Esti Hírlap, 1980. október (25. évfolyam, 231-257. szám)
1980-10-03 / 233. szám
• A rettegés birodalma (vagy teljes címén: Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban) aligha tartozik Bertolt Brecht legmaradandóbb művei közé. Magának Brechtnek is van egy másik, ugyancsak a fasizmus gépezetét átvilágító, de ennél jobb drámája, az Állítsátok meg Arturo Uit! Mindamellett A rettegés birodalmának vannak hatásos részei. Érdeme az is, hogy korán, az elsők között leplezte le a náci rezsim embert torzító, kegyetlen lényegét. Megfigyelései élesek, elemzései könyörtelenek( ma tehát az ismeretterjesztés a fő értéke. Elsősorban azok számára, akik szükségszerűen a legkevesebbet tudják arról a korról, tehát a fiataloknak. Ezért érthetetlen, hogy éppen A rettegés birodalmát miért csak 14 éven felülieknek ajánlotta a televízió. A darab 24 képéből a legjellemzőbbnek tartott hetet dolgozta fel Szántó Erika dramatizálása. Művészileg ugyanúgy hullámzott a tévéadaptáció, mint az eredeti darab. E két képből is egyik-másik elhagyható lett volna. Iglódi István rendezésének érdeme, hogy hatásos eszközökkel segített a rettegés atmoszférájának megteremtésében, a félelem és a hazugság, az árulás és a kiszolgáltatottság, a megalázás és megalázottság légkörének megvalósításában. Ezt erősítették a jó színészi alakítások is, mindenekelőtt a Tordy Gézáé. (barabás) • „Ha magyarságunkat meg akarjuk őrizni, csak Magyarországon kell keresnünk a forrásokat” — mondta a Svájcban készült dokumentumfilm egyik szereplője. És egy másik: „A magyar kultúra ápolásához nem elég az, hogy itt akarjuk őrizni, szükségünk van az otthoni gyökerekre”. A két idézet tulajdonképpen a tegnap este bemutatott film mondandóját foglalja össze. Magyar tévéstáb Svájcban élő magyarokat keresett fel, és igen szerencsés kézzel azokat a vallomásokat rakta egymás mellé, amelyek a műsor címében fogalmazott kérdésre adták meg a választ: „Mi a forrása a mi magyarságunknak?” A kérdés aktualitása az idő múlásával egyre inkább nő. Okos elgondolás volt tehát a svájci állampolgárságú, ám magukat magyar embernek valló beszélgetőpartnereket erről az egyetlen kérdésről ma megszólaltatni a filmben. Így kellő hangsúlyt kapott két jellegzetes tény. Az egyik: a megkérdezettek nyilvánvaló belső igénye, hogy magyarnak tudják magukat, amellett, hogy — egyikük fogalmazása szerint — jó svájci állampolgárok, s a másik: az egészséges és realista felfogás értelmében ezt kizárólag az „óhazával”, tartott közvetlen kapcsolat révén érzik megvalósíthatónak. E tényekre figyelve a statisztikai arány tulajdonképpen másodrendű; hány svájci magyar nézeteit képviselték ők néhányan, és hányét nem. Lényeges az a valóság, hogy a dokumentumfilm tanúsága szerint, akiket képviselnek, azok nem búsmagyar nosztalgiákban élik ki magyarságukat, hanem cselekvően, eleven tettekben. (bársony) HUSZONÖT ÉV UTÁN Nyomozás— Egy dokumentumfilm előkészületei Két alkalommal láthattunk a televízióban 1957-ből származó híradófilm-felvételeket. Melléjük elhangzott a dokumentumfilm-osztály felhívása: jelentkezzenek azok, akik magukra ismertek a részletekben. — Mi a szándéka a felhívással a dokumentumfilmosztálynak? — kérdeztük Radvártyi Dezső osztályvezetőt. — Olyan híradórészleteket mutattunk be, amelyeken gyerekek láthatók. Természetesen dokumentumfilmet szeretnénk róluk készíteni, sőt, ha a téma engedi, akár több filmet is. Az érdekel minket, hogyan alakult az életük az eltelt évek során. Elképzelésünk szerint a róluk készült filmjeink jövő ősszel kerülhetnek képernyőre, tehát éppen negyedszázaddal a híradón megörökített események után. Negyedszázad — ez már történelem. A történelem irányát, az ország fejlődését, a megtett utat pedig mindennél kifejezőbben jellemzi az emberi sorsok alakulása, az egyén megélt életekunkban karriersztorikat vinni a nagyközönség elé. Egy kor embereire éppúgy jellemzőek a megbicsaklások, mint az eredmények, a vargabetűk, mint a megtalált utak. A válogatás tehát csak annyit jelent, hogy olyan sorsokat szeretnénk bemutatni, amelyek a maguk egyediségében egy egész társadalmi-történelmi folyamat jellemzőit mutatják fel. — Kik jelentkeztek a felhívásra? — A két ballagó gimnazistaosztály diákjai közül már találkoztunk — szerencsénkre — egy kulcsfigurával, aki valamennyiükkel tartja a kapcsolatot. Jelentkezett a lottóárus, aki a 12 éves forma kisfiúnak a nyertes lottószelvényt eladta. Megtudtuk a Japánban fődíjat nyert gyerekrajz kis művészének nevét is, beszéltünk telefonon a másik lottónyertes, egy idős hölgy lányával, aki a híradófelvételen magára ismert. A ballagok között többen felismerték az egyik szép diáklányban Tiboldy Máriát, aki időközben közismert művész lett. — És a határőrség örökbefogadott kisfia? A ■ Újabb híradók — A legnagyobb sajnálatunkra, egyelőre semmi hír felőle. Annyit tudunk még csak, hogy Dósa Attilának hívják, akkor 12 éves volt. A szülei elhagyták, s őt az egyik határőrség fogadta örökbe. Ha addig nem jelentkezik, megpróbálunk ezen a nyomon elindulni a felkutatására. Mátray Mihállyal előre láthatóan jövőre fogunk hozzá a forgatáshoz, de még addig szeretnénk leadni újabb híradókat, szintén gyerekekről . Ugyancsak 1957-ben készült felvételekből kerültek elő azok a híradások, amelyek az NDK-ba üdülni induló gyerekekről, majd visszaérkezésükről számolnak be. Ezek bemutatásával, reményeink szerint, a jelentkezőkről izgalmas és jellemző dokumentumfilmek anyagait gyűjthetjük össze. B. É. Sorsok, értékek — Az akkori gyerekek jelentkezését várták. Miért éppen rájuk gondoltak? — Az érettségiző, ballagó lányokat leszámítva, gyerekek láthatók a hosszas latolgatás után kiválasztott híradókon. Azok a gyerekek nem élték át a világháborút, és 1956 sem igazi tapasztalat számukra. De ma ők, az ő generációjuk viseli a vállán ezt az országot. Az eltelt 25 év alatt alakult ki világlátásuk, eszmerendszerük, tehát egy olyan korban, amelyet nem szabdaltak meg már történelmünk megrázkódtatásai. Tőlük szeretnénk képet kapni arról, hogy milyen ez a kor az ő sorsukban mérve, hogyan differenciálódtak a nézetek, az értékek, a célok. Ebből a szempontból minden ember életútja izgalmas, és reméljük, hogy az egyedi sorsok erőltetés nélkül, a maguk összefüggésében a történelmet vetítik vissza. Kulcsfigura — Mindenkiről, aki jelentkezik, filmet szándékoznak forgatni? — Mindenkit felkeresünk, és mindenkivel beszélünk, de szeretnénk az igazán izgalmas életutakat kiszűrni. A legkevésbé sincs szándék Sejtselgáz Költöztetést és a lakosság egyéb, szállítási megbízásainak teljesítését az egész ország területére garanciával vállalja. Az irodánk útján a szombati napokra megrendelt szállítások díjából kedvezményt adunk. Megrendelés és felvilágosítás: V., Bajcsy-Zsilinszky út 20.sz. alatti irodánkban, vagy a 323—523-as telefonon. A BNV-n már látható az a Varázslatos Magyarország című négynyelvű fotóalbum, amely a bielefeldi (NSZK) Univers Verlag és a budapesti Panoráma Kiadó közös produktuma Vámos László fotóművész összeállításában, az ő felvételei mellett több magyar és nyugatnémet fotós művei tarkítják az albumot, amelynek szövegét Ruffy Péter írta Az öreg festő előtt fiatal aktmodell áll, formájának sziluettje már feltűnik a töprengve maga elé néző művész vásznán. Az alkotó homályos, elmosódó sötétben ül, a nőalak, mint egy jelenés, tiszta fénnyel szikrázik. Az öregségnek és az ifjúságnak, a fénynek és az árnyéknak, a csúnyának és a szépnek viszonylag egyszerű ellentétére épül Szabó Vladimir legtöbb festménye. A 75 éves mester retrospektív, az életmű ívét felrajzoló tárlaton mutatkozik be. A Műcsarnok termeit járva szokatlan, a képeken ismétlődőn visszatérő világ tárul elénnk. A zsúfolt kompozíciók, a múlt árnyaiként libegnek a vásznon. Szinte a semmitmondásig sejtelmesek ezek a századeleji, múlt század végi világból iderémlő öreg és fiatal arcok. Azt szokták mondani, hogy Szabó Vladimír másokkal össze nem téveszthető hangon szólal meg. Tény, hogy mint generációjának több más tagja, a harmincas években megjárta Rómát. Ám az ő festészetére alig-alig hatott a korabeli itáliai művészeti szellem. A maga útját kereste, s erről néhány — a gyűjtők jóvoltából kiállított — kép bizonykodik. Később, az ötvenes évek elején, alkalmazkodott az igényekhez, mégis a parasztmozgalmat történelmi idillként megfestett képek alig emlékeztetnek az akkoriban bőségesen sorjázó szocreál festményekre. Szabó Vladimir a hatvanas évek körül kezdte kialakítani igazán sajátos festői szemléletét és stílusát. Ez az enyhén szürrealisztikus, groteszk zsúfoltságú világ egy kitűnő rajzkészségű festőnek köszönheti megszületését. Szinte minden képnek elmondható sztorija van, ha úgy tetszik, az irodalom eszközeit is felhasználja. Miközben érezzük, hogy nyolcvanszáz esztendővel ezelőtti világ kelhetett életre Szabó Vladimir munkáiban, jól tudjuk, hogy időben nem zárhatók be a látottak egyetlen korba sem. Nehéz eldönteni, hogy ezek a csupán illékony hangulatból, összetartó erejű kompozíció nélkül készült képek akarnak-e valami általános emberiről szólni, vagy csupán beérik a réges-régen, valamilyen öreg ház padlására fölrakott komód fiókjában talált levendula illatával, amely csupa sejtelem, szomorúságnak vagy gáláns kis kalandnak egyaránt idézője. Szabó Vladimírról elsősorban grafikái alapján, mint eredendően groteszk látásmódú festőről szokás beszélni. A groteszk nem csupán torzítást, hanem szemléletet is jelent, vagyis azt, hogy miért, milyen mélyebb szándékkal torzítja el a festő, amit a valóságosnál sokkal csúnyábbnak, vagy sokkal szebbnek akar mutatni. Azok a Végtelenül egyszerű ellentétek ugyanis, amelyek kiolvashatók festményeiből, mintha azért mutatkoznának meg groteszk formákkal, hogy ne keltsék a mélabús szenti menetizmus képzetét. Szabó Vladimír, különösen az utóbbi időben, rendkívül termékeny alkotó. Láthatóan nem kell, ahogy mondani szokás „kihordania” témáit, hiszen valamilyen ürüggyel bármikor együvé tudja gyűjteni — vagy ahogy mások látják —, varázsolni vénasszonyait, öregembereit, sosemvolt szűziességű szüzeit, akik néma rettenetben vagy dermesztő vigyorral várnak valamire. A festő ugyanarról a témáról a variációk rendkívüli sokaságát festette meg. Bizonyára sokan lesznek, akiknek e tárlat nagy élményt jelent, hiszen ezt a típusú festészetet mindenféle esztétizálástól mentesen lehet szeretni, vagy éppen nem szeretni. A közönség részéről talán ez a legigazságosabb megnyilvánulás, hiszen Szabó Vladimir festészete — elismerve vagy vitában vele — kétségkívül a mai magyar piktúra egyik érdekes, egyéni produktuma. Harangozó Márta A MŰCSARNOKBAN Szabó Vladimir képei ÚJ MŰTEREMBEN Bábfilm és FOKY OTTO MŰSORA A HORIZONTBAN Foky Ottó bábfilmjeiből válogatott műsort vetítenek egy hétig a Horizont filmszínházban. A közönség többek között olyan kedves emlékű animációs filmeket láthat reggeltől estig, mint az Ellopták a vitaminomat. Így jövünk mi. Bizonyos jóslatok, Ezüstmajom, Bábfilm és az Én, az egér. Alkotójukkal a Pannónia trajzfilm Stúdió Gyarmat utcai műtermében találkoztunk. Friss az épület, ragyog a vakolat, nemrég költöztek be. — Ez az utóbbi három esztendő egyik legnagyobb sikere — mondja a rendező —, megépült a korszerű, két műteremből és kényelmes szobákból álló alkotóműhelyünk. A korszerű berendezés lehetőséget nyújt az igényes, olykor a korábbinál nagyobb horderejű munkákra is. — A nyolc díjat nyert, s egyebek között az Oscardíjra is jelölt híres Bábfilm óta miket rendezett? — A filmeket nem egyedül csinálom, Zoltán Anikó animátor, Tóti János operatőr, Kurucz Sándor operatőr és Cakó Ferenc ifjú kollégám nélkül nem sokra mennék. A mindössze 10—12 tagból álló tárgy- és bábmozgató csoport legutoljára Tarbai Ede meséjéből készített az én rendezésemben tizenhárom részes televíziósorozatot — Varjúdombi mesék címmel. Tudtommal már több észak-európai televíziós társaság is megvette ezt a nálunk a napokban sugárzásra kerülő szériát. — Mirr-Murrt és A legkisebb tigrifülest minden környező országban vetítik. Mit tervez most? — Tersánszky Józsi Jenő meséit, a Misi Mókus kalandjait. A fontosabb figurákat már megterveztem, a forgatás hamarosan megkezdődik. Évek óta nagyon szeretnék nagyfilmet csinálni. Nepp József kollégámtól nem egy forgatókönyvet kaptam, amelyek közül eddig, úgymond objektív okok miatt egyetlen egy sem készülhetett el. — Kiknek készít szívesebben filmet, gyerekeknek vagy felnőtteknek? — Kedvencem a tárgymozgatott film. Nem is gondolok rá, hogy gyerekeknek, vagy felnőtteknek készül, s azt hiszem, hogy ez a fajta animáció akkor jó, ha a nézők mindegyik korosztályának tetszik. Akkor érdekes, ha a gyerek a humorát, a formagazdagságát, az esetleges helyzetkomikumát veszi észre, a felnőtt ezen túl a filozófiai mondandóját is, ami nélkül nem tudom elképzelni a munkámat. Én nem a klasszikus bábokkal, hanem a minket körülvevő használati tárgyakkal mondok el történeteket. — Melyik a legkedvesebb filmje? Mindegyik más. A legkedvesebb figuráim egy nagyon régen forgatott filmben szerepelnek, Imre István kollégám rendezte, a címe Szent Gallen-i kaland. Ezek a szerzetes figurák nagyon a szívemhez nőttek. Sajnálom, hogy nem vigyáztunk eléggé a bábokra, s most az új épületbe költözéskor, alig néhány tucatot hozhattunk magunkkal a kedves alakokból. Pálffy Judit Misi Mókus bábterve □ KORNISS PÉTER fotóművész Egy eltűnt paraszti életforma nyomában című kiállítását dr. Novák László múzeumigazgató nyitja meg október 11-én, szombaton délután 4 órakor a nagykőrösi Arany János Múzeumban.