Esti Hírlap, 1962. március (7. évfolyam, 50-77. szám)
1962-03-31 / 77. szám
Vasárnap is dolgoznak a budapesti határban Még néhány nappal ezelőtt nem tudtak munkát adni a budapesti termelőszövetkezetek tagjainak — háromezren vannak! —, tegnaptól teljes erővel megkezdték a szántásvetést. A Békében kezdték — A borsót, a tavaszi árpát, a csíráztatott burgonyát vetik — mondja Sárkány Gyula, a fővárosi tanács mezőgazdasági osztályának főagronómusa. — A XIV. kerületi Békében ma elsőként kezdték meg az újburgonya ültetését. Hétfőn a soroksári ''Aranykalászban is hozzálátnak a primőrburgonya ültetéséhez — összesen 850 holdon terem belőle Budapesten. S vetik a zöldborsót, a késői paradicsom, paprika magvait a melegágyakba, ahol olyan gyorsan fejlődhetnek a palánták — ha az időjárás engedi —, a szokásosnál nem sokkal később kerülhetnek piacra ezek a növények, ötvenegy traktora van a fővárosi tsz-eknek, a gépszemlék majd mindenütt megtörténtek, a javításokat megfelelőnek találták. De még 63 traktor siet segítségükre a Budapesti Gépállomásról. Az üzemgazdász, Sebestyén Miklós mondja: Két műszakban szántanak . Volt úgy, hogy 1—2 napra meg lehetett kezdeni a szántást, de aztán újra hó hullott, eső hagyatta abba; most aztán tegnapelettől, teljes gőzzel dolgozunk. Egyik gépünkkel már — s remélhetőleg mind többel — két műszakban is: Tóth Sándor és Horváth János a kezelői. Soroksárról, a homokról Palotára ment ma ez a traktor, kertészetben várnak rá sürgősen. De éppilyen sürgető ma mindenütt a munka, öt brigádunk — Palotán, Keresztúron, Rákoscsabán, Pest Imrén és Budán vannak elhelyezve — 80 ezer normál hold szántását végzi el az idén, s ebből 27 ezret a tavasszal. A gépeket időben kijavítottuk — most a cséplőgépeket, kombájnokat javítjuk —, s ha nem lesz eső, ilyen kitűnő marad az időjárás, még nem késünk el a munkánkkal ... Igaz, hogy vasárnap is, holnap is dolgozik valamennyi traktorunk. Mindenki dolgozik A termelőszövetkezetek tagsága sem lesz tétlen holnap. Major István, a budakalászi Szabadság főmezőgazdásza elmondta, hogy megállás nélkül vetik a borsót, 25 holddal már végeztek, vasárnap fejezik be. A kertészetben reggel 5-től este 7-ig szorgoskodnak az emberek, a melegágyak elkészültek, a palánták szépen fejlődnek. Igaz, ennek a tsz-nele van előnye is sok mással szemben: az ősszel hiánytalanul elvégezték a mélyszántást, most, tavasszal nem kell szántatniok. Jól teleltek át a kalászosok. Z. Molnár Mihály, a cinkotai Aranykalász elnöke így foglalja össze hirtelen összegyűlt feladataikat: Munkában minden traktor Vetik a borsót, az árpát, a burgonyát Jól tejeltek a kalászosok . Nálunk agyagos a talaj, azért csak hétfőn tudunk „rámenni”, két saját, s 3 gépállomási traktor lát munkához, borsót, zabot, tavaszi árpát vetünk, s 100 holdon csíráztatott burgonyát. 3—5 nap alatt szeretnénk végezni ezzel. Rákosszentmihályon, második üzemegységünkben — a velünk egyesült Augusztus 20 Tsz földjein — a melegágyakat készítik, kitakarjuk a szőlőt — egyszóval nincs ember munka nélkül. Én is azt mondom, hogy kellő szorgalommal pótolni lehet az elmaradást. Csak eső ne jöjjön!... K. N. X . Útra készen az új gépek az EMAG udvarán (Bozsán felv.) Pesti Krónika Telefon Vdézem feljegyzéseimet, megakad a Jó szemem ezen a szón: telefon. Azonnal elfog a dolgokat folyton halasztó emberek izgalma, már furdal a lelkiismeret. Kinek kellett volna telefonálnom, milyen ügyben? Vagyis valami nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie, valamit elmulasztottam, most lyuk van, rés a történések láncolatában. Az ilyesmi azután viszszaüt az álmomban — orvosi képtelenség, hogy az esti még egy szelet szalámi okozná a döbbenetes álmokat. Azokat, amikor virágoskerti gipsztörpék, liláiéra és pirosra festve, állnak folyton az utamba, ejnye, ejnye — mondják. Csúnyabarna színűre festett gipszpipájukkal rám mutatnak, szorongok. Nem vagyok álommagyarázó, nem is szeretem az ilyesmit. Azonban tudom: ha valamit elhalasztottam, ha valamit rosszul tettem, ha hibáztam, ha praktikus, hétköznapi bűneim varrnak, jelentkeztek a lidérces álmok, mint ahogyan a büntetés soha nem marad el. Tehát valakinek valamiért telefonálnom kellett volna. Csoda lett volna hatvan fillérért — az ugyanis, hogy én csak ülök otthonomban, forgatok egy tárcsát, valaki beleszól, s egy világot megoldunk egymás közt, vagy egy emberi rejtvényt fejtünk meg, kedves találkozóra hívjuk egymást, vagy megállapodunk valamiben, drót és áram segítségével. Milyen csoda a vörösréz drótnak, az áramnak ez a szerepe az emberi viszonylatokban, barátságban, szerelemben! Telefon? De talán a számlát nem fizettem be — jaj, akkor elveszik tőlem hallóidegeim vörösréz meghosszabbítását, hangom kiterjesztésének lehetőségét; a csodák sincsenek ingyen. De hát nem erről van szó, a számla jön, a számlát fizetjük, manapság ez olyan természetes, mint a lélegzetvétel, azt hallom, a villamoson sincs már bliccelő. Marad tehát mégiscsak a mulasztás, tessék: elromlott a délutánom, valamit el kellett volna intéznem telefonon, nem tudom, mit. Milyen borzasztó dolog a memória, arra emlékszem, hogy apró gyerekkoromban elvágtam az ujjamat, a Rókusban kötözték be, de arra nem emlékszem, kinek, mit kell telefonálnom. Mire emlékszem egyáltalán? Az első lányra, akit megcsókoltam? Szégyen, nem emlékszem. Jusson eszembe, milyen volt a szeme, legalább enynyi jusson eszembe! Hiába. Az első vers mi volt, amitől fátyolos lett a szemem? Nehéz próba. Amikor a nácik foglya voltam, irtózatosan fájó hazavágyásunkban játszottuk azt, ki tudja elsorolni a kávéházakat a Nyugatitól a Boráros térig, előbb a Körút bal-, aztán a jobboldalán. Ment a dolog. Ki tudja a vendéglőket, satöbbit? Ment. De ez a telefon?... A minap beszélgetés közben azt mondtam: nemes irigység is létezik, nemcsak gonosz. Barátom azt mondta, sürgősen jegyezzem fel, mert elfelejtem, kár a jó megállapításért. Egy időben feljegyeztem, ami jót az emberektől hallottam, egy vidéki néniről például ezt: „Nagyon szenteskedő, félni kell, hogy a sok imádság feltöri a száját.” Van ilyen gyűjteményem, de itt nem tévedek el, mint ennél a bejegyzésnél: telefon. Aszó megmérgezett, sápadt vagyok tőle, gyötör, hipochonderek ilyenkor szokták mondani: felmegy a vérnyomásom. A szó kiegyenlítetlen tartozást lök elém, már fizetnék, de nem tudom, kinek. Pedig mennyi mindent tartanak fejükben az emberek. Mesterségük összes fortélyait, fogásait, fordulatait, egy lakakatos mennyi mindent tud a kulcsról, reszelőről, zárról, egy textilfonónő a fo-nalról, az üzem páratartalmáról, a gépék fordulatszámáról, egy orvos a be-’ tegségek jeleiről, a gyógyítás hatalmas skálájáról, a gyógyulás kezdeti mutat-kozásairól; láttunk karmestereket, hos-́ szú zenekari műveket dirigáltak fejből, kívülről, színészek jellemek tucatjaira, szövegsorok ezreire emlékeznek — és ezek még csak a mesterségek ügyei. Még van bőven ezenfelül emlékeznivalójuk, emlékezetben kell tartaniuk magánéletük millió dolgát — úgy, mint nekem is, aki most itt állok egy parancsoló szóval és a készülékkel — a világűrbe nem kiálthatok elfelejtett ügyem után." Maradjunk tehát abban: elítélem magamat, ez a legkevesebb; valamit nem cselekedtem meg, helyében hézag van, ennek én vagyok az oka. Éjjel jönnek, majd a gipsztörpék, takarómra állnak, mintha virágoskertben lennének, rám böknek csúfbarnára festett gipszpipái jukkái, azt mondják, ejnye, ejnye, de nagyon szigorúan, s ez majd álmomban rendkívül rosszul esik nekem. Ebben a pillanatban cseng a telefon, valaki valamilyen lakást keres, nem engem. Tévedés, mondom, rossz Számot] hívott. Egy perc, újabb csengetés: ilyen és ilyen lakás? Tévedés, rossz számot...] Fél perc, cseng a telefon: ilyen és ilyen lakás? Nem, tévedés. Ötödszörre ezt] mondtam: valóban, ilyen és ilyen la-< kás. — És ki van a telefonnál? — kér-' dezte. — Az ebédlőasztal és négy szék] — mondtam, hiszen folyton ilyen és ilyen lakást keresett és nem egy személyt! Már akkor, amikor ezt mondtam, szégyelltem magam ostoba, nem a helyénvaló tréfálkozásomért. A telefont aztán nem csengett tovább. Már Jpey-t büntetett. Kész. Jaj, kinek kellett volna, telefonálnom? ... Bodó Béla Gyógyivókutat kap a Palatínus tis gyermekmedence a Gellértben — Aszfaltút a Szabadságstrandon A meleg vizű strandok — ha az időjárás engedi — május 1- én nyitják kapuikat, a langyos vizű strandok május közepén, a hideg vizűek pedig május végén, június elején. A fürdőkben 3,5 millió forint értékű javítást, karbantartást, felújítási munkát végeznek. Átfestik a kabinokat, rendbehozzák a medencéket, a zuhanyozókat, s parkosítanak, füvesítenek. A Gellért-strand gyermekmedencéjét átépítik, mert lachilapokkal kövezik ki az utakat. A Szabadság-strandon 80—90 facsemetét ültetnek, ötszáz méter hosszban kerítést emelnek s az utak egy részét aszfaltozzák. A Pünkösdfürdő elavult csatornahálózatát korszerűsítik. Vízátemelő segítségével gyorsítják a vízcserét. A Palatínus-strandon gyógyivókúttal várják a vendégeket. (MTI) Tisztasági hónap Csepelen Áprilisban tisztasági hónapot tartanak a Csepel Művekben. A végrehajtás ellenőrzésébe a dolgozókat is bevonják. A legtisztább üzem címért verseny indul. A vas- és acélöntöde elsősorban az ebédlőt kívánja higiénikusabbá tenni. Ugyanitt az üzemorvosok ellenőrzik az öltözőket. Az öntödékben a fürdők, zuhanyozók, a víztárolók és a méregraktár felülvizsgálatára kerül sor. Utánanéznek, nincs-e hibás szellőzőnyílás, nem működő ventillátor és hogy mindenütt időben elhordják-e a szemetet, a hulladékot a gyár területéről. A többi gyárban is hasonló tervek készülnek a tisztaság biztosítására. Tatarozzák a Központi Házasságkötő Termet . Jól erősítsék meg a mennyezetet, itt sokan esküdnek majd! (Szűr Szabó József rajza) Apja a Szabadság-hídról a Dunába ejtette A GYEREK ÉL! Széles, szürke, barátságtalan márciusi nap volt. Délután havaseső zúdult a városra. A MAHART „Tolna” motoros vontatója és 421-es uszálya a Szabadság-híd pesti hídfőjénél horgonyzott a hajóállomáson. Két matróz — Mester György, Szing László — és Diósi József, az uszály kormányosa a vontatón foglalatoskodtak. Valaki kiált Rémült kiáltozásra figyeltek fel. A hídról hallatszott: — Segítsé-é-ég!... Segitsé-é-éég! Két férfi hadonászott fent, a vízre mutogatott: ott... ott... — de nem láttunk semmit, alkonyodott már — meséli Diósi József. — Gyorsan csónakba szálltunk, közben a két férfi is a partra ért. Egyikük halálsápadt volt, remegett, alig állt a lábán. A másik támogatta. — Azonnal menjünk! Segítsenek! Egy kisgyerek a vízbe esett!. A híd közepéről... — A víznek elég gyors volt a sodra, próbáltuk felmérni, hol lehet a gyerek a Duna közepén, meddig vitték a hullámok? Aztán neki! !Hárman eveztünk teljes erőnkből. — Rettenetes izgalomban voltunk: mi lesz, ha későn jövünk?! Nagyon valószínűtlennek látszott, hogy ennyi ideig fennmaradjon a folyó hátán egy tehetetlen csecsemő — mondja Mester György. — Egyikünk sem merte kimondani a gondolatát. Száguldott a csónak, jó messze jártunk a parttól, amikor apró pontot vettünk észre. Utána! Néhány méterről már jól láttuk: kezeslábas mackóba öltöztetett kisgyerek lebeg a vizen. Végtelennek látszott, amíg mellé értünk, csak most el ne merüljön! Végre a csónakban volt az ájult, élettelennek látszó apróság. — Milyen távol volt a part! Hideg szél fújt, a csuromvizes gyerekre rádobtuk a kabátunkat. Kimentettük, de vajon életben marad-e? — Azt mondják, ördöngős gyorsasággal megjártuk az utat, mi örökkévalóságnak éreztük. Az alsó rakparton éppen egy Volga jött, amikor partraszálltunk, megállítottuk, s a gyereket a Bakáts téri kórházba vittük. A Volga rendszámát, sajnos, nem tudjuk. Megvártuk, mit mond az orvos. — A kicsi él! — hozták a hírt. Aztán visszamentünk a „Tolná”-ra. Az apa elveszti eszméletét H. J. csepeli villamosmérnök beteges ember: magas vérnyomással, idegkimerültséggel kezelik. A szíve sincs rendben. Azon a délutánon sétálni vitte egyetlen, rajongásig szeretett gyermekét, a tizennyolc hónapos Józsikát. Budára indultak a nagymamához. Az apa a Bartók Béla úti antikváriumban könyveket kutatott, utána a Gellért térre mentek. — Itt hirtelen rosszullét, szédülés fogott el — emlékezik vissza —, bementem az eszpresszóba, vizet kértem s bevettem a mindig magamnál hordott gyógyszert. Hazamegyek — határoztam el —, majd máskor megyünk látogatóba. Nem fértünk fel a villamosra, féltem, rosszul leszek a zsúfolt kocsiban. Gyalog vágtam neki az útnak, jót tesz a friss levegő. Bal kezemben az aktatáskámat vittem, jobb karomon Józsikát. Egyszerre minden elsötétült előttem... Mikor magamhoz tértem, egy férfi hajolt fölém, s azt hajtogatta: Mit csinált, maga szerencsétlen?! — Nem, nem is tudom elmondani és nem is akarok emlékezni arra a pillanatra, amikor megértettem: Józsika nincs mellettem. A kisfiam a Dunába esett!... Szörnyű emlék! ...a korlát fölött a folyóba zuhant Baksai József, a szemtanú, így mondja el az esetet: — Budára tartottam. A hídon szembe jött velem egy férfi, gyerekkel a karján. Egy pillanat alatt történt: a férfi megroggyant, karját széttárta, összesen. A kisgyerek hanyatt, a korlát fölött a folyóba zuhant. Odarohantam. Utánanéztem, összecsaptak felette a hullámok, de hamarosan felbukkant, vitte a víz. A férfi még mindig eszméletlenül feküdt, fázni kezdtem, s magam sem tudom pontosan, mit kiabáltam. — Hamar magához tért. A pesti oldalra vágtattunk, ahol egy csónakot láttam lehorgonyozva, körülötte embereket. • A másfél éves kis Jóska él és egészséges. Otthon van a szörnyű napokat átélt, de most már nagyon boldog és hálás szülőknél. — Az volt a szerencse — mondják az orvosok —, hogy a gyerek ballon mackója megtelt levegővel, s ez a víz színén tartotta. Ha néhány percet késnek, átázik a ballonvászon és... Ne is beszéljünk róla. Nem így történt! S hogy nem így történt, azt a három bátor életmentőnek: Mester György mohácsi, Szing László dunaharaszti és Diósi József paksi hajósoknak köszönhetjük. Lukács Teréz