Esti Hírlap, 1970. május (15. évfolyam, 101-125. szám)
1970-05-04 / 102. szám
• Mi történt azóta címmel a televízió riporterei ismét ellátogattak Gerden faluba, ahol annak idején figyelemre méltó kezdeményezésként a tsz eltartási szerződést kötött idős, ellátásra szoruló öregekkel. Mint most kiderült: bár a kezdeményezésnek nagy a híre, elég kevés helyen követték a példát, s többnyire nem a tsz-ek vonakodtak a szerződések megkötése elől. Kár, hogy a film csak utalt rá, s nem mondta meg pontosan, hogy a szerződés szerint az idős emberek halála után mit kap meg a tsz. Ezért csak sejteni lehetett, hogy a teljes vagyoni örökség a tsz-t illeti, de ez nem bizonyos. A film egyébként képi eszközökkel viszonylag igen keveset adott hozzá a szóbeli interjúkhoz. • Ön is halandó, felség — mondta a német film címe, s mi a képernyő előtt hozzátehettük: mi is azok vagyunk, akik végignéztük, hiszen az első öt-tíz perc után kiderült, furcsa hibriddel van dolgunk. Drámának nem elég mély, szatírának nem elég komikus, filmnek túlságosan színpadias ez a produkció, amelyet egyébként az ilyen típusú műveket szénában előállító müncheni Bavariagyár fémjelzett. Ez egyúttal színészi játékban, rendezői rutinban is bizonyos színvonalat jelez. S az összkép: mintha valami jelentős dologról és művészi igényességgel szólna a film — valójában legfeljebb utánérzéseket fedezhetett fel a néző. —bel— VETÉLKEDŐ MAGYARORSZÁGRÓL МафгШ mindent tudott Új versantológia ♦ Intézetünk Szófiában Szófiában mind tekintélyesebb forgalmat bonyolít le a Magyar Intézet, mégis — vagy talán éppen ezért — az elégedetlen türelmetlenség hangulata fogad. — Nagyon várjuk már az átalakítást — mondta Sípos István, a szófiai Magyar Intézet vezetője —, itt minden zsúfolt, korszerűtlen. A vetítőberendezés éppen olyan régi, mint a bútorunk; raktár- és irodahelyiségeink nem megfelelőek, a hangszigetelés a legsürgősebb megoldásra vár, hiszen az utcáról erősen beszűrődő zaj — a főváros centrumában vagyunk — nagyon zavarja a hangversenyeket. Főműsor volt A múlt hónapokban különösen tevékeny volt az intézet: szervezte, rendezte a felszabadulásunk 25. évfordulójának tiszteletére indított Ki tud többet Magyarországról? című nagyszabású vetélkedőt. Jó partnereket is találtak, egyrészt a Narodna Mladezs szerkesztőségét (a bulgáriai Magyar Ifjúságot), másrészt a televíziót. A lap január elsejétől 8 héten át közölte a 80 megfejtendő — irodalmi, történelmi, földrajzi, közgazdasági, turisztikai s a bolgár—magyar kapcsolatokra vonatkozó kérdést. A vetélkedő döntőjét pedig április 4-én este, fő műsoridőben közvetítette a televízió. Szavalok Sumenben A nagy vetélkedővel együtt szavalóverseny is folyt országosan. Bulgáriában csaknem húsz éve jelent meg utoljára magyar költészeti antológia. Ezért a Magyar Intézet most, a sumeni Kossuth Múzeummal közösen, kiadott egy 40 versből álló új antológiát. Petőfitől Hárs Györgyig igen széles skálát fog át ez az antológia, a legjobb bolgár költők fordították a verseket. Az ország 9 városában rendezték meg a magyar versek szavalóversenyét, s a legjobb 30 jutott el közülük Sumenbe, a döntőre. A Ki mit tud Magyarországról? vetélkedőt egyébként egy 26 éves elektromérnöknő, Margarita Kamboszeva nyerte. Évek óta vesz részt a Magyar Intézet nyelvtanfolyamain, s már igen jól beszél magyarul. Fontos területe különben az Intézet munkájának a nyelvoktatás. Kalocsai Rózsa és dr. Miateva Péterné (akinek a férje a Bolgár Tudományos Akadémia főmunkatársa, s a magyar—bolgár kapcsolatok története a speciális témája, 30 éves fiúk pedig a szófiai rádió magyar szekciójában dolgozik), foglalkozik a magyarul tanulókkal. A haladók közül néhányan már hat éve járnak ide, s jól beszélnek magyarul. Kérnek novellát, színdarabot Sikeresek a szófiai Magyar Intézet kiállításai (a skála széles: a Ludas Matyi rajzolóinak bemutatásától a budapesti Fiatal Képzőművészek Stúdiója munkáinak megismertetéséig terjed), érdekes zenei csemegékben bővelkedő hangversenyei és a nagyközönséget vonzó filmvetítések. Kedvelt továbbá a közönségszolgálat. Nemigen múlik el nap anélkül, hogy ne jönne valaki lefordítható magyar versért, novelláért, színdarabért, tablókon elhelyezhető magyar fotókért, felvilágosításért, tanácsért. Barabás Tamás KI TILTJA MEG.. EMLÉKEZÉS BALÓ ELEMÉRRE Szem is estek olyan rétegen, mégis, mintha az „atlantidák” — az elsülylyedt Atlantisz feltételezett lakói — között zajlottak volna le diákkorom bolyongásai. Ott voltam — például — a Marczibányi téren, a Lövölde vendéglő hosszú helyiségében, ahol Szabó Dezső éppen Hóman Bálint kultuszminiszterre eregette nyilait. — Most már értem, miért Lövölde?! — jegyezte meg félhangosan szomszédom, akiben felismertem az akkormár országos hírű színésznőt, Dayka Margitot. — Az a teuton bálvány, aki magát miniszternek nevezi... •— szögezte le, tokáját simogatva, minden szótagot külön csücsörítve az író?. — Le a teutonokkal! — kiáltotta közbe a színésznő. Valaki ekkor ránézett a művésznőre, plajbászt ragadott, s menten jegyezni kezdett. Nem a távirati iroda munkatársa volt... Hallottam Karácsony Sándort is. Ő egy Veres Pálné utcai lakásban adott elő, az „IndividuálpszichológiaiTársaság” összejövetelén. A roppant kövér ember ellentmondásosan — de izgalmasan — beszélt arról, hogy mi köze van a léleknek a társadalomhoz. Minden mondatával vitáztam, de hajnalig is elhallgattam volna. A Teozófiai Társaság egy pincében székelt. Itt vagy nagyon ellenszenves, vagy nagyon rokonszenves — naiv, áthatott — emberek voltak az előadók. Nem felejtettem el egy lobogó hajú — és egyéniségű — férfi egyik mondatát: — Nincsen filozófia csak metafilozófia. Nincsen pszichológia, csak metapszichológia. Minden, ami igazán van, csak magasan van, elérhetetlenül magasan!... Tulajdonképpen ezt hirdette — csak egészen más alapon — Benedek Marcell is, aki a „Skót misszió” Vörösmarty utcai előadótermében az irodalomról beszélt. A könnyen elérhető szórakozás és az agyunkba plántált divatok ellen. Arról, hogy próbáljuk azt elérni, ami nehezen, vagy szinte már alig elérhető. Hogy miről van szó — a fasiszta demagógia elleni védekezésről —, az kiderült Benedek Marcell előadásából, de a mellette ülő rendőrtiszt ideges reagálásaiból is. Úgy éreztem, hogy a magasba lendülök, — ahogyan azt a teozófusok is kívánták tőlem —, de úgy, hogy ugyanakkor nem szakadok el a földi harctól sem a körülöttem látott rossz ellen. Mindezt azonban — félreérthetetlen és felejthetetlen világossággal — egy vers fogalmazta meg számomra. Egy vers, amelyet az előadás után szavaltak el. A szavaidnak ugyanis olyan finom, aszkétikus arca volt, mint Benedek Marcellnak, vagy annak a teozófusnak, a Molnár utcai pincében. A hangja azonban süvített. Mint maga a vers is, amelynek „Levegőt!” volt a címe. Költőjéről, — József Attiláról — akkor már hallottam, hallottunk, de erről a szabadságot és igazi rendet követelő verséről még nem. Baló Elemérről pedig tudtam, hogy nem kapott helyet a színházban, mert forradalmár, s hogy néhány barátom Budán — valahol a Szilágyi Dezső téren — Babits „Jónás könyvét” hallgatta meg tőle. Nem tudhattam azonban, — miután a plakát nem írta ki és bemondó sem mondta be — hogy ő az, aki a verset mondja. De — érdekes módon — kitaláltam. Egészen fantasztikus dolog az emlékezet. Néha hónapokat, sőt, éveket „hagy ki” — és nem mindig véletlenül — gyakran azonban úgy rögzít harminc év előtti eseményeket, mintha most, igen, ezekben a percekben játszódnának le. Nem is pusztán emlékszem, hanem érzem, sőt, érzékelem, hogy hallgatom az előttem még új verset, nézem a rendőrtisztet, egy jó külsejű, őszülő halántékú férfiút, akinek most vörös az arca, mint a cékla. És azt is, hogy ezt mondom magamban: „Ez itt Baló Elemér — Egy vers hasznát tudom-e ...” Egyszer, sok év után, felidéztem neki azt a vasárnap délelőttöt, a „Skót misszió” termében. Akkoriban már nehezen kapott levegőt — betegsége fizikailag utánozta élete képletét —, de az emlék hatására mintha Mont Blanc-i levegő áradt volna tüdejébe. — Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott — hazafelé menet? — kezdte mondani. Megkértem, ne folytassa, fárasztaná. Mosolygott hát, s abbahagyta. Ezért most hát két emlékem van a „Levegőt!” szavait mondó Baló Elemérről. Az első emlék különösen a vers utolsó három sorát emeli ki, rögzíti bennem ifjúságom bolyongó vágyait a szabadságra, a mindenkit magamhoz ölelő emelkedésre. A másik meg — az egyetlen sor elszavalása egy Madách téri szobában — egy gyönyörűen nehéz életet juttat eszembe. Egy bántalmakkal tele életet, amelynek hőse — a legnagyobb költőktől tanulva — nem engedte meg, hogy megtiltsák neki az értelem és a meghittség, a hű bátorság és az okos játék hazájába hívni az embereket. Antal Gábor Magyar kultúra napjai Krakkóban május 4. és 10. között tartják a magyar kultúra napjait. A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye a Magyar—lengyel történelmi kapcsolatok ezer éve című kiállítás megnyitása, amelyen részt vesz Ilku Pál művelődésügyi és Lucjan Moyka, lengyel kulturális és művelődésügyi miniszter. A krakkói vár, a Wawel tizenegy termét megtöltő gazdag anyag az Árpád-, illetve a Piast-ház idejétől kezdve mutatja be népeink sokoldalú kapcsolatait. Sportképestó Ma délelőtt megnyitották a VII., Rákóczi út 64. szám alatt újjávarázsolt Sportkönyvesboltot, a sportolók és sportbarátok kedvelt könyvüzletét. A bolt gazdag választékot kínál a sportirodalom alkotásaiból, de szépirodalmi, ifjúsági, ismeretterjesztő és különféle szakkönyvekkel is várja régi és új vásárlóit. Csak felnőtteknek! Készül a Televízió Ezeregyedik éjszaka című sorozatának folytatása. Főszereplői: Faluhelyi Magda és Juhász Jácint. (MTI fotó : Tormay felv.) Nyolc Antal Lívia énekesnő már több, mint egy évtizede a magyar dal egyik követe Franciaországban. Bartók, Kodály, Lajtha László, Sugár Rezső, Farkas Ferences mások dalait énekli Párizsban, Marseille-ben, Le Havre-ban és másutt, évenként többször megismétlődő turnéin. A napokban újra Párizsba utazik Antal Lívia. — A párizsi Rádió hívott meg, amelynek népszerű Aranykönyv műsoraiban már sokszor szerepeltem. Mostani szereplésem rendhagyó lesz annyiban, hogy ezúttal nem magyar dalokat énekelek, franciákat sem, hanem nyolc áriát, nyolc klasszikus operából. Köztük egyet, egyik legkedvesebb operámból, Boita Mefistofeléjéből. KÉT VENDÉGMŰVÉSZ lép fel az Operaház Erkel Színházában. A trubadúr Azucénáját énekli 6-án este Anna Georgieva, a várnai Operaház tagja, majd 10-én a Don Carlos Eboli szerepét alakítja. Constantin Toma, a kolozsvári román Opera tenoristája 7-én a Traviata Alfréd szerepében lép fel. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy V.. KÁLVIN TÉR 3. SZÁM ALATTI méteráru- és darabánüüzletükben május 3-tól FÉRFI ÉS NŐI KÉSZRUHÁK ÁRUSÍTÁSÁT IS BEVEZETJÜK Nagy választékból, 30—50%-os árengedménnyel vásárolhatnak! Tudtuk, hogy nem az igazit, az eredeti felvételt halljuk, csupán reprodukciót sugároznak. Az egykori, 25 évvel ezelőtti szünetjelet most nem recsegő hangszórók és rekedt köztéri megafonok, hanem több hullámsávos készülékek továbbították. Az első hangversenyt, Bartók Elmúlt időkből című művét és Beethoven Harmadik Leonora-nyitányát most nem a hamarjában helyreállított technikai berendezések segítségével, hanem bonyolult felszerelés révén juttatták el hozzánk. S hogy az egykori híreket nem az újdonságot megillető, visszafojtott lélegzettel, hanem a történelem egy darabjaként hallgattuk meg, természetes. Mégis, aki május elsején 12.10-kor kinyitotta készülékét, bizonyára érezte a megilletődöttséget, amely 25 évvel azelőtt az ország igazi vérkeringésének megindulását követte. A szép műsorért dicséret illeti a szerkesztőt. A már klasszikusnak számító Lorca-tragédiát, a Vérnászt mutatta be tegnap este a Rádiószínház. Mint a korábbi előadások, ez a bemutató is abban a meggyőződésben erősített meg, hogy érdemes a klaszszikus értékű drámákat színpadi, vagy akár operaváltozat után is az ország legnagyobb színpadán, a Rádióban bemutatni. A tegnap esti előadás erről a szenvedést és fájdalmat, költői látomást és egy nép érzésvilágát bemutató alkotásról bizonyította: szerkezete kitűnő rádiójátéklehetőséget rejt magában. A rendező felismerte ezt, s nem egyszerűen a korábbi színpadi változatokat újította fel, hanem a rádió lehetőségeit felhasználva, egy képzeletet, időt és teret átfogó Lorca-művet „fedezett fel”. A tragikusan szép szöveget Illyés Gyula fordításában hallhattuk. A szereplők közül Sulyok Mária, Vass Éva és Fülöp Zsigmond alakítása emlékezetes. A rendezés Varga Géza munkája volt. (harangozó) Már most jegyeztesse elő jövő évi bérletét a József Attila Színházba! Bérletelő jegyzés: XIII., Ditrói Mór u. 3. (a Tanács mozi mellett) és a 116— 877 vagy a 112—424-es telefonon,naponta 10 és 18 óra között. (x)