Esti Budapest, 1956. október (5. évfolyam, 231-250. szám)
1956-10-06 / 236. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MDP BUDAPESTI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK ÉS BUDAPEST fŐVÁROS TANÁCSÁNAK LAPJA V.évfolyam 236. szám Ára 60 fillér. Szombat, 1956. október 6. Emlékük örök figyelmeztető A fájdalom paroxizmusában nehéz szavakat találni. Csak állunk döbbenten a sír mellett, amelybe hazánk, pártunk fiai, édes testvéreink tértek örök nyugovóra. Temetünk. Hullanak a rögök, fáj a lelkiismeret. Rajk László, Pálffy György, Dr. Szőnyi Tibor, Szalai András — népünk, pártunk mártírjai. Emlékük is tiszta, nemcsak életük. Hét esztendő után mostuk le róluk a gyalázatot, a testvérárulás vádját. Nem harcmezőn estek el, ellenséggel vívott csaták tüzében ... Csak állunk döbbenten, — hogyan történhetett ez? Micsoda átkos hatalom bénította eszünket, szívünket, hogy beleegyeztünk a gyilkosságba, hogy megfeledkeztünk Lenin igazságáról, a marxizmus igazságáról? Személyi kultusz bűvkörében keringtünk az örvény felett. Éljent, hurrát kiáltoztunk, hajbókoltunk félistenek előtt, hittünk vakon, s nem gondolkoztunk, féltünk gondolkozni. Pedig felnőttünk már. Forradalmak edzették karunkat, szívünket. Történelmet írtunk, új világot teremtettünk, s mégis. Temetünk. Temetjük elvtársainkat, bajtársainkat. Temessük saját, szívünket, lelkünket mardosó tévedéseinket is. Temessük némaságunkat, gyalázatos megalkuvásunkat. Temessünk el örökre minden személyi kultuszt. A fájdalom nemcsak szívünket hatja át, tudatunkat is megtisztítja. S a fájdalom paroxizmusában már kiáltunk: Soha többé! Soha többé nem tűrjük magunk közt a talpnyalókat, a hízelkedőket, a gyávákat, a meghunyászkodókat, a törtetőket, a szektásokat, a hazugokat. Nem tűrünk el magunk felett semmiféle önkényt. A nép ereje és akarata, a párt ereje és akarata és mártíriumotok tanúsága záloga jövőnknek. Ezzel az erővel és akarattal indultunk csatába, s bármily nehéz lesz is ez a küzdelem, megvívjuk! Sírhantjukat milliók veszik körül, az egész magyar nép hinti rájuk az emlékezés virágait. Nem esküszünk fennhangon, de álljuk ígéretünket. Fejünket már nemcsak bólogatásra használjuk, gondolkozunk, vitázunk, s így dolgozunk. Nemcsak végrehajtók, tervezők is vagyunk. Jövőnk tiszta lesz, mint a hegyipatak vize. Igaz, mint a marxizmus tanítása. Ezzel áldozunk, mert ezzel tartozunk mártírjainknak. . A ravatal előtt kötte a fekete drapériával bevont Kossuth-mauzóleum áll őrt. Előttük tengernyi koszorú. Sebzett szívű anyák, hitveseik, könnyes szemű árvák virágait helyezik elsőként a ravatalra. A vérvörös rózsa-, szegfű-, örökzöld babérkoszorúkat egy nép gyásza, végső tiszteletadása kötötte össze. A párt- és állami szervek, a tömegszervezetek, a gyárak, a falvak képviselői küldötték. A virágok felett, a koporsók lábánál bordó bársonypárnán fénylenek a hősi élet fémbe vésett dokumentumai. A kitüntetések, a nép államának hálája, köszönete, elismerése. Pálffy György koporsóján két kardja, altábornagyi sapkája. Hideg szél rázza a fák rozsdavörös koronáját, zizzen az avar a lábak alatt. A ravatalt körülzáró kordonon túl nő, duzzad a gyászolók serege: öregek, fiatalok, civilek és katonák. A ravatal előtt nőnek a virághegyek, zúg a Munkásgyászinduló, s az emberek szemében, gyászkönny ül. Milyen hosszúak, s milyen rövidek ilyenkor a percek, az órák... A fájdalom és a szilárd akarat érzése tölti meg a szívet, az agyat. A fájdalomé, amely nem múlik el soha, az akaraté, amely óráról órára erősödik bennünk: ezentúl nem ontunk testvérvért, soha! Már kora délelőtt megindult a gyászoló tömeg a Kerepesi úti temetőbe, hogy utolsó útjára kísérje mártírjainkat. Szemerkél az eső, a hűvös Októberi szél fújja a vörös, a nemzetiszínű és a fekete lobogókat. Tizenegy óra. A Kossuthmauzóleum előtt már áll a ravatal. A négy koporsón fehér selyem, hímzett szemfedő. Me Megrendülten értesítjük a mélységes bánatunkban velünk együttérzőket, hogy az 1949-ben, 40. életévében mártírhalált halt RAIK LÁSZLÓ exhumált földi maradványait a Kerepesi úti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Soha el nem múló örök szeretettel kísérjük utolsó útjait. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Özv. Pálffy Györgyné szül. Sármány Katalin és gyermeke, Pálffy Katalin tudatja, hogy a törvényt gyalázó önkény áldozataként 1949. október 24-én mártírhalált szenvedett férje, illetve édesapja PÁLFFY GYÖRGY altábornagy, az MDP Központi Vezetőségének tagja, a honvédelmi miniszter helyettese, a magyar néphadsereg főfelügyelője, országgyűlési képviselő, a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatának, a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozatának, a Jugoszláv Zászlórend III. fokozatának, a Polonia Restituta középkeresztjének, a Román Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság érdemrendjének és más kitüntetések tulajdonosa földi maradványait 1956. október 6-án 15 órakor helyezik örök nyugalomra Budapesten a Kerepesi úti temetőben. Élete, halála örök emlékeztető legyen. PÁLFFY GYÖRGYNÉ és PÁLFFY KATALIN Tudatjuk, hogy az 1949. október 15-én ártatlanul kivégzett DR. SZÖVYI IBIKUS a magyar munkásmozgalom régi harcosa, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, országgyűlési képviselő, a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata, a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozata és más kitüntetések tulajdonosának földi maradványait 1956. október 6-án 15 órakor helyezzük örök nyugalomra Budapesten a Kerepesi úti temetőben. SZÖNYI TIBORNÉ, felesége,SZÖNYI PÉTER, fia, SZABADOS OLGA és SZÖNYI ISTVÁN, testvérei. Édesanyja, kisleánya és felesége soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI ANDRÁST, a Magyar Dolgozók Pártja káderosztályának helyettes vezetőjét, a Magyar Szabadság Érdemrend, a Magyar Népköztársasági Érdemrend, Tiszti Érdemrend nagykeresztje és más kitüntetések tulajdonosát, akit a népellenes törvénysértések során fosztottak meg harcos fiatal életétől, folyó hó 6-án, du. 3 órakor kísérjük utolsó útjára a Kerepesi úti temetőben. ÖZV. SZALAI LÁSZLÓNÉ, édesanyja, ANNA, kisleánya, ZORA, felesége. Rádióközvetítés Ma délután 18:15-kor a Kossuth-rádió a munkásmozgalom ártatlanul elítélt és kivégzett harcosai: Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András elvtársak temetéséről, a Kerepesi-temetőből közvetítést ad. (MTI) RAJK LÁSZLÓ PÁLFFI GYÖRGY SZALAI ANDRÁS SZŐNYI TIBOR RAJK LÁSZLÓ 1909—1949 A magyar nép, a párt és a kormány ma adja meg a végtisztességet Rajk László elvtársnak, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő vezetőjének, a magyar függetlenség és szabadság nagy harcosának. Rajk László hősi életére és tragikus halálára emlékezik ezen a napon az egész dolgozó, küzdő magyar nép. Rajk László elvtárs 1909. március 8-án született Székelyudvarhelyen. Apjának, az egyszerű székely csizmadiamesternek rajta kívül 12 gyermeke volt. A fiatal Rajk László sok nélkülözés közepette, nagyrészt saját erejére utalva, alkalmi munkákat vállalva végezte iskoláit. 1921-ben beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karára, tagja lett a legtehetségesebb tanárjelölteket magábafogadó Eötvös-kollégiumnak. A kiváló diákot lángoló igazságérzete, keserves élettapasztalata és családjának nyomorúságos helyzete egyaránt a kommunista mozgalom felé vitte. 1930 végén került kapcsolatba a mozgalommal, s 1931-ben már tagja lett a kommunista pártnak. Mint, ifjú kommunista, meggyőződéssel, vállalva minden üldöztetést harcolt a magyar népért a párt soraiban. Előbb Újpesten, majd Zuglóban dolgozott, később a Kommunista Ifjúmunkás Szövetség agitációs és propagandaosztályának vezetője. 1933 februárjában már másodszor tartóztatta le Horthyék rendőrsége, de akárhogy kínozták , nem tudták megtörni. A 23 éves fiatalember, akinek tanárai nagy jövőt, fényes tudományos pályafutást jósoltak, akinek szeme előtt megcsillogtatták az egyéni boldogulás útját — akkor már végérvényesen a harc, a dolgozó nép boldogulásáért vívói harc útját választotta. Vasbetonszerelő lett, betanított munkásként dolgozott építkezéseken. A szakszervezeti mozgalomban küzdött tovább a párt céljainak megvalósításáért. Rövidesen nagy tekintélyre tett szert a munkások körében. Megválasztották az építőmunkás szakszervezet szervező bizottsága tagjává, s hamarosan vezetője lett a szakszervezet kommunista frakciójának. Közvetlen szervezője, vezetője volt az 1935-ös nagy építőmunkás sztrájknak. A harc idején a sztrájkbizottság tagja és a bizalmi testület elnöke volt. Rajk elvtárs azok közé az igaz kommunisták közé tartozott, akikben a hazafiság és a nemzetköziség tüze mindig egy lángként lobogott. Életét, biztonságát, személyes boldogságát bármikor kockára tette azért, hogy a magyar munkás jobban, szabadabban élhessen. De ugyanolyan bátorsággal vetette magát a harcba, amikor a fasizmus a spanyol munkásokra tört. A spanyol szabadságharc kitöréseután saját kérésére és a párt jóváhagyásával Spanyolországba ment. A még kiképzés alatt álló magyar egység politikai biztosa lett. Az ő politikai vezetésével készültek harcra az Európa legkülönbözőbb részeiből összegyűlt magyar kommunisták. A zászlóalj először Estra-Madurában került bevetésre, majd Aragonban küzdött, később pedig részt vett a spanyol szabadságharc legvéresebb, legnagyobb ütközetében, a csaknem három hónapig tartó ebrói csatában. Rajk elvtárs — ekkor a zászlóalj párttitkára volt — 1938 szeptemberében súlyosan megsebesült. Katalóniában feküdt kórházban, majd 1939 februárjában, a katalóniai arcvonal összeomlása után, még gyógyulatlanul, a nemzetközi brigáddal együtt elhagyta Spanyolországot. Franciaországban azonnal letartóztatták és koncentrációs táborba zárták. Végtelen a sora azoknak a szenvedéseknek és megpróbáltatásoknak, amelyeket Rajk elvtárs kiállt. Több mint két esztendőt töltött koncentrációs táborokban. 1941-ben a párt utasítására illegálisan hazatért. De itthon megint csak börtön várta. Hazaérkezése után néhány héttel internálták, majd börtönbüntetésre ítélték, s a rabságból csak 1944. szeptember 10-én szabadult. Közben két hónapig volt az Andrássy-laktanya poklában, ahol mindvégig ellenállt a fasiszta vallatok minden kínzásának. Szabadulása után alig néhány nap telt el, s máris megtalálta a kapcsolatot az illegális párt vezetőségével, s a Központi Vezetőség titkára lett. Csupán december hetedikéig volt szabadlábon, de ez a néhány hét is erőt nem kímélő, nehéz küzdelemben telt el. Fegyvert igyekezett szerezni a munkásoknak, hogy megakadályozhassák a nyilasok hatalomra jutását, a szégyenletes október 15-ét. Szervezte a nemzeti ellenállást, a függetlenségi harcot. Ebben az időben kötött együttműködési megállapodást a kommunista párt az ugyancsak illegalitásba kényszerített szociáldemokrata párttal. Rajk elvtárs Bajcsy-Zsilinszky Endrével és Kiss Jánossal együtt részt vett az ellenállási mozgalom irányításában. December hetedikén, elfogatása pillanatában is egy kiáltvány megszövegezésén dolgozott, amelyben elemezte az ország politikai helyzetét, kimutatta a fegyveres harc elkerülhetetlenségét. Ez(Folytatás a 2. oldalon)