Esti Hírlap, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

NEM ÜDÉK EL A SZA­VAZÓLAPON Csikágóból a Parlamentbe A fővárosi fiatalok képviselője • Reményteljes változás A főváros legzsúfoltabb, legtöbb gondot okozó­­ ke­rületeinek egyike ez. Köz­­igazgatási sorszámneve sze­rint egyszerűen csak­ a VII., ám a Körúttól a Dózsa György útig húzódó legel­hanyagoltabb részének — hírhedtté vált — „bece­neve" is van: Csikágó. Nem éppen irigylésre méltó ember az — gondol­hatnánk —, akit ilyen sok­féle gondot adó környék je­löl országgyűlési képviselő­nek. Csillik András, a KISZ Budapesti Bizottságának első titkára azonban biza­lommal tekint a következő évek, a képviselőséggel járó tennivalók elé. Derűlátását két forrás táplálja. Az egyik: tizen­három éve dolgozik az ifjú­sági mozgalomban. Maga is fiatalember, a felszabadu­láskor mindössze 11 éves volt. Tizenhárom éve fiata­lok között, fiatalokért él, s ez meghatározza szemlélet­­módját: az eseményeket, a feladatokat mindig a jövő mérlegén méri. Másik erőforrása: négy­esztendei tapasztalat a ta­nácsi munkában. A meg­előző választási ciklusban fővárosi tanácstagként szorgalmazta kerületének­­ fejlesztését. S ha ez a fej­lődés még nem elég látvá­nyos, az igényekhez képest nem elég nagyszabású — inkább lehetőségeink kor­látain, mint az ő határozott fellépésén múlott. Legemlékezetesebb ta­nácstagi sikerének —­ erre őszintém s igazán büszke — a Dob utcai általános iskola, három évvel ezelőtt ki­követelt rekonstrukcióját tartja. A tízmilliós felújí­tás a következő tanév kez­detére végleg elkészül. A hajdani elhanyagolt isko­lára rá sem lehet majd is­merni. Most még több munka, még nagyobb felelősség vár Csillik Andrásra. „A Dob utcai iskola kivétel — mondja. — A környékbeli iskolák java része, jelenleg olyan állapotban van, mint a Dob utcai volt. Aztán ott van a lakáshelyzet. Sok a szanálásra ítélt ház, s ez növeli a gondokat... És a parkok problémája: nincs bekerített terület, ahol a gyerekek kedvükre fociz­hatnának ..Javaslata: a negyedik ötéves terv idő­szakára dolgozzanak ki pontos, részletes tervet a VII. kerület fejlesztésére. Az ifjúsági mozgalomban végzett munkája és a ta­nácstagság, a társadalmi megbízatás — így vallja és érzi —, igen szerencsésen egészítették ki egymást. Mindez jó előiskola volt a képviselői munkához. Most majd az országos felelősség szintjén kell hasznosítania tapasztalatait a szőkebb közösség, a kerület és a fő­városi fiatalság egyetemes érdekei javára. — Mint fővárosi tanács­tag, temérdek vitán, ta­nácskozáson vettem részt, s állíthatom, többet sikerült volna elérni, minden köny­­nyebben ment volna, ha akkor több fiatal van a választott testületekben. Most megindult egy re­mény­­keltő folyamat, ame­lyet kétszeres örömmel üd­vözlök és támogatok. Bu­dapest nyolcvanegy képvi­selőjelöltje közül heten harminc éven aluliak, s a kerületi tanácstagok közé is 243 fiatalt jelöltek, há­romszor annyit, mint az előző választáskor.­­ A VII. kerületben hét fiatal tanácstag jelölt van. Ezek a fiatalemberek nagy tervekkel, nagy lelkesedés­sel készülnek megbízatá­sukra. A jelölőgyűléseken, s egyéb alkalmakkor egye­sek kételkedtek: „Túl fiata­lok, még nincs elég élet­tapasztalatuk." Én annak az idős munkásnak a né­zetét osztom, aki az egyik jelölőgyűlésen így tüntette ki bizalmával a fiatalokat: „Nyugodtan át lehet adni nekik a stafétabotot. Mű­veltebbek, többet tudna­k az ország és a világ dolgairól, mint mi tudtunk annak idején.’’ Némely László A régi földalatti is újjá születik. Nemcsak a kocsi­kat cserélik ki, megh­osz­­szabbítják az útvonalat is. Az új végállomás a jelen­legi BVSC-pálya helyén lesz. A Széchenyi-fürdő előtt már dolgoznak az építők. A korelnök jelölt A gyógyító képviselő ♦ Az ország a családja Nemcsak a gondolkodása fiatalos — a mozgása is. Nehéz elhinni róla, hogy megválasztása , esetén, ő lesz a parlament korelnö­­ke. Nehéz elhinni, hogy születési dátuma 1893, s hogy már 1918-ban „dok­torrá fogadták" az akkori Pázmány Péter Tudomány­­egyetem orvoskarán. A plakáton, amelyen rajta az arcképe, s ame­lyen a népfront Pest me­gyei bizottsága a szavazók­nak bemutatja őt, ez áll: „Idős kora, a mögötte sora­kozó eredményekkel, mun­kával teli évek már meg­érdemelt pihenésre jogosí­tanak. Hallatlan testi és szellemi frissesége, szak­mai és politikai aktivitása azonban ma is kiemelkedik a sokaságból. Népszerűsé­ge, tekintélye miatt jelöl­ték képviselőnek ...” # Pihenés? Dr. Stark Janka, a Pest megyei TBC Gondozó Inté­zet igazgató főorvosa azt mondja, hogy eddig még csak a gondolattal sem foglalkozott. Pihenni? Amíg bírja? Amíg annyi mindent lehet tenni? Nem, ezt igazán nem neki talál­ták ki. Egyedül él kis lakásában. Nincs szőkébb családja, csak nagy családja van: a kollégák a gondozóban, a betegek, a választói a me­gyében. És halkan, "na­gyon halkan meri csak ki­mondani, ne hangozzék erőltetettem amit őszintén gondol: az ország is a csa­ládja. Tizenkét éve képviselő, tizenkét esztendeje dolgo­zik az országgyűlés szociá­lis és egészségügyi bizott­ságában. Ha most ismét megválasztják, az újabb négy évet jelent, hát ho­gyan is gondolhatna pihe­nésre? Ha valaki, akkor ő na­­gyon is mérni tudja, hon­nan hová jutottunk el. Első világháború. Mint fiatal leány, tanítványo­kat vállal, hogy elvégez­hesse az orvosegyetemet. Lányokat akkor csak úgy vettek fel, ha jelesrendűek voltak, fiúkat elégségessel is. Kitüntetéssel doktorált. Első emlékek? Barakk-kór­ház a Mária Valérián, díj­talan gyakornoki állás, Zi­ta kórház, segédorvosko­­dás a MABI-ban, munka­nélküliség, azután a tüdő­­gyógyász szakma. Fiatal betegek, havernák, re­ménytelenség. Azt mondja: ha valaki, akkor ő valóban tudja, mit jelent az, hogy Pest megyében, amely a felsza­badulás előtt az ország TBC-vel legerősebben fer­tőzött területe volt, ma alig van friss eset, s hogy évek óta nincs TBC-s gyer­mekhalál. És a képviselősége óta elmúlt tizenkét esztendő? Tizenkét évvel ezelőtt Érdnek — itt jelölték őt képviselőnek — 13 ezer lakosa volt, ma 31 ezren laknak a városnak is beillő budapesti elővárosban. Ak­kor Érden még csacsifogat­tal vitték az ivóvizet, mint az ő lánykorában Pesten a „Donauwassert". Egy emlék második képviselői­­ ciklusa idejé­ből: Több Pest megyei kis­község összefogott napkö­zis óvodát építeni a gye­rekeknek. Ám mire készen állt a szép ház, kiderült, hogy nincs miből fizetni a napközihez szükséges sze­mélyzetet. Szót kért ez ügyben a parlamentben. Tímár Mátyás, az akkori pénzügyminiszter nyilvá­nosan válaszolt: megadják a pénzügyi fedezetet az óvoda fenntartására. Alig néhány nap múlva a szü­lők már vitték kicsinyeiket a szép, új óvodába. Ilyen örömök nélkül üres lenne az élete. sái.di Mikk­a HORGANYZOTT VÍZVEZETÉKCSÖVTK MIRBEK MÉRETBEN KAPHATÓK I., Batthyány tér 5. VI. , Lenin krt., 86. VII. , Dohány u. 28. XX., Kossuth Lajos u. 37. IV., Kemény Gusztáv u. 3. VI. , Váci út 1. VII. , Thököly út 26. X., Körösi Csom­a út 3. XIV., Nagy Lajos kit. útja 140. SZAKÜZLETEIBEN: MEGJEGYEZZÜK Város pongyolában Választási jelölőgyűlé­­sen hangzott el a megjegy­zés: olyan Pest, mint egy szépasszony, aki mindig kó­cos, ak­i mindig pongyolá­ban jár. Mennyivel von­zóbb, érdekesebb lenne a város, ha ápolt lenne és kiöltözködne. Újpesten, a Belvárosban, Pastimrén és másutt is szó­vá tették, hogy kevés gon­dot fordítanak az utcakép­re, sok helyen elhanyagol­tak a kertek, a terek, a par­kok — általában kifogásol­ták a főváros rendjét. Sajnos, az már nem új­ság, hogy gyakran még a körúti járdát is szemét bo­rítja — nemegyszer az el­dobott héjak jelzik, hol, merre árusítanak banánt —, hogy az újonnan tata­rozott házak előtt otthagy­ják a törmeléket, hogy a kirakatokban ujjnyi vastag a por, hogy sok buszról nem lehet kilátni, olyan füstös az ablak, hogy a par­kokban autóval tapossák le a cserjéket. De vannak új jelenségek is. Sok az építkezés, nagy gond, hová tegyék a kiásott földet, a törmeléket. Nem könnyű a megoldás. Az vi­szont felháborító, hogy az éj leple alatt — vagy oly­kor fényes nappal is — a törmeléket, a szemetet­­ a parkban, sőt, a játszótéren rakják le. S új jelenség a félkész építkezés is .A Vörösvári úton és másutt láttuk: el­kezdődik a parkok, az utak, a járdák építése, majd he­tekre, sőt, hónapokra fél­behagyják. Száz méter jár­da elkészül, húsz méter pe­dig hiányzik. A legszebb negyedeket is elcsúfítja a sok befejezetlen munka. A fő vétkes mindenütt a nemtörődömség, a közöny, a hanyag munka. Nem ke­rül pénzbe, legalábbis nem sokba, hogy megóvjuk a rendet, hogy európaibbá te­gyük Budapestet. Csak egy kicsit több gondja legyen erre a tanácsnak, az egész fővárosnak. Mert a tanács és a lakos­ság összefogásával lefogha­tó a lámpát tördelő, a szob­rot rongáló huligán keze. Eldönthető a vita, hogy ki söpörjön a boltok előtt, s ki vanrja meg az elszakadt napvédő ponyvát. Aczél Ibi­,sz erdei növény egy palackban A vadászati világkiállítás­ra készül a Badacsonyvidéki Pincegazdaság is. Saját re­­ceptúra alapján húsz kü­lönböző erdei növénnyel ízesített vadászvermutot érlel. A zöldessárga színű ital csomagolása is alkal­mazkodik az eseményhez. Vadásztöltény formáját utánozó, henger alakú, díszített dobozban hozzák forgalomba a különlegessé­get tartalmazó palackot. Orvhalászok ellen partőrök A Balatonon az utóbbi években megnőtt az orv­horgászok száma, akik gyakran kíméletlen halfo­gási módszerekkel károsít­ják, dézsmálják a halállo­mányt. A Balaton halállo­mányának fokozott védel­mére megerősítették a partőri szolgálatot. A part­őröket motorkerékpárral és a nádasoktól övezett vízte­rületek megközelítésére motorcsónakokkal szerelték fel. (MTI) ÖRÖM k­­­ülönös nap volt. Csupa ÍV örömöt okoztak az emberek. A buszon történt. Nem kapaszkodtam, s rá­léptem egy férfi lábára. Mit tagadás, nem is akár­hogyan. Teljes testsúllyal nehezedtem a lábfejére. Pedig nem is voltak sokan az autóbuszon. Szeretem a fegyelmezetten közlekedő­ket, erről sokszor beszélek, így hát nagyon szégyelltem magam. — Bocsánat, ne haragud­jon. — mondtam. A férfi mosolygott. — Nem történt­ semmi. — Én tudtam, hogy igenis történt, hiszen a sarkam­mal hágtam rá, a még egé­szen újnak látszó cipőjére. Éreztem tehát, hogy vala­mit még mondanom kell. — Dehogynem történt, uram. Az az igazság, hogy csúnyán ráléptem a lábára. — Ááá, dehogy... — vá­laszolta. — Nemcsak ma­ga a hibás, én is az va­gyok. Nagyon elterpesz­kedtem az ülésen, és kirak­tam a lábamat. Mint említettem, kevesen voltak a buszon. Váltot­tunk még néhány udvarias mondatot arról, hogy me­lyikünk volt hibásabb. Amikor leszállt, még el is köszönt. — Jó napot! — nézett vissza ismeretlen ismerő­söm, akinek ráléptem a lá­bára. Még mosolygott is. Azóta, ha valakinek rá­lépek a lábára, csak egy kicsit is, azonnal bocsána­tot kérek. És csodák cso­dája, az arcok felderülnek, az emberek visszaszólnak, biztosítanak arról, hogy nem történt sem­mi. Talán el se hiszik, aznap nagyon szerettem az embe­reket. És azóta is, szinte sóvárogva várom, hogy va­laki rálépjen a lábamra, s amikor elnézést kér, azt mondjam neki: uram, én voltam a hibás, én raktam a lábamat az ön talpa alá. Ne haragudjon ezért. Még köszönök is leszálláskor. Persze, csak akkor, ha nem fáj túlságosan a libám. Kiss Iz­nes

Next