Esti Hírlap, 1969. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-15 / 39. szám

A holnapi műsor Televíziót nézni program , rádiót hallgatni viszont szükséglet. Hazánkban a felnőtt lakosság hatvan százaléka rendszeresen hallgat rádiót. Lassan-las­­san erről a hatalmas tá­borról már nem is mint közönségről, hanem mint fogyasztóról beszélhetünk, hiszen műsorkezdéstől mű­sorzárásig folyamatosan ve­szik át az információkat, fogadják be mindazt a hír­adást, amit a rádió hullám­hosszai továbbítanak a vi­lág eseményeiről. Az idők folyamán nem­csak a rádiókészülékek változnak, hanem változik az életforma, változnak a hallgatók, megváltoznak a rádiózás szokásai is. Érthe­tő, ha a Magyar Rádió időnként meg-megújuló műsorrenddel alkalmazko­dik ezekhez a változások­hoz. Mint ismeretes, már­cius 3-tól ismét ú­j szakasz­ban, több adásidővel, na­gyobb műsorválasztékkal, még gyorsabb hírszolgálat­tal. A már részleteiben is kidolgozott program sok új ötletet, az eddiginél is ki­­kezdődik a Rádió munkájá­­ral tekintőbb közönségszol­gálatot ígér, miközben még rugalmasabban akar alkal­mazkodni a hallgatók nem­zedéki, földrajzi, időbeosz­­tási és egyéb különbözősé­géhez. Egyelőre nem tudhatjuk, majd a gyakorlatban, dől el, mi válik be az ötletekből, mi arat általános tetszést, s melyik műsoron fogunk bosszankodni. Egy azonban bizonyos. A Rádió nemcsak megtartani akarja eddigi közönségét, hanem minél több új hívet is akar sze­rezni. Sajnos, még mindig hétszázezer család él az or­szágban, ahol még sem rá­dió-, sem televíziókészülék nincsen. Amikor örömmel üdvözöljük az új műsor­rendet, elégedetten nyug­tázzuk, hogy a forgalomba kerülő rádiókészülékek szá­ma állandóan növekszik, s hogy az előfizetők száma az országban meghaladja a két és fél milliót — nem feledkezhetünk meg a fe­hér foltot jelentő hétszáz­ezer családról. Ezeken a hasábokon már említettük, hadd ismételjük meg újra: több és kedvezményesebb áron kapható hordozható készüléket kellene vidékre juttatni. A hétszázezer csa­lád nyolcvan százaléka ugyanis falun él. S ha vala­kinek — akkor nekik iga­zán szükséglet a rádió. (nóti) Az Operaház igazgatósága közli: vasárnap délelőtt az Er­kel Színházban az Általános is­kolai bérlet B-sorozat, 3. elő­adásaként hirdetett Coppélia megbetegedések miatt elmarad. Helyette ugyanebben a bérlet­ben a Hunyadi László kerül előadásra délelőtt 6 órakor. A Szent Tűzözön regéi Juhász Ferenc egy-egy újabb kötetének megjele­nése mindig esemény a ma­gyar irodalmi életben. A költő soron levő kötete rö­videsen a boltokba kerül, a Szépirodalmi Kiadó gondo­zásában. Címe: A Szent Tűzözön regéi. A kötet kö­zéppontjában hatalmas mé­retű eposza, a Gyermekda­lok áll, s mellette néhány, folyóiratokból már ismert műve, melyekben a költő az új tűzözön, az atomháború rémképével szembenézve szólaltatja meg a reményen túli remény hangját. NEMZETI SZÍNHÁZ VII., Hevesi Sándor tér Bemutató előadás február 21-én, este 7 órakor SZÁRAZ GYÖRGY: A vezérkari főnök Bessenyei Ferenc • Avar István - Őze Lajos - Gyulai Károly • Gelley Kornél • Agárdy Gábor • Fülöp Zsigmond • Tyll Attila • Csurka László • Suka Sándor • Tarsoly Elemér - Kun Tibor - Szél Richárd Rendezte: Major Tamás Akiért a harang szól BEMUTATÓ A THÁLIA SZÍNHÁZBAN A mindig újra kezdődő vitát a regények dramati­­zálásának lehetőségeiről és lehetetlenségéről talán már nem érdemes újraéleszteni. Az ilyen színpadi mű soha nem azonos a regénnyel — se nem több, se nem keve­sebb, hanem más — a vita­téma csak az lehet: a színpadra alkalmazóknak volt-e elegendő becsületük a szándékban, és elég mű­vészi erejük a megvalósí­tásban. Róza Ostrowska és Jerzy Golinski átdolgozásának nemes szándékaihoz nem fér kétség. Hemingway fi­guráival vallani a színpa­don az emberi önfeláldozás értelméről és az órákba zárt szerelmi öröklét lírai szépségéről. Most már csak az a kérdés, hogyan old­ják meg mindezt a színpa­don? Nem rosszul. Igaz, Hemingway ilyen szem­pontból hálás alapanyagot ad: központi hőse, ennek szerelme, konfliktusa a le­­züllött csapat parancsnoká­val, mindenekelőtt a vál­lalt feladat halálban be­teljesülő veszedelmével, önmagában jó drámai helyzetet teremt. S ha eh­hez még hozzászámítjuk a történet eredetileg is na­gyon körülhatárolt helyszí­neit, szinte klasszikus zárt­ságát, a kevés mellékfigu­ra pontos és plasztikus raj­zát, akkor még azt is el le­het mondani, hogy kevés olyan nagy regénye van a világirodalomnak, amely alkalmasabbnak mutatko­zik színpadra állításra, mint ez. Ezekhez a nagy lehető­ségekhez mérve a drama­­tizálást, némi ellenérzésünk támad a majdnem funkció nélküli narrátor iránt, Golz tábornok, Karkov újságíró és még inkább Massart fi­gurájának színpadra állítá­sa miatt. A hegyekben ösz­­szezárt tíz emberre kon­centrálva, hagyományosabb dramaturgiával élve, He­mingway nagyszerű dialó­gusait felhasználva — ami­ből nagyon sokat mentett meg Sötét István és Elbert János fordítása —, az epi­­kusabb részek bátrabb el­hagyásával talán még na­gyobb hatású lett volna a színpadi mű. Így sem hatástalan. S az is vitathatatlan, hogy az elbeszélőelemek nagyon so­kat segítenek a nézők in­formálásában. Az előadás pedig, sok-sok pontján — Gosztonyi János rendezésé­ben —, s összefüggő egé­szében is, a Thália Színház jobb produkciói közé tar­tozik. Szerencsés a színpad lemeztelenítése, a ruhák naturálisabb, a színek jel­zésszerű megoldása, példa­­adóan lüktető az előadás ritmusa, ahol a feszült, ki­élezett drámai pillanatok, illetve a lírai jelenetek, vagy a hősök monológsze­rű önvallomásai olyan pe­riódusokban váltják egy­mást — Hemingway mint alapanyag, ebben is igen színpadszerűt nyújt —, hogy végig feszültségben tartja a nézőt. S ami ettől elválaszthatatlan: az együt­tes játékában is emlékeze­tes megoldásokkal talál­kozunk. Például a He­­mingway-maszkban játszó György Lászlótól, akitől évek óta — nyilván szerep­lehetőségek híján is — nem láttunk ennyire minden részletében kimunkált ala­kítást, amelyben az öreg­ség bölcsességét és rokon­szenves küzdelmét a féle­lem ellen, egyszerre ábrá­zolja, rendkívül finom mértéktartással. Polónyi Gyöngyi, különösen az első felvonás szerelmi kettősé­ben, az érzelmek vihará­nak, magas feszültségének, túlcsordulásának és önfe­gyelmének olyan skáláját játssza el hitelesen, amely érett színésznői eszköztárát mutatja. Kozák Andrásra maszkja miatt alig lehet ráismerni, de játékában is oly oldott, a kínálkozó har­­sányságokat gondosan el­kerülve, annyi humor van benne, amit korábban alig tételeztünk fel róla. Kautz­­ky József és Tándor Lajos partizánja, Valcz Péter fő­iskolás Karkov újságírója is az epizódok lehetőségei­nek gazdag kihasználásáról tanúskodik. Nem lehet ilyen egyér­telmű elismeréssel szólni a három másik szereplőről. Horváth Teri, annyi nagy­szerű népi figura megfor­­m­álója — talán a szerep­hez mért fiatalsága miatt is — kifejezetten erőlkö­dik, hogy Pilart, ezt az öre­gedő, bölcs, kegyetlen, sze­relemre vágyó spanyol asz­­szonyt hitelesen állítsa elénk. Buss Gyula Pablo­­figurája a színdarab leg­ellentmondásosabb alakja, s ezért színészileg a leg­­hálásabb feladat. Ezt azon­ban, különösen az első rész elején manírokkal, már­­már a kabaré eszközeivel túljátssza, s a második rész nagy váltásait sem sikerül a nézővel érzelmileg elhi­tetnie. Nagy Attila játssza a főszerepet, Robert Jor­dant, az amerikait. Sok mindent kitűnően megold ebből a monumentális fi­gurából. A főhős amerikai racionalizmusának bizo­nyos vonásait jól érzékel­teti, s egészen kitűnő Poló­nyi Gyöngyivel a nagy pár­jelenetekben. Ettől az Akiért a harang szál gyö­nyörű szerelmi szála a színpadon is érzelemgazda­gon jelenik meg. Két dolog azonban zavaró Nagy Atti­la alakításában. Igaz, hogy ez az amerikai­ tanár, Nagy Attila játéka azonban — s nyilván ez rendezői kon­cepció is — azt szuggerál­­ja, hogy most egy bölcs, okos, tapasztalt fehér mély érzésekkel és nagy indula­tokkal ezek közé a fura spanyolok közé keveredett. S ezzel függ össze a másik kifogás: ez a hős szavak­ban a színpadon is állan­dóan arról beszél, mennyi­re fáradt, hogy elege van mindenből, s csak forradal­már kötelességtudata tart­ja benne a lelket. Ezzel szemben Nagy Attila Jor­dánia nem egy fáradt, el­csigázott, már esztendeje harcoló katona, hanem kül­sőségeiben is, tartásában is mintha az előző napon „hadfelszerelkezett” volna egy amerikai turistabolt­ban, a legpraktikusabb partizánöltözékkel ellátva, friss érzelmi ruganyosság­gal. Ezen a figurán áll vagy bukik a darab. Nagy Atti­la külső-belső frisseségén még lehetne változtatni, s talán a siker — amely a bemutatón, tegnap este nagy volt — még nagyobb lehetne. Bernáth László Producerként Magyar­or­sz­ágon TÍZ PERC MAXIMILIAN SCN­ELL-LEL bajuszomat. A következő al­kalommal már sima arccal érkezem Budapestre. — Tehát viszontlátjuk? — Nem is olyan sokára. Tárgyalni jöttem főváro­sukba, mint producer — el­ső ízben próbálkozom ezzel a szereppel. Régi tervem me­gismerkedni Magyaror­szággal. Sokat hallottam önökről, többször el akar­tam már jönni, de munkám megakadályozott benne. Most, amikor filmet készí­tek Turgenyev Orosz gárda című novellájából, úgy gon­doltam, hogy a motívumo­kat, amelyeket keresek, ta­lán megtalálhatom Magyar­­országon. Úgy tervezem, hogy a Turgenyev-film for­gatását májusban kezde­nénk meg. Májustól júliusig így az önök vendége leszek. — Ön is játszik a film­ben? — Valószínűleg. De a fő­szerepet nem én alakítom. Azt, hogy ki fogja játszani, ma még nem tudom meg­mondani. Nemzetközi pro­dukció lesz. Most egy nép­­telen környéken fekvő vi­déki kúriát keresünk a ma­gyarországi nemzetközi stú­dió munkatársaival, ahol a filmet forgatjuk majd. Szerdán este mutatta be a televízió a Veszély című amerikai filmet, a főszerep­ben Maximilian Schell-lel. Ugyanezen az estén egy ma­gas, oldalszakállas, bajuszos férfi érkezett a Royal Szál­lóba. A vendég a világhírű Oscar-díjas német színész, Maximilian Schell volt. SIMON BOLIVAR — Bár minden igazi, mégiscsak maszk — mondja nevetve. — Új filmet forga­tok, címszerepet játszom az olasz—spanyol venezuelai koprodukcióban készülő Si­­­mon Bolivárban. Talán az ítélet Nürnbergben óta nem szereztem így szerepet. Szin­te sajnálom, hogy már csak néhány felvétel van hátra. Egyébként a forgatás után levágatom szakállamat és Feleky Kamill mv. A Madách Színház soron következő bemutatója Len­gyel Menyhért Waterloo-i csatája. A főszerep elját­szására a színház Feleky Kamillt kérte fel. Mellette Psota Irén, Márkus László és Greguss Zoltán jutott fontos feladathoz. A dara­bot Lengyel György rende­zi. A színház meghívta a Rómában élő szerzőt a bu­dapesti előadásra. A Magyar Állami Operaház holnap este mutatja be fel­újításban Wagner A Rajna kincse című zenedrámáját, Békés András rendezésében. Képünkön Laczó Ildikó és Kasza Katalin. (MTI fotó : Keleti Éva felv.) ÍRÓ-OLVASÓ találkozók a Rózsavölgyi Zeneműboltban A Rózsavölgyi Zenemű­bolt rendszeresen tart író­­olvasó találkozókat. Már­cius 3-án délután Székely Júlia várja olvasóit: a „Bar­tók tanár úr”, „Elindultam szép hazámból”, „Vándor­évek”, „Halhatatlan kedves” című művei — a két utóbbi több kiadásban is — siker­rel fogytak el. Két új mű­ve a „Schubertiáda” és „Chopin Párizsban”. Ápri­lis 14-én,­­ ugyancsak dél­után, Abody Béla dedikálja „Az opera fellegvára” című könyvét és válaszol kérdé­sekre. Májusban Gábor Miklós „Tollal” című köny­ve mellett találkozik nézői­vel. Bónis Ferenc, a Magyar Zenetörténeti Tanulmá­nyok szerkesztője a sorozat új kötetét dedikálja. „A táncművészet története” cí­mű könyv megjelenésekor a tánc kedvelői találkoznak a szerzővel, Vályi Rózsa művészettörténésszel, az Állami Balettintézet taná­rával. 1969 utolsó negyedé­ben Ernster Dezsőről jele­nik meg könyv hanglemez­­melléklettel, a „Nagy Ma­gyar Előadóművészek” so­rozatban. Ebből az alkalom­ból Ernster Dezső találkozik közönségével. MARIA SCHELL IS Elmondta még, hogy a magyarországi forgatás után Münchenben színpadi sze­rep várja, mégpedig az egyik legcsodálatosabb, a Hamlet. Ezt követően a New York-i Broadway-n egy an­gol színmű főszerepében lép fel. — Szabad idejében mivel foglalkozik legszívesebben? — Nős vagyok, van egy hétéves fiam és egy kétéves kislányom. Legszívesebben velük vagyok. Hobbym is akad, mégpedig eléggé költ­séges. Híres zeneművészek kézírásos leveleit gyűjtöm. Birtokomban van például Beethoven, Schubert, Schu­mann egy-egy levele. Imá­dom a labdarúgást is. Már megbeszéltem Franz Antel rendezővel, aki­ szintén Bu­dapesten dolgozik, hogy szervezünk labdarúgó-mér­kőzéseket. Ez jó szórakozás lesz a nézőknek is. Filmem forgatására különben eljön majd nővérem, Maria Schell. Hagyomány, hogy mindig meglátogatjuk egy­mást, bárhol dolgozunk is. A viszontlátásra tehát má­jusban, Budapesten. Sebes Erzsébet

Next