Esti Hírlap, 1974. augusztus (19. évfolyam, 179-204. szám)
1974-08-30 / 203. szám
KISSINGER OKTÓBER VÉGÉN A SZOVJETUNIÓBA UTAZIK Gerald Ford válasza a francia bírálatra Washington, augusztus 30. Gerald Ford amerikai elnök tegnap nyilatkozatban utasította el Giscard d’Estaing francia államfő bírálatát és közölte, hogy „az első adandó alkalommal” személyesen is felveszi a kapcsolatot az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségeseinek vezetőivel. A nyilatkozatra az adott okot, hogy a francia elnök keddi tvbeszédében arra sürgette EGK-partnereit, hogy önmagukra támaszkodva alakítsák ki önálló politikájukat, mert Ford elnök beiktatási beszédében ki sem ejtette az Európa szót. Az amerikai nyilatkozat hangneme jóval enyhébb volt, mint a korábbi évek francia—amerikai szóváltá-sai. Emlékeztetnek arra, hogy Ford elnök már két órával , beiktatása után fogadta az összes NATO- országok képviselőit, és még ugyanaznap személyes üzeneteket intézett a vezetőkhöz is. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy Ford „együttműködésen alapuló viszonyt” kíván kialakítani Franciaországgal és a többi szövetségessel,, valamint az EGK intézményeivel, de elvárja a kölcsönösséget tőlük. A Fehér Ház szóvivője a nyilatkozat egyetlen részletéhez sem fűzött magyarázó megjegyzéseket. Így nyitva maradt az a kérdés is, mikor és hol szándékozik találkozni az elnök a nyugat-európai vezetőkkel. Washingtoni tájékozott források szerint a kapcsolatfelvétel valószínűleg Washingtonban jön létre, mert Ford a közeljövőben nem szándékozik Európába látogatni. A washingtoni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Henry Kissinger október végén és november elején ellátogat a Szovjetunióba, Indiába, Pakisztánba, Bangladesbe és esetleg a Közel-Keletre is. A végleges programot még nem dolgozták ki. Ford elnök felkérte a kongresszust, hogy hagyja jóvá a Nixon volt elnök személyes kiadásaira és nyugdíjára kért és jövő június végéig szóló 850 ezer dolláros összeget. Ezt a keretet törvény biztosítja a lelépő elnöknek és nem valószínű, hogy a kongresszus megtagadná tőle. A fotók, rendszerint a trópusi tengerpart, a pálmák, az egzotikum Havannáját idézik. A szabad Kuba több mint másfél millió lakosú fővárosa egyben azonban óriási metropolis, amely évről évre gyorsan fejlődik. ANGLIA: Cukor, kilónként London, augusztus 30. Stanley Levinson tele-r fonjelentése: A brit mezőgazdasági miniszter Guayanába utazik, hogy a jelenleg akadozó cukorellátás megjavításáról tárgyaljon Burnham miniszterelnökkel. Az angol miniszter, Pearl derűlátóan beszélt a tárgyalás várható eredményéről, megfigyelők szerint azonban Guayana — csakúgy, mint a többi cukorszállító ország — nem lesz megelégedve az újabb árajánlattal. Angliában már hetek óta alig, vagy egyáltalán nem lehet cukrot kapni. A legtöbb üzletben adagolják a cukrot: egy-egy vásárló csak egy zacskóval (kb. egy kiló) vehet. Aratás, cséplés A Szovjetunióban augusztus 26-ig 79,4 millió hektáron, vagyis a vetésterület 66 százalékán aratták le a gabonát. Összesen 66,7 millió hektáron, a tarló 84 százalékán kicsépelték a gabonát. Az idő most mindenütt kedvez az aratásnak. A mezőgazdasági minisztérium kollégiuma a betakarítást értékelve megállapította, hogy a mezei munkát komplex módon, azeddiginél gyorsabb ütemben kell elvégezni. Különösen vonatkozik ez a kukorica betakarítására. A kukoricát ugyanis eddig csak 7,1 millió hektáron, a vetésterület 35 százalékán takarították be. A minisztérium intézkedett a silókombájnok teljes kihasználásáról. 15 kilométeres alagút Moszkva, augusztus 30. A Bajkál-tó és az Amur közötti vasútvonalon épül a Szovjetunió leghosszabb vasúti alagútja. A 15 kilométer hosszúságú létesítmény vágányai télen mínusz 50 Celsius fokig sülylyedő hőmérsékletű vidéken vezetnek majd. A KÜLPOLITIKÁT NEM ÉRINTI Új kormány alakul Szíriában Damaszkusz, augusztus 30. Mint a Damaszkuszban megjelenő lapok ma hírül adták, 24 órán belül új kormány alakul Szíriában. Mahmud al-Ajabi miniszterelnök már meg is kapta a megbízatást az új kormány megalakítására. Az erre vonatkozó elnöki rendeletet ma este vagy szombaton reggel teszik közzé. Damaszkuszi hivatalos források szerint a kormányátalakítás nem érinti a külügyi, hadügyi, belügyi, gazdasági és pénzügyi tárcát és változatlanul hagyja az ország külpolitikai irányvonalát. A változás cáltja fenti források szerint „az államgépezet fejlesztése és az ország belső helyzetének felülvizsgálata, elsősorban a termelés szektorában”. Ajubi kormányfőnek ez lesz a harmadik kabinetje. Barátság-expedícióval Bulgáriában (2.) Kombinát a Balkán hegység lábánál Kremikovci — a szociansta, az iparosodó Bulgária jelképe, az ország legnagyobb acélipari kombinátja Szófiától alig húsz kilométerre, a Balkán hegység lábánál. Kremikovci története az 1950-es években kezdődött. Azt régen tudták a szakemberek, hogy ezen a helyen vasérc található, de hogy ilyen nagy mennyiségben, az csak az ötvenes években derült ki. Ekkor kezdtek a geológusok feltárómunkába, s a több éves kutatás eredménye: Kremikovciban 50—150 méter vastag ércréteget találtak mintegy 250 millió tonna mennyiségben. Ha ezt a mennyiséget egyszerre raknák vagonokba és egymás mellé állítanák, négyszer körülérné a Földet. Kremikovci a világ egyik leggazdagabb vasérclelőhelye s ráadásul az ércet külszíni fejtéssel bányászhatják ki. A feltáró munka után készítették el bolgár és szovjet mérnökök az ércfeldolgozó kombinát tervét. Az építkezés 1960-ban kezdődött, mintegy húsz négyzetkilométernyi területen. A szovjet szakemberek tapasztalatai és az anyagi segítség hozzásegítette Bulgáriát ahhoz, hogy a hajdan elmaradott agrárország, a „dohány és a rózsák országa” fejlett ipari állam legyen, — kezdi a beszélgetést Atanasz Markov, a kombinát igazgatója. A Szovjetunió segített a tervek elkészítésekor, felszereléseket szállított az építkezéshez, gépeket és szakembereket adott. A kremikovci kombinát 11 üzemet foglal magában, egyebek között ércbányát, ércdúsítót, vas- és acélművet, hengerdét, erőművet és gépgyárat. A kombinát öt legnagyobb gyárát 1963 novemberében avatták fel, majd két év múlva, 1965-ben kezdett dolgozni a vasmű első részlege. Az építkezés az 1970-es évek elején fejeződött be. Kremikovcit Bulgáriában a fiatalok kombinátjaként is szokták emlegetni. A munkások átlagéletkora 33 év,s fiatal, alig 40 éves Európa egyik legnagyobb acélipari kombinátjának igazgatója, Atanasz Markov is. A kombinátban húszezer munkás dolgozik, közülük ezerkétszáz mérnök és technikus. A munkafolyamatok nagy részét automatizálták, a legmodernebb, legkorszerűbb technológiával dolgoznak. Évente ötmillió tonna vasércet termelnek ki, amelyből hárommillió tonna kiváló minőségű acélt gyártanak. Egy műszak alatt 300 ember 14 ezer tonna ércet fejt. Ha a régi technikával dolgoznának, akkora kitermelt vasérc mennyiségére való tekintettel nagyon sok bányász munkájára lenne szükség. Ezt a folyamatot azonban automatizálták, hagyományos, nehéz bányászmunkát csak kevesen végeznek, helyettük a nagy teljesítményű gépek dolgoznak. Az ércet automatikus villamosvasút szállítja az üzembe. A kombinát területét több tucat kilométernyi vasútvonal szeli át, az Obedinenc, vasútállomás nagyobb, mint a főváros központi pályaudvara. A fejlődést néhány statisztikai adat is szemléletesen érzékelteti: az ország 1939-ben mindössze hatezer tonna acélt és négyezer tonna hengereltárut gyártott. Nyersvasat egyáltalán nem olvasztottak Bulgáriában. 1971-ben csupán a kremikovci kohászati kombinát mintegy kétmillió tonna acélt, egymillió 885 ezer tonna hengereltárut, s 142 ezer tonna acélcsövet állított elő. Csaknem ötezer család kap új lakást a festői környezetben elterülő Fiatalság negyedben, Szófia egyik elővárosában. (Fotó: Szófiapress) HALLGRIMSSON A TÁMASZPONTRÓL Az izlandi kormány és a NATO Reykjavik, augusztus 30. Geir H Hallgrimnsson izlandi miniszterelnök tegnap ismertette a parlamentben a szerdán hivatalba lépett koalíciós kormányának programját. Megerősítette, hogy országa támogatja a NATO-t és jelezte, hogy az Egyesült Államokkal a keflaviki támaszpontról folyó tárgyalásokat nem fogják megszakítani, „ellenkezőleg, abból az elvből kiindulva fogják folytatni, hogy a támaszpont továbbra is az amerikai fegyveres erők kezében marad”. A miniszterelnök hozzáfűzte: lehetséges, hogy szó lesz a támaszpont új státusának meghatározásáról is. Kormányának ugyanis az a véleménye, hogy it Keflavikban folyó munka jelentős részét a szigetország lakosaira kellene bízni. Az izlandi kormány egyébként is azt óhajtja, hogy az amerikai katonákat a támaszpont belterületén szállásolják el, hogy „a polgári és katonai személyzetet világosan meg lehessen különböztetni egymástól”. Hallgrimsson végezetül bejelentette: az izlandi kormánynak az a szándéka, hogy haladéktalanul megkezdi az előkészületeket az izlandi halászati felségvizek jövő évre tervezett kiterjesztésére. MÁS ÖLTÖZÉKE NEM VOLT Csizmás lovas a Piccadillyn London, augusztus 30. Tegnap őrizetbe vették Fiona Richmond angol színésznőt és revütáncosnőt, mert fényes nappal — enyhén szólva — hiányos öltözetben lovagolt át a forgalmas Piccadillyn. Az extravagáns hölgy öltözéke „combig érő csizmából egy revolvertáska tartóövéből és a lefegyverző mosolyból állt. A szolgálatban levő more hobby azonban mindezt kevesellte. Emelkedő költségek A legújabb statisztikai adatok szerint Bajorországban augusztusban a múlt év hasonló időszakához képest 7,2 százalékkal voltak magasabbak egy négytagú család megélhetési költségei. Ebben a hónapban júliushoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek a megélhetési költségek és 7,0 százalékkal voltak magasabbak, mint 1973 júliusában. A kombináttörténete, s a néhány statisztikai adat ismertetése után kocsiba ülünk, s megnézzük az acélóriást. Utcalabirintusaiban csak a háziak igazodnak ki. Először a nagyolvasztót, az izzó kohókat látogatjuk meg. Ez az egyik legnehezebb munkahely a kombinátban. (Plusz juttatáskéntaz itt dolgozó 3500 munkás ingyen ebédet kap.) A hideg- és a meleghengerműben munkást alig látni. A modern, automatizált gépsorok végzik helyettük a munkát. A kombinát közelében új város is épült ötvenezer ember számára parkokkal, üzletekkel, kulturális intézményekkel, óvodákkal, iskolákkal. Kremikovci joggal a szocialista Bulgária egyik büszkesége. Halász Júlia (Következik: A jövő műhelyében)