Esti Hírlap, 1971. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-11 / 136. szám

• Dokumentum és fik­ció: a tévé mindennapi ket­tős kínálatából ezúttal az előbbit éreztük vonzóbb­nak. Az emléket alig ha­gyó, legfeljebb andalító hatású műsorokat két iz­galmas riport fogta közre. „A lift nem működik”-táb­­lákért felelős három vál­lalat a főszereplője Ko­­peczky Lajos filmjének. A szerkesztőriporter mód­szeres kérdései nyomán fokról fokra tárul fel a la­kásprogram teljesítésében oly fontos felvonóipar múltja, fejlődése, s mai áldatlan helyzete. Bizo­nyosan az időhiány ha­gyott nyitva néhány kér­dést: valóban egészséges-e az érdekelt vállalatok ver­sengése; avagy: miért mű­ködik a kelenföldi lakóte­lepen hatféle épületben huszonegy féle lift? • Brády Zoltán filmje, érzésünk szerint, nemcsak egy ember, hanem egy egész falu portréját rajzol­ja meg. Vajon fennmarad­tak-e a késői órában a Bor­sod megyei Monok község lakói, hogy a képernyőn megnézzék, s beszélni — olykor panaszkodni —, hallják a közülük való, ám maguk közé be nem foga­dott cigány Zsuzsát. A filmből kitűnt: a befogadó közeg — miután a tévések ott jártak, s felvételeket készítettek — még elzárkó­­zottabbá vált: „bolonddá tették” e hányatott sorsú cigányasszonyt. Sok-sok társa nevében kért segítsé­get Zsuzsa a felemelkedés­hez, de most még csak re­ménykedni lehet, hogy Kossuth szülőfalujának la­kói meghallják, megértik szavait. (Nay) A Georgikon története jövőre lesz 175 éve, hogy Keszthelyen megalapították a világ első felsőfokú me­zőgazdasági iskoláját, a Georgikont. Az évfordulóra a Georgikon anyaépületé­ben múzeumot rendeznek be. A jubileum alkalmából dr. Sági Károlynak, a Bala­toni Múzeum igazgatójának szerkesztésében könyv ké­szül a Georgikon történeté­ről. A szerzők feldolgozzák a mezőgazdasági szakem­berképzés magyarországi történetét és fejlődését. (MTI) □ TAMÁSI ÁRON: Éne­kes madár című játékát mutatta be és játssza nagy sikerrel a Kassai Területi Magyar Színház. Barátkom a pincében Egy este Kalákáéknál ♦ Weöres és a fiatalok Ki hinné, hogy ennyien férnek el ebben a csöpp pincehelyiségben! Igaz, ku­porognak itt a lépcsőn, meg a dobogó szélén, a helyiség galériájának korlátjára is sokan támaszkodnak, sok lány és fiú pedig a földön ül. A lépcső tetején most egy frissen érkezett pár tűnik fel, nem egészen a tizen­­huszon éves korosztályból, de nem kevésbé otthono­san, mint a Vízivárosi Pin­ceklub többi fiatal törzs­vendége. A férfi karján há­­lószatyor, s az dugig tele könyvekkel. Weöres Sán­dor és Károlyi Amy, a pin­ceklub mai vendégei. ZENE, VERSEKRE A félhomályosan megvi­lágított dobogón felcsendül a zene: a Kaláka-együttes bemelegítőül Weöres Sán­dor Bóbitájának néhány — általuk megzenésített — versét játssza-énekli, tel­ve szikrázó zenei ötle­tekkel, humorral, játékos­sággal. A Kaláka-együttessel né­­hány nappal előbb az Egye­temi Színpadon ismerked­tem meg: Márai Enikő el­bűvölő, kicsattanó élet­kedvvel teli reneszánsz estjén ők adták elő a ma­guk megzenésítette rene­szánsz verseket. A Sebő­­duó mellett ők a másik fia­tal együttes, amely versek­re komponál zenét. A három fiú barátsága és zeneszeretete a L­órántffy Zsuzsanna utcai Zenei Álta­lános Iskolából származik, ott nőttek fel mindhárman. Gryllus Dániel furulyán és más fúvós­ hangszereken, Radványi­ Balázs csellón, Mikó István gitáron játszik, de előkerül fegyvertáruk­ból még hegedű, citera, mandolin és más hangszer is. A zene és a költészet kultiválása mindhármuk­nál kiegészítő örömforrás, nappal tanulnak, illetve dolgoznak. Amikor a nagy­sikerű Egyetemi Színpad­i est után megismerkedtünk, meghívtak klubjukba, a Kapás utcába, ahol kedd esténként — más-más ven­déget meghíva — mutatják be szerzeményeiket, s ad­ják tovább zene- és költé­szetrajongásukat az ifjúsági klub közönségének. nélkül mozog a fiatalok kö­zött, hiszen az ő lénye is közéj­ük­ illően játékos, fia­tal. Jóízűen hunyorog ki szemüvege fölött a hatást figyelve a strófák végén, egy-egy humorosabb versé­nél. A fiatal közönség pe­dig remekül „veszi a la­pot”; ennek a zenei és rit­mus-élményekben felnőtt generációnak semmi prob­lémát nem okoz e versek „megértése”. Hisz’ muzsi­kájuk önmagáért beszél. Meg azután: ez a nemzedék már az óvodában a Bóbita rímein nevelkedett... (f. f.) OTTHONOSAN Most Weöres Sándor lép a dobogóra és mondja el néhány újabb versét, rész­ben Kalákáék kíséretével, részben egyedül. Károlyi Amy is fellép, mindkettő­jük verseit érzékeny, jó reagálás fogadja. Az otthonosság kölcsö­nös. A költő biztonságos ta­lajon, a legkisebb zavar Szabó György forgatókönyvéből rendez televíziós filmet Széchenyi halála címmel Hajdufi Miklós. Képünkön a fő­szereplő: Gábor Miklós. A csempeszkopácsi kistestvér A világhírű román kori jáki templom „kistestvére”ként nyilvántartott csempeszkopácsi templomot restaurálták. A XIII. században emelt kis méretű egyházi épületben a tatarozás során román kori falfestésréteget fedeztek fel, amely az apos­tolokat ábrázolja. A későbbi művészettörténeti korokból is ér­tékes alkotások kerültek elő. A hajót és a szentélyt elválasztó diadalíven gótikus és reneszánsz, falfestmény került napvilágra. A templom fafaragású barokk oltárát kémiai kamrában restau­rálták. Megtalálták a torony egykori bejáratát is. (MTI) A SZÍNHÁZAKBAN több fiatal néző, több bérlettulajdonos NAGYOBB ÁLLAMI TÁMOGATÁS A múlt öt esztendőben 4 millió 816 ezer néző volt színházban — ez derül ki abból az összegezésből, amelyet a Művelődésügyi Minisztériumban készítet­tek. Emelkedett az ifjúsági színházi előadások száma, öt évvel ezelőtt minden száz látogató közül csupán 19 volt a fiatal néző, ta­valy már 28. Figyelemre méltó eredmény az is, hogy bérletet húszezerrel többen váltottak, mint azelőtt. Kedvezően alakult a szín­házak műsorpolitikája: öt év alatt 185 eredeti ma­gyar drámát tűztek műsor­ra, ebből 96-ot vidéken mu­tattak be. A társulatok több mint 40 alkalommal sze­repeltek szocialista és 20- nál is többször kapitalista országokban. Ugyanakkor a szocialista országokból 20, a kapitalista országokból pedig öt vendégjátékra ke­rült sor a magyar színpado­kon. Jól szolgálta a művelő­déspolitikai célokat a kul­turális alap. 1969-ben több mint 350 ezer, tavaly pe­dig mintegy 600 ezer forint támogatást kaptak a tár­sulatok. A színházak működésére tavaly 228 millió forintot fordítottak, 17 százalékkal többet, mint a tervidőszak kezdetén. Ezt az emelke­dést az is lehetővé tette, hogy a színházak több mint 11 százalékkal növelték bevételeiket. Rendkívüli hűtőgépcsere csak laálnak! Régi hűtőgépét MOST becserélheti a legkorszerűbb Idea! hűtőgépre Minden hűtőgépet , üzemképtelent is becserélünk. □ TETSZÉSSEL fogadták Pozsonyban a Kossuth Könyvkiadó könyvkiállí­tását, amely a pozsonyi Pravda Könyvkiadó meg­hívására készült a Cseh­szlovák—Szovjet Barátság Házában. A több mint 700 kötetet bemutató kiállítás megnyitását sajtótájékoz­tató előzte meg. Béres An­dor, a Kossuth Könyvkiadó igazgatója adott áttekintést a vállalat tevékenységéről. MAGUNK KÖZÖTT SZÓLVA... kevés szó esett eddig a szakszervezetek kongressszu­­sának művelődéspolitikai jelentőségéről. Pedig a mozgalmi eszközök alkalmazása a kulturális élet egyik fontos vitakérdése. Ebben foglalt állást a kong­resszus, amikor kimondta, hogy „a szakszervezetek folytassák hagyományos kulturális nevelő- és köz­művelődési munkájuk korszerűsítését... támogas­sák az irodalmi és művészeti élet szocialista vonásai­nak erősödését.” A hagyomány, amelyre a határozat utal, gazdag. A magyar szakszervezetek a század első felében nemcsak harcba vezették, hanem isko­lázták is a munkásságot. Műveltséget adtak, isme­reteket terjesztettek, s közben a proletariátushoz vonzódó művészeket is igyekeztek segíteni, értő kö­zönséghez juttatni. Évtizedeken át nem volt kérdés: szüksége van-e erre a munkásmozgalomnak és a szocialista művészetnek? Ma azonban, sok szempontból kedvezőbb körül­mények között, fel lehet vetni: helyénvaló-e moz­galmi módszerekhez folyamodni? Hiszen az iskola, a kiadók, a mozik, a színházak, a stúdiók, a könyv­tárak, a múzeumok, a galériák, a művészeti szövet­ségek hálózata, az állami közművelés egész rend­szere szolgálja a közönséget, a szakmai és általános műveltség terjesztését. S különben is: mit tehet az egyéni élet körén belül talán legszubjektívebb íz­lés dolgában egy tömegmozgalom? A kultúra te­remtése, terjesztése és befogadása valóban bonyo­lult folyamat. Semmiképpen nem csak, sőt talán nem is elsősorban mozgalmi feladat. Akik így fog­ják fel, egyszerűsítenek. Mások viszont arisztokra­tikus elzárkózással késleltetnék a művészi érték és a befogadók találkozását. Álláspontjuk ugyancsak egyoldalú, a reális lehetőségeket figyelmen kívül hagyó. Mert igaz ugyan, hogy a művek hatásának mértéke az élmény, s hogy csak felajánlásból, bri­gádfeladatként aligha lehet egy-egy regény, dráma, vagy film mélyére hatolni. Nem kevésbé igaz vi­szont az sem, hogy a tájékozódásban határozatlan, értékkiválasztásban bizonytalan százezrek ma is ta­nácsra, segítségre várnak. A műveltséggel, művészettel barátkozó munká­sok — azt hiszem — szakszervezetükre is számíta­nak. Elvárják, hogy a SZOT-tól az üzemi bizottságo­kig mindenütt éljenek a lehetőséggel: gyorsítsák, könnyítsék a munkásság szellemi emelkedését. Erő­sítsék a mindennapi élet és a történelmi távlatok közé hidat állító érzelmi kultúrát, a nemzetben-nép­­ben építkező gondolkodást. Mindez már nemcsak program, hanem évekkel ezelőtt megkezdett tevé­kenység) mérhető eredményekkel. Példa rá egyebek között a könyvhétre kiadott Szép Szó-antológia. A Szép Szó — a Népszava irodalmi melléklete — ifjú orgánum. Másfél éve indult, de még ma sem gondolta végig minden érdekelt, hogy terjedel­mét tekintve felér egy új folyóirattal. Hatékonysá­ga pedig talán nagyobb, mert több mint egymillió olvasóhoz jut el. Sok és sokféle reflexiót ébreszt, de mindenekelőtt horizontjának ívével lep meg. A mai magyar irodalom csaknem teljes keresztmetszetét vállalja és mutatja. A szerkesztők igényeit repre­zentáló írók névsora hosszú. Csupán jelzésként em­lítem Illyés Gyulát, Darvas Józsefet, Déry Tibort, Veres Pétert, Illés Endrét, Erdei Ferencet, Szabó Pált, Tersánszky Józsi Jenőt, Tamási Áront, Fodor Józsefet, Kassák Lajost, Erdélyi Józsefet, Jékely Zoltánt, Weöres Sándort, Zelk Zoltánt, Garai Gá­bort, Simon Istvánt, Váci Mihályt, Csoóri Sándort, Ladányi Mihályt, Thurzó Gábort, Fekete Gyulát, Mándy Ivánt, Somogyi Tóth Sándort. Ez a szerzői gárda nem az elfogultságok és előítéletek hatására, hanem az értéktisztelet, a legjobb népfrontos hagyo­mány szellemében formálódik. A Szép Szó-antológia tartalomjegyzéke a tények szerénységével cáfolja azt a — mostanában újrafo­galmazott — feltevést, miszerint az írók távol ma­radnak a nagy példányszámú napilapok hasábjai­tól. Nemcsak a Népszava, hanem a Népszabadság és a Magyar Hírlap példáján is azt látom, hogy a szerkesztők eredményes erőfeszítéseket tesznek a rég hiányolt műhely megteremtésére. Ehhez, persze, nem elég a múlt emlegetése. Számot kell vetni a mai feltételekkel. Mindenekelőtt azzal, hogy az írók anyagi helyzete jobb, mint volt a két háború kö­zött, vagy­annak előtte. Akkor a legnagyobbak szerkesztőségi munkavállalásában is szerepet ját­szott a létbiztonságot adó pénz. A­ kedvező fordulat megkímél a rutinmunkától. Ma egy újság csak ak­kor nyerheti meg a legjobbakat, ha minőségével és eszméivel vonzó, az írók társadalmi felelősségére épí­tő programot tud adni. Ebben a helyzetben, termé­szetesen, más jellegű, sok tekintetben nehezebb, tü­relmet és tapintatot igénylő munka irodalmi rova­tot szerkeszteni. A huszonöt íves Szép Szó-antológia — amelynek külalakja, borítója, értékes grafikai anyagának kivi­telezése messze marad az elvárhatótól — vers-, el­beszélés-, publicisztika- és kritikaválogatást közöl. Ciklusai kiegyensúlyozottan magas színvonalúak. Nekem mégis az Izgalmas korszak tanúi címet vise­lő csokor tetszett legjobban. Publicisztikánk lehető­ségeit jelzi. Meglep a témák és a problémák sűrű­ségével, a nyelv és a meggyőződés eredetiségével. Jó, hogy a jegyzetek érzelmi-gondolati magva, a hazához való hűség megváltása. Ezen is mérhető, hogy az írók — ha valóban véleményüket kérik — nem térnek ki az állásfoglalás elől. . Dersi Tamás

Next