Esti Budapest, 1953. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-01 / 230. szám
2 Palmiro Togliatti: „Az ország politikai életében új korszak indult meg” ROMA, október 1. (MTI) Palmiro Togliatti a „Paese Sera" című lap egyik szerkesztőjének nyilatkozatot adott azzal kapcsolatban, hogy a Keresztény-Demokrata Párt országos tanácsa befejezte munkáját és De Gasperi a párt főtitkárává történt megválasztásával ismét a politikai színtérre lépett. — Egyáltalán nem lepnek meg bennünket azok a vad, kommunistaellenes kirohanások — mondotta Togliatti — amelyekre a Keresztény-Demokrata Párt országos tanácsában sor került. A kereszténydemokrata politikusok azt a célt tűzték maguk elé, hogy totalitárius vagy majdnem totalitárius formában állandóan a hatalom birtokosai maradjanak. A hírhedt csaló választójogi törvénynek is az lett volna a feladata, hogy előmozdítsa ennek a tervnek a megvalósítását. A kommunisták érdeme elsősorban, hogy nem érvényesült a csaló választójogi törvény. Ezt nemcsak szavazatainkkal értük el, hanem azzal a szívós munkával is, amelynek döntő súlya volt abban, hogy sikerült megakadályozni De Gasperi terveinek megvalósulását. Azoknak, akik tudják, hogy a volt miniszterelnök mennyire ragaszkodik a hatalomhoz, nem lehet kétségük afelől, hogy De Gasperi nem fogja ezt nekünk sohasem megbocsátani. Mi azonban a szocialistákkal és mindazokkal együtt, akik megakadályozták a csaló választójogi törvény érvényesülését, megelégedéssel látjuk, hogy az ország politikai életében új korszak indult meg. A De Gasperi által javasolt kommunistaellenes fronttal kapcsolatban az Olasz Kommunista Párt főtitkára a következőket mondotta: — Erre a javaslatra egyszer már sor került 1950 júliusában, amikor az amerikaiak megkezdték koreai agressziójukat és arra számítottak, hogy a világ népeit egy újabb hatalmas vérontásba tudják kényszeríteni. A javaslat azonban akkor sem talált visszhangra. Az olaszok tudni sem akarnak róla és ebből csak jó származott a haza számára. Ma De Gasperi ismét támadásba indult. Meg vagyok azonban győződve, hogy az eredmény még csúfosabb lesz, mint 1950-ben. Az országban mind nagyobb tért bózdít az a vélemény, hogy szükség van az olaszok széleskörű összefogására, nem azért, hogy a kommunisták vagy a klerikálisok ellen harcoljanak vagy hogy kedvében járjanak a kommunistáknak vagy a klerikálisoknak, hanem azért hogy eredményesen tudjanak harcolni a dolgozó nép nyomorának felszámolásáért, a mind jobban fokozódó gazdasági bajok ellen és a reakció nyílt jelentkezése ellen. Végül a klerikálisok új választási terveiről Togliatti elvtárs a következőket mondta: — De Gasperi komoly hibát követett el, amikor Adenaueren keresztülkövetelte, hogy Olaszországban írjanak ki újabb választásokat. Az olaszok nem szeretik és felháborodva utasítják vissza az ilyen idegen beavatkozásokat, különösen a német revansisták részéről. Egyébként úgy vélem, senkinek sem kerülte el a figyelmét, hogy a kommunisták és a szocialisták által a június 7-i választásokon elért szavazatok mögött olyan erők állnak, amelyek azóta is erősödtek és a jövőben tovább erősödnek majd. Az ország nem akar új választást. Az ország azt akarja, hogy a június 7-i szavazás eredményeiből vonják le a szükséges következtetést oly módon, hogy az a gazdasági helyzet javulásához, a politikai és szociális viszonyokban fennálló feszültségnek a csökkentéséhez vezet. Ez az, amiért mi dolgozunk. Beszélő TÉNYEK A TŐKÉS ORSZÁGOK ÉLETÉRŐL Az amerikai „National City Bank" közlönye szerint az élelmiszeripar profitja 1953 első felében 27 százalékkal magasabb volt, mint a múlt év hasonló időszakában. Ugyanakkor a kormány mezőgazdasági szakemberei beismerik, hogy az ország egyre inkább elhatalmasodó mezőgazdasági válságba bonyolódik. A farmerek jövedelmének vásárlóereje a háborús gazdálkodás következtében egyharmadával csökkent. Az Economist című angol lap pedig jelenti, hogy az Egyesült Államokban a kormány leállította a kereslet csökkenése miatt a legnagyobb műgumigyár termelését. A malájföldi gazdasági válság fokozódó munkanélküliséghez vezet. 1951 szeptemberében a malájföldi ónbányák dolgozóinak száma még meghaladta a 77.000-et, 1953 nyarán pedig már csak 36.000-en dolgoztak az ónbányákban. A malájföldi dolgozók munkabére állandóan csökken és fokozódik a kizsákmányolás. A „Malayan Monitor" című lap közli, hogy a kaucsukültetvényeken dolgozók munkabére 1952 januárjától egyharmadára csökkent és jelenleg a kaucsuk árának további esésével kapcsolatban még jobban csökkenni fog. Mandzsúria—Peking-expess — „Békevonat“ lila ünnepli a kínai nép a Kínai Népköztársaság fennállásának negyedik évfordulóját. Négy esztendővel ezelőtt, 1949 október 1-én ért véget a kínai nép több évtizedes nemzeti felszabadító harca. A Kínai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Nagy Imre elvtárs, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Mao Ce-tung elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének, Boldoczki János elvtárs, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Csou En-laj elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya közigazgatási tanácsa elnökének, a Kínai Népköztársaság külügyminiszterének. ★ T éjszaka lépjük át a kínai határt. Lassan eltűnnek a szovjet állomásfényei, néhány percig acélkék sötétség borul a vidékre, beleolvadnak a környező hullámos dombok. Majd újból fénye villannak fel. Senki sem tud nyugodtan ülni a fülkében. A vasúti kocsi folyosója egyszerre megtelik. Az ablakokon át látszanak a vasúti mellékvágányok, feltűnik a fehérlő peron, egy vörös vászonfelirat Mandzsúria-állomás épülete fölött. Minden egyszerű, hétköznapi és mégis vakami ellenállhatatlan erő húz bennünket a kijárat felé, szeretnénk mihamarább Kína földjére lépni. Koreaiak, csehek, szovjet szakemberek utaznak velünk. Egyesek csak szabadságuk rövid idejére szakították félbe a tervezőirodákban, építkezéseknél, kohók mellett, egyetemeken végzett lendületes munkájukat. Mások most járnak itt először. — Zdrasztyuj tovaris! — mondja valaki egyszerre csak oroszul. Hallani lehet, hogy csak nemrégiben tanulta meg az ismeretlen nyelv e néhány szavát... Az állomás dolgozója, egy szikár ifjú köszönt bennünket e szavakkal. Itt, a határállomáson az -*■ egyszerű vasúti dolgozó és társai fogadják elsőnek a külföldről érkező barátokat, akik szeretetüket, tudásukat, tapasztalataikat hozzák Kínának. Segítségüket mindenki érzi. Itt a közelben is számos csodálatos változás ment végbe. Épül az ország legnagyobb hőerőműve. Folynak a kutatómunkák, hogy rövidesen megkezdhessék hat szénbánya építését és tizenegy átalakítását. Rohamos ütemben épül a textilipari és nehézgépeket gyártó üzem. Építik a textilgyárakat, malmokat és élelmiszeripari gyáraikat. Kína csupán a négy pamutipari gyár üzembehelyezésével százezer orsót kap. Itt is, mint az országban mindenfelé, sok minden a Szovjetunió és a népi demokratikus országok segítségével történik... Reggel kényelmes szállodai szobánkban felébredve láthatjuk Kína pezsgő életét. Előttünk a vasúti fővonal, amely a két nagy államot összekötő főütőér lett. Ezen a helyen szinte öszszefonódott a két hatalmas testvéri kéz. Minden mozgásban van. Tolatómozdonyok sürögnek-forognak, szerelvényeket alakítanak vasúti kocsikból, amelyekben szovjet szerszámgépek, autók és egyéb készülékek vannak. Ugyanezen a várnaton érkeznek a román olajtúróberendezések, bolgár vegyicikkek, lengyel hengerelt acél, cseh szerszámgépek. Szemben másik folyam ömlik. Kína küldi a testvéri népeknek a wolfnamot, higanyt, aszbesztet, ónt, földjei gazdag gyümölcsét. A határállomás az egyre is növekvő forgalom miatt már kezd szűkké válni. Új épületek nőnek ki a földből, újabb berendezések készülnek. A vágányok fölött acélváz emelkedik, ennek a gépezetnek a segítségével rövid idő múlva át tudják helyezni a vasúti kocsikat a kínai nyomtávnak megfelelő kerékpárokra. Nemsokára a határállomáson át megállás nélkül robognak a tehervagonok rendeltetési helyükre. Alig lépünk újból az állomás épületébe, máris nagy embertömeg közepén vagyunk. Nemrégiben érkezett a Peking— Mandzsúria-vonat. Több mint 200 kékruhába öltözött ifjú és leány ugrál ki a vasúti kocsikból. Sokuknál a súlyos bőröndön „Moszkva” felirat olvasható. A pekingi középiskola végzett növendékei érkeztek a határállomásra . Egyesek a szovjet fővárosba, mások Csehszlovákiába tartanak... Kínában a felszabadulás óta több mint 20 ezer mérnököt képeztek ki, de minden kevés a gyorsan épülő, az alkotás lázában égő országnak. A fiatalok csoportjához idős vasutas lép oda, kezet szorít az egyik leánnyal: — Tanulj jól a szovjet embereknél, mérnök leszel! Mondj szívből jövő köszönetet nekik — mindannyiunk nevében ... Odalépünk a Mandzsúria— Peking-expresshez. A kékszínű vasúti kocsikra kínai betűkkel ráírták: „Békevonat". A kényelmes, csillogó vagonok olyanok, mintha most indulnának első útjukra. A hangszórókból a „Moszkva— Peking" című dal hallatszik, amely szervesen beleillik a légkörbe. Egyszerre elhallgat a zene és fiatal leányhang szólal meg: — Elvtársak! Hallgassátok meg vonatunk történetét... A leány elmondja, hogyan határozták el tavaly decemberben Dalnij város vasutasai a békebizottság javaslatára, hogy átalakítanak néhány elhasznált, régi vasúti kocsit és elkészítik a békének és barátságnak a vonatát. A szovjet szakemberek segítségével folyt a lendületes munka. És most e vonat — a kínai dolgozók akaratának élő megtestesülése, két kezének munkája — 70—80 kilométeres óránkénti sebességgel robog útján. Az ablakokon át látszik az őszi ruhát öltött kínai föld. A csinos kis állomások előtt színes virágágyak. A távolban feltűnik a Nagy Kínai Fal egyik vörös őrtornya. A másik oldalon gyárak füstje gomolyog az ég felé ... A. Kozsin cikke nyomán ASTORIA SZÁLLODA ÉTTEREMBEN: Kóczé Gyula és népi zenekara Astoria Tavernában: Hoch Tibor tánc-triója Astoria hallban: Fröhlich Károly d. u. és este a zongoránál. DUNA SZÁLLODA ÉTTEREMBEN: Este: Marosi István tánczenekara Zongoránál: Fóthy János. Délután: Falvay Vera a zongoránál. Duna Szálloda különteremben: Solymossy Lajos és Beamter Jenő PALACE SZÁLLODA ÉTTEREMBEN: Oláh Kálmán és népi zenekara SZÓRAKOZTATJA A VENDÉGEKET ! MENÜRENDSZER KÜLÖNLEGES HALVACSORAK RENDEZVÉNYEK BADACSONYI BOROK ITALKÜLÖNLEGESSÉGEK. Adenauer rendőreinek gumibotos támadása haladó elemek ellen HANNOVER, október 1. (ADN) A nyugatnémet rendőrség vasárnap gumibotokkal támadt a „Náci Rendszer Üldözötteinek Szövetsége" tagjaira, akik a hannoveri temetőben emlékünnepséget tartottak. Ezzel szemben egy héttel ezelőtt rendőrosztagok vették védelmükbe az „afa rikaharcosok” hannoveri találkozóját. Lehr, bonni belügyminiszter arra kérte a „régi katonákat”, hogy az Adenauer- kormány szolgálatában is ugyanolyan „bátorságról és kitartásról” tegyenek tanúságot, mint amellyel Hitler idején harcoltak. CSÜTÖRTÖK, 1933 OKTÓBER 1. ÜDVÖZÖLJÜK A KÍNAI FILMHETET fegyverre, és szerszámmal a kezében adta és adja tanújait harcos békeakaratának. Az olyan filmekből, mint az „Acélkatonák" vagy a „Vörös zászló a zöld hegyen", megismertük a kínai emberek hősiességét. Megelevenedtek a harcok, amelyeket a Kuomintangbandával szemben vívtak kínai munkások, parasztok a felszabaduásért. A „Szikrák" című film az újjáépítésről szól. Szinte ismerősként üdvözöltük, látván a hasonló küzdelmeket, harcokat, mint amilyeneket a magyar dolgozók folytattak hazánk újjáépítéséért a felszabadulás után. A kínai filmművészet művészi erővel hirdeti a dolgozó nép igazságát. Új filmjeik témájábul nagyrészt a mai életből meképet kaphatunk a kínai filmgyártás fejődéséről és új oldalakról ismerjük meg a kínai nép életét. Ezért üdvözöljük szeretettel a kínai filmhetet, a filmművészet valamennyi gozóját. A magyar dolgozók nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták a baráti Kínai Népköztársaság filmművészetének alkotásait. A filmekből egy olyan világot ismertünk meg, amelytől sokezer kilométer távolság választ el bennünket és mégis sokszáz millió kínai dolgozó filmet mutatnak be, amelyből olyan közel áll hozzánk. Közel áll hozzánk, mert a kínai nép is, akárcsak a magyar nép, lerázta magáról az elnyomás bilincseit, mert a nagy kínai nép is ifjúi lendülettel látott hozzá hazája újjáépítéséhez, mert a kínai hol ldend a „Sanghajban történt" című kínai filmből. A képen: a rízik. A most megkezdődött fokinai fiatalok gyűlésen tárgyalják meg városuk felszabadítását, nai filmhéten több új kínai játék Kossuth-díjas művész — a békekölcsönjegyzésről Színész vagyok. Fiatal apa. Négyhónapos kislányom itt gögicsél mellettem, szeme már követi a mozdulataimat. Amíg babusgatom, kényelmét keresem, szinte az az érzésem, szemével vigyáz rám, talán számontartja, mit csinálok, mit miért...? Persze képzelődés ez csupán, de mégis több, mint képzelődés. Sok minden ért már az életben, voltak életemben feledhetetlen, nagyszerű pillanatok, mégis erre a kis ágyra, erre a mosolygó kisbabára mutatok akkor, ha megkérdi valaki tőlem, miért jegyzek, milyen érzéssel jegyzek békekölcsönt. Úgy érzem, mély szimbólum van abban, hogy mi, magyar dolgozók, magyar művészek a nép államának békekölcsönt jegyezhetünk. Nehéz ezt rövid nyilatkozatban kifejteni. Nem is próbálom hosszú mondatokban elmondani, mit tettünk meg addig, míg a fasiszta mocsárból, míg az üszkös romokból idáig jutottunk. Csak felelek arra a kérdésre, hogy kinek jegyzőnk? Népünknek! Gyermekünknek! Önmagunknak! Nem az összeget nézem, mert hiszen bárki, bármennyit jegyez, eltörpül amellett az összeg mellett, amit kap. Nem az összegen van a hangsúly, hanem azon, hogy nagykorúak lettünk a népek sorában. Hogy azon az úton haladunk, amelyik felfelé vezet, hogy ott vagyunk a haladás élharcosainak sorában, harcos katonái vagyunk a társadalmi és művészi igazságért folytatott küzdelemnek. Hogyne béke jegyeznék örömmel kölcsönt ... de nem is folytatom tovább. Boldog vagyok, hogy ebben a korszakban élhetek, boldog vagyok, hogy megismerhettem az eszmét, amelynek győzelméért élni érdemes. Boldog vagyok, hogy egy lehetek a sok között, akik egy jobb emberi élet, a szocializmus alapjait rakják le Magyarországon. És boldog vagyok, hogy ebből a munkából úgy is kiveszem részem, hogy nevem ott szerepel a békekölcsönjegyzés listáján. Gábor Miklós Szombaton kezdődik az Országos Filharmónia hangversenyidénye Szombat este 8 órakor a Zeneakadémián az Al bérlet első estjén a Magyar Állami Hangversenyzenekart Somogyi László Kossuth-díjas érdemes művész vezényli. Közreműködik Rosier Endre érdemes művész, Simándy József Kossuth-díjas és Lanpelder Judit. Az első bérleti hangverseny műsorán Gemierani „Concerto grosso”-ja, Monteverdi „Tantered és Clorinda párviadala” című műve és Mozart „D-dur Divertimento”-ja szere- Mégegyszer: „Igyekezzünk kérem!"’ „Igyekezzünk, kérem!" címmel a keddi lapszámban megjelent egy „Budapesti jegyzet”, amellyel azt hiszem sok utazótársam, de főleg a kocsivezetők és a kalauzok nem értenek egyet. Szerintem — ellentétben a cikk írójával — az a kifejezés, hogy „Igyekezzünk kérem" — igazán nem bánthatja egyik, kocsiban ülő utasnak sem a fülét. Az olyan utasnak viszont bizonyosan nem tetszik, aki felkapaszkodik ugyan félig-meddig a mozgó villamosra, de újra meg újra egy „utolsót" szippant a cigarettájából. Azok sem veszik, jónéven a figyelmeztetést, akik előszeretettel a villamoslépcsőn állva vesznek hosszadalmas, érzékeny búcsút a nagynéninktől vagy éppen a barátjuktól. Véleményem szerint mindezekért a kalauzt nem bírálni, hanem dicsérni kell. A fegyelmezetlen utasok is nézzenek tovább az orruknál és lássák be: a kalauz jóindulatú figyelmeztetésének megvan az értelme. Mert azigaz, hogy mi a villamoson utazni akarunk és a termelésben eleget „igyekszünk". A cikkíró azonban ne feledje el, hogy a kalauznak a villamos a munkahelye, s ő is igyekszik a munkáját minél jobban ellátni, igyekszik kevés kocsiparkunkat jobban kihasználni és a dolgozókat gyorsabban munkahelyükre s onnan hazaszállítani. Én azt hiszem, nekünk, utazóknak kötelességünk a kalauzt ebben a nemes igyekezetében segíteni azzal, hogy valóban igyekezünk felszállni Van a cikknek olyan része is, amit ha az ember elolvas, nem tudja, várjon a cikkíró viccel-e vagy talán még nem utazott a reggeli vagy a délutáni időkben a villamoson. Szerinte az „Igyekezzünk, kérem" helyett a kalauznak a következőket kellene mondania: „Tessék csak helyet foglalni a kocsiban, érezzék otthon magukat, az a fő, hogy mindenki kényelmesen utazzék." Mit szóba várjon a cikk írója, amikor a reggeli és a délutáni zsúfolt kocsikon a jobb lábáról a bal lábára lépnek, a felöltőjéről leszakítják a gombot, egyéb kellemetlenségekről nem is beszélve. Azt hiszem, ő bosszankodna legjobban, ha viszonthallaná a kalauztól saját „receptjét". A cink egy másik részével sem értek egyet,, amely így szól: „Esetleg az a titok nyitja, hogy a bűvös ,menetidőről’ van szó, amelyet okvetlenül be kell tartani és ezért — .Igyekezzünk csak kérem.’" Úgy gondolom, a szocializmus építésében minden dolgozónak kötelessége a tervet teljesíteni, még a kalauznak is. Mert ugyan mi is történne, ha mondjuk a napi nyolc forduló helyett csak négyet teljesítene? Mindenekelőtt fölborítaná közlekedési rendünket. A titok nyitja tehát nem a „bűvös menetidő", hanem a közlekedési terv teljesítése. Én jómagam is azt hiszem, sokszázezer utazótársam, sőt talán még maga a cikk írója is inkább hallgatja az „Igyekezzünk kérem"-et egy fél órában tízszer, minthogy egyszer fél órát késsen munkahelyéről vagy fél órával később érjen haza családi körébe. Csukrán József, aHazai Pamutszövő dolgozója