Esti Hírlap, 1981. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-01 / 77. szám
A HÁROMFELÉ NÉZŐ FEJ JEGYÉBEN (2.) Gyorsasát, szemfülesség — Az Orion piackutató munkájának titka Modern, új termékek, jelentős átszervezés, próbaév, amelyben alapvetően megváltozott sok minden — erről beszélgettünk az Orionban Köteles Zoltán vezérigazgatóval és Pálmai Istvánnal, a pártbizottság titkárával. Milyen módon, s hogyan tovább? — erre kérjük most a választ. Elismerés Pálmai István: — Emlékszem, a múlt év elején azt hittem, legfeljebb tízmillió forint nyereségünk lesz. Őszintén és nyíltan meg, mondtuk: senki ne számítson sem nyereségre, sem fizetésemelésre. Az év végén hetvenmillió forint volt a nyereségünk. Adhattunk 5,9 százalékos béremelést — egyharmad részét differenciáltan használtuk fel — fizettünk nyereségrészesedést, kiosztottunk jutalmakat, tehát anyagilag is megköszönhettük dolgozótársainknak erőfeszítéseiket. — Úgy érzik, mindez kellően megalapozta 1981-et, a hatodik ötéves terv első évét? Köteles Zoltán: — Mindenképpen. Már az múlt évben nagy fába vágtuk a fejszénket. Megbíztuk a nyugatnémet Diebold—D— GMBH céget, hogy az Orion szakembereivel együtt szervezze meg a jövő évek Orion vállalatát. Nemcsak a termelést, hanem az ügyintézést, a piaci munkát — szóval a teljes folyamatot. — Mit szólnak ehhez a dolgozók? Hiszen ez őket érinti elsősorban ... — Sürgetik és várják. Nem túlzok, így igaz. Gyakran kérdeznek, ha valamelyik üzemben járok, mi lesz, s főleg hogy mikor lesz. De a befejezésig sem tétlenkedünk. Sok hasznos szervezési ötletet honosítottunk meg már eddig is. Ennek köszönhető, hogy 1978—1979 négyszázötvenezer túlórája tavaly százötvenezerre csökkent, s ebben az évben még kevesebb lesz, összeg ez. Érdemesebb tehát a már régen idejét múlt barkács módon megoldani bizonyos alkatrészek gyártását. Nem tartalékra! — A pártbizottság évindító aktívaértekezletén sokan kifogásolták az árrendszert. Miért? Köteles Zoltán: — Azért, mert nem következetes. Könnyű kijelenteni, hogy a végtermékek árát a világpiachoz kell mérni ezentúl. Csakhogy egy tévé sok száz alkatrészből áll. Ha a világpiaci árakhoz igazodom minden alkatrésszel, ki tudja, mekkora lesz a végső ár. Ha meg nem, tetemes a vállalat ráfizetése. Ennek az állapotnak a hátrányait már egyszer végigszenvedtük az Uránus tévé gyártásakor. Mindezt elmondtuk nagyon sokszor, sok fórumon. Reméljük, hogy a megoldás nem késik már soká. — Az Orion piackutató munkája elismert. Van ennek valami titka? Köteles Zoltán: — Semmi egyéb, mint a gyorsaság és a szemfülesség. Bár még így is sokszor ráfizetünk. Az iraki—iráni háború nekünk is kárt okozott. Azonnal más piacot kerestünk, így jutottunk Dél-Amerikába. Most ez a fő területünk. S igen jó a piacunk Európában, valamennyi szocialista országban, elsősorban a Szovjetunióban. Pálmai István: — Nemrég egy taggyűlésen az egyik részleg vezetője azzal fejezte be felszólalását, hogy most már nincs mód tartalékra játszani. Úgy érzem, az alapokat a múlt két évben leraktuk, lehetőségeink adottak. Köteles Zoltán: — Vagyis, ahogy vállalatunk dolgozói mondják, most csak a saját ügyeinkkel kell törődnünk, fegyelmezetten dolgozunk, s akkor nem lehet okunk panaszra. Nyárádi Éva Kooperáció ? Pálmai István: — A tavalyi próbaév nem volt egyszerű. De azt el kell ismernünk, hogy igen sok belőle a tanulság. A múlt tizenkét hónapban a bőrünkön éreztük a másra át nem hárítható felelősség, a hosszú távra szóló döntések súlyát. Azt az érzést, hogy ha most valamit roszszul csinálunk, akkor évekre rontunk el dolgokat. — Az új gazdasági intézkedések miképp segítik ezt a munkát? Köteles Zoltán: — Még nem tökéletesen. Példának okáért azért, mert az olyan üzem, amely — mint a miénk is — sok más vállalattal kooperál, a mai szabályozók szerint mindenképpen rosszul jár. Komplex munkát kívánó termékek esetében mindig annak a vállalatnak a helyzete rosszabb, amelyik a végterméket kibocsátja. Nekünk például, ha önköltséget akarunk csökkenteni, az eddigi módszerrel szemben vissza kell hoznunk a vállalathoz a más üzemeknek kiadott munkákat, mert most annyit kell fizetnünk értük, hogy egyszerűen nem éri meg. Évente hatszázezer munkaóránk van külső vállalatoknál. Rendkívül nagy Szálloda a várkastélyban Szállodát rendeznek be a pápai várkastély egyik melléképületében. Forgalmas helyen, Pápa főterén áll ez a barokk épület, amelyet az eredeti építészeti stílusnak megfelelően állítanak helyre, s így patinás keretbe foglalt, de korszerű szállodai ellátást teremtenek, amelylyel a város régi gondját oldják meg. Pápa szállodái, köztük a Grif és a Béke rég elavultak, csupán becses irodalmi alkotások őrzik egykori hírnevüket, fényüket. A restaurált barokk épületben 60 vendégnek rendeznek be kényelmes szálláshelyet, s a tervek szerint még ebben az évben megnyitják a patinás, de új szállodát. (MTI) Ez az akta — mostanáig úgy tűnt — leélte már életét. Jogerős ítélettel pihent az irattárban, rég elhalkult már a halálos baleset csattanása, a tanúk, a szakértők jegyzőkönyvbe mondták a „tényállást”. De most az akta ismét életre kelt. Újabb iratot „csatoltak” hozzá: egy perújítási kérelmet. Benne: fiának elvesztésébe beletörődni már soha nem bíró apa írja le „magánnyomozásának” eredményeit. Bosszúvágy, fantáziálás vagy talán ez a tiszta igazság — eldönti majd a bíróság. „A halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt D. P. ellen indított büntetőügyben perújítás elrendelése iránti kérelmet terjesztek elő. 1980. március 28-án, délután 3 óra körül a XX. kerület Határ úton D. P., aki unokaöcsém, vezetési gyakorlat hiányában 80 kilométeres sebességgel frontálisan ütközött egy tehergépkocsival. Az ütközés következtében unokaöcsém súlyos sérüléseket szenvedett, fiam azonban, aki mellette ült, a kórházba szállítást követő néhány óra múlva meghalt. A halál okát az ütközéskor elszenvedett koponyaalapi törésben állapították meg. A jogerős ítélet meghozatalát követően egy sor olyan körülményről szereztem tudomást, amely, úgy vélem, hogy alkalmas a perújításra, mert eltér az alapügyben megállapított tényállástól. Első helyen említeném azt, ami szerintem az egész ügyet motiválja. Éspedig: az egyik rokonnőtől szereztem értesülést arról, hogy fiam és unokaöcsém felesége között szerelmi viszony alakult ki. Unokaöcsém többször követelte a kapcsolat megszüntetését, de hiába. Ezért JEGYZŐKÖNYVI LAPOK (Halálos karambol vagy gyilkosság?) nem egyszer mondta, még társaságban is, hogy „fiamat elteszi láb alól”. Ilyen előzmények után került sor a végzetes autóútra. A gépkocsit először fiam vezette, de valamiért — ez sem volt tisztázva —, felváltotta őt a volánnál unokaöcsém. Útközben tankolniuk kellett volna, erre, bár a balesetet megelőzően elhaladtak egy benzinkút mellett, nem került sor. Nyilvánvaló, valaki „sejtette”, hogy itt baleset lesz, s félve a robbanástól, nem tankolt... Ugyancsak érdekes, mit mond a teherautó vezetője. Azt vallotta: amikor észlelte a vele szemben közeledő személyautót, igyekezett lehúzódni. Azonban a kocsi vezetője szinte „követte” e mozgást, ezért volt kikerülhetetlen a frontális ütközés. Szeretnék szólni az iratoknál elfekvő 5-ös sorszámú fényképről is. Ezen látható, hogy fiam a vezetőülés melletti helyen ült, feje kissé előrebillen, testhelyzete azonban szinte változatlan. Tanúk nyilatkoztak, hogy mindkét keze a zsebében volt, amikor megtalálták. Nem életszerű, hogy fiam az ütközés elkerülhetetlenségét látva, meg sem kísérelte kezével fékezni magát — ez ellenkezik a tudatunktól független reflextől is. Az orvosszakértők -.ugyancsak nem foglalkoztak azzal, hogy mitől eredhettek a hónaljban levő bevérzések ... ? A jogerős ítélet után tudomásomra jutott körülmények arra késztettek, hogy kimondjam: a fiam előre eltervezett és megfelelően palástolt bűncselekmény áldozata. Arra kell, hogy gondoljak: a karambol csupán a korábban elkövetett bűncselekmény nyomainak eltüntetéséhez volt szükséges, még azon az áron is, hogy unokaöcsém veszélybe sodorta saját életét. Kérem a perújítás elrendelését, mert meggyőződésem, hogy fiam az ütközés pillanatában már halott volt.” Szűcs Gábor Budapest közműhálózata, mint a sorozatos csőtörések is mutatják, nem bírja a túlterhelést. Talán ez inspirálta a Fővárosi Műanyagipari Vállalat döntését, hogy az eddig importból beszerzett műanyag csövek pótlására hazai gyártásra rendezkedjék be. Az idén 25 millió forint értékű műanyag poliészter csatornacsövet készítenek, amelyhez hasonlót eddig Ausztriából, Svédországból és Svájcból szerezhettek be a felhasználók. A vállalat rózsaszentmártoni üzemében készülő csatornacsövek húsz százalékkal olcsóbbak az eddigi importnál. Képünkön: a különféle átmérőjű újfajta csatornacsövek. (Koppány felv.) ÉVEZREDES TITOKZATOS JELEK A PERUI SIVATAGBAN Nazca fölött szállt a léggömb Lehetséges, hogy a délamerikai indiánok, egy évezreddel ezelőtt már léggömb segítségével emelkedtek a Nazca-fennsík kopár sivatagja fölé? Ezt a kérdést tette fel a repülés és léggömbsport gyakorlott művelője, Jim Woodman, amikor megpillantotta a perui Nazca-sivatag talaját borító hatalmas és bonyolult ábrák légi fényképeit. Ezeket a talajon látható egyenes vonalakat, spirálisokat, sőt állat alakokat, ezer-ezerötszáz évvel ezelőtt formálták a perui indiánok. A vonalrendszer célja, rendeltetése ma sem tisztázott. Egy részük — az állatkörvonalak, amelyek pókot, kolibrit, majmot stb. ábrázolnak — alighanem valamiféle vallási szertartással függnek össze. Az egyenes vonalak — a kérdés legjelesebb szakértői szerint — egy hatalmas naptár részei. Irányuk, elhelyezkedésük talán a Hold és a csillagok felkeltét és nyugtát jelzik. Nem kevésbé rejtélyes az sem, hogy miként tervezték és szerkesztették ezeket az igen pontosan irányított vonalakat. Jim Woodman most megjelent, alig másfélszáz oldalas könyvében — „Nazca — A Condor—I. repülése” címmel látott napvilágot — merész, de mégis nagyon valószínűnek tűnő választ ad a kérdésre. Feltevése szerint a Nazca-kultúra indiánjai ismerték a meleg levegővel töltött hőléggömböt. Az ottani törzsek papjai, akik egyúttal tudósok és mérnökök is voltak, ilyen hőballonnal felemelkedve, a magasból áttekinthették a terepet és irányíthatták a munkát. Mindez nem alaptalan találgatás: Woodman bizonyítékokat hoz fel arra vonatkozóan, hogy a perui bennszülöttek rendelkeztek a léggömb elkészítéséhez szükséges műszaki adottságokkal. Az indián mondákban gyakran fordulnak elő a „repülő ember”-ről szóló mesék. Sőt mi több, a dél-amerikai indiánok egyes törzsei, bizonyos szertartások alkalmával, meleg levegővel töltött, ki- Szövet a püspöksüveghez . Leleményes kísérletező csíny ballonokat eregettek a magasba. Az is megállapítható, hogy már egy évezreddel ezelőtt is tudtak olyan szövetet készíteni, amely az ilyen hőballonhoz alkalmas volt. Woodman azonban nem elégedett meg a tetszetős érvekkel. Megpróbálta rekonstruálni a perui indiánok ezer évvel ezelőtti repülőeszközét! A hőlégballon készítéséhez olyan anyagokat használt fel, amelyek már az ősi lakosoknak is rendelkezésére álltak. Léggömbje, a Condor—I, amely „püspöksüveg”, vagy felfelé hegyesedő kúp formát mutatott, biztosan és sikeresen emelkedett a magasba. A Condor—I. kosarából pedig a merész pilóta elé tárult a sivatag talajának minden vonalrendszere! A bátor és leleményes kísérletező — tiszteletet érdemlő szerénységgel — nem állítja, hogy az indiánok egykor valóban repültek is ilyen léggömbbel. Felszállásai azonban azt bizonyítják, hogy a délamerikai őslakók már egy évezreddel ezelőtt is rendelkeztek olyan lehetőségekkel, amelyek az ilyen ballonok elkészítését, megépítését nagyon is valószínűsítik. i. b. I. Tudós papok készítették .