Esti Hírlap, 1970. május (15. évfolyam, 101-125. szám)

1970-05-04 / 102. szám

• Mi történt azóta cím­mel a televízió riporterei ismét ellátogattak Gerden faluba, ahol annak idején figyelemre méltó kezdemé­nyezésként a tsz eltartási szerződést kötött idős, el­látásra szoruló öregekkel. Mint most kiderült: bár a kezdeményezésnek nagy a híre, elég kevés helyen kö­vették a példát, s többnyire nem a tsz-ek vonakodtak a szerződések megkötése elől. Kár, hogy a film csak utalt rá, s nem mondta meg pon­tosan, hogy a szerződés szerint az idős emberek ha­lála után mit kap meg a tsz. Ezért csak sejteni le­hetett, hogy a teljes vagyo­ni örökség a tsz-t illeti, de ez nem bizonyos. A film egyébként­ képi eszközökkel viszonylag igen keveset adott hozzá a szóbeli inter­júkhoz. • Ön is halandó, felség — mondta a ném­et film cí­me, s mi a képernyő előtt hozzátehettük: mi is azo­k vagyunk, akik végignéztük, hiszen az első öt-tíz perc után kiderült, furcsa hib­riddel van dolgunk. Drá­mának nem elég mély, sza­tírának nem elég komikus, filmnek túlságosan színpa­dias ez a produkció, ame­lyet egyébként az ilyen tí­pusú műveket szénában előállító müncheni Bavaria­­gyár fémjelzett. Ez egyúttal színészi játékban, rendezői rutinban is bizonyos szín­vonalat­ jelez. S az össz­kép: mintha valami jelen­tős dologról és művészi igényességgel szólna a film — valójában legfeljebb utánérzéseket fedezhetett fel a néző. —bel— VETÉLKEDŐ MAGYARORSZÁGRÓL МафгШ mindent tudott Új versantológia ♦ Intézetünk Szófiában Szófiában mind tekinté­lyesebb forgalmat bonyolít le a Magyar Intézet, mégis — vagy talán éppen ezért — az elégedetlen türelmet­lenség hangulata fogad. — Nagyon várjuk már az átalakítást — mondta Sí­pos István, a szófiai Ma­gyar Intézet vezetője —,­ itt minden zsúfolt, korsze­rűtlen. A vetítőberendezés éppen olyan régi, mint a bútorunk; raktár- és iroda­­helyiségeink nem megfele­lőek, a hangszigetelés a legsürgősebb megoldásra vár, hiszen az utcáról erő­sen beszűrődő zaj — a fő­város centrumában va­gyunk — nagyon zavarja a hangversenyeket. Főműsor volt A múlt hónapokban kü­lönösen tevékeny volt az intézet: szervezte, rendez­te a felszabadulásunk 25. évfordulójának tiszteleté­re indított Ki tud többet Magyarországról? című nagyszabású vetélkedőt. Jó partnereket is találtak, egyrészt a Narodna Mladezs szerkesztőségét (a bulgáriai Magyar Ifjúságot), más­részt a televíziót. A lap ja­nuár elsejétől 8 héten át közölte a 80 megfejtendő — irodalmi, történelmi, földrajzi, közgazdasági, tu­risztikai s a bolgár—ma­gyar kapcsolatokra vonat­kozó­­ kérdést. A vetélke­dő döntőjét pedig április 4-én este, fő műsoridőben közvetítette a televízió. Szavalok Sumenben A nagy vetélkedővel együtt szavalóverseny is folyt országosan. Bulgáriá­ban csaknem húsz éve je­lent meg utoljára magyar költészeti antológia. Ezért a Magyar Intézet most, a sumeni Kossuth Múzeum­mal közösen, kiadott egy 40 versből álló új antológiát. Petőfitől Hárs Györgyig igen széles skálát fog át ez az antológia, a legjobb bol­gár költők fordították a verseket. Az ország 9 vá­rosában rendezték meg a magyar versek szavalóver­senyét, s a legjobb 30 ju­tott el közülük Sumenbe, a döntőre. A Ki mit tud Ma­gyarországról? vetélkedőt egyébként egy 26 éves elektromérnöknő, Margarita Kamboszeva nyerte. Évek óta vesz részt a Magyar Intézet nyelvtanfolyamain, s már igen jól beszél ma­gyarul. Fontos területe kü­lönben az Intézet munká­já­nak a nyelvoktatás. Ka­locsai Rózsa és dr. Miateva Péterné (akinek a férje a Bolgár Tudományos Akadémia főmunkatársa, s a magyar—bolgár kapcso­latok története a speciális témája, 30 éves fiúk pedig a szófiai rádió magyar szekciójában dolgozik), fog­lalkozik a magyarul ta­nulókkal. A haladók közül néhányan már­ hat éve jár­nak ide, s jól beszélnek ma­gyarul. Kérnek novellát, színdarabot Sikeresek a szófiai Ma­gyar Intézet kiállításai (a skála széles: a Ludas Matyi rajzolóinak bemutatásától a budapesti Fiatal Képzőmű­vészek Stúdiója munkáinak megismertetéséig terjed), érdekes zenei csemegékben bővelkedő hangversenyei és a nagyközönséget vonzó filmvetítések. Kedvelt to­vábbá a közönségszolgálat. Nemigen múlik el nap anélkül, hogy ne jönne va­laki lefordítható magyar versért, novelláért, szín­darabért, tablókon elhelyez­hető magyar fotókért, fel­világosításért, tanácsért. Barabás Tamás KI TILTJA MEG.. EMLÉKEZÉS BALÓ ELEMÉRRE Sz­em is estek olyan ré­­te­gen, mégis, mintha az „atlantidák” — az elsüly­­lyedt Atlantisz feltételezett lakói — között zajlottak volna le diákkorom bo­lyongásai. Ott voltam — például — a Marczibányi té­ren, a Lövölde vendéglő hosszú helyiségében, ahol Szabó Dezső éppen Hóman Bálint kultuszminiszterre eregette nyilait. — Most már értem, miért Lövöl­de?! — jegyezte meg fél­hangosan szomszédom, aki­ben felismertem az akkor­­már országos hírű színész­nőt, Dayka Margitot. — Az a teuton bálvány, aki ma­gát miniszternek nevezi... •— szögezte le, tokáját si­mogatva, minden szótagot külön csücsörítve az író?. — Le a teutonokkal! — kiál­totta közbe a színésznő. Valaki ekkor ránézett a művésznőre, plajbászt ra­gadott, s menten jegyezni kezdett. Nem a távirati iro­da munkatársa volt... Hallottam Karácsony Sándort is. Ő egy Veres Pálné utcai lakásban adott elő, az „Individuálpszicho­­lógiai­­Társaság” összejöve­telén. A roppant kövér ember ellentmondásosan — de izgalmasan — beszélt arról, hogy mi köze van a léleknek a társadalomhoz. Minden mondatával vitáz­tam, de hajnalig is elhall­gattam volna. A Teozófiai Társaság egy pincében székelt. Itt vagy nagyon el­lenszenves, vagy nagyon rokonszenves — naiv, átha­tott — emberek voltak az előadók. Nem felejtet­tem el egy lobogó ha­jú — és egyéniségű — férfi egyik mondatát: — Nincsen filozófia csak me­­tafilozófia. Nincsen pszi­chológia, csak metapszicho­­lógia. Minden, ami igazán van, csak magasan van, el­érhetetlenül magasan!... Tulajdonképpen ezt hir­dette — csak egészen más alapon — Benedek Marcell is, aki a „Skót misszió” Vö­rösmarty utcai előadóter­mében az irodalomról be­szélt. A könnyen elérhető szórakozás és az agyunkba plántált divatok ellen. Ar­ról, hogy próbáljuk azt el­érni, ami nehezen, vagy szinte már alig elérhető. Hogy miről van szó — a fa­siszta demagógia elleni vé­dekezésről —, az kiderült Benedek Marcell előadásá­ból, de a mellette ülő rend­őrtiszt ideges reagálásaiból is. Úgy éreztem, hogy a magasba lendülök, — aho­gyan azt a teozófusok is kí­vánták tőlem —, de úgy, hogy ugyanakkor nem sza­kadok el a földi harctól sem a körülöttem látott rossz ellen. Mindezt azon­ban — félreérthetetlen és felejthetetlen világossággal — egy vers fogalmazta meg számomra. Egy vers, ame­lyet az előadás után sza­valtak el. A szavaidnak ugyan­is olyan finom, aszkéti­­kus arca volt, mint Bene­dek Marcellnak, vagy an­nak a teozófusnak, a Mol­nár utcai pincében. A hang­ja azonban süvített. Mint maga a vers is, amelynek „Levegőt!” volt a címe. Költőjéről, — József Attilá­ról — akkor már hallottam, hallottunk, de erről a sza­badságot és igazi rendet kö­vetelő verséről még nem. Baló Elemérről pedig tud­tam, hogy nem kapott he­lyet a színházban, mert for­radalmár, s hogy néhány barátom Budán — valahol a Szilágyi Dezső téren — Babits „Jónás könyvét” hall­gatta meg tőle. Nem tudhat­tam azonban, — miután a plakát nem írta ki és be­mondó sem mondta be — hogy ő az, aki a verset mondja. De — érdekes mó­don — kitaláltam. Egészen fantasztikus dolog az em­lékezet. Néha hónapokat, sőt, éveket „hagy ki” — és nem mindig véletlenül — gyakran azonban úgy rög­zít harminc év előtti ese­ményeket, mintha most, igen, ezekben a percekben játszódnának le. Nem is pusztán emlékszem, hanem érzem, sőt, érzékelem, hogy hallgatom az előttem még új verset, nézem a rendőr­tisztet, egy jó külsejű, őszü­lő halántékú férfiút, aki­nek most vörös az arca, mint a cékla. És azt is, hogy ezt mondom magamban: „Ez itt Baló Elemér — Egy vers hasznát tudom-e ...” Egyszer, sok év után, felidéztem neki azt a vasárnap délelőttöt, a „Skót misszió” termében. Akko­riban már nehezen kapott levegőt — betegsége fizi­kailag utánozta élete kép­letét —, de az emlék hatá­sára mintha Mont Blanc-i levegő áradt volna tüdejé­be. — Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott — hazafelé menet? — kezdte mondani. Megkértem, ne folytassa, fárasztaná. Mo­solygott hát, s abbahagyta. Ezért most hát két emlé­kem van a „Levegőt!” sza­vait mondó Baló Elemérről. Az első emlék különösen a vers utolsó három sorát emeli ki, rögzíti bennem­ ifjúságom bolyongó vágyait a szabadságra, a mindenkit magamhoz ölelő emelke­désre. A másik meg — az egyetlen sor elszavalása egy Madách téri szobában — egy gyönyörűen nehéz éle­tet juttat eszembe. Egy bántalmakkal tele életet, amelynek hőse — a legna­gyobb költőktől tanulva — nem engedte meg, hogy megtiltsák neki az értelem és a meghittség, a hű bá­torság és az okos játék ha­zájába hívni az embereket. Antal Gábor Magyar kultúra napjai Krakkóban május 4. és 10. között tartják a magyar kultúra napjait. A rendez­vénysorozat kiemelkedő eseménye a Magyar—len­gyel történelmi kapcsolatok ezer éve című kiállítás megnyitása, amelyen részt vesz Ilku Pál művelődés­­ügyi és Lucjan Moyka, len­gyel kulturális és művelő­­­désügyi miniszter. A krakkói vár, a Wawel tizenegy termét megtöltő gazdag anyag az Árpád-, illetve a Piast-ház idejétől kezdve mutatja be népeink sokoldalú kapcsolatait. Sportképestó Ma délelőtt megnyitották a VII., Rákóczi út 64. szám alatt újjávarázsolt Sport­könyvesboltot, a sportolók és sportbarátok kedvelt könyvüzletét. A bolt gazdag választékot kínál a sport­­irodalom alkotásaiból, de szépirodalmi, ifjúsági, is­meretterjesztő és különféle szakkönyvekkel is várja régi és új vásárlóit. Csak felnőtteknek! Készül a Televízió Ezer­egyedik éjszaka című soro­zatának folytatása. Fősze­replői: Faluhelyi Magda és Juhász Jácint. (MTI fotó : Tormay felv.) Nyolc Antal Lívia énekesnő már több, mint egy évtizede a magyar dal egyik követe Franciaországban. Bartók, Kodály, Lajtha László, Su­gár Rezső, Farkas Ferences mások dalait énekli Párizs­ban, Marseille-ben, Le Havre-ba­n és másutt, éven­ként többször megismétlődő turnéin. A napokban újra Párizsba utazik Antal Lívia. — A párizsi Rádió hívott meg, amelynek népszerű Aranykönyv műsoraiban már sokszor szerepeltem. Mostani szereplésem rend­hagyó­­ lesz annyiban, hogy ezúttal nem magyar dalokat énekelek, franciákat sem, hanem nyolc áriát, nyolc klasszikus operából. Köz­tük egyet, egyik legkedve­sebb operámból, Boita Mefistofeléjéből.­­ KÉT VENDÉGMŰ­VÉSZ lép fel az Operaház Erkel Színházában. A tru­badúr Azucénáját énekli 6-án este Anna Georgie­­va, a várnai Operaház tag­ja, majd 10-én a Don Car­los Eboli szerepét alakítja. Constantin Toma, a kolozs­vári román Opera tenoris­tája 7-én a Traviata Al­fréd szerepében lép fel. Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy V.. KÁLVIN TÉR 3. SZÁM ALATTI méteráru- és darab­ánüü­zletükben május 3-tól­­ FÉRFI ÉS NŐI KÉSZRUHÁK ÁRUSÍTÁSÁT IS BEVEZETJÜK Nagy választékból, 30—50%-os árengedménnyel vásárolhatnak! Tudtuk, hogy nem az igazit, az eredeti felvételt halljuk, csupán reproduk­ciót sugároznak. Az egyko­ri, 25 évvel ezelőtti szünet­jelet most nem recsegő hangszórók és rekedt köz­téri megafonok, hanem több hullámsávos készülé­kek továbbították. Az első hangversenyt, Bartók El­múlt időkből című művét és Beethoven Harmadik Leonora-nyitányát most nem a hamarjában helyre­állított technikai berende­zések segítségével, hanem bonyolult felszerelés révén juttatták el hozzánk. S hogy az egykori híreket nem az újdonságot megil­lető, visszafojtott lélegzet­tel, hanem a történelem egy darabjaként­ hallgattuk meg, természetes. Mégis, aki május elsején 12.10-kor kinyitotta készülékét, bizo­nyára érezte a megillető­­döttséget, amely 25 évvel azelőtt az ország igazi vér­keringésének megindulását követte. A szép műsorért dicséret illeti a szerkesztőt. A már klasszikusnak számító Lorca-tragédiát, a Vérnászt mutatta be teg­nap este a Rádiószínház. Mint a korábbi előadások, ez a bemutató is abban a meggyőződésben erősített meg, hogy érdemes a klasz­­szikus értékű drámákat színpadi, vagy akár opera­változat után is az ország legnagyobb színpadán, a Rádióban bemutatni. A tegnap esti előadás erről a szenvedést és fájdalmat, költői látomást és egy nép érzésvilágát bemutató al­kotásról bizonyította: szer­kezete kitűnő rádiójáték­lehetőséget rejt magában. A rendező felismerte ezt, s nem egyszerűen a koráb­bi színpadi változatokat újította fel, hanem a rá­dió lehetőségeit felhasznál­va, egy képzeletet, időt és teret átfogó Lorca-művet „fedezett fel”. A tragikusan szép szöveget Illyés Gyula fordításában hallhattuk. A szereplők közül Sulyok Má­ria, Vass Éva és Fülöp Zsigmond alakítása emlé­kezetes. A rendezés Varga Géza munkája volt. (harangozó) Már most jegyeztesse elő jö­vő évi bérletét a József Attila Színházba! Bérletel­ő jegy­zés: XIII., Ditrói Mór u. 3. (a Ta­nács mozi mellett) és a 116— 877 vagy a 112—424-es telefonon,­­naponta 10 és 18 óra között. (x)

Next