Esti Hírlap, 1970. október (15. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-01 / 230. szám
• Tegnap este a televízióban láthattuk — önálló feldolgozásban — kapták táncjátékát. A fából faragott királyfi koreográ- fusa Seregi László, rendezője Horváth Ádám. Bizonyára érdekes lehetne többféle összevetés a színpadi előadás és a tv-változat között, de a nézők többsége feltehetően csak az utóbbit látta. S talán remény van arra, hogy nagyon sok olyan televíziónézőhöz közelebb vitte Bartókot és a balettet, akik eddig idegenkedve hallgatták, nézték. A rendező és a koreográfus legfőbb érdeme, hogy néhány egészen egyszerű megoldással, például a meseszerű indítással és zárással, teljesen világossá tették az események menetét és a szituációkat. Jól használták ebből a szempontból a film adta különös lehetőségeket is, a felülről fényképezett, az áttűréses és egyéb megoldásokat. Seregi László koreográfiája kifejezetten a filmkamerának szólt, s ez hozzásegítette, hogy a klasszikus balett elemek mellett olyan pantomimikus, illetve egyéb mozgás elemeket is felvonultasson, amelyek nem külön-külön, hanem együttesen adják a kívánt hatást. Talán csak a díszlet és a természet elemeit megszemélyesítő balettkar kosztümje, illetve a kar bizonyos mozgásai és a hidegebb, elvontan stilizált háttér között mutatkozott némi ellentét, amit azonban valószínűleg az eredetileg színes film színhatásai kiegyenlítettek. A táncosok közül egyforma lelkesen lehet csak említeni a három szólistát, a nagyszerű technikájú Orosz Adélt, a kifejező színészi készségű Róna Viktort és a hallatlan bravúrral eltáncolt fából faragott király® megtestesítőjét, Forgách Józsefet. • A tévé tegnap este nagyigényűnek mutatkozott. Nemcsak a Bartók-táncjátékot sugározta, hanem szinte rögtön utána Thomas Mann fiatalkori remekének, a Tonio Krögernek a filmváltozatát is. Nem kis vállalkozás, s hozzátehetjük, hogy hitelességére többek között az író lánya, Erika Mann is vigyázott. Minden gondosság ellenére a filmváltozat unalmas és főként sikertelen volt, s ezen még a kitűnő színész, Jean-Claude Briary sem tudott változtatni. Nem is csoda, hiszen Thomas Mann ebben az írásában az élet, a társadalom és a művész viszonyát szinte filozófiai síkon vizsgálja, a cselekménynek csak apropót adó jelentősége van. Ez a film pedig elsősorban a cselekményre figyel képi világában, a filozófia pedig szükségszerűen háttérbe szorul. __ i.a1 __ Bábosokkal Bulgáriában A paraván előtt — és mögött Talpig fekete bársonyban — Milliomodszor csináljuk, de nem tudok vele betelni! — mondja Szakály Márta bábszínésznő a kulisszák mögött, míg a Petruska vásári forgataga beviharzik a színre. Szakmájuk szerelmesei valamennyien itt, a Bábszínházban. De lelkendezés helyett hadd írjuk le, hogyan is zajlik az viszonylag sokat utazó Bábszínház egy turnéja. Ezúttal a bulgáriai. Amely — mint itt valamennyien hangoztatják — rendkívül kényelmes turné. Hiszen előfordult, hogy külföldön naponta más városban játszanak, utaznak, építenek, bontanak, kicsomagolnak, becsomagolnak; előfordul, hogy késő este érkeznek meg valahová, és hajnalig építik a színpadot — valamennyien ... CSAK A SZÁLLODA ÉS A SZÍNHÁZ De maradjunk ezúttal a „kényelmes” bolgár turnénál, amelynek során Szófián kívül csak Blagosvgradban lépnek fel. Kezdődik tehát a munka a színpadépítéssel. Munkaruhát ölt mindenki, aki él és mozog, megkezdődik a kamionon szállított ládák kibontása, s milliónyi alkatrészből a Márkim-színpad öszszeszerelése, felállítása. Szerel és cipel mindenki, művész és műszaki egyaránt. A társulat ugyanis takarékosságból kis műszaki személyzettel utazik, s így mindenki részt vesz a fizikai munkában. ■ Utána próba: az ezerszer lepróbált darabokat az új körülmények között újra végig kell próbálni, hogy az ugyancsak magukkal hozott fény- és hangberendezés alkalmazkodni tudjon a mindig változó színhelyhez. A társulat — egy-egy szabadnapot leszámítva — szinte mást sem lát a városból, mint a szállodát és a színházat, ebédjüket is az öltözőben kapják be, „köröm közül”. Mindezen senki sem panaszkodik. Leírhatnánk az ide kívánkozó közhelyet. ..a siker mindenért kárpótolja őket”. De ez sem ilyen egyszerű... A bábszínész sikere, művészi munkája közvetettebb, áttételesebb minden más művészeténél. Az átélést, koncentrálást alaposan megnehezíti, hogy a színészek között, alatt, felett átsurran a világosító, ott nyüzsög a kellékes, a bonyolultabb technikájú bábokat pedig néha többen is mozgatják. LÉLEK A BÁBUBA A bábszínésznek egy élettelen bábba kell beleöntenie a saját lelkét. Arcán hiába vonul át mindaz a mimika, amely az átélést bizonyítja, annak mind a báb mozdulatában kell kifejeződnie. A kulisszák mögött leselkedőnek legmegrendítőbb élménye: a bábszínész arca. Az arcok láthatatlanul és öntudatlanul szenvednek vagy örülnek, szerepük szerint, s a fekete bársony overallos színész közben felnyújtott karral és hátraszegett nyakkal arra koncentrál, hogy a bábuba, lénye folytatásába továbbítsa az érzést. Akik gyakran és könnyedén írják le és mondják ki ezt a fogalmat: „művészi alázat”, azoknak ajánlom, kérezkedjenek be egyszer a bábszínházi paraván mögé. (fencsik) ÚJPESTIEK! A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat budapesti kirendeltsége (V., Alpári Gyula u. 4.) értesíti az újpesti gázfogyasztókat, hogy OKTÓBER 7-TŐL MINDEN HÉTFŐN, szerdán és pénteken 13 ÓRA ÉS 17 ÓRA KÖZÖTT, TEHERGÉPKOCSIRÓL ÜRES GÁZPALACKJUKAT TÖLTÖTT PALACKRA CSERÉLI Újpesten, a Fóti út és a Tábor utca közötti területen (Úttörőtábor) TIGÁZ, HAJDÚSZOBOSZLÓ A GRÚZ KONYHA ÜNNEPE a Budapest Szálló éttermében október 3-tól 11-ig, esténként 19-től 24 óráig A grúz ételkülönlegességeket készítik A TBILISZI ARAGVI ÉTTEREM MESTERSZAKÁCSAI MŰSORT AD A GRÚZ NÉPI EGYÜTTES Asztalfoglalás: 153—230 Filmcsillag A szovjet—magyar színházi héten mutatja be a Déryné Színház a Filmcsillag című operettet, amelynek zenéjét Dunajevszkij és Miljutyin szerezte. A darabot Csongrádi Mária rendezte, a főbb szerepekben Révész Ilonát, Harmaczy Józsefet, Dombóvári Ferencet és Donáth Lilit látja majd a közönség. Feltárták Zsigmond és Mátyás palotáját Tatán Tatán a nagy-tó partján befejezték az idei várásatásokat, amellyel teljesen feltárták az eredeti középkori várat. Jövőre már csak a várárkot kutatják tovább. A 6 éve tartó ásatással kirajzolódtak a vár különböző építési periódusai. Az első palota a XIV. század első felében épült. A korai gótikus stílusú „L” alakú, egytornyos épület Laczffy István nádor tulajdona volt. Később Zsigmond király birtokába került, aki egy zárt udvarral bővítette, majd egy nagyszabású négy tornyú palotát építtetett. Mátyás korában még egy toronnyal, egy belső kerengővel és egy tóparti terasszal gazdagodott a vár. Valamennyi épület alapjai napvilágra kerültek, és az Országos Műemléki Felügyelőség Aquincumihoz hasonló romkertet alakít ki. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes adta át a díjakat a Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny győzteseinek. Képünkön a svájci A. Mori veszi át a klarinétverseny első díját. Örömet a nézőnek SOMOGYI JÓZSEF A NAGY KIÁLLÍTÁSRÓL szes termeiben nyílik — az egyetlen, amelynek alkotásai egy meghatározott gondolat köré csoportosulnak. Úgy is mondhatnám: tematikus kiállításra készülünk. Ám a tematikusságon semmiképpen sem az ötvenes évek vidámra lakkozott életképeit értem. A szót sokkal tágabb értelemben használom. Minden olyan művet beleértek, amely humán elkötelezettségével, magas szintű, sokrétű, differenciált esztétikai mondanivalójával gazdagítja a társadalom művészeti szintjét, s a nézőnek is boldogságérzést, örömet szerez. Úgy vélem, ezekből a gondolatokból is kitűnik, hogy nem stíluskérdéseket akarunk viták pergőtüzébe állítani, vagy egyes stílusokat felmagasztalni. Csupán azzal a lehetőséggel kívánunk élni, hogy felismerve azokat a kortársainkat, akik, úgy véljük, hozzátettek már valamit a modern magyar képzőművészethez, most együttesen és közösen, mint egy oszthatatlan művelődési kör tagjaiként szerepeljenek. A modern képzőművészet egyik lényeges vonása: a képi és plasztikai kifejezés lehetőségein belül kitágította intellektuális határait, így napjaink képzőművészete éppoly eszme- és gondolathordozó lehet, mint az előző korok művészeti törekvései voltak. Reprezentatív kiállításunkon a különböző stílustörekvésektől függetlenül, minden olyan képzőművész részvételére számítunk, akik a magyar művészet progresszív vonulatához kapcsolódnak, örülnénk, ha minden kollégánk az ügy szolgálata érdekében rangos alkotásokkal szerepelne, hiszen ez a tárlat képet ad a magyar képzőművészet egészéről, minden erényéről és hibájáról. — E bemutatón túl is célunk, hogy a szövetség évente rendezzen egy tárlatot. Hangsúlyozom, nem kontra állami kiállításokról van szó. Úgy gondoljuk, hogy a mai magyar képzőművészetben van egy sor olyan hasznos és lényeges törekvés, amelyet nem árt születésének sokszor ellentmondásos állapotában is megismertetni. Meggyőződésünk, hogy — a tudományos kísérletekkel ellentétben — a szellemi élet kísérleteit a nagy nyilvánosság előtt is be kell mutatni. Mindenképpen gazdagítaná a közönség és a művészet kapcsolatát, s ez az akár éles vitákat keltő megismerés szellemi pezsgést is hozna. Képzőművészeti életünk kiemelkedő eseménye: hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulója tiszteletére első ízben rendez kiállítást a mintegy 2600 alkotóművészt tömörítő társadalmi szervezet, a Magyar Képzőművészek Szövetsége. Ebből az alkalomból kerestük fel Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművészt, a szövetség elnökét. — A felszabadulásunk negyedszázados évfordulójára rendezett tárlatok között ez lesz — november 25-én a Műcsarnok ősz Sütő András: Anyám, könnyű álmot ígér Nyelvünk erdőzúgása Aki magas hegyre érkezik, annak elsőre belefájdul a feje a tisztább levegőbe. Aki Sütő András könyvét olvasni kezdi, azt az első soroknál megcsapja ilyen szédüléshez hasonló érzés. Azután elkezd mélyeket szívni abból az erős, kristálytiszta levegőből, ami ennek a könyvnek a nyelve. Egy helyütt, ifjúkori nagy és meghatározó élményét mondja el: találkozását a Toldival. „Nyelvünk erdőzúgását hallottam benne” — írja —, „azzal kötött le tizedszer is, ami a kielégített kalandvágy, helyén egyre növekvő hiányérzetemet enyhítette, beszélni tanított”. És megvallja kisiskoláskor nagy nekibuzdulását és titkos fogadalmát: „megmenteni a senyvedő nyelvet”, hogy a szavak ne összevissza röpködjenek, mint a vak madarak. Erdélyi magyar író Sütő András. Pusztakamarás a mezőségi falu neve, ahol felnőtt, s ahová íróként vissza-visszatér. S ha könyvéről szólva először is nyelvét, stílusának minden népieskedéstől mentes, őszinte és természetes szépségét emeljük ki, az nem azért van, mintha pusztán ezért a szépséges erdőzúgásért szerettünk volna bele könyvébe. Amit ez az erdőzúgás elmond, és ahogy mondja: egy és ugyanaz. Van, aki a Húszórás riporthoz hasonlította Sütő könyvét, mások magához a Puszták népéhez mérik. Ám minden méricskélés és hasonlítás sántító dolog az irodalomban. Épp így hasonlíthatnánk a modern non-fieldon irodalomhoz, azaz a dokumentumregény remekeihez, hiszen akad benne pontosan kimásolt, valóságos kérvény is; az író édesanyjának egy 1952- es levele — amúgy helyesírási hibástul, központozás nélkül áradó keservével — és szemináriumi brosúraszöveg ugyanazon időből; édesapja folyamodványa, melyben könyörög, hogy vegyék el tőle bajt hozó cséplőgépét — és részlet egy korabeli újságcikkből. De mindezek ellenére, vagy mindezekkel együtt, az Anyám könnyű álmot ígér című könyv voltaképp költészeti prózában. Balladás tömören, kedélybe oltva a könnyet — mert hát mi mást is lehetne tenni a rossz múlttal — beszéli el emlékeit és mai élményeit abban a sorrendben, ahogyegymás mögül felbukkannak. Az édesanya biztatására fog a könyvhöz az író. Róluk írjon már egyszer. Éspedig az igazat írja meg. S akkor az álma könnyű lesz — ígéri neki. S ő hűségesen az anyai intelemhez, valóban az igazat írja. Az igazat, bármennyi is abban a keserűség. Az igazat, a negyedmagyar, háromnegyed román ajkú faluról — a nacionalizmus árnyéka nélkül. Az igazat, ezermester apjáról, akit egy sok-sok éves gázülésben összekapart, összebütykölt öreg cséplőszekrény juttatott egykor — örök szegényember-jobbágyivadék létére — a kuláklistára. Házából pedig az istállóba, amelynek hidegét — meg a lelki sérülés emlékét — az édesanya mai napig sajgó fejfájása őrzi. Az igazat, a gyümölcsoltó, nagy tudású kertészgazdáról, akinek termő gyümölcsöséből egy darabot f él éktelenül lskanyarít a hivatalnokszellem, hogy senki mindenkié, kukacok és tolvajok prédája legyen. Az igazat, a tudatlanságból megesett falusi leányanyákról, az annyi szeretettel megénekelt „félszárnyú asszonyokról”. Az édesanya egy helyütt — véletlenül-e — versnek nevezi azt az egyhangú névsort, az ükapa Sütő Mihály anyakönyvi krónikáját (benne semmi más, csak nevek, születési és halálozási dátumok, tizennégy gyermek születéséé és közülük tíz kisgyerek haláláé), amelyet az író ugyancsak belemásol könyvébe. És így tűnődik: „Vajon minő gondolattársítás lökte anyám nyelvére a vers szót a tisztetes úr anyakönyvi krónikája láttán? Talán egy ősi é s érintetlen igény, amely érzéseinek mélyrétegeiben szunynyad, életnek és költészetnek az az egységes szemlélete, amelyet az Irodalom néhanapi csapodársága még nem kuszált össze benne. Vagy talán saját kötöttsége — ha úgy tetszik: művészi szemlélete —, jobbágy Sütő Mihály iránt, kineke tizennégy tagú csapata tíz halottal s négy élő harcossal mintegy önmaga útiránya : a megsemmisülés ellen küzdve vágta keresztül magát egyetlen ringó bölcsővel a történelem drótakadályain.” Ilyen „vers” Sütő András krónikája is, az életerő hajdani kényszerpazarlásáról és mai — kevésbé kényszerű, és lassan, de ritkuló — pazarlásairól. Fencsik Flóra