Esti Hírlap, 1980. augusztus (25. évfolyam, 180-204. szám)
1980-08-05 / 183. szám
A múlt félév adatai szerint eredményes volt a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár kistarcsai gyárának rekonstrukciója. Két évvel ezelőtt naponta 2200 tonna fésült gyapjúszalagot készítettek, míg most több mint a kétszeresét. A modern gépekkel és technológiákkal 113 százalékra teljesítették az első féléves gazdálkodási tervet. Képünkön: a fésülőüzem új, nagy teljesítményű gépei. Védett kastély A Gencsapáti Általános Iskola és Nevelőotthon parkját — az 1820 körül klasszicista stílusban épült kastély a Széchenyi család tulajdona volt —, természetvédelmi területté nyilvánította a Vas megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az intézkedést a park rendkívül ritka és értékes növényvilága indokolta. A megyében a nyolc országos védettséget élvező természetvédelmi terület mellett a gencsapáti parkkal együtt tizenhétre emelkedett a megyei védettségű természetvédelmi területek száma. BAJA, BUDA, BÉCS, BATÁVIA Világjáró szabólegény 250 éve született Jelky András Amikor a harmincas években szülővárosa elhatározta, hogy felállíttatja Jelky András, a világjáró szabólegény szobrát, a bajaiak úgy érezték, hogy meg kellene állapítani, mi az, ami hitelesen igazolható a neves kalandhős szinte hihetetlen történetéből. A történet egyetlen forrása ugyanis Jelky András német nyelvű önéletrajza volt, amely Bécsben és Budán jelent meg. Mindez azonban nem forrásértékű anyag, s ezért akadtak egyesek, akik Jelkyt csak afféle Háry Jánosnak tartották, aki csavargott valahol a nagyvilágban, és itthon szédítette az embereket csodálatos kalandjaival. E feltételezés megcáfolása akkor — a szobor felállításának idején — nem sikerült. A bajai polgármester felkérte egy külföldet járó barátját, hogy gyűjtsön adatokat Jelkyről Hollandiában és Holland-Indiában. Megbízottjának nem sikerült semmiféle adatra bukkannia, s eredménytelen maradt Muto professzornak, a nagaszaki könyvtár igazgatójának igyekezete is, hogy hiteles anyagot találjon arról az időről, amelyet Jelky Japánban töltött. A múlt évtizedben azonban — amikor közeledett Jelky születésének 250. évfordulója, 1980. július 30-a — újult erővel indult meg a kutatómunka. Az nem kétséges, hogy Jelky megfordult Bécsben, ahol bátyjának szabóműhelye volt, ám a Földközi-tengeren történt hányattatásairól nem remélhettek írásos feljegyzést. Feltételezhető volt viszont, hogy Batáviában, vagyis a mai Dzsakartában, ahol az életrajz állítása szerint Jelky magas tisztségeket töltött be, nyomának kell lenni a levéltárakban is. Sólymos Ede, a bajai múzeum igazgatója rájött: az iratokat nem Jelky néven kell keresni. Jelky ugyanis, amikor Holland-Indiában özvegyen maradt és visszatért hazájába, a Budán készült végrendeletét Andreas Jelieke néven írta alá. Sólymos tehát felkért egy dzsakartai kutatót, Maria Th. Veent, hogy Jelieke néven keresse Jelky nyomait a dzsakartai levéltárban. A munka nem várt sikerrel járt. Előkerült egy anyakönyvi bejegyzés, amely 1158. október 12-én kelt Batáviában és igazolja, hogy Jelky és Jelieke egyazon személy: „Andreas Jelieke Alsó-Magyarországról, Baja városából, itteni polgárházasságot köt Elisabeth Sequin hajadonnal.” Megkerült a házaspár testamentuma is, amely Jelkyt mint a nyugati oldali polgárőrség hadnagyát említi. Ez és néhány más, az ottani leszármazottakra vonatkozó okirat tehát bizonyítja, hogy Jelky valóban ott járt és fontos tisztséget viselt. A szigetvilágban, emberevők között megélt kalandjairól nyilván nem kerülhet elő írásos dokumentum, de elképzelhető, hogy még előkerülnek Japánba szóló, követi megbízatását igazoló írások. Négy évvel ezelőtt Akira Hayami professzor Tokióból Budapestre látogatott előadást tartani és kifejezte kívánságát, hogy Baján megtekinthesse a Jelkydokumentumokat. Számára legfontosabb volt az a dzsakartai okmány, amely bizonyítja, hogy Jelky 1767—68-ban másfél évig az udvari tanács tagja volt. Követi megbízatásának tehát erre az időszakra kell esnie. A professzor azt kutatja, hogy hazája évszázados elzárkózottsága idején milyen kapcsolatok törték meg ezt az elszigeteltséget. Ezért érdekelt Jelky követi missziójának felderítésében is. Hayami azzal búcsúzott, hogy tájékoztatást küld Magyarországra, ha kutatásai eredménnyel járnak. ŐSI címerek nyomán megoldódott EGY RÉGI KÁLYHA TITKA Két évtizedes kutatás • Értékes múzeumi kincs A régész egyik nélkülözhetetlen tulajdonsága a türelem, hiszen egy-egy lelet „megfejtése” nemcsak nagy szakértelmet, hanem többnyire rendkívül hosszadalmas munkát követel. Dr. Cserey Éva, az Iparművészeti Múzeum régésze például csaknem húsz esztendőn át nyomozott egyetlen kályha „titka” után. Erről a kályháról, amely az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményében található, egyetlen adatot tudtak. Azt, hogy 1926-ban Sar Marco olasz herceg hagyatékával került Esztergomba. Akkoriban fel is állították a kályhát a múzeumban, egyik csempéjét az Iparművészeti Múzeumnak ajándékozták. • • Ez a különleges szépségű csempe keltette fel Cserey Éva érdeklődését. Nyomába eredt, hogy felkutassa a kályha mesterét, elkészülésének időpontját. Európaszerte tüzetesen megvizsgálta a reneszánsz kályhákat, s hosszas kutatás után végül Bécsben, az Iparműművészeti Múzeumban rátalált egy díszítésében, formájában hasonló kályhára. A csempék domborműves díszítésének témája is megegyezett az esztergomival. Csupán azok a címerek hiányoztak róla, amelyek az utóbbit ékesítik. . A kutató több éves tanulmányozással megbizonyosodott arról, hogy mindkettő egyazon mester remekműve. A bécsi kályháról azonban csupán annyit tudtak, hogy Salzburgban készült, a XVI. század második felében. A nyomozás ezért Salzburgban folytatódott, ahol sikerült megállapítani, hogy mindkét kályha az egykor világhírű Strobl-kályhásműhelyben készült. Még mindig rejtély maradt azonban, hogy kié lehetett az esztergomi kályha. Végül is a címerek vezettek nyomra. A salzburgi levéltári kutatások folyamán kiderült, hogy az egyik címer az Unterhölzer, a másik a Lasser családé volt. Egy házasságkötés dátumából a kályha születésének idejét is pontosítani lehetett: az 1570-es években készült. • • A XVI. századbeli remekmívű kályha, amely a XVI. században egy gazdag salzburgi család otthonának meghitt sarkát díszítette —, ma a múzeum reneszánsz termének állandó kiállítási darabja. Berde Éva BOJLEREK, VILLANYTŰZHELYEK SZERELÉSÉT RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK (bojlerről gondoskodunk). ELEKTROMOS SZÖVETKEZET Budapest V., Vigyázó Ferenc u. 3. Telefon: 125—483. Budapest VII., Thököly út 26. Telefon: 429—295. Budapest VII., Damjanich u. 45. Telefon: 220—047. EURÓPÁBAN A LEGNAGYOBB Halgyár a Európa legnagyobb édesvízi halfeldolgozója épül a mecseki hegyháton levő bikali állami gazdaságban: évente ötezer tonna élőhalból készít majd konyhakész árut. Ennél nagyobb üzem csak a tengerparti országokban működik, ahol kizárólag tengeri halat dolgoznak fel. Most gyorsított ütemben épül a hatalmas üzem. A beruházás 1978 végén kezdődött meg és elkészülésének határideje: 1981. január 1. Mindenfajta építési jellegű munkát a gazdaság maga végez el és az ehhez szükséges munkaerőt is „házon belül” ta- Mecsekben látták meg a szocialista brigádok vállalásában. Összefogásuk eredményeként sikerült az amúgy is rövidre tervezett beruházási időt tovább csökkenteni és — előreláthatóan — már október elején üzembe helyezhetik a halfeldolgozót. A világpiacon, a tengerparti országokban is fokozódik a kereslet az édesvízi hal iránt. Bikás a magyar haltermelési rendszer vezető gazdasága, saját tavaiban már a nemzetközi szintet meghaladó , hektáronként 1,6 tonnás halhozamot ért el. Ha nincs levegő... Tankolok, fizetek, és mondom, hogy még levegőt is kérek a gumikba. A kutas a vállát vonogatja: levegő nincs, hónapok óta rossz a kompresszor. Van ilyen — gondolom — és megállok egy másik kútnál. Vállvonogatás, legyintés: hónapok óta rossz a kompresszor. Valami gyerekes dactölt el — csakazértis felfújatom a gumijaimat. Mire olyan kutat találok, ahol a kompresszor is működik, a töltőfej is jó, bezárva sincs semmi, akár újra is tankolhatnék, mert bőven van hely a tartályban. Az üzemanyaggal és általában minden egyébbel való értelmes takarékoskodás közös érdekünk. Az autósok lassan már professzorok lesznek autótechnikából, annyi plakát, reklám, film, hirdetés, újságcikk igazítja el őket a takarékosság különböző módszereiről. Aki jól odafigyel, könnyűszerrel megértheti és alaposan az emlékezetébe vésheti, hogy az előírtnál kisebb nyomású gumikkal közlekedni kétszeres pazarlás. Egyrészt értelmetlenül csökken a gumi élettartama, másrészt értelmetlenül fogy az üzemanyag. A kisebb levegőnyomás miatt ugyanis megnövekszik a gördülési ellenállás, emiatt 100 kilométerenként literekkel is megnövekedhet a fogyasztás. Sőt, a pazarlást akár háromszorosnak is fel lehet fogni, mert az autós a saját és mások életét, testi épségét is veszélyezteti: az előírtnál kisebb nyomású gumi erősen rontja az autó stabilitását, ezért súlyos baleseti veszélyforrás. Aki tehát komolyan veszi a takarékosságot és a biztonságot, legalább minden második tankolásnál ellenőriztesse a guminyomásokat a benzinkútnál, így szólnak az intelmek. Minden szavuk igaz. És mi, autósok, szeretnénk is komolyan venni. Szeretnénk minden második tankolásnál ellenőriztetni a guminyomásokat. Szívesen fizetünk — fizetnénk! — azért a levegőért, ami állítólag ingyen van. Ennek érdekében azt is nagyon szeretnénk, ha mások is komolyan vennék a takarékosságot és a biztonságot. Mert bár a dolog bennünket érint a legközvetleneb bül, a közös érdekre való tekintettel úgy véljük, hogy azért másoknak is vannak tennivalóik. Nádasi Antal