tiszta lappal indult, mintha semmi sem történt volna az elmúlt félszázadban, s nem került népbíróságra senki sem. Pedig ezreket rejtenek az ’56 előtti és az ’56 utáni parcellák. Magyar állampolgárok hulláit, akiket magyar állampolgárok likvidáltak. Meg sem állapítandónak minősült (közmegegyezéssel?), hogy kik is hajtották végre az országban a győztes hadsereg és a SZU tisztogató szándékait. Nem ízléstelenség ezek után azt kutatni, hogy az egyháziak közül kik is működtek együtt az elmúlt idők titkosrendőrségével? Ha egyszer a társadalom színe előtt mindenki felemelt fejjel járhat, a