Esti Budapest, 1955. március (4. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-28 / 73. szám

HÉTFŐ, 1955 MÁRCIUS 28. &BUBHPIST Tízszeres élettartamú festőzsákok Nem kis gond volt eddig a perionzakniik festése. Egy­­egy festés után, mivel a per­iont magasabb hőfokon kell festeni. A fii­sítä"pämutä?ftf.". „SOK KICSI SOKRA MEGY" A Budapesti Harisnyagyár dolgozóinak önköltségcsökkentési módszerei A Budapesti Harisnyagyár kötődésében a gépek zaja, muzsikája szinte barátságos hangulatot teremt. Egyesek még dudorásznak is hozzá. Fürge, fiatal lányok, mosoly­gós asszonyok járnak a gépek között. Fonalat tesznek fel, s levágják a kész zokni-, vagy harisnyaszárat. Gyorsan halad a munka. A terem végében tornyosulnak a félig kész áruk... Eddig, ha a zokni szárán le­szaladt a szem, nem javítot­ták ki, hanem úgy, ahogy volt, ment a láncolóba, a festődőbe, a formázóba, az adjusztálóba, vagyis: a fonálból fehér, barna, drapp, szürke zokni, harisnya lett. S csak ekkor derült ki, hogy bizony akad másod-, har­madrendű is, de sokat fel kel­lett fejteni, mert nem lehetett kijavítani, s újra kezdhették elölről a gyártást. Rengeteg pénzbe került ez, az időveszte­ségről és a kevesebb áruról nem is szólva. Néhány hét óta azonban, amint a munkadarab lekerül a gépről, átnézik, a hi­básakat megjavítják — napon­ta 30—50 párat — nem kerül tovább a hibás áru, a kis ja­vítás pedig olcsóbb is, gyor­sabb is. Szó sincs róla, a régi­hez képest ez a megoldás gaz­daságosabb. Sok tíz fillért, fo­rintot, végül pedig ezreket ta­karíthatnak meg. Mégis, mint Kardos Imre termelési osztály­­vezető mondja, ez is csak amo­lyan félmegoldás, hiszen a hi­bát nem előzi meg, csupán a veszteséget csökkenti. A TMK ezért egy­­olyan szerkezetet ké­szített, amelyiket a kötőgép tű­je mellé helyeznek, s ha ez el­törik, vagy leesik egy szem, önműködően kikapcsolja a gé­pet. Ezzel elkerülhető a selejt­­gyártás. A most generálozott gépekre már felszerelték, festéshez használt zsákok alig egy hónapi használat után tel­jesen tönkrementek. Egy-egy zsá­k pedig 8 forintba került, s negyedévenként legalább 2— 300 darabra volt szükségük. A termelési osztály kollektívája sokat töprengett azon, míg rá­jöttek: „Mi lenne, ha perionfo­nálból készítenénk a festő­zsákokat?“ Az ötlet rendkívül egyszerű, s talán épp ezért jó is. Másodosztályú perionfo­nálból próbazsákokat csi­náltak, ezek még decemberben elkészültek, azóta is használ­ják, de egyáltalán nem rongá­lódtak meg. Ennek a perion­zsáknak az ára körülbelül 12 forint, vagyis másfélszerese a pamutzsák árának, de élettar­tama legalább tízszerese. A csomagolásnál is takarékoskodnak Az adjusztálóban annyi a zokni, a harisnya, hogy „Du­nát is lehetne vele rekeszte­­ni.“ Itt párosítják, csomagol­ják valamennyit. Negyedéven­­ként mintegy 500 ezer forint értékű segédanyagot használ­nak fel, legalábbis a terv sze­rint, mert a gyakorlatban sok­szor túllépik ezt az összeget. E hónapban — a felszabadulási műszak tiszteletére — takaré­kossági verseny kezdődött az adjusztálóban. A termelési osz­tály mind a hét brigádnak táblázatot készített arról, mennyibe kerül a csomagoló­papír, az átkötőszalag, a doboz, a tasak, s ezenkívül még azt is feltüntették, hogy gyártmá­nyok szerint mennyit használ­hatnak fel. A legtakarékosabb brigádot zászlóval és pénzzel jutalmazzák majd. Apróság ez is, de ha csak 3—1 százalékos is a segédanyag megtakarítása — ennyi pedig lehetséges — negyedévenként több ezer fo­rintot takarítanak meg. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a két dekád alatt hétezer forintot takarítottak meg. A legjobb volt Jakab Edit bri­gádja: 2059 forintos anyag­megtakarítást ért el. . Látszólag jelentéktelen vál­toztatások ezek néhány hete a Budapesti Harisnyagyárban. De a „kis“ dolgok — ha a gyár szempontjából vesszük — már­pedig így helyes — na­gyon lényegesek. Azt bizonyít­ják, hogy a gyár dolgozói azon vannak: minél több és jobb harisnya, zokni kerüljön ex­portra is és a belföldi fogyasz­tókhoz is. Talán mégis akadna gazdája... Az Esti Budapest már foglal­kozott a VII. Rákóczi út 40. számú ház kapualjában talál­ható három darab nagymére­tű üzletredőnnyel, amelyek egy éve keresik gazdájukat. A re­dőnyök értéke körülbelül 7000 —8000 forint, épp ezért ideje lenne, hogy az illetékesek a re­dőnyöket értékesítsék. (Hol­­czer Béla leveléből.) Felkerestük ebben az ügy­ben a VII.­­kerületi Ingatlan­­kezelő Vállalatot és a VII. ke­rületi Tanács műszaki osztá­lyát is. A műszaki osztály sze­­nincsenek azok a redő­nyök útjában senkinek, egyébként ezeknek, az In­gatlankezelő Vállalat a tu­lajdonosa. Az Ingatlankezelő nem tudja mire használni, s nem ismernek olyan vállala­tot sem, amelyiknek át tud­nák adni felhasználásra. Semmi más ez, mint nem­törődömség. A városban nem egy és nem két üzletet, vál­lalatot láthatunk, amelynek rossz a redőnye. Csakhát... utána kellene járni és többet kellene törődni a nép vagyo­nával. Átadták a Minisztertanács és a Termelőszövetkezeti Tanács vándorzászlóit Ünnepélyesen átadták a Mi­nisztertanács és a Termelőszö­vetkezeti Tanács vándorzászlóit az ország legjobb termelőszö­vetkezeteinek, a végegyházi Szabadság Termelőszövetke­zetnek, a rábacsanaki Kossuth Termelőszövetkezetnek és a koppánymonostori Dózsa ter­melőszövetkezetnek. • KÖRÜLBELÜL 115 EZER FEJ SALÁTÁT termelnek a XXI. kerületi konyhakertésze­tek melegágyaiban. Április má­sodik felében már jelentős mennyiségű saláta kerül innen a piacra. • •• A KERAVILL VÁLLALAT villamos háztartási készülé­kekkel és rádióvevőkészülé­kekkel kapcsolatos szaktanács­­adó vevőszolgálatot létesített. A szaktanácsadó szolgálat a Kossuth Lajos utca 2. számú házban lévő boltban szomba­ton már megkezdte működését, a Lenin körút 60—62. számú házban lévő boltban április 1-től naponta 10—18 óráig áll díjmentesen a vásárlók rendel­kezésére. Ezekben a boltokban mutatja be a KERAVILL Vál­lalat az új magyar mosógép és magnetofon adapter működé­sét is. (MTI) títőízik A MINISZTERTANÁCS MÓDOSÍTOTTA a tavaszi búza vetésével kapcsolatosan koráb­ban hozott határozatát. A Mi­nisztertanács határozata sze­rint a tavaszi búza vetése a to­vábbiakban a kedvezőtlen idő­járás miatt nem kötelező és az e tárgyban kiadott 1016/1955. II. 6-i számú miniisztertanácsi határozat hatályát veszti. A határozat szerint ezután tavaszi búzát csak olyan területeken vessenek, ahol az eddigi ta­pasztalatok szerint a tavaszi búza még biztos termést ad. Azok a termelők, akik tavaszi búza vetési kötelezettségüknek eleget tenni nem tudtak, ehe­lyett elsősorban kukoricát és ipari növényeket vessenek. (MTI) NAPIREWItt 1955. március 29 kedd, Cirill napja. A Nap­kál 5.32, nyugszik 18.09 órakor. A Hold kél 8.32, nyugszik 0.01 órakor. Várható időjárás: a hőmérsék­let fokozatosan csökkenni fog, egyébként szeles, változékony ma­rad. Átvonuló újabb táporok lesznek. Budapesten ma délben 8 fok. Egész Budapest nevet a CORVIN ÁRUHÁZ éttermének tavaszi műsorán LUKÁCSI MARGIT ♦ LITVAI PIROSKA DALMADY PELCER LÁSZLÓ dr. CSÁK HUGÓ ♦ PALOTÁS IMRE ♦ LEN HUGHES HEINEMANN SÁNDOR és zenekara Délután a Corvin női művészegyüttes szalon- és tánczenekara ★ ÚJ JÁTSZÓTERET készítet­tek a Parképítő Vállalat dol­gozói a Sztálin-híd pesti híd­főjénél. A frissen salakozott, padokkal, homokozóval ellátott játszótéren április 4-én már vidáman hancúrozhatnak az angyalföldi gyermekek. (MTI) ESTI BUDAPEST Az MDP Budapesti Pártbizottságának és Budapest Főváros Tanácsának lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Kiadja a Budapest­ Lapkiadó Vállalat Budapest. VIII Blaha Lujza tér 3 Szerkesztőség és kiadóhivatal Buda­­pest. VIII Blaha Lujza tér 3 Trsl.­ 343—104, 343—105 343—107 343—108. Terjeszti: a Budapesti Főposta Hír­lapterjesztő Üzeme. Budapest , Váci utca 34. Telefon: 338—187 SZIKRA Lapnyomda KÉSZPÉNZÉRT MEGVÁSÁROLJUK vagy bizományba átvesszük mindennemű BÚTORFELESLEGÉT Helyszínen értékelünk és a szállításról gondoskodunk. Adja le címét a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ 1. központjába, IX. Kinizsi utca 12. sz. T. 187—940, 189—646. 5 A SZOVJET KÖNYV HÁ­ZA (VII. Gorkij fasor 45.) mik­robarázdás operaestjei során március 30-án, szerdán este fél 8 órai kezdettel Borodin­ Igor herceg operáját játsszák. (MTI) „GERMANIUM SPEKTRO­GRÁFÉI MEGHATÁROZÁ­­SA SZÉNHAMUKBAN“ című munkáját ismerteti Szádeczky Kardoss Géza és Benkő István ma délután fél 6 órakor az MTESZ-székház klubhelyiségé­ben. (VI. Rudas László utca 45.)______________ A NEMZETI SZÍNHÁZBAN április 1-én a Nők iskolája he­lyett a BUBORÉKOK, a Ka­tona József Színházban április 1-én a Fáklyaláng helyett a PYGMALION kerül színre. (MTI) Minőség:­ nél kabát és kosztüm készítéshez azonnal felveszünk gyakorlott: gépész, va­saló, kézimunkás, be­igazító szakmunkáso­kat. Jel.: Bp. II. Fö u. 52. Ruházati Bolt Nöl Konf. ü­zem. Kőműveseket és se­gédmunkásokat, vala­mint villanyszerelőket és lakatosokat keres» felvételre a Föv. I. ker. Tatarozó Vállalat, kizárólag helyi mun­kákra. Jelentkezés na­ponta 7-től 3-ig, szom­baton 10-ig. I. ker. Fő u. 48. Személyzeti osz­tály. Papír és írószer szakmában jártas szak­embert és segédmun­kásokat felveszünk. Budapesti Papír- és Irodaszerértékesítő V. Bpest. V. Vigyázó Fe­renc u. 5. szám. Asztalosokat, segéd­­munkásokat, képesített villanyszerelőket buda­­­pesti belterületi mun­kahelyekre keres Ta­tarozó és Dekoráló Vállalat, VI. Szív u. 53. Minőségi Fehérnemű Üzem, Bp. XIII. Jász u. 69—71 szakképzett varrónőket azonnal fel­vesz. Kőműves, festő, bá­dogos-szerelő szak­munkások és férfi se­gédmunkások helyi munkákra felvétetnek. Föv. XI. ker. Tatarozó Vállalat, Budapest, XI. Kosztolányi Dezső tér 12. szám. Kutató Intézet keres azonnali belépésre se­gédmunkást, kertészt és tűzoltót. Ajánlatok küldendők az alábbi címre: Budapest 114. postafiók, 49. A Béke Szálló, szál­lodai takarítónőket felvesz, Munkaerőgaz­­d­­ál­kod­ás, Lenin krt. 49. szám. Budapesti tatarozó vállalat helyben lévő munkahelyeire felvesz kőműves, tetőfedő, cse­répkályhás, bádogos szakmunkásokat, egy férfi lakatos segéd­munkást, építőipari gyakorlattal és anyag­­ismerettel bíró raktári segédmunkásokat, va­lamint építőipari se­­édmunkásokat. Al­kalmaz képesítéssel bíró víz-gázszerelő bá­dogos mestert vagy művezetőt. Cím: Bpest VII. Lövölde tér 7. sz. Személyzeti osztály de. 8. du. 14 óráig. Mezőgazdasági gépek gyártásához keresünk IV. V. kat. lakatoso­kat, festőket, asztalo­sokat és segédmunká­sokat. Továbbá egy fő tüzikovácsot és két fő kovács-segítőt. Jelent­­kezés: Szállítóberende­zések Gyára személyze­ti osztálya, Bp. III. k. Szentendrei út, 217. Állandó munkára felveszünk egy kazán­házi, festődéi és pa­­mutfonodai karbantar­tó munkákban gyakor­lattal rendelkező üzem­lakatost, egy kazánla­­katost Cornwall-kazán karbantartásához, egy vizsgázott fűtőt Corn­­wall-kazánhoz és há­rom segédmunkást. Jel. Kőbányai Fonógyár, Bp. X. Maglódi út 25. Gheorghiu-Dej Hajó­gyár keres felvételre esztergályos, villany­­szerelő, mázoló, ács szakmunkásokat és fér­fi segédmunkásokat. Bp. XIII. Váci út 202. Tehergépkocsi vezetőt (szerelőt) hosszabb gyakorlattal felve­szünk. Gumiipari KTSZ. Bp. VT. Csen­ge­ry u. 35. Villanyszerelőt mo­torkezeléshez is értőt felvesz Budapesti Ser­téstenyésztő, X. Mázsa tér 5—­6. Jelentkezés: 7—11 óra között. Alkalmazunk azon­nali belépésre csak bu­dapesti munkáinkra kőműves, ács és segéd­munkásokat. Jó kere­seti lehetőség. Mun­kásszállás és egyéb építőipari kedvezmé­nyek. Jelentkezés: Népművelési Építő és Tatarozó Vállalat, Bu­dapest, V. Kozma Fe­renc u. 3. (volt Gorove u.) Munkaerőgazdál­­kodás. Síkkötöket gyakor­lattal azonnali belé­pésre alkalmazunk. Je­lentkezés: V. Vitkovics Mihály u. 9. (Dalmady Győző v.) szövetkezet. Textilgyári gyakor­lattal rendelkező, kon­strukcióban jártas gé­pészmérnököt felvet­s a Kispesti Textilgyár, Kistext, XVIII. Fáy u. 2. szám. Vezető pureia Zamp­ut keres állami gazdaság, mezőgazdasági gyakor­lattal. ,,Fejér megye“ jeligére kiadóba. Szobafestő és mázoló szakmunkásokat, vala­mint asztalost felve­szünk. Munkaruhát biztosítunk, órabér öt forint, plusz fizetett ebédidő. Jel.: Bp. Ál­lami Fodrászat Köz­pontja V. Október 6. 5. (volt Teleki Pál u.) III. em. Asztalos, pályamun­kást felvesz Lósport V. VIII. Kerepesi út 9. Személyzeti. A Hídépítő Váll. fel­vételre keres vidéki munkahelyre szakkép­zett építőipari MEO-st, azonkívül kőműveseket, kubikosokat és segéd­munkásokat. Szállást ingyen, étkezést olcsó árban biztosítunk. Je­lentkezés: Hídépítő Váll. Bp. VI. Sztálin út 98. Munkaügyi oszt. IV. és V-ös kategó­riájú szerelő-lakatoso­kat és segédmunkáso­kat felveszünk. XIII. Lőportár u. 14. Forgácsoló és vas­­szerkezeti üzemünk ré­szére nagy gyakorlat­­tal rendelkező műve­zetőt keresünk. BA­­GAF, X. Korponai u. 4. siz­ám. Takarítónőket éjjeli nagytakarítási munká­ra felveszünk. Fizetés 560 forint, plusz 15 százalék éjjeli pótlék, plusz mu­nkaruha. Je­lentkezés: Budapesti Állami Fodrászat Köz­pontja, Bp. V. Október u. 5. III. em. (volt Teleki Pál u.) Felveszünk présfor­gácsoló gépre betaní­­tott munkásnőket, ba­kelit-présgépre és rak­tárba férfi segédmun­kásokat, asztalos szak­munkásokat. Orion Rádiógyár, Bp. X. ker. Jászberényi út 29. Férfi segédmunkást, női segédmunkást, fa­ipari gépmunkást fel­veszünk. Tűzoltószer­­es Létragyár, XIII. k. I­s m. p. 34. Épületlakatosok ja­vító munkára azonnali belépésre felvétetnek. V. ker. Vegyesipari Ja-t Keresünk azonnali vító Váll. V. Veres ,lépésre tehergépko- Palné u. 16. csívezetőt és kocsikísé­rőket. Csepeli Kőolaj­ipari V. Csepel, Petró­­leumkikötő. Megköze­líthető: A Boráros-tér­­ről gyorsvasúttal, vagy Pesterzsébetről a 19-es­­ autóbusszal. Vizsgázott fűtőt egy műszakban való foglal­kozásra felvesz a Gyu­faipari Vállalat buda­foki telepe. Cím: XXII. ker. Vörös Hadsereg útja 42. A Budapesti Városi Építőipari Vállalat azonnali belépésre ke­res: kőművest, aszta­los, tetőfedő, hideg­burkoló, magnezit-bur­koló, gumi-burkoló, víz-, gázszerelő, vil­lanyszerelő szakmun­kásokat, valamint fér­fi és női segédmunká­sokat. A vállalat a rendeletekben előírt munkaruhát s egyéb szociális juttatásokat biztosítja. Vidéki dol­gozók részére mun­kásszállást. Minden második héten szabad szombat biztosítva van. Jelentkezés: Budapest, Városi Építőipari Vál­lalat, Bp. VI. Novem­ber 7 tér 4. sz. alatti központi irodájában a munka-ün-vi­aszt'Álva-én Takarítónőket fel­vesz MTH 21. sz. Ipari Tanuló Intézet, Bpest, XIII. Váci út 107. Gondnokság. Segédmunkásokat felvesz a Hungária Vegyiművek IX. Illa­tos út 19—23. VI—VII kategóriájú esztergályosokat felve­szünk. Cím Goldber­ger Textilművek. II. sz. telepe, III. Fényes Adolf u. 23.­­esztergályos; szak­munkásokat, betanított munkásokat és segéd­munkásokat felve­szünk. Kismotor- és Gépgyár, XI. Fehér­­vári út 50. Takarítónőket kere­sünk félnapos munká­ra. ,,Újpesten“ jel­igére kiadóba. Apró- és kishirdetések Mülanatosip­ri Vál­lalat, Bp. VIII. Ber­zsenyi u. 6. épületla­katosokat, műlakatoso­­kat, festő és mázolót, segédmunkásokat és villanyszerelőt vesz fel. Lakás ! Elcserélném XII. Nagyenyed u. 8. I. 26. egyszoba félkom- ffortos lakásomat két­szoba összkomfortos­­­ra vagy egyszoba hal­­álos személyzeti szo­básra. Megtekínthe- Itő: bárnykor. 2 szobás komfortos utcai lakásom budai kertes hasonlóra el­cserélném. IX. Ipar u. 11. II. 7. Kettő szoba, konyha, nyitott, csukott ve­randa, spesz. külön , épületben nyári kony­ha s pesze al. szenes­kamra, ötvenkét­ezerért. Megtekinthe­tő bármikor. Pester­zsébet, Kinizsi utca 13. sz. Elcserélném liftes házfelügyelőségem szo­­ba-konyhás, kamrás, gázos lakásért. VII. Szövetség u. 17._______ Elcserélném V. Szt.­ Egyszoba garcon, István krt. 13. III. vagy egyszoba össz- 10/a. 1 szoba hallos komfortos, beköltöz­­telakhatásos lakáso­­hető öröklakást ven­­niat 1 szoba komfor­­nék, esetleg leválasz­­tásra. Lehet villa-la- tanék modern házban, kás is. — Érdeklődni. Telefon: 313—011. délelőtt.­­—~—---------------------------— — ---------------------1 Különbe­járatú egyik Szegedi háromszo- utcai 2 szoba fél­­ba összkomfortos la- komfortos lakásom kásomat elcserélem elcserélném 2 darab hasonló vagy kisebb i­skoba konyha, kam­­pestivel. Schneller,írás lakásért. Gáz van, 268 392._______________­egyik társbérlet is le-Szabicsiehelyen le­­het VArgs utca vö gyönyörű kilátá- 4. II. 3. Urbáncs.k.__ sy modern egyszoba Elcserélném Bajcsy­­összkomfortos balko- körháznál, X. Bodza­nos központi fütéses u­s9 alatt lévő i s20- olcsóbéru lakásomat ,ha komfortos kertes elcserélném belterüle-]lakosomat has0ni6ért ti egy szoba-hallosra. | az y yj vm ke- XII. Melinda út 24 területben, vasárnap fél LJSSr*"«-«!. i»-**- x- nk Előkalkuláció készí­tésében, bakelit és ki­vágó szerszámok gyár­tásában nagy gyakor­lattal rendelkező idő­elemzőt keresünk. Vi­­olenta-gyár, III. Vályog u. 10. szám. A Budapesti Főposta felvesz táviratkézbesí­­tőket és járatkísérő­­ket. 18—30 éves férfiak jelentkezzenek a Terv- és Munkaügyi osztá­lyon, V. Váci utca 34. A budapesti parkok­ban szeptember 30-ig végzendő kertészeti idénymunkára férfi és női segédmunkásokat azonnal alkalmazunk. Jel.: Bp. Parkfenntartó Váll. V Váci utca 62­­. 15. Munkaügyi 6. Az Autó­ és Trak­toralkatrészgyár kor­látlan számban felvesz esztergályos, horizon­tál esztergályos, fém­­gyak­vó és férfi segéd­munkás dolgozókat. Jelentkezni lehet min­dennap. Bp. XX. Dó­zsa Gy. út 91. telefon: 366—208 Sashalmiak! Elcse­rélném­­ szoba, kony­ha, kamrás szép, vi­lágos lakásom ha­sonlóra (előszobás előnyben). Megtekint­hető bármikor. Mé­száros, Bp. VIII. Bó­­kay János u. 35. II. 24. sz. Körösi Csom­a u. 11. Rádió Had­ójavítás hely­színen is, gyorsan, szakszerűen. Köves, Szinyei Merse u. 1. Tfdl.: 115—742 Elcserélném utcai szoba­­komfortos la­kásomat hasonló két­szobásra. Tel.: 224— 316. Krasznavölgyi. VH. Dob u. 100. fszt. 2. sz. Veszek készpénzért rádiót, lemezjátszót, hibásat is. Érte me­gyek. Csanády u. 6. Telefon: kettőszáz— négyszázötvenöt. Elcserélném: Sorok­sáron, felső megálló­tól 2 percnyire ma­gányos kertes házban lévő 2 szoba konyhás mellékhelyiséges szép lakásomat, budai­­ szoba­nyálos személy­zeti szobás lakással. Cím: (Soroksár) XX. ker. Sebés­z u. 21.___ Háromszobás össz komfortos lakásomat elcserélnem kétszobás egymásba nyíló kom­fortosra. II. emeletig. V., VI., VII., VIII., XIV. kerületben. Tel.: 296—745. Reggel 10- ig, du. 5-től. Hangszer Zongorát vagy pia­­ninót tanulásra vennék. Tel.­ 112— 325. Zongorát vagy pianinót sürgősen vennék priváttól! Címközlést 186—212 telefonon. Zongorát vagy pia­ninót vennék magá­nyostól készpénzért. Értesítést 359—030 telefonon. Ruházat Mindenféle használt férfiruhát veszek. Te­lefon: 384—441. Családi házak, öröklakások, gyümölcsös telkek, házhelyek IV. és XV. kerület­ben. Beköltözhető­­ családiházak Rá­­­­kospalotán: Kassai utcában kettőszo­bás 60 000. Jókai ut­cában egyszobás für­dőszobás 55 000. Des­­sewffy utcában ket­tőszobás 60 000. Zá­polya utcában kettő­­szobás 70 000. Benkő István utcában egy­szobás 35 000. Lőcse utcában kettőszo­bás 70 000. Fadrusz utcában kettőszobás verandás 470 öles gyümölcsössel 90. ezer. Bercsényi ut u­­cában kétszobás 35. ezer. Bezerédi ut­cában kétszobás és­ egy beköltözhető egyszobás lakásos, 35 000. Szoba-kony­hásak 45 000 fo­rinttól. Pestelyhe­­lyen 1—2 szobásak 50 000 forinttól. La-­­kott családiházak Újpesten: Bútor-­ gyár utcában 40 000.­ Athén utcában 40­ ezer. Kossuth utcá­ban 70 000. Nyár ut­cában 50 000 Nap­ utcában 40 000. Ná­dor utcában 40 000. Erzsébet utcában 60 ezer. Rákospalotán 25 000 forinttól. Tel­kek: IV. és XV. ke­rületben 9000 forint-­ tól. FIK. kirendelt­ség: IV. Bajcsy ! Zsilinszky u. 8. Tel.: 493—105. I összkomfortos 95 ezer. Pannónia ut­cában egyszobás hallos komfortos 80 ezer. Beköltözhető családiház: Frange­pán utcában egyszo­bás komfortos, nyá­­rikonyhás, külön műhelyes 75 000 Lakott öröklakások: 10 000-től 50 000-ig Telkek: Toboreó ut­cában 180 öles 22 ezer. Ugyanott 90 öles 18 000. FIK kirendeltség: VI. Bajcsy Zsilinszky út 65. Telefon: 126— I., II. és XII. ke­rületben­ Telkek: Rózsadombon 300­­ öles kilátásos 36 ezer. Törökvész út mellett 300 öles 32 ezer. Zugligetben 300 öles viatelek 45 ezer. Istenhegyi út mellett 325 öles 22 ezer. Szabadsághe­gyen Lóránt úton­­ 300 öles 36­ 000. Vá­rosmajorban 314 öles 47 000. Város­kúti úton 327 öles kilátásos, részben kerített 35 000. Má­­riaremetén házak között 260 öles 20 ezer. Remetén Di­mitrov úton 220 öles barackfás 19 ezer. Beköltözhető III. kerületben. Telkek: Kolostor ut­cában 278 öles ke­rített gyümölcsös szerszámkamrával 35 000. Szőlőskert utcában 135 öles vízvezetékes 25 000. Mocsaras dűlőben kerített 276 öles gyü­mölcsfás szerszám­kamrával 35 000. Csillaghegyen. Kő­­kerítéses 150 öles fenyő és gyümölcs­fás házhely 25 000. Csillaghegyen csere­lakással beköltöz­hető kétszobás családiház a Duna közelében 180 öles gyümölcsössel, két­­helyiséges üres hét­végi házzal 60 000. FIK kirendeltség: III. Kórház utca 42 Tel.: 163-089. XIII. kerületben: Beköltözhető örök­lakások: Csanády utcában kétszoba családiház: Budali­geten kétszoba konyhás, nagy ker­tes 80 000. Lakott (nem beköltözhető) villák: Virányoson háromszor egyszobás és egyszer kétszo­bás komfortos la­kásos 400 öles kert­ben 60 000. Német­völgyi útnál ötszo­bás összkomfortos 130 000 Beköltözhe­tő öröklakások: Bö­s­zörményi útnál egyszoba hallos gar­­con 65,000 Mártí­rok útja mellett egyszobás garcon 52 000. Lakott örök lakások: Rózsadomb alján egyszobás komfortos 15 000 Mártírok útján mo­dern egyszobás garcon 13 000. Már­tírok útja mellett kétszobás hallos összkomfortos, er­­kélyes 30 000. FIK kirendeltség: I. At­tila utca 41. Tel 360—312. Ház Eladó: Budapest kö­zelében Csobánkán 980 , négyszögöles fajgyü­­­mölcsösben 2 szoba,­­ előszoba, konyha kam­­era fáskamrás beköltöz­­­­hető ház (75.000 fo­rint). Cím: Csobánka, Ady Endre út 43. Bács Mártonná. Zentai családi házat cserélnek magyaror­­szági ingatlannal. Bu­dapest, II Kuruc u. 1. T. 164—932. Kertész. Kispesten keresek egy 2 szobás komfor­­tos házat megvételre, esetleg egy szoba kony­­hás házért cserébe, rá­fizetéssel. Schillinger, Kispest, Árpád u. 140/a. Nagybudapest terü­letén megvételre kere­sek kettőszobás csalá­diházat, gyümölcsfák­kal, haszonélvezeti jog meghagyásával. Szalay Bp VIII. Baross utca 67—68. II. 10. szám. Dorozsmai utcánál kétlakásos családiház, szoba-konyhás csere­lakás beköltözhetőség­­gel 36.000. FIK. XIV. Bosnyák u. 1. Tel.: 296—498. Kertes családiház 91 é s villamosnál, 160 öles telken, villane­gyedben. IV Klára u. 32. kitűnő állapotban, lakottan eladó. Felvi­lágosítás: IV. FIK, Bajcsy Zsilinszky út 8. Csillaghegy Árpádli­geten 2 szoba hallos lakott ház 132 négy­szögöl, gyümölcsössel 30.000 forintért eladó. Telefon: 127—531. III. FIK Kórház u. 42. Eladó Csabdin Bics­ke mellett azonnal be­költözhető 2 szobás, parkettás komfortos, ocsoslakásnak alkal­mas családiház 780 négyszögöles gyümöl­csössé­. Lehetőleg csak személyesen tárgyalok Horváth István. Petőfi S. u. 7. Vennék Nagybuda­­pesten kívül 2—3 szo­bás bekö­tözhető csalá­­diházat. Eladnék 280 négyszögöl budat. gyü­mölcsöst, gazdasági épületekkel. közmű­vest. Varga Berzsenyi u. 4. Telek Fásított háztelek Szabadsághegy szebb részén, mellett eladó fon: 257—109. reggel 7—8 között. les­fogas Tele-Rákospalotán Páz­mány u. 104. három­szobás száznyolcvan éles, lakott családiház, cserével­­beköltözhető. Negyvenezer. Bőveb­­bet FIK, IV. Bajcsy- Zsilinszky út 8. 493— 105. Jármű DKW 100-as teljesen generálozott eladó, üllői út 3. Bräutigam. Csepel 109-as ballon­gumis eladó. Horváth, Márvány u 42. Este. Bútor IMes-ügy : újszerű kárpitozott­­ bútor, fiz. kedvez­­­­rmény. Rudas László­­ utca 19. ____ Kétszemélyes re­kamié bordó eping­­lével, felülvilágítós príma eladó­ köny­nyítéssel. Kárpitos­nál Visegrádi u 4 Rekamiét egy- két­személyes, epedást, fotelt, széket készít. Fizetési könnyítés, ser. Kürti, Nagy­mező u. 23. Rekamiét, kétsze­mélyest 2500-ért Garnitúrát 4800-ért, sezlent olcsón, fize­tési könnyítéssel jótállással. Népszín­ház u. 25 Tel.: 341 —783. Gyönyörű kétsze­mélyes rekamié, epedával, 2800-ért világitós, rekamiék, folesok, székek, mi­nőségben olcsón el­adók. Vörösmarty u. 73. sz. Hálószobabútort vagy 2 darab 2 ajtós szek­rényt sürgősen ven­nék priváttól. Bar­tók Béla út 88. IV. 4. Tel.­ 456—341. Egy- és kétszemé­lyes rekamiék, fote­lok, székek, garanciá­val, fizetési kedvez­mény. Boka­­ka­pitol VI. Eötvös u. 17. sz. (Sztálin út sarok.) Nagyon szép 3 aj­tós szekrény eladó. VII. Elemér utca 41. udvarban, Horváth asztalosnál. Minőségi kétszemé­lyes rekam­é, fotel, seszlen készítőnél. Wesselényi u. 21 kár­pitos. Szekrények, székek, tükör, meddő olcsón. VIII. Stáhly u. 15. II. 3.

Next