Esti Hírlap, 1974. november (19. évfolyam, 257-281. szám)

1974-11-01 / 257. szám

RABAT UTÁN Nincs Arafat—Hu találkozó Jichakl Rabin izraeli mi­niszterelnök tegnap este Tel Avivban mondott be­szédében kijelentette, kormánya nem hajlandó tárgyalásokat folytatni az arab gerillaszervezetek­kel, még abban az esetben sem, ha azokat Husszein jordá­­niai uralkodó képviselné. A miniszterelnök utalt a kedden befejeződött rabati csúcsértekezlet határozatai­ra, és azt állította, hogy amennyiben az arab állam­fők­ döntése értelmében Jordánia nem folytathat tárgyalásokat Izraellel a Jordán folyó nyugati part­jának sorsáról, akkor „nincs kivel tárgyalni a bé­kéről Izrael keleti hatá­rain”. Faruk Kaddumi, a Pa­lesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bi­zottságának tagja, Tunisz­ban tartott sajtóértekezle­tén leszögezte, hogy a PFSZ semmilyen körülmények között nem hajlandó tár­gyalni Izraellel, mert a pa­lesztinok nem ismerik el Izrael állam létét. Kaddámi alaptalannak mondta azokat a korábbi jelen­téseket, amelyek szerint Jasszer Arafat hamaro­san Ammanban tárgyal Husszein jordániai ural­kodóval. ,,Számos kérdést kell ren­dezni még, mielőtt egy ilyen találkozóra sor kerül­hetne” — jelentette ki a PFSZ osztályvezetője. Az ENSZ közgyűlése teg­nap este — az arab álla­mok vezetőinek kérésére — úgy döntött, hogy a Palesz­tinai kérdés eredetileg no­vember 7-ére tervezett vi­táját november 13-ára ha­lasztják. A vitában az elő­zetes jelzések szerint Ara­­faton, a PFSZ vezetőjén kívül részt vesz Hasszán marokkói uralkodó, Rume­­dien algériai és Frangié li­banoni államfő, valamint Sziad Barré Szomáliai el­nök, az Afrikai Egységszer­vezet elnöke is, aki az af­rikai államok teljes támo­gatásáról fogja biztosítani a palesztinokat. Ahmed Iszmail Ali egyip­tomi hadügyminiszter teg­nap befejezte konzultáció­sorozatát a hadsereg magas rangú tisztjeivel­­a jelenle­gi katonai helyzetről. A kairói rádió jelentése sze­rint „a minden eshetőség­re szóló tervek hatékonysá­gát” vitatták meg. A hadügyminiszter tár­gyalásai szerdán, a rabati arab csúcstalálkozó befeje­zését követően kezdődtek meg az egyiptomi főváros­ban. JUGOSZLÁVIA Jugoszláviában az óriási területeket, falvakat elön­tő áradat hevessége sem­mit sem csökkent a múlt napokban. A helyzetet sú­lyosbítják az újabb esőzé­sek és havazások. A jelen­legi adatok szerint a leg­rosszabb a helyzet Bosznia —Hercegovina területén. Eddig hat és fél ezer há­zat elöntött és megrongált, 4300 gazdasági épületet romba döntött az áradat. Víz alá került és megsem­misült 4700 hektár vetés, valamint 75 ezer hektár termőföld és 345 kilomé­ter­­ betonút. Bosanska Brodnál a legsúlyosabb a helyzet. A Száva vízállása jelenleg 9 méter. Ez a víz­állás a legmagasabb az utóbbi 40 évben. (nyárádi) ÁRVÍZ A hatmilliós Bombay In­dia legnagyobb váro­sa. Képünk: az 1911-ben épült, „India kapuja”, amely a metropolis egyik, a tu­risták által leglátogatottabb műemléke Ausztráliai­­ búza A Kairóban aláírt meg­állapodás értelmében Egyiptom 1975-ben 231 mil­lió dollár értékű, egymillió tonna ausztráliai búzát im­portál. Ez a mennyiség Egyiptom évi búzaimport­jának egyharmada. Nem csatlakozik Norvégia bejelentette, hogy nem csatlakozik ah­hoz a 12 tagú csoporthoz, amelynek tagjai szükség esetén megosztják rendel­kezésre álló kőolajkészle­tüket. A döntést Knut Fry­­denlund norvég külügymi­niszter közölte a csoport belga elnökével. Tájékozott források szerint Norvégia, amely azt reméli, hogy éve­ken belül sok millió tonna olajat exportálhat, attól tart, hogy a tervezett cso­portosuláshoz történő csat­lakozása esetén gazdag olajkészleteit meg kellene osztania más országokkal. Aldo Moro kísérlete Aldo Moro tegnap reggel megkezdte eszmecseréit a 37. olasz kormány­­megala­kítására. Helyzete cseppet sem irigylésre méltó: egész­ségi állapota miatt három­hónapos kikapcsolódásra készült, amikor Fanfani kudarcba fulladt kísérlete után rábeszélték a bonyo­lultnak ígérkező vállalko- Utolsó mentsvár " Kétségtelen, hogy az olasz kereszténydemokra­ták utolsó mentsváraként a szorítóba küldött politikus Itália egyik legmarkánsabb egyénisége. A sokat ostoro­zott olasz külpolitikában — nem alaptalanul — neki tulajdonítják az önálló diplomáciai kezdeményezé­seket. Pontosabban: az az általános vélemény, hogy az a kevés lépés, amely az ország szuverén külpoliti­kai vonalvezetését hol ár­nyaltabban, hol határozot­tabban tükrözte, egytől egyig tőle indult ki. Párt­beli hívei a keresztényde­mokrata balszárny vezető­jét tisztelik személyében. Sokan közülük újabban bí­rálták is, mintha a múlt év nyarán rendezett keresz­ténydemokrata kongresz­­szust megelőző tanácskozá­sokon a frakciók­ között lét­rejött kompromisszumokat túlontúl tiszteletben tartva, adós maradt volna a hatá­rozott állásfoglalásokkal. Holott sok alkalom kínál­kozott erre: a párt centris­ta és jobboldali irányzata vereséget szenvedett a má­jus 12-i népszavazáson, majd a szardíniai választá­sokon. Sajnálatos módon, a baloldali frakciók hatá­rozatlansága következtében a szükséges tanulságokat nem vonták le, s a keresz­ténydemokrácia válsága to­vább mélyült.­­ Nem utolsósorban ez a válság fejeződött ki Rumor kabinetjének október 3-i lemondásában, s aligha vo­natkoztatható el attól az általános krízistől, amely napjainkban Itália társa­dalmát és gazdasági életét nyomasztja. Ilyen körülmé­nyek között Moro aligha­nem élete legnehezebb fel­adatával áll szemben. An­nál is inkább, mert több belső tényező mellett figye­lemre méltó külső körül­mények is nehezítik dol­gát. Mindenekelőtt tisztáznia kell, milyen gazdaságpoli­tikai programot kíván majd kormánya követni. További kérdés, vajon érez­­e magában kellő merész­séget, hogy szakítson a múlt hagyományaival, s kabinetjében helyet ad-e az ifjabb nemzedék képvi­selőinek. Sokak szerint ez lenne Itália legújabb kori históriájában az igazi frontáttörés, miután az utóbbi harminc évben az jellemezte a kormányokat, hogy a politikusok egymás­­között legfeljebb kicserél­ték a tárcákat. Nem utolsósorban az is a kijelölt új olasz kormány­főre vár, hogy kellő szigor­ral és következetességgel fellépjen a szélsőjobboldal meg-megújuló támadásai­val szemben. Olaszországot az utóbbi négy év alatt kétszer fasiszta katonai ál­lamcsíny fenyegette — leg­alábbis két kísérlet leple­­ződött le. Nem kisebb sze­mélyiség ellen merült fel alapos gyanú az összeeskü­vés támogatói sorában, mint például Miceli tábor­nok, a SÍD, vagyis a kato­nai titkosszolgálat letartóz­tatott parancsnoka. Most a titkosszolgálatot a mi­niszterelnöknek rendelték alá. De ezzel vajon a NATO-val és bizo­nyos nemzetközi újfa­siszta erőkkel bonyolultan összefonódott SÍD működé­sében bekövetkezik-e gyö­keres változás, amikor Andreotti hadügyminiszter kénytelen-kelletlen beis­merte, hogy bizonyos ak­nákba és akciókba még a mindenkori hadügyminisz­ter és a vezérkari főnök sem kapott betekintést... A Palazzo Chigi, vagyis az olasz minisztertanács palotája azonban nemcsak belső ráhatások alatt ros­kadozik. Egyre nyilvánva­lóbb, hogy Washington megkülönböztetett figyel­met szentel Rómának. Kü­lönösen a ciprusi válság, Athén és a NATO viszálya óta fokozódott Amerika ér­deklődése az olasz politika iránt. Érthető okokból: az Egyesült Államok stratégiai érdekei nem viselnének el a Földközi-tenger térségé­ben még egy ciprusihoz ha­sonló válságot, amely sú­lyosan veszélyeztetné az észak-atlanti jelenlétet épp­úgy, mint a 6. flotta manő­verezési feltételeit. Kissinger ellenszenve A téma már Leone és Moro washingtoni látogatá­sa alkalmából napirendre került. Jól értesült római körökben ezzel összefüg­gésben éppen Moro és Kis­singer ellentéteire világí­tottak rá. Az amerikai kül­ügyminiszter nem titkolt ellenszenvvel viseltetik a keresztén­y­d­e­m­ok­ra­t­a poli­tikus iránt. Egyrészt, meg­fontoltságát kárhoztatja — Kissinger szóhasználatában tétlenségét —, másrészt azt veti a szemére, hogy az olasz érdekeket nem haj­landó teljes mértékben alá­rendelni a NATO-énak. Az amerikai diplomácia ezenkívül nem vette jó né­ven Róma önálló kezdemé­nyezéseit az arab olajter­melő országokkal szemben, s gyanakvással figyeli a szocialista államok irányá­ban tett­­ olasz lépéseket is. Joh­n Volpe, az Egyesült Államok római nagykövete jellegzetes „válságdiploma­­­ta”: rendszerint olyan állo­máshelyekre küldték, ahol erősítenie­­kellett az ameri­kaiak befolyását. Vissza­tetszést keltettek a közel­múltban folytatott eszme­cseréi az olasz pártok kép­viselőivel: a titkos találko­zókon a centrista kormány­zati formula és a baloldal — értsd: a kommunisták — előli elzárkózás gondolatá­nak próbált híveket tobo­rozni. Ott is az ITT... Még visszataszítóbb az a leleplezés, amely szerint az olasz közélet sok ezer kép­viselőjének rendszeresen lehallgatják a telefonbe­szélgetéseit. Az olasz pos­taügyi minisztérium római, Via Cristoforo Colombo 153. szám alatti palotájá­ban­­ éjjel tíz fegyveres őrzi a bejáratát — a CIA- vel szorosan együttműködő amerikai ITT (Internatio­nal Telephone and Tele­graph Corporation) közre­működésével lehallgató köz­pontot létesítettek A szigo­rúan ellenőrzött részleg munkatársai túlnyomórészt nem a postaügyi miniszté­rium, hanem a NATO al­kalmazottai. A technikai berendezésre két év alatt legalább kétmilliárd lírát fordítottak, aminek semmi nyoma az állami költség­­vetésben ... Aligha túloztuk el Moro vállalkozásának nehézsé­geit. S ezeken legfeljebb az enyhít valamelyest, hogy személye iránt jóval általá­nosabb a bizalom", mint elődjeivel szemben. Gyapay Dénes Caesar kanapéja Axel Caesar Springer, a világ egyik legnagyobb sajtócézárja, a nyugatné­met jobboldal, a revansista militarizmus pártfogója, a kíméletlen szenzációhajhá­szás apostola megparan­csolta, hogy hamburgi na­pilapja, a Die Welt, többé ne közölje a könyvek best­sellerlistáját. Holott, sok más nyugatnémet laphoz hasonlóan, eddig rendsze­resen nyilvánosságra hoz­ta. Az intézkedés előzménye a következő. Heinrich Böll, baloldali humanista Nobel­­díjas írónak augusztus vé­gén jelent meg új kisre­génye. (A munkát előzete­sen négy folytatásban kö­zölte a Spiegel. Először fordult elő, hogy a Spiegel szépirodalmat adott, a szer­kesztőket bizonyára a mű friss aktualitása nyűgözte le: a könyv képzelt cse­lekménye 1974 februárjá­ban játszódik és ez már 74 augusztusában olvasha­tó volt, a Spiegel hasáb­jain.­ Katharina Blum el­vesztett becsülete — ez az új Bell-kisregény címe ,és lényegében a minden er­kölcsi normát mellőző, szenzációhajhászó, tenden­ciózus és hazug közlemé­nyeivel embereket kímélet­lenül tönkretevő Bild Zei­tung — Springer négy és fél millió példányos fő na­pilapja — módszereit lep­lezi le. Ahogy a könyvesboltokba került, azonnal a bestseller­lista élére ugrott az új Bell-kisregény, azaz az NSZK úgyszólván vala­mennyi könyvesboltjában ez l­tt a legjobban kelen­dő mű. Csaknem két hónap telt el azóta és a Katharina Blum változat­lanul listavezető. Springer emiatti dühében határozta el — mást nem tudott kita­lálni Böll és könyve ellen — hogy nem közli többé a bestsellerlistát. A régi anekdota szerint: kidobta a kanapét —, de a vonza­lom Bell és olvasótábora között változatlanul magas hőfokú... (barabás)

Next