„Érted Vagyok”, 2019 (30. évfolyam, 1-6. szám)

2019-06-01 / 3. szám

22 • 2019. június Bulányi 100 Átvilágítás másodszorra. Jöhet a katolikus püspökök, papok átvilágí­tása bátran. Tomka Miklós a hét nyelven megjelenő nemzetközi katolikus folyóiratban, a Concilium 2000/3. számában, amelynek címe: Vallás és kommunizmus, már felké­szítette erre az átvilágításra a nagy­világot. Imigyen: a kommunizmus­ban a keresztényeknek „biztosítani­uk kellett túlélésüket, és Urukról bizonyságot tenni”. Milyen alternatívák kínál­koztak egyáltalán? - kérdezi Tom­ka. Az egyik: azonosulás a rendszer­rel, a segédmunkási feladatok elvál­lalása a rendszer javára. Ez volt Lékai bíboros és a békepapok op­ciója. E „meggyőződésesek” elő­nyöket tudtak szerezni maguknak és az egyháznak. A másik opció: visszavonulás a világból - így Tomka. Ezek úgy vonultak vissza a világból, hogy a rendszer elítélte őket, s tíz vagy tizenhét évet lehúztak a kommu­nizmus börtöneiben. S most tessék figyelni! E visszavonulók „megkísé­relték üldözöttségüket korlátozni azzal, hogy a nagy nyilvánossághoz fordultak. [Ugy­e, nem Rákosi ávós börtöneiből fordultak oda?] Nyugati megfigyelők ezeket a példaszerű tanúkat olykor egyedüli igaz hitval­lókként idealizálták. Könnyen fele­désbe ment eközben a szektásodás veszélye... Túltették magukat a teo­lógia és az egyházjog nom­áin... Elvileg utasították el a nem alulról választott vezetési hivatalt az egy­házban... Elitöntudatuk lazáknak tekintette mindazokat, akik a ki tudták kerülni politikai konfrontáci­ót. Magyarországon P. Bulányi és mozgalma nemcsak a püspököktől, hanem más keresztényektől is elide­genedett. Fundamentalista hajlamuk politikai erővé tette őket, az állam fel tudta használni őket manipuláci­óra”. A békepapok hasznára voltak egyházuknak, de ezeknek a börtön­be visszavonulóknak a bűneit Tom­ka alig tudja összeszámolni. Sötét háttérként szolgál e rajz a harmadik csoportnak: „A kereszté­nyek kelet-közép-európai minden­napjai viszont e két szélsőséges álláspont között folytak, keresték a felelős kompromisszumokat. Fele­lőtlenség lett volna harcukat csak azért nem vállalni, mert elvileg r átvilágítás elutasították a kommunizmust. Vál­lalni e harcot felelősségteljesebb volt, mint a menekülés az egyik vagy a másik szélső pozícióba.” Ugyan kik alkothatták e harmadik csoport tagjait? Alighanem azok, akiknek az átvilágítása meglepő eredményekkel járna. Nem lepne meg, ha ezen ügyes balanszírozók - a segédmunkásokat és a takarítónő­ket kivéve - mind ügynököknek bizonyulnának... A pártállam embe­rei sem most jöttek le a falvédőről! Hasonló eredményekre ju­tott a minap a Katolikus króniká­ban Jeleníts Ishván. Megérti a disz­­szidálókat, s az itthon maradó meg­alkuvókat is, csak a meg nem alku­­vók, a „hősök” iránt van nagyon kevés megértés a szívében: „A hő­sök sem voltak tiszták, mert a hősi­ességbe is keveredik sokszor hiúság meg gőg, meg türelmetlenség, és nincs benne elég alázat vagy megér­tés, és mások iránt felelősségérzet... Sokszor egyszerűbb hősnek lenni úgy, hogy nekimegyek a veszede­lemnek, vállalom a börtönt például, és azután ezzel meg van oldva egy kérdés. Ha az, aki a börtönből jött ki, elismeri, hogy az is lehet tisztes­séges megoldás, amelyik nem veze­tett börtönhöz, akkor fel kell vetnie azt a kérdést, hogy ő vajon mara­déktalanul helyesen járt-e el.” Ál­láspontja így summázható: hiúság, gőg, türelmetlenség, illetve alázat, megértés, felelősségérzet hiánya jellemzi a meg nem alkuvókat. Az ügyész nemegyszer halált kért e meg nem alkuvókra. Jézusról a fő­pap úgy ítélt, hogy „Méltó a halál­ra!” így ítélte a főpap azt a Jézust, aki ezt mondta tanítványainak: „Példát adtam nektek!”, ahelyett hogy megkérdezte volna magától, hogy maradéktalanul helyesen járt-e el. Aki Golgotát vállal, arról a Gol­gotát nem vállalónak nem illik meg­állapítania a hiúságot, a gőgöt meg a többit. A legnehezebb időkben, ’53 elején a Gyűjtőben magam is gon­doltam ilyesfélét. Az apám korabeli Kelemen Gyula államtitkárnak, aki azért volt ott, mert nem helyeselte a két munkáspárt egyesülését, azt mondtam: „Gyula bácsi, nem a gőgünk büntetése az, hogy itt va­gyunk? Nem azért szenvedünk, mert nem volt elég alázat bennünk elvál­lalni, hogy együtt üvöltsünk és vas­tapsoljunk mi is...?” Ezt válaszolta: „Hogy mondhatsz ekkora butasá­got? A vállalókat bőven kárpótolják (ranggal, pénzzel, elismeréssel). Hol látsz náluk alázatot?” Nem filózni kellett akkor, hanem dönteni. ’51-ben volt Debrecenben egy békepapi gyűlés. A mintegy 40 debreceni katolikus pap mind el­ment. Egyedül maradtam otthon. Utána ebéden együtt voltam velük a rendházban. A 70 évesnél idősebb prépost, Molnár János felém fordult, s ünnepélyesen ezt mondta: „A vér­tanúságot ezzel elj­átszőttük.” Gőg­ből maradtam volna otthon, amikor ezzel megpecsételtem sorsomat? Elgondolkodhatik Jeleníts István, hogy miért mondta Jézus képmuta­tóknak a ruhaszaggató főpapokat, s barátaikat, az írástudókat. Üzenetér­téke van Tomka és Jeleníts megnyi­latkozásának: Csak maradjanak a meg nem alkuvók, a Jézus példáját követők továbbra is búra alatt az egyházban, meg az egyház peremén, ha lehet, mindörökre, s képviseljék Jézus egyházát azok, akik paláve­­reztek a gyilkosokkal. Ha lesz átvi­lágítás, akkor sem lesz változás. Masszívak az ellenerők, s hatalom­ban vannak. Az egyik kormány is, a másik is, s talán a jelenlegi is őket támogatja. A Vatikán pedig min­denképpen. Az A KÉRDÉS, hogy át kell-e vi­lágítani az egyházi személyeket? ’45 után minden személy átvilágítá­sára sor került. Akik együttműköd­tek a németekkel, Szálasi diktatúrá­jával, nem kaptak igazolást, és nép­bíróság elé kerültek. ’89 után nem világítottak át senkit sem, mindenki tiszta lappal indult, mintha semmi sem történt volna az elmúlt félszá­zadban, s nem került népbíróságra senki sem. Pedig ezreket rejtenek az ’56 előtti és az ’56 utáni parcellák. Magyar állampolgárok hulláit, aki­ket magyar állampolgárok likvidál­tak. Meg sem állapítandónak minő­sült (közmegegyezéssel?), hogy kik is hajtották végre az országban a győztes hadsereg és a SZU tisztoga­tó szándékait. Nem ízléstelenség ezek után azt kutatni, hogy az egy­háziak közül kik is működtek együtt az elmúlt idők titkosrendőrségével? Ha egyszer a társadalom színe előtt mindenki felemelt fejjel járhat, a

Next