Esti Budapest, 1955. május (4. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-09 / 107. szám
6 Magyarország—Norvégia 5:0 (2:0) Az oslói XJVeval-stadion már jóval a mérkőzés kezdete előtt zsúfolásig megtelt és mikor a két csapat kifutott a pályára, mintegy 40 000-en övezték a játékteret. A mindvégig baráti és sportszerű légkörben lezajlott második norvég—magyar találkozó a magyar csapat 5:0 arányú győzelmével végződött. Góllövők: Palotás (2), Kocsis, Puskás és Tichy. Magyarország: Danika — Hegyi, Várhidi, Lantos — Szojka, Csernai — Tóth II, Kocsis, Palotás, Puskás, Szimcsák. Norvégia: Aronsen — Btíkker, Svenssen, Boye-Karlsen— Legernes, Hernes — Thoresen, Kristiansen, Kotte, Ljosveit, Olsen. A több fiatallal pályára lépő magyar válogatott a 6. percben megszerzi a vezetést. Puskás kitűnő labdájával Kocsiskiugrik és védhetetlenül lő a jobb alsó sarokba. (1:0). Feltűnik, hogy a norvégok védekezésre rendezkednek be. Sokszor nyolc, sőt kilenc emberrel is védekeznek és csak középcsatárukat, valamint jobbszélsőjüket hagyják elől. 25 perc eltelte után nagy fölénybe kerül a magyar csapat. A csatársor sokszor közelíti meg ellenfele kapuját, de újabb eredményt egyelőre nem tud elérni. A norvég védők ebben az időszakban mindig jókor lépnek közbe. A 31. percben esik a második gól. Kocsis jó labdát ad Palotásnak, a középcsatár lerázza magáról a védőket és közelről a kapuba lő, (2:0). Szünetben mindkét válogatott öltözőjében cserét határoznak el. Kocsis helyett Csordás lesz a jobbösszekötő, míg a norvég balszélső Olsent Sorensen váltja fel. A második félidőt magyar gól vezeti be. A 3. percben egy hoszszan előrevágott labdával Puskás átkígyózik a norvég védőkön és ballal, nagy erővel lő a jobb alsó sarokba. (3:0). A 10. percben tetszetős, korszerű magyar támadás végén esik újabb gól. Csordás—Tóth II— Palotás a labda útja, s a középcsatár most sem hibáz. (4:0). Állandósul a magyar válogatott fölénye és a fiatalok is valamennyien kitűnően játszanak. A 21. percben gólszerzési alkalma van a hazai csapatnak: Hegyi a 16-oson belül i kézzel ér a labdához. 11-es. A büntetőt Boye Karlsen lövi, de rosszul és a labda a kapufa éléről kipattan, majd Danka, tisztázza a helyzetet. A 25. percben újabb cserét határoznak el a magyar csapatban. Puskást a fiatal Tichy váltja fel. A 29. percben egymás után többször Szimcsák és Csordás lábán vándorol a labda, majd Csordás Tichyhez játszik, aki nagyerejű lövéssel beállítja a végeredményt, (5:0). A norvég és a magyar labdarúgó-válogatott találkozója az első perctől kezdve az utolsóig a magyar csapat fölényében zajlott le. A norvégok mindvégig védekezésre rendezkedtek be és gyakran 8—10 ember igyekezett megakadályozni a magyar csatárok góllövési kísérleteit. Egyedül Köttet és néha a jobbszélsőt hagyták elől, viszont Kotte sokszor lesre futott. A magyar csapat legjobbja Puskás volt. A góllövésből, illetve a gólok előkészítéséből is kivette a részét. Puskás után a csapat jobbfedezetét, Szojkát kell megemlíteni, míg a csapat harmadik legjobb játékosa Csernai volt. Női és férfi csapatunk győzött a magyar-francia tornaviadalon Amikor vasárnap délelőtt a sportinduló hangjára bevonult a Sportcsarnokba a magyar és francia férfi és női válogatott tornászcsapat, férfi tornászaink 2,20, női tornászaink 3,05 ponttal vezettek az előző napi eredmények alapján. Kemény nyerte a lóugrást Először a férfi lóugrásra került sor. Ebben a számban Kemény szerepelt legjobban, szépen végrehajtott nyújtott testű átugrását a közönség nagy tapssal jutalmazta, a pontozók pedig 9,7-tel értékelték a gyakorlatot. Jól sikerült Mogyorósi, Takács és a francia Changeat lóugrása is. A női verseny utolsó számával, a talajgyakorlattal folytatódott a verseny. Elsőnek a magyar Petra mutatta be gyakorlatát, melyben ritmikus és akrobatikus részek, fordulatok, forgások váltották egymást. Több hibát vétett, s csak 8,85 pontot kapott. A legmagasabb pontszámot, 9,75-öt Keleti Ágnes gyakorlata kapta. Olimpiai és világbajnoknőnk gyakorlatát a ritmikus és akrobatikus mozdulatok legmagasabb fokú összhangja, tökéletes végrehajtás, harmónia és könnyedség jellemezte. Kár, hogy a francia pontozók, csodálatos módon nem értékelték ezt kellőképpen. A nők egyéni összetett versenyét Keleti Ágnes nyerte, csapatban is mi lettünk az elsők. Jól sikerült a francia Sicot gyakorlata is, 9,65 pontot kapott érte. A lólengésben is magyar versenyző győzött A lólengésben Réti nehéz elemekből felépített, tartalmas, szép kivitelezésű gyakorlatával megérdemelten szerezte meg az első helyet, Kuti Séra és Mathiot előtt. A férfi verseny utolsó száma a nyújtógyakorlat volt. Sajnos, a magyar versenyzők nagy balszerencsével versenyeztek ezen a szeren. Pataki leesett a nyújtóról, Takács pedig a leugrást rontotta el. Takács ezzel végképp kiesett az első helyért folytatott küzdelemből. Kuti Séra igen tartalmas gyakorlatot mutatott be és 9,6 pontot szerzett. Ezen a szeren legbiztosabban a francia Mathiot szerepelt és 9,7 pontos gyakorlatával megérdemelten nyert nemcsak a nyújtón, hanem az egyéni összetett versenyben is. Mindkét csapatunk győzött A baráti légkörben lezajlott kétnapos magyar—francia férménye: Női- - csapatversenyben 1. Magyarország 225,35 pont, 2. Franciaország 221,9 pont Egyéniben 1. Keleti Ágnes 38,10, 2. Kertész Aliz 37,75, 3. Zalainé 37,50, 4. Dieudonne 37,30 pont. Férfi csapatversenyben 1. Magyarország 334,4, 2. Franciaország 331 pont. Egyéniben 1. Mathiot 56,90, 2. Kemény 56,05, 3. Changeat 55,70, 4. Takács 55,45 pont. S. Győ fi és női tornaviadal végered- Mathiot, a magyar—francia tornaverseny férfi egyéni versenyének győztese. iiiiiiiiiiiiiiniiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiimiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiimiiiiiiiiiiiinmm Magyar—Csehszlovák ökölvívó-mérkőzések A szombati Magyarország — Csehszlovákia ökölvívótalálkozón B-csapatunk 14:6, arányban győzött. A válogatottunk pedig 10: 10 arányú döntetlen eredményt ért el. A magyar csapat egyik legjobbja az állandóan támadó, pontosan és erőteljesen ütő Juhász volt. — Úgy érzem, formám felfelé ível — mondta a mérkőzés után. Vlasak elleni győzelmemet, könnyen, erőfeszítés nélkül értem el. Azért még akad javítani valóm is. Igyekszem a közelharcot mg jobban tökéletesíteni. Kovács Károly, állami edző a két csapat találkozójáról így foglalta öszsze véleményét: — A csehszlovák versenyzők folyamatosabban öklöztek, tempósabbak voltak, s jó ütőtávérzékükkel ie alaposan megnehezítették a magyar versenyzők küzdelmét. A mieink lelkesebben küzdöttek, de még nem érték el igazi formájukat. Sokat kell még javítani ütőtecsakájukon, az erőnlétükön és az ütőtávolságukon. Papp Smitallal mérkőzik. A Sportuszodában, a vízilabda-bajnokság megnyitóján Tegnap délután mintegy 3000 néző előtt a Sportuszodában került sor az országos vízilabda-bajnokság megnyitójára. Ezután rendezték az idény első bajnoki mérkőzéseit. Bp. Vasas-Bp. Vörös Meteor 7:2 (3:0) A Bp. vasas - bár meglehetősen idényeleji formát árul el — végig kezében tartja az irányítást. A mérkőzés, s egyben a bajnokság első gólját Szívós dobja. Utána még kétszer táncol a labda, Szívós lövése, nyomán a Meteor hálójában. A bajnokság újonca, a Meteor is vezet néhány formás támadást, csatárai több kapufát és két gólt lőnek. Sofflöril Herga Bp. Honvéd 3:3 (1:2) Nagy küzdelem alakul ki a tavalyi bajnok és a budapesti csapat találkozóján. Először a szolnokiak vezetnek, de a Honvéd egyenlít és a vezetést is megszerzi. Boros nagyszerűen védi a szolnoki kaput. Nagy az izgalom az utolsó percekben a vízben és a nézőtéren egyaránt 3:3 a mérkőzés állása, mikor az utolsó pillanatban Hasznos I. nagy gólt lő. A mérkőzésvezető megadja a gólt, de az időmérő megállapítása szerint a labda már a játékidő letelte után került a hálóba. Nagy vita kezdődik: gól? nem gól? Jó félóra beletelik, amíg kihirdetik: a gól érvénytelen, az eredmény 3:3. Egri Bástya-Bp. Vörös Lobogó 6:2 (4:0) Az egri csapat nagyszerűen, a Bp. Vörös Lobogó annál gyengébben játszik. Aitassy és Koncz vezérletével a vidéki csapat szép győzelemmel kezdi bajnoki küzdelmeit. Bp.Kinizsi-Bp.Törekvés 7:4 (4:1) A Kinizsi hamarosan 4:1-es vezetésre tesz szert, amikor két négyméteresből 4:3-ra szépít a Törekvés. A közönség két táborra szakadva biztatja kedvenc csapatát. A Kinizsi nagyon rákapcsol, s ötletes, gólratörő játékával hamarosan három gólt szerez, ezzel el is dől a mérkőzés, a Törekvés már csak szépíteni tud. Jelenet a Bp. Vasas—Bp. Vörös Meteor mérkőzésről. Bp. Dózsa—Gheorghiu-Dej Hajógyár 5:2 (2:1) ötletes, szép támadásokkal kezdi a Dózsa a játékot, de később ellaposodik a mérkőzés. A lelkesen és jól játszó hajógyáriak a második félidő elején kemény küzdelemre késztették a belügyi csapatot. A mérkőzés végén újra fellángol a Dózsa és sikerül 5:2 arányban megnyernie a mérkőzést. A Dózsában Gyarmati és Martin sok jó támadást vezetett. A Hajógyár lelkes, csupaszív játéka jó benyomást keltett. A vízilabdasport kedvelői mindjárt a bajnokság kezdetén egy délután, 10 csapat, 5 mérkőzésen a legjobb magyar vízilabdázók— Gyarmati, Szívós, Kárpáti, Markovits és társaik — játékát és 41 gólt láthattak. Értékes eredmények az országos mezei futóbajnokságon A kép színes és megkapó , az északnyugati szél csattogva lobogtatja a nemzetiszínű bajnoki zászlót, piros, zöld, barna, lila, kék melegítőkben atléták sokasága — közel hatszáz — mozog. Az Úslóversenytéren az országos mezei futóbajnokság úgyszólván minden versenyszámában színvonalas, jó küzdelem folyik és a meglepetések sem hiányoznak. Utóbbival mindjárt az első számnál — a férfi ifjúságiak mezőnyében — a vidékiek szolgálnak, mert a székesfehérvári Kovács győz, mögötte pedig a békéscsabai Tóth ér a célba, sőt a férfi serdülők 2000 méteres versenyét is a békéscsabai Almádi nyeri. Az első budapesti győzelem a női ifjúságiak versenyén születik, szerzője Kuti (Bp. Honvéd). A versenyeredmények lényegesen jobbak, mint tavaly és ez még akkor is a fejlődés jele, ha figyelembe vesszük a célegyenesben erős hátszelet. Kazi Aranka (Bp. Törekvés) például tavaly 5:07,4-gyel győzött 1500 méteres távon, most 4:47,2-vel szerzi meg az első helyet a végén jól hajrázó Rőder előtt. Utána nagy Bp. Honvéd-siker születik: a férfi 4000 m-en 140 induló között az ellenállhatatlanul hajrázó Iharos után is két Bp. Honvéd-futó ér célba, Tábori és Rózsavölgyi. Ez a verseny legegységesebb csapatgyőzelme ... - Nagy küzdelem lesz most - jósolja Szepánszky Ferenc, az egykori középtávfutó a 10 000 méteres mezei bajnokság rajtja előtt. Bizony, a smaragdzöld füvön a versenyzők a jóslatot „igazolják“. A Bp. Vörös Lobogó két kiválósága, Kovács József és Jeszenszky csakhamar elhúz a hosszan elnyúló mezőnytől. Jeszenszky sehogysem akarja tudomásul venni, hogy a 10 000 méter fő esélyese Kovács és bizony nem hajlandó leszakadni klubtársától. Sőt, néhány méterrel el is húz tőle. — Jóska, ahogy Zátopek ellen futottál — biztatja egy szurkoló a kistermetű Kovácsot. Kovács erősít, de Jeszenszkynek is van még tartalékja. Mindketten jól osztották be erejüket. A hajrában hatalmas, szép küzdelemben — csekély különbséggel — végül is Jeszenszky szerzi meg a győzelmet, ideje is jó: 30:49,6. Atlétáink hivatalos bajnoki „kapunyitása“ biztató volt. Reméljük, a folytatás is eredményekben gazdag lesz. Edres Jeszenszky és Kovács az országos mezei futóbajnokság 10 000 méteres versenyének első két helyezettje a cél előtt. llel telitalálat a Totón A Totó eheti fordulójában heten értek el telitalálatot. Nyereményük egyenként 86 000 forint. Tizenegytalálatos szelvény 221, tíztalálatos pedig 2792 darab akadt. Az előbbiekért 2720 forintot, az utóbbiakért 287.50 forintot fizetnek. A győztes totószelvény: 2, 1, 2, 1, 2, 1, 2, 2, X, 1, X, 2. Bp. Kinizsi—Odense vál. 8:1(5:1) A élelmezési csapat a következő összeállításban játszott: Gulyás — Mátrai (Ombódi), Kiséter (Henni II.), Dalnoki — Szaó, Ombódi (Gerendás) — Kertész, Láng (Vilezsál), Orosz, Vilezsál (Borsos), Fenyvesi. Már az első félidő elején lendületes, formás támadásokat vezetett a magyar együttes és Láng góljával megszerezte a vezetést. A továbbiakban is a Bp. Kinizsi irányította a játékot és szép akciók után születtek az újabb gólok. Szünet után sem változott lényegesen a játék képe, habár a budapestiek kissé, lefékeztek. A közönség sokszor tapssal jutalmazta a tetszetős akciókat, szép gólokat. Góllövők: Ombódi és Fenyvesi (2 — 2), Láng, Orosz, Borsós és öngól. A Bp. Kinizsiben elsősorban Gulyás, Dalnoki, Ombódi, Láng és Orosz játszott jól. A magyar csapat harmadik, egyben utolsó dániai mérkőzésére kedden Horsensben kerül sor. (MTI) HÉTFŐ, 1955. MÁJUS 9. SZÍNHÁZAK ÉS MOZIK MŰSORA Operaház: Nincs előadás. — Az Operaház Erkel Színháza: Az Állami Népi Együttes előadása (8). — Nemzeti Színház: Báák ball (Gabányi- és Szentpétery-bérlet 8. sz., 7). — Katona József Színház: Pygmalion (7). — Madách Színház: Tévedések vígjátéka (7). — Madách Színház Kamaraszínháza: Nóra (7) — A Magyar Néphídsereg Színháza: Nincs előadás. Déryné Színház: Nincs előadás. — Petőfi Színház: Nincs előadás. — Jókai Színház: Nincs előadás. — Fővárosi Operettszínház: Mint egy szál ibolyát (8). — Blaha Lujza Színház: Nincs előadás. — Jászai Mari Színház (az Állami Faluszínház előadásai): Dankó Pista (7). — József Attila Színház: Nincs előadás. — Vidám Színpad: Nincs előadás. — Kis Színpad: Nincs előadás. — Zeneakadémia: A Zeneművészeti Főiskola növendékeinek orgona hegedű hangversenye (fél 6). Hegyi Géza zongoraművészi diploma-hangversenye (8). — Bartók-terem: Beethoven: Missa Solemnis (fél 6). — Kamara Varieté: Lepsénynél még megvolt (6, fél 9). — Budapest Varieté: Nincs előadás. — Kodály Zoltánhanglemezterem: Világhírű művészek lemezei (mikrohanglemezelőadás, fél 8). — Állami Bábszínház: Nincs előadás. — Fővárosi Nagycirkusz: Ezeregyéjszaka (3, 7). 1955. május 9-11. HŰSÉG PRÓBÁJA: MŰVÉSZ (Lenin krt. 88.) f4. h6. 8. CORVIN (Kisfaludy köz) h4. 6. f9. HARC A SÍNEKÉRT (kisérőműsor: Mindennapi történetek): VÖRÖSMARTY (Üllői út 4.) f4. h6. 8. KOSSUTH (Váci út 14.) 4. n7. fd. RÁKOSI MÁTYÁS KULTURHÁZ (József Attila tér 4.) n6. f8, szerda szünnap. DÍSZELŐADÁS (kisérőműsor: Döntetlen: Ausztria—Magyarország 2:2): VÖRÖS CSILLAG (Lenin krt. 45.) prol. f5, h7. 9. MÁJUS 1. (Mártírok útja 55.) prol. 4. n7. f9. PUSKIN (Kossuth Lajos u. 18. prol. 9,’ 11, n2, f4, h6, 8. DUNA (Fürst Sándor u. 7.) prol. f5, h7, 9. ZUGLÓI (Angol u. 26.) prol. f4, h6, 8. ERŐSEBB AZ ÉJSZAKÁNÁL: SZIKRA (Lenin krt. 120.) prol. 4. n7, T9. BÁTOR EMBEREK: SZABADSÁG (Bartók Béla u. 128.) 4. n7. f9. 3 LAMBERTI URANIA (Rákóczi út 21.) prol. 4. f7. 9. TAXI ÚR (kísérőműsor: Szivárványtól a csillagokig): SZIKRA (Lenin krt. 120.) csak délelőtt no, fl2. h2, VÖRÖSMARTY (Üllői út 4.) csak délelőtt fl0. fl2, f2, UGOCSA (Ugocsa u. 10.) 3. hétre prol. 4. n7. f9. FELSZABADULÁS (Flórián tér 3.) f4. h6. 8. HAMLET: TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky út 36.) 9-én és 11-től 13. re. f9. MUNKÁS (Kápolna u. 3/b.) 3. 6. 9. SZABADSÁG (Bartók Béla u. 64.) csak délelőtt is. 1. KÖPENICKI KAPITÁNY: DÓZSA (Róbert Károly krt 59.) 4. 17. 19 TAPTALÉKJÁTÉKOS (kísérőműsor: Az élet nyomában): GORKIJ (Akácka u 4.1 prof. f4, hB. VALAHOL MÁR TALÁLKOZTUNK: GORKIJ (Akácfa u. 4.) prol. este 8 óra (orosznyelvű előadás). A FOLYAMOK DALA: TOLDI (Bajcsy-Zsilinszky út 36.) 10-én f4, h6, 8. 1. Magyar híradó, 2. Világhíradó, 3. Este színház lesz, 4. Kényeske, 5. Döntetlen, Ausztria —Magyarország 2:2. HÍRADÓ (Lenin krt. 13.) Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. Budapesti tavasz: ADY (Tanács krt. 3.) fi. hB. 8. BEM (Mártírok útja 5/b.) fn. fi. f3. f6, f7, f9. Liliomfi: BÁSTYA (Lenin krt. 8.) prol. hlO, 12. n3. f5. h7, 9. Frigiai csillaq alatt: BETHLEN (Bethlen Gábor tér 3.1 f4. 6. f9. Az első szó: (kisérőműsor: ősz Badacsonyban): TANÁCS (Szent István krt. 10.) 10, 12, n3, f6, h7. 9. ÓBUDA (Selmeci út 14.) 4. n7. f9. MOM KULTÚROTTHON (Csörsz u. 18.) 11-én 3. n6. f8. A bátorság iskolája: SPORT (Thököly út 56.) 4. n7. f9. BÁNYÁSZ (József krt. 63.) A-terem 4. n7. f9. Szitakötő: JÓZSEF ATTILA (Kálvária tér 7.) f4. h6. 8. BÁNYÁSZ (József krt. 63.) B-terem f4. h6. 8. Bizalmas levél: CSOKONAI (Népszínház u. 13.) 10. 12, 2. 4. 6. 8 Az őserdő foglyai: MARX (Landler Jenő u. 39.) h4. 6. n9. Hintónjáró szerelem- TÁTRA (Üllői út 63.) 3 hétre prof. f4. h6. 8. HONVÉD (Rákóczi út 82.) fii. fi. f3 f5. f6. f9. DIADAL (Krisztina krt. 155.) 4. n7. f9. BÉKE (Mautner Sándor u. 48.) 4. 6, 8. SZABADSÁGHEGYI (Evetke u. 2.) 11-én 6. 8. Verdi- VERSENY (Pataki István tér 14.) f6. h8. Egy nyáron át táncolt (16 éven felülieknek): RÁKÓCZI (Rákóczi út 68.) fii. fi. f3. f5. f7. f9. HAZAM (Váci út 150.) 4. n7. f9. Jégmezők lovagja: MATRA (Lenin krt. 39.) 10. 12. 2. 4. 6. 8. Császár péke: ZRÍNYI (Lenin krt. 26.) fl0. fi2. hím. 4. n7. f9. 2x2 néha 5. ALKOTÁS (Alkotás u. 41.) Drót. 10. 12. 2. 4. n7. f6. KULTUR (Kinizsi u. 28.) f4. h6. 8. Három testőr: TINÓDI (Nagymező u. 8.) f4. h6 8. Modern kalózok: HALADÁS (Bartók Béla u. 128.) f4. h6. 8. IPOLY (Hegedűs Gyula u. 65.) 4. n7. f9 Hűtlen asszonyok (16 éven felülieknek): ELŐRE (Delel u. 41.) f6. h8. Senki nem tud semmit: ÚJLAKI (Bécsi u. 69 ) f4. h6. 8. NA° (Népszínház u 31.) prol. f4. h6. 8. Riadó a cirkuszban: ÉVA (Erzsébet királyné útja 36/b.) f4. h6. 8. Janika: VASVÁRI (Kerepesi út 44/ h4. h6. 8. Még nem volt esküvő: PETŐFI (Pongrácz u. 9.) f6. h8.