Esti Hirlap, 1958. október (3. évfolyam, 230-256. szám)

1958-10-01 / 230. szám

Hét-nyolc számban megszerezhetjük az első helyet Csütörtökön utazik Saarbrückenbe a magyar atléta-válogatott Ugyanaz az eset, mint a labdarúgó-válogatottnál: néhány atléta csak ma érkezik haza a lipcsei versenyekről, s csütörtö­kön máris utazhat Saarbrückenbe, ahol szombaton és vasárnap lesz a Német Szövetségi Köztársaság—Magyarország váloga­tott atlétikai viadal. Mindenesetre jobb lett volna, ha Rózsavöl­gyi, Iharos, Szécsényi és a többiek Lipcséből egyenesen a ver­seny színhelyére utazhattak volna ... Az NSZK együttese ellen még teljesen pihent verseny­zőkkel sem állhatunk ki győ­zelmi reményekkel. A nyugat­német atléták idén nagyon jól szerepelnek, ezt mutatta a stockholmi Európa-bajnokság és a néhány nappal ezelőtti győzelmük a szovjet válogatott ellen. A pontversenyt tehát semmiképpen sem nyerhetjük meg, de arra mégis van re­mény, hogy jó néhány szám­ban az első helyen végezzenek a magyar csapat tagjai. Erről beszéltünk dr. Bácsalmási Pé­terrel, a magyar válogatott szövetségi kapitányával. — Ha a két válogatott idei eredményeit összehasonlítjuk, akkor úgy látom, hogy hét­­nyolc számban megszerezhet­jük az első helyet — mond­ja. — A 800 métertől felfelé ko­moly esélyeink vannak 1500, 5000, 10 000 méteren, 3000 méteres akadályfutás­ban, s a 4x400 méteres váltó sem elveszett szám. A rövidtávokon, 4x100-on az új nagy tehetség, Armin Hgry, továbbá Germar, Fütterer mellett a mi versenyzőink nem juthatnak szóhoz. A többi szám közül biztos magyar győ­zelemre számítunk a kalapács­­vetésben, diszkoszban, esé­lyünk van a gerelyhajításban és talán a hármasugrás is a javunkra dőlhet el. Minden­esetre azt szeretnénk, hogy minél kisebb pontkülönbség­gel szenvedjünk vereséget. A magyar válogatott egyéb­ként — a már közölt összeállí­tásban — csütörtökön reggel vonattal utazik el Budapest­ről. — Mi lesz még az idén? — kérdeztük dr. Bácsalmási Pé­tert. — Még egy nagyobb nem­zetközi versenyen leszünk ér­dekeltek — kaptuk a választ. — Az olaszok október 12-én Rómában rendeznek nagy via­dalt, amelyre a legutóbbi Európa-bajnokság egyes szá­­­maina­k, első hat helyezettjét hívták meg. Hozzánk is érke­zett meghívás, úgyhogy hár­­man-négyen — ha jól szere­pelnek a nyugatnémetek ellen —, szintén részt­­vesznek a római viadalon. A Bild am Sonntag karikatúrája a nyugatnémetek sprin­teréről, Armin Hary-ról, akinek a legnagyobb erénye vil­lámgyors rajtja. A Magyar Íjász Szövetség rendezésében október 4—5-én a Tüzértiszti-iskola sporttele­pén tartják meg a Magyar Népköztársaság 1958. évi or­szágos íjászbajnokságát. SAKK A Münchenben ma kezdődő XIII. sakkolimpia alkalmából elevenítsük fel a XII. sakk­­olimpia egyik legszebb fegyver­tényét, Barcza nagymester győ­zelmét Szmiszlov felett. RÉTI­ MEGNYITÁS Barcza Szmiszlov (Magyarország) (Szovjetunió) Moszkva, 1956. 1. Hf3, Hf6 2. g3. d5 3. Fg2, Ff6 4. c4, c6 5. cd, cd­­6 Vb3, Vc8 7. Hc3, e6 8. d3, Hc­6 9. Ff4, Fe7 10. 0—0, 0—0 11. Bad, Vd7 (A sötét által választott rendszer hátránya, hogy a vezért nehéz jól elhelyezni. Világos következő finom gyalogáldozata rámutat ar­ra, hogy ezt a problémát sötét utolsó lépése sem oldotta meg.) 12 e4­, de: 13. de: He4: 14. He4:, Fe4: 15. Heöl, He6­ 16. Fe4:, Hc6 17. Bfdl, Vc3 18. Va4t, Bd8 (Sö­tét nem kerülhette el a többletgya­log visszaadását.) 19. Bd8:1. Vd8: 20. Fc6:, bc: 21. Vc6:, h6. (Az egyszerűsítések után Barcza nagymester pontos játékkal érvé­nyesíti álláselőnyét.) 22. Fe6, Fg6 23. Bc4, Vdl­­ 24. Kg2, Bd3 25. Vf3, Vf3,f 26. Kf3,. Ff6 27. Ff6­, gf­ 28. Ke3, Bd6 29. b4!,.. . (Vilá­gos játékvezetése iskolapélda a „távolabbi szabadgyalog” érvé­nyesítésére.) 29.. . Kg7 30. b4, e­5 31. be. Bdl 32. Bc7, Ba6 33. ba­. Bd4 34. a7. Bfa4­ 35. Kd3, fe 36. Kc3, Kf6 37. Kb3, Bal 38. Kb4, Kg5 39. Kb5, Kh5 (Szmiszlov itt — időzavarban — 39. .., Kg4-et akart lépni, de a­z utolsó pillanat­ban észrevette, hogy arra 40. Bc4t és 41. Ba4 azonnal nyer? Ajkába harapott és megtette a másik, természetesen haszontalan királylépés­t. Itt azonban már nem volt védelem.) 40. KbO sötét feladta. Megérkezett a Polonia Bytom , az MTK holnapi ellenfele Háromnegyedórás késéssel érkezett meg ma reggel a Po­lonia Bytom lengyel labdarú­gó bajnokcsapat a Keleti-pá­lyaudvarra, ahol az együttest az MTK vezetői várták. Ők egyébként már reggel 6 óra­kor a pályaudvaron voltak, mert a nyugatnémet játékve­zetői hármas ekkor érkezett. A Polonia Bytom 13 játé­kossal jött. A klub titkára, Deptuch Marian hosszabb ideig élt Magyarországon, s magyarul is beszél. Elmondta, hogy Lengyelországban most bajnoki szünet van, mert — miként nálunk — sorozatban követik egymást a válogatott mérkőzések. Vasárnap Angliá­ban a lengyel utánpótlás-válo­gatott mérkőzött, most vasár­nap Cardiffban kerül sor az Írország—Lengyelország talál­kozóra. — A Polonia Bytom számára nagyon izgalmasnak ígérkező hajrá következik a bajnokság­ban — mondja. — Jelenleg az a helyzet, hogy a Lodz egy ponttal előzi meg a táblázaton együttesünket, ha tehát sike­rül az utolsó három forduló­ban minden mérkőzést meg­nyerni s a Lodz csak egyszer is veszít, a Polonia Bytom jö­vőre is részvevője lesz az Európa-Kupának. A szerdai EK-mérkőzésre terelődik a szó. — Nagyon tetszett az MTK játéka Katowicében — mond­ta. — Lengyelországban álta­lános volt, a vélemény, hogy az MTK jobban játszott, mint a Chorzowban 3:1 arányban nyert magyar válogatott. Tóth István, az MTK elnö­ke szerint, ha Katowicéban az első félidőben a kék-fehérek hálójába kerül az egyik By­­tom-csatár kapura­ lövése, most fordított lehetne a helyzet. Akkor nem a hazai csapat, ha­nem az MTK veszthette volna el a fejét. Az MTK házatáján egyéb­ként az a helyzet, hogy a ma­gyar-szovjet B-válogatott mérkőzésen Lantos régebbi húzódása kiújult, aligha lehet számítani játékára. A csapat ma délután edzést tart, dél­után könnyű mozgást végez­nek a vendégcsapat tagjai is. A szerdai találkozó a Hungá­ria körúti pályán fél 4 órakor kezdődik, s előtte fél 3-kor az MTK—FTC bajnoki kölyök­­„rangadóra” kerül sor. A Folon­at Bytom játékosainak egy csoportja a Keleti­pályaudvar előtt. (Maros László felvétele) A NŐK VÉDELMÉBEN Konferál: KELLÉR DEZSŐ minden este fél 8-kor a VIDÁM SZÍNPAD nagysikerű műsorában. A HELYZET A KÖVETKEZŐ MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A VÁSÁRT Megérkeztek a Corvin Áruházba a legkeresettebb áruk Magyar mosógép 1800,— Ft Holland mosógép 2000,— Ft Vatelinos férfi télikabát 600,— Ft Leányka boykabát 500,— Ft Háziszőttes ruha 546,— Ft Német bőrönd 130—250,— Ft-ig Férfi irhabunda 3352,— Ft Kedvező vásárlási lehetőségek a leltár előtt SAJÁT ÉRDEKÉBEN EGY NAPIG SE VÁRJON! MÉG MA VÁSÁROLJON! Zágráb, Budapest, Mregyán Vasárnap a magyar labdarú­gás újabb erőpróbájára kerül sor. A legjobb magyar labda­rúgók ezúttal a jugoszlávokkal mérik össze erejüket A válogatott viadalra ké­szülő csapatok szerdán edző­mérkőzést játszanak. Az A-válogatott és az ifjúsá­gi válogatott — mindkét együt­tes ugyanis Zágrábban lép majd pályára — szerdán reg­gel utazik el társasgépkocsin Budapestről. Az A-csapat Za­laegerszegen, az ifjúsági pedig Nagykanizsán szerepel edző­mérkőzésen. A két együttes már nem tér vissza a főváros­ba, hanem pénteken reggel utazik tovább Zágrábba. A B-csapat Nagymányokon, az utánpótlás-válogatott pedig Tiszalökön mérkőzik szerdán délután. A két ország B-válo­­gatottjának találkozójára a Népstadionban kerül sor, az utánpótlás-találkozónak Nyír­egyháza lesz a színhelye. ADÁS-VÉTEL ----------------------­Hálói, Közületek, kombináltan páros .. .1 ■ l I szekrényt. cáros SítlVí'tkPÍPI Pk ásvat. hasvatékot MWICIRCÍCICR, ( veszek 426 — 912 ,­­ ..........—......... magánosok Vennék hálószo- tímnmnml bát, kombinált bú- tl!)\6l6llil tort. Dárosszek- ° rényt Telefon: 33 A Festő és Mázoló -S8~88 Ktsz. Bpest, VI., Zongorát, pianinót. Rudas László u. harmóniumot — lehet 39. Telefon: hibás — készpénzért 197 — 750 vennék. Telefon: 221 “''""7'"" ” dokkozó munyhat, párnát veszek Hívjon, üzeme házhoz jövök Telefon: 113—549 újonnan beállított kemencéjében Hívjon, jövök, m­iire dunyhát, párnát. IV/VIU tollat veszek . . . , „ 384~147" határidőre Bútort, ruhát, vállal tollat, hagyatékot VOUCH magas áron ve- zománcozást. «I szék. Hívásra , __ azonnal házhoz kalapács­, jövök. Telefon: 135 zsugor- és jég­—388, viráglakkozást. ÁLLÁS ----------------------­Esztergályosokat és \ ’ " ' betanított forgácsoló DCIJAMIK gépmunkásokat fel­­vesz a Szállítóberen- CEZI­ON dezések Gyára, Buda- IztLvgiv, pest, III., Szentendrei FOTES AGY út 217. (Római fürdő, ' HÉV-megállótól egy ul —­lavitas. nep­pere­ nád u. 6 (Keletinél) Az V sz. Autójavító __________ Vállalat felvesz buda­pesti lakos autófénye- f"* •• zöket. karosszéria la- *»*•»*»«* hatosokat., fémcsiszo­lót és segédmunkást. Ullard Jelentkezés: XIII., Le­ altő-ablak légel­hel u. 68. munkaügyi ugrás WINDFIX-osztály rendszerű eljárás-Szerkesztő rajzoló­sál 184—256, elhelyezkedne. „Épí- Szabó tészet 4883” jeligére, ---------------------------------­Felszabadulás téri _________ Hirdetőbe. ---------------------------------- Elszakadt nylon, ■ íll.ív gumi- és ballon­■ íz* kabátját nyomta­— ----------------------------- lanul meeiavlt.te Fiatal ujságiró al- Zsadányi Géza, bérleti szobát keres esőköpen­ykészitő. telefon. fürdőszoba- vi. Révav ui 10., használattal Lehet u. 16. 127—013. társbérlet is. Telefon: 166—342.____________ Zuglóban, villane- haj­ót komri gyedben 2 szoba, sze- KUMBI mélyzetis, harmadik N­ALTAT, egyes emeleti öröklakás be- darabokat kony­költözhetően 140 ezer haberendezest re­forintért eladó. Ér­­szék Telefon: 141 deklődni 356—341 —252, telefonon du. 2—7-ig. " -^ EfjiYLS Csillárt készítö­— -----,------,--------------- nél vésvén fizeté-Stanci néni veer-­si könnyítéssel. tisztítója gyorsan vétel cs­ere bor­tisztít pulóvert, fog­­da, Luther u 4. gönyt. Eötvös u 16. 338—018 420—691. _________ Gumitalpú cipők ja­vítása egy nap alatt Gumitalpaló Visegrá­di tt.kil udvarban. Antik szílű csillárok raktáron, javítás, átalakítás Hibás stílcsillárt veszek. GRÜNBERGER VI., Nagymező u. 21 Tel.: 123—881. Tátra-Plán személy­gépkocsik kis és nagy javítását vállalja a Gödöllői Autómotor és Karosszéria Javító Vállalat, Gödöllő Sza­­badság tér 3________ Piszkos falak tisztítása, Gádor, Népszínház u. 34. Telefon: 141—501 SZŐNYEGET külön­legesen megjavítom vegyileg kitisztítom átszabom, rollozom vagy szakadtán, hi­básan megveszem bútorkárpitját a hely­színen kitisztítom. Ja­vított szőnyegek el­adók, Dom­ány Gyula ezelőtt 20 évig a Nagymező utcában most VI., Majakov­szkij utca 56. Telefon: 430-637_____________ Rádiójavítás 1 2 lakásban azonnal, Garanciá­val Telefon­állón: 201-131 Gumitalpalás, sar­­kalás, hócipők, sárci­­­pők javítása Gumi­talpáig. Vap utca 2. Rádiója recseg, néma? Mentavilla önnél még ma jót­állással. Serrtel Aradi u 42 310 — 252 Megtakarítás! Biz­tonságl REMÉNY hangszerkészítő. Igaz­ságügyi szakértő, zon­gora-, hangszervé­tel­nél szaktanáccsal — eladásnál szakbírálat­tal szolgál Megbeszé­lés­ 509—715 Ágysodronybetét, összecsuk­ós vas­­árr készítése és javítás. Prohászka, Zichy Jenő u. 46. Jókai utca sarok. Ciánozást, patkány-z­enéi irtást garanciá­val. Rücker III Mik­lós utca 1 Telefon­hívó 363—824 Külföldi­ és h­azai rádió, magnó, mikro­speciális javítása. József körút 21. (342—720) ­A. pálya széléről . HIVATALOSAN már ma megnyitják Münchenben a sakkolimpiát, holnap már az első forduló mérkőzéseire is sor kerül, de a magyar csapat ma délelőtt még itthon vár az indulásra. Az történt, hogy a nyugatnémet vízumok csak a múlt hét végén érkeztek meg, s az osztrákokhoz csak tegnap ehetett beadni az útleveleket az átutazó­ vízumok beütéséhez. Ez viszont késik, csak csütör­tökre ígérik, úgy, hogy a ma­gyar sakkozóknak most valami más módon, vagy repülővel, vagy vonaton Csehszlovákián keresztül kell utazni. De az már aligha lehetséges, hogy Szabó, Barcza és társaik már az első játéknapon a sakktábla mellé üljenek... " HOSSZABB IDEIG Svéd­országban volt edző Puskás Antal testnevelőtanár, az egy­kori magyar hármasugró-re­­korder. Puskás most szerződé­se lejártával hazatért, de szó van arról, hogy a római olim­piai játékok előtt ismét ő ké­szíti elő a svéd ugróatlétákat.­­ KÖZISMERT, hogy a Népstadion világító eredmény­­hirdető táblája eddig is sok el­ismerést kapott az itt járt kül­földi sportemberektől. Magyar szakemberek készítették el a moszkvai luzsnyiki stadion eh­hez hasonló eredményhirdető tábláját is. Most arról kaptunk hírt: szó lehet róla, hogy a ró­mai olimpiai stadionba szin­tén az Elektroimpex szállítja a táblát, amely az úszó Európa­­bajnokság idején az olasz olim­piai bizottság egyik gazdasági szakemberének a tetszését is elnyerte.­­ EGY FRANCIA ÚJSÁG­ÍRÓ érdekes beszélgetést foly­tatott Emil Zatopekkal, aki nemrégiben előadókörúton járt a Szovjetunió különböző váro­saiban. A legendás hírű cseh­szlovák olimpiai bajnok el­mondotta, hogy útja nemsoká­ra a Kínai Népköztársaságba vezet, ahol szintén gazdag ta­pasztalatairól tart majd elő­adásokat. „Erre az utamra el­kísér feleségem is, aki jövőre szintén befejezi versenyzői pá­lyafutását — mondotta Záto­pek. — Magam sem gondolok egyébként már az aktív ver­senyzésre, ezentúl a technikai tanácsadó, nevelő és a propa­gandista szerepét akarom be­tölteni a csehszlovák sport­ban.”­­ NÉHÁNY ATLÉTIKAI SZAKÉRTŐ, sportorvos nézte végig tegnap a „Világrekordok nyomában” című új kisfilmet, amely arra próbál válaszolni, mi a magyarázata a csúcsered­mények rohamos fejlődésének. A film, amelyet nagy szakér­telemmel írt és rendezett Pop­per Imre, felvonultatja a leg­jobb magyar atlétákon kívül a Budapesten járt amerikai atlé­ták egy-két kiválóságát is. A kisfilm, ha csak néhány száz­méteres is, a laikusok számára is betekintést nyújt az atléták „műhelyébe”.­­ KÖNNYEN LEHET, hogy néhány napon belül az MTK— Polonia Bytom labdarúgó Európa Kupa-mérkőzésen kí­v­ül még egy EK-találkozót lát­hat a budapesti közönség. A Wismuth és a Ploesti csapatai­nak ugyanis harmadik mérkő­zést kell játszaniok a tovább­jutásért a semleges pályán. Most folynak a tárgyalások, arról, hogy ez a semleges pá­lya Prágában vagy Budapesten legyen.­­ ÉRDEKES nemzetközi ko­sárlabda-mérkőzés lesz novem­ber 5-én Budapesten. A fran­cia és a magyar szövetség meg­állapodott abban, hogy a két ország válogatott csapata ezen a napon találkozik a budapesti Sportcsarnokban. AUTOSYPHON PATRONOK korlátlan mennyiségben kaphatók (csere nélkül is) szaküzletekben, továbbá­­ Gáz­ és Szénsavértékesítő Vállalat boltjaiban

Next