Esti Hirlap, 1958. szeptember (3. évfolyam, 205-229. szám)

1958-09-02 / 205. szám

H1. évfolyam, 205. szám Új oltási rendszert vezettek be a fővárosban A Vietnami Demokratikus Köztársaság miniszterelnöke nyilatkozott az Esti Hírlapnak 1958 szeptember 2. kedd Három telitalálat a fotón Tettek és kifogások Minden józan embernek az a véleménye, hogy az A-bom­­ba és a H-bomba kísérleteket meg kell szüntetni. Nemrég állapították meg például, hogy — az első amerikai atomtá­madás kései és a csendes-óce­áni nukleáris kísérletek gyors következményeként — Japán­ban minden hatodik anya torzszülött vagy beteg gyer­meknek ad életet. A népek nyugtalanságát mélységesen megérti a Szov­jetunió kormánya, s szívük szerint cselekedett, amikor — tavasszal — egyoldalúan felfüggesztette az atombomba és a H-bomba kísérleteket. Az amerikaiak és az angolok nem követték a példát. Most végre bejelentették: október 31-től hajlandók felfüggeszteni a robbantásokat, de egy eszten­dőre csupán — és ha... fel­téve ... amennyiben ... Tehát nem azonnal, hanem majd egyszer, ha sikerül kikecme­regni egy tárgyalásszövevény­ből, amelyet könnyű elhúzni és még szövevényesebbé ten­ni annak, akinek ez a célja. A Szovjetuniónak — emlékszünk N.. Sz. Hruscsov Budapesten elhangzott szavaira — sem­miféle feltételei nem voltak! Aki most sem szünteti be a nukleáris kísérleteket, joggal ad okot alapos gyanúra. A nyugati hatalmaknak április­ban az volt a kifogásuk, hogy a robbantásokat „nem lehet ellenőrizni". Most Genfben a keleti és a nyugati atomtudó­sok közösen megállapították, hogy a robbantásokat — ahogy ezt a Szovjetunió már a tavasszal megmondta — ész­lelni és ellenőrizni lehet. Te­hát a kifogás nem helytálló. Aki ezután nem azzal lép a népek elé, hogy most már ha­­ladéktalanul felfüggeszti a kí­sérleteket, annak hátsó gon­dolatai vannak. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke a Pravdának adott szombati nyilatkozatában a nyugati hatalmakról szólván azt mondotta: „Lényegében a régi úton járnak, különféle ürügyekkel kitérnek az atomfegyver-kísérletek hala­déktalan beszünetelése köte­lezettségének vállalása elől.’* A kísérletek általános meg­szüntetésének halogatása nem­csak a légkör fizikai érte­lemben vett szennyeződésével fenyeget. Az atombomba miatt „népszerűbb” lesz különböző nyugati kormányoknál, s mi­nél többen rendelkeznek majd atombombával, annál nehezeb*’) lesz a végleges megegyezés, an­nál könnyebb a háborús pro­vokátorok dolga. Ezért követel a szovjet kor­­m­ány olyan tárgyalásokat, ahol a felek nem merülhetnek el különböző elfogadhatatlan nyugati feltételek szövevényé­ben, hanem sürgősen dönte­nek a nukleáris kísérletek ál­talános és végleges betiltásá­ról. A békepolitikához türe­lem kell, a Szovjetunió ezt tanúsítja, amikor közli a nyu­gati hatalmakkal, kész elfo­gadni az október 31-i tárgya­lási dátumot is. Egyidejűleg azt is kiköti: ezek a tárgyalá­sok nem vezethetnek végelát­hatatlan huzavonába, hanem a fő célt, az atomveszély gyors megszüntetését kell szolgál­ták. Az atomveszély elleni harc m­érlegét egy mondatban így foglalhatjuk össze: a Szovjet­­unió oldalán vannak a tettek, a nyugati hatalmakén pedig enntartások és kifogások. ára 60 fillér A szovjet tudósok kiállították Genfben az Ográ­t • A mai Pravda közli a gépezet fényképét Megnyílt az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó értekezlet Moszkva, szeptember 1. Az a több, mint másfélszáz szovjet atomtudós, aki részt vesz az atomerő békés felhasz­nálásáról tárgyaló genfi nem­zetközi konferen­cián, rendkí­vül nagy eredményekről szóló beszámolókat vitt magával „úticsomagjában’­. A szovjet küldöttek 200 tudományos be­számolót tartanak majd Genf­ben, kétszer annyit, mint az első értekezleteken. Valamennyi beszámoló az atomenergia békés felhasz­nálásának területeit érinti. Genfben egyedül a Szovjet­unió tesz majd közzé olyan adatokat, amelyek az atom­energia mozgató erőként tör­ténő f­elhasználásáról szólnak. Ezzel kapcsolatban ismertetik a világ első atomjégtörő hajója, a Le­­nin-jégtörő elkészítésének és működésének elveit. Több beszámolóban ismertetik a legújabb típusú szovjet atom­reaktorokat, a világ első atom­erőműve négyéves szünet nél­küli működésének tapasztala­tait, a hasadó anyagok felhasz­nálását a tudományban, a technikában, az iparban, a mezőgazdaságban, a gyógyítás­ban. Részletesen beszámolnak majd arról is, hogyan állítják elő a szovjet laboratóriumok­ban a különböző rádióaktív és stabil izotópokat. A világ tudományos közvé­leménye a legnagyobb érdek­lődéssel az irányított termo­nukleáris reakcióról, az ezzel kapcsolatos kutatásokról szóló szovjet beszámolókat várja. Néhány nappal ezelőtt világra­szóló tudományos szenzációt keltett Kurcsatov akadémikus­nak a Kínai Tudományos Aka­démián tett bejelentése az úgy­nevezett Ogra-készülékről. Mint az várható volt, a konferencia megnyitásá­nak napjára a szovjet tudó­sok közé tették az Ográval végzett kutatómunka né­hány fontos adatát. Kurcsatov részletes cikket írt az Atomenergia című folyó­iratban, amely cikket kivona­tosan a Pravda is ismertetett. A Pravda hétfői száma közli ennek a csodálatos berendezés­nek első fényképét. A fénykép egy hatalmas méretű, henger­alakú berendezést mutat, amelyhez különböző egyéb ké­szülékek és berendezések kap­csolódnak. Az Ogra négy fő részből áll: az úgynevezett szolenoidokból, a készülék lé­nyegét alkotó vákuumkamrá­­ból, az injektáló berendezésből és a nagyfeszültségű energia­­forrásból, amely a mágneses tér létrehozásához szükséges elektromos áramot termeli. A készüléket Budker akadémikus elvi kutatásai és számításai alapján Colovin professzor vezetésével szerkesztették. Be­rendezéseit különböző szovjet tudományos kutatóintézetek és leningrádi ipari üzemek ké­szítették. Kurcsatov akadé­mikus cikke több érdekes rész­letet is elmond az Ográról. Az Ogra nem az egyetlen olyan készülék, amelynek se­gítségével a szovjet tudósok a magfúziós jelenségeket vizs­gálják, csupán a legnagyobb közülük. A szovjet küldöttség Genf­ben négykötetes tudomá­nyos munkát nyújt majd át a kongresszusnak azokról a kutatásokról, amelyeket e téren az akadémia atom­energia intézetében folytat­tak. A gyűjtemény részletesen is­merteti mindazokat a vizsgála­tokat, amelyeket az Ográval és más berendezésekkel végeztek. Beszámol a készülékek működé­sének tapasztalatairól. Ugyan­azt a célt szolgálja a Genfben megnyíló nagyméretű szovjet tudományos kiállítás is. A Szovjetunió küldöttsége tehát kétségkívül az érdeklő­dés középpontjában lesz Genf­ben és az előzetes jelentések nyomán, világos, hogy ez az ér­deklődés teljesen indokolt. Amint a tények ezt máris be­bizonyították, a szovjet tudo­mány, ma vezető helyet foglal el a világban az atomenergia békés célokra való felhaszná­lásának megvalósításában. Kiss Csabá nek Hammarskjöld üdvözölte a küldötteket. , Francis Perrin professzor francia atomtudós, aki az ér­tekezlet elnöke, megnyitó be­szédében kijelentette, bízik abban, hogy az értekezlet a termonukleáris reakciók terü­letén, a titkos kutatás teljes megszüntetését eredményezi majd, hozzátette, hogy az olyan nemzetközi értekezletek, mint a jelenlegi, azzal teszik a legnagyobb szolgálatot a béke ügyének, ha a tudományos vagy a technológiai tevékeny­ségben csökkentik a titoktar­tást. Tegnap este megnyitották azt a nemzetközi kiállítást, ame­lyet az ENSZ égisze alatt ren­deztek az atomértekezlettel kapcsolatban. A kiállítás érde­kes módon szemlélteti a szov­jet, angol és amerikai tudósok kutatásainak és munkájának eredményeit. Nagy érdeklődést keltett a kiállított Ogra nevű gépezet. Genf, szeptember 1. Hatvanhat ország ötezer atomtudósának jelenlétében ma délelőtt sor került az atomerő békés felhasználásá­val foglalkozó nemzetközi ér­tekezlet megnyitására. Első­ Vasárnap is nyitva lesznek a papírboltok A belkereskedelmi minisz­ter a KPDSZ-szel egyetértés­ben elrendelte, hogy a papír­­szakboltok az ellátás zavarta­lansága érdekében szeptember 7-én, vasárnap is tartsanak nyitva. Szeptember 6-án, szom­baton pedig a szokásos záróra helyett, este 6 óráig tartanak nyitva ezek az üzletek. Szep­tember 7-én, vasárnap, a me­gyeszékhelyeken levő papír­­szaküzletek 8—12-ig tartanak nyitva, egyébként pedig a hét többi napjain, tekintettel az iskolakezdésre, az írószer-szak­­üzletek a szükséghez képest meghosszabbíthatják nyitva­­tartásuk idejét. A nemzetközi borverseny és borászati kiállítás megnyitója Ma délelőtt a Mezőgazdasá­gi Múzeum román termében ünnepélyes keretek között megnyitották a kilenc napig tartó nemzetközi borversenyt. Ezzel egy időben Mathiász János születésének 120. év­fordulója alkalmából a mú­zeum emlékkiállítást és ál­landó borászati kiállítást nyi­tott meg a nagyközönség előtt. A ma délelőtti ünnepségen megjelent Tömpe István, a földművelésügyi miniszter el­ső helyettese, Magyari András földművelésügyi miniszterhe­lyettes és Sági Vilmos élelme­zésügyi miniszterhelyettes. Az ünnepségen jelen volt a bu­dapesti diplomáciai testület több képviselője is. Vendégül meghívták Mathiász János családját is. Ünnepi beszédet Magyari András földművelésügyi mi­niszterhelyettes mondott. Az idén először hazánkban ver­senyezhetnek a vitág legjobb borai. A nagy vetélkedésre 18 ország jelentkezett 653 borfaj­tával. A tizenöt tagú zsűri­ben a legkiválóbb magyar szakembereken kívül külföldi szakértők is részt vesznek. A miniszterhelyettes meg­emlékezett Mathiász János munkásságáról. A kiváló ma­gyar szőlőnemesítő mintegy 3500 szőlő-hibridfajtát állított elő. Legjobb szőlői a Szőlős­­kertek királynője, a Csaba­gyöngye és sok más — össze­sen 88 fajta — ma az egész világon elterjedt, s Mathiász János szőlőit világszerte 12 ezer hektáron termelik. Új fajtáival 23 arany-, ezüst- és bronzérmet nyert. Az ünnepi beszéd végén Ma­­gyari András megnyitotta a nemzetközi borversenyt és a kiállításokat, majd átadta a Földművelésügyi Miniszté­rium és a Mezőgazdasági Mú­zeum alapításában kibocsátott Mathiász János-emlékérmeket. Összesen 74 kitüntetést nyúj­tott át a jelenlevő legjobb ha­zai és külföldi szőlő- és bor­szakértőknek, a hazai szőlő­­kultúra legérdemesebb istá­polóinak. Átnyújtotta az em­lékérmet a 83 éves Mathiász Kálmánnak, a nagy szőlőne­mesítő fiának, valamint a család több tagjának is. Az ünnepség részvevői ezután megtekintették a kiállításokat A hidasi bányászlakótelepen 31 ikerlakásos és 23 egylakásos családi ház épült. A házakban korszerű kétszobás, összkomfortos lakások vannak. Képünkön: a lakótelep. (MTI foto Fényes fetv.) ■ ■ . Kik tervezhetik a lakásleválasztásokat és a családi házakat A családi házak és a lakás­leválasztások műszaki tervei­nek műszaki színvonal emelé­se érdekében a Minisztertanács felhatalmazása alapján az Épí­tésügyi Minisztérium rendelet­­tervezetet készített. Az építés­ügyi hatóságok közületnek, ál­lami, társadalmi vagy szövet­kezeti szervnek nem minősülő építtetőtől engedélyezési tervet csak akkor fogadhatnak el, ha azokat építési, általános vagy szakmérnöki, illetve építőmes­teri, felső ipariskolai, építőipa­ri technikumi vagy kőműves­mesteri képesítéssel rendelke­ző személy készítette. Akkor is jók a tervek, ha azokat terve­ző, építőipari vagy építőipari részleggel rendelkező vegyes­ipari szövetkezettől rendelték, feltéve, ha az építésügyi mi­niszter által vezetett országos tervezői névjegyzékben sze­repel. Nem végezhetnek terve­­zést a tervező, építőipari szö­vetkezetek vagy építőipari részleggel nem rendelkező ve­gyesipari szövetkezetek tagjai; iparigazolvánnyal nem rendel­kező kőművesmesterek, a ta­nácsok hivatali szerveinek be­osztottjai a tanács illetékességi területén és az Építésügyi Mi­nisztérium dolgozói. A tilalom saját­ építkezésre nem terjed ki. La­tin: Amerikában 18 millió gyermek nem jár iskolába Caracas, szeptember 1. Venezuelában országos taní­tói értekezletet tartottak, ame­lyen megvitatták az ország közoktatásügyi helyzetét. Be­jelentették, hogy Venezuelá­ban iskolahiány miatt 600 000 gyermek maradt ki a tanulás­ból, egész Latin-Amerikában pedig mintegy 18 millió gyer­mek nem jár iskolába. zland felségvizein feltartóztattak egy brit halászhajót London, szeptember 1. Londonba érkezett hírek szerint angol halászhajók, ágyúnaszádok­­kíséretében be­hatoltak a tizenkét mérföldes halászati övezetbe, amelyet az izlandi kormány állapított meg. Anglia ily módon önké­nyesen és durván megsér­tette Izland felségvizeit. Az angol kormány tegnap este közleményt bocsátott ki, amelyben igyekezett „megma­gyarázni“ az angol halászha­jók által elkövetett incidense­ket. A közlemény hangoztatja, hogy Anglia megállapodás hiányában megvédi az angol halászhajók jogát a halászat­hoz a nyílt tengeren. Értesü­lések szerint az izlandi felség­vizekre csupán angol halász­hajók hatoltak be, amelyek zömét neves labdarúgó-csapa­tokról nevezték el. A többi or­szág szemmel láthatólag tiszte­letben tartja az Izland által megállapított tizenkét mérföl­des halászati határt, amely va­sárnap éjfélkor lépett életbe, így a dán miniszterelnökség közleménye szerint Dánia uta­sította halászait, hogy egyelő­re ne halásszanak az izlandi partok mentén a tizenkét mér­földes határon belül. Az izlandi kormány egyéb­ként felhívással fordult a NATO-hoz, hogy hívjanak értekezletet össze a viszály megoldására. Széltében-hosszában beszél­nek NA­TO-körökben egy olyan megoldásról, hogy a ha­lászati határ eleinte hat mér­föld legyen, s három év múl­va terjesszék ki tizenkét mér­földre, ha időközben meg­egyezés születik. Izlandi hatóságok már él­tek is a kilátásba helyezett büntető szankcióval. Az ország felségvizeinek határán belül feltartóztat­tak egy angol halászhajót, melynek kapitányát 74 ezer korona pénzbírságra ítél­ték. A halászhajó zsákmányát el­kobozták. Stanley Levinson

Next