Esti Hírlap, 1981. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-05 / 260. szám
Wlkita mozuwan hiri Oblomov néhány napja Nyikita Mihalkov azt a címet adta filmjének: Néhány nap Oblomov életéből. Árnyalatnyinak tetszik a különbség, mégis kifejez valami lényegeset: Mihalkov egyértelműen utal rá általa, hogy nem Goncsarov regényét vitte filmre,csak néhány motívumot emelt ki, s arra építette a maga művét. Az a néhány nap, amely Oblomov életéből a filmen megjelenik, nem egyszerűen néhány nap története, hanem egy teljes életút képe és magyarázata, a néhány jellegzetes epizód egy sors folyamatának érzékeltetése. Oblomov alakja a múlt század óta az álmodozásba fúló életképtelenség, a cselekvésre vest életforma szimbólumává lett Goncsarov klasszikus műve — s járt még inkább a mű ugyancsak klasszikus elemzői — nyomán, az oblomovizmus bekerült a világ minden táján érthető kifejezések szótárába. Mihalkov azonban nem az oblomovizmusról készített filmet. Aki Oleg Tabakov alakításában elénk lép, az nem Goncsarov Oblomovja, hanem Nyikita Mihalkové. És ez teszi, minden csodálatos és senkiével öszsze nem téveszthetően egyéni rendezői megoldásokon túl nagy filmmé az Oblomov néhány napját. Egy nyilatkozatában a rendező azt mondta, nem az oblovizmus, hanem a stoicizmus érdekli. Stoic, Oblomov barátja és szöges ellentéte. A filmen is így jelenik meg. Eszményei nem terjednek túl a hasznosság elvén, a világból nem lát meg mást, nem tart érdemesnek a figyelemre egyebet azon kívül, mint aminek „értelme” van. Gyakorlati értelme, Oblomov tétova szemlélődésével, álmatag befelé figyelésével ellentétben Stoic állandó tevékenységi lázban ég, mindent célszerűen és tervszerűen csinál. De persze Mihalkov művészetében sokkal összetettebb a világ, semhogy ezt az alakot a rendező megfosztaná rokonszenvétől. Ennél jóval mélyebben világít be a kétféle karakter, a kétféle életvitel, a kétféle magatartás egymáshoz való viszonyába és ettől lesz nagyon mai az, amit a klasszikus orosz irodalom alakjaival ebben a gyönyörűen megkomponált filmben mond. Mihalkov Oblomovjának is „az álmodozás marad az ő igazi és zárt birodalma”, de Stoic filmbeli alakja mellett értjük meg valójában, hogy miért. Mihalkov Oblomovja a szépségre hangolt ember, a világ korlátlan befogadására és átélésére kész, de az a világ, amelyben legfeljebb még tíz Oblomovka-falu megszerzése jelenti a nagy lehetőséget, és még húszé az eszményi célt — az a világ alkalmatlan arra, hogy nagy, megvalósításra sarkalló emberi álmok sarjadjanak belőle. A filmbeli Oblomovot az a közeg teszi életképtelenné, amely nem kínál fel igazi eszményeket, olyanokat, amelyekért érdemes az álmodozások birodalmából kilépni. A világtól idegenné az a világ távolítja, amelyben nincs miért teljes lélekkel lelkesedni; azért hull ki az időből, mert olyan időben él, amelyben a kisszerűre van csak mérhető mérték. Sem Mihalkov, sem Tabakov nem eszményíti Oblomovot. Ettől igazán megrendítő az a csendes fájdalom, amit Pavel Lebesev operatőr poétikus képsorai sugallnak egy rossz időben született ember ritka értékeinek nyomtalan elmúlásán. Oleg Tabakov és Jurij Bogatirjov Korai darvak Azonos címmel nálunk is megjelent az a kisregény, amelynek alapján Bolotbek Samsijev kétrészes filmet rendezett. Ajtmatov történetének középpontjában egy távoli kirgiz település háború alatti napjai, közelebbről egy kamaszfiú felnőtté válásának eseményei állnak. Samsijev nem először nyúl Ajtmatov-műhöz, előző közös munkájuk a híres regény megfilmesítése, a Fehér hajó volt. Samsijev láthatóan különös hangsúlyt akart adni hősei természethez fűződő közvetlen kapcsolatának. Ezért, hogy Szergej Tarakszin kamerája gyakran elidőz a kirgiz táj hatalmas távlatú szépségein vagy egy-egy virág megejtő kedvességén. Ezek a képsorok azonban egy idő múltán meglehetősen lelassítják a tulajdonképpeni történetet. Az emlékek képeiből és a jelen drámai jeleneteiből szőtt cselekmény nem ragadja magával a történetet oly módon, hogy egy lényegében drámai esemény igazi drámává sűrűsödjék. A poézis, a képekben elsődlegesen hangsúlyozott líraiság így önmaga ellen fordul. Egy szép történetet látunk egy bátor és a faluért életével fizető kisfiúról, de az egész mégis feloldódik a lágy megjelenítési módban. Bársony Éva Végzetesen egyesít — és elkülönít FINN IRODALOMTÖRTÉNET — MAGYAR BIZTATÁSRA „Ez országi született, a könyv magyarkezdeményezésre Alapja az 1967- ben kiadott és a finn függetlenség korának irodalmát bemutató Suomen kirjallisuus 1917—1967 (Finnország irodalma, 1917— 1967) című művem volt, melyet a magyar kiadó kérésére folytattam időben visszafelé és a teljes finn irodalom történetévé bővítettem ki, helyenként jelentősen átalakítva; a legújabb irodalmunkkal foglalkozó részt pedig teljesen újraírtam.” Kai Laitinen ismert finn irodalomtörténész és kritikus, a finn írószövetség alelnöke, a finn Pen Club titkára kezdi így A finn irodalom története című könyvének bevezetőjét. A kötet most jelent meg a Gondolat Könyvkiadónál, Jávorszky Béla fordításában, nagyon szép kivitelben. Nem túlzás az állítás, hogy a hazai könyvkiadás egyik 1981-es szenzációja ez a kötet, amelyik felöleli a finnek irodalmának történetét, a népköltészettől, a sokáig csak szóban terjedő irodalomtól a mai alkotók még most alakuló munkásságáig. ★ Nemcsak az ötlet volt remek a kiadótól, hogy biztatta Kai Laitinent ennek a több mint félezer oldalas áttekintésnek a megalkotására, hanem a könyv megjelenését is jól időzítette. Az utóbbi évtizedben ismét megélénkült a magyar olvasók érdeklődése a finn irodalom iránt. Számos mai finn író könyve jelent meg különböző hazai kiadóknál. Új Kalevala-fordítások készültek és jelentek meg. Az Európa Könyvkiadó nem olyan rég indította útjára A finn irodalom könyvtára elnevezésű sorozatát — éppen a növekvő érdeklődés hatására —, amelyben klasszikus és jelentős finn szépirodalmi alkotásokat tesz közzé, illetve jelentet meg újra. A most megjelent könyv mintegy hetvenoldalnyi, első nagy fejezetét a neves finn etnográfus, Satu Apó írta, ugyancsak a Gondolat Könyvkiadó felkérésére. Ennek a fejezetnek a címe: A finn népköltészet. „A finn irodalom legvégzetesebb egyesítőjének és más irodalmaktól való elkülönítőjének a nyelv bizonyult. Mint őskori maradványok, úgy maradtak itt a baszkok, a magyarok és a balti finnek az indoeurópai nyelvek uralta Európában.” Ezekkel a mondatokkal kezdi tanulmányát Satu Apó, mindjárt az elején érdeklődést keltve, s egyúttal jelezve az irodalmi folytonosság, a megmaradhatóság okát, de a világszerte való megismertetés és elfogadtatás nehézségét is. Természetes, hogy a népköltészet áttekintését az Elias Lönnrot és a Kalevala című alfejezet zárja. ★ Ezután következik Kai Laitinen nagyszerű munkája. Indul a svéd uralom korától, amely szívszorítóan nagy korszak volt, lévén, hogy 1155-től 1809-ig tartott. Az irodalom a formáját keresi, vélekedik ezekről a századokról a szerző. Majdkövetkezik az orosz uralom kora, amikor a nemzet keresi önmagát, azaz 1809-től 1905-ig. S így tovább, a téli háborúig (1939), majd a háborús évektől napjainkig. A finn irodalom története című nagyszerű kötet úgy szól egy rokon nép testvérirodalmáról, hogy közben — az irodalomtörténet sajátos fejlődését nem tagadva — felrajzolja a kapcsolódó történelmi, kultúrtörténeti hátteret is. Mindezt olvasmányos, jó stílusban, mert Kai Laitinen egyike azon irodalomtörténészeknek, akik mesélni tudnak. Igazat mesélni, történelemről, irodalomról, emberekről, sorsokról, könyvekről. Igazat, és nekünk is tanulságost. M. Tolnay István • Különös portréfilmet láthattunk tegnap. Az Európa barikádjain című adást az a furcsa ellentét tette különössé, amely a rendkívül eseménygazdag életút, s ezt az életutat felidéző előadásmód között volt. Jász Dezső, a munkásmozgalom nemrég elhunyt közismert alakja mondta el életét. Egyike volt azoknak, akik a Tanácsköztársaság idején itthon, majd annak bukása után Európának hol egyik, hol másik „végein” mindig ott volt, ahol a legádázabb küzdelem folyt az emberi szabadságért, a tiszta eszmék győzelméért. Kész regény, egy romantikusan bátor hőssel a középpontjában, mondhatjuk egy ilyen életút állomásait hallgatva, mindig a tűzvonalban, mindig ott, ahol az élet a tét és a halál minden pillanatban valóságos fenyegetés: a Tanácsköztársaság fegyveres védelmében, a spanyol polgárháború internacionalistáinak sorában, a francia partizánmozgalomban... S mindez meglepően puritán előadásmódban idéződött fel a filmen: egy szemüveges, szigorú férfiarcot mutatott mindvégig a kamera. Jász Dezső szikár mondatai, egyenletes, kicsit monoton hanghordozása jóformán semmi érzelmet nem engedtek át a mindig pontosan és kerekre fogalmazott mondatok higgadtságán. A szárazon koppanó szavak, az emlékezet bámulatos élessége és minden apró részletet felidéző képessége olyanná tette ezt az adást, mintha egy dokumentumfilmet látnánk a képzelet vetítővásznán. (bé) Szóljon hangosan az ének Beszélgetés S. Nagy Istvánnal S. Nagy István 1957-ben írta első dalszövegét Merre jártál tegnap este címmel. Nehéz pontosan megmondani, hogy ez ideig valójában hány szöveget írt. Amikor a húszéves szerzői jubileumára készült 1977-ben, összeszámolta, akkor 5700- nál tartott. Természetesen nemcsak táncdalokról van szó, hanem sanzonokról, betétdalokról ... Életében az első együttes, amellyel dolgozott, az Omega volt, többek között ő írta a Rózsafákat. Azt mondta az anyukámat: Nem tilthatom meg nekedet. Talán nincs is olyan énekes, együttes a könnyűzenei műfajban, akivel valahol ne dolgozott volna együtt. — Elnézést kérek mindazoktól, akik ebbe a cikkbe nem „férnek bele", dehát számomra az az egyik legnagyobb boldogság, hogy valóban sokakkal értem el sikereimet. Az egyik legkedvesebb partnerem a Záray—Vámosi házaspár. Megkergült a világ címmel ők énekelték az első rock and rollomat. Jelen pillanatban is előadásaikat a Viszlát című számommal fejezik be. Szívem szerint megemlíteném mindazokat a zeneszerzőket, akikkel valaha is írtam közön számot. Évente mintegy 800 ezer, egymillió olyan lemezt adnak el Magyarországon, amelyen szerepel valamelyik dala. Ez házi statisztikák szerint pályafutása során mintegy 15—17 millió albumot jelent. Érdekesség, hogy zenét soha nem szerzett. Talán legnagyobb sikerét az Elmegyek jelentette, amelyet Máté Péterrel közösen szerzett és Sylvie Vartan nemzetközi sikereket is ért el vele. Az idei táncdalfesztiválon több. Nagy szöveget is hallottunk. — Igazán örülök annak, hogy ilyen sikeres volt Soltész Rezső visszatérése, önálló énekesi pályakezdése. A Szóljon hangosan az ének zenéjét az előadó szerezte, Máté Péter hangszerelte s én írtam a szöveget. Az Interkoncert különdíja értelmében jövőre ez a dal indul a nagyszabású Arany Orfeusz fesztiválon. A közelmúltban valamelyik lapban azzal támadták S. Nagy Istvánt, hogy bár már 47 éves, mégis minden stílusban vállalja a szövegírást. — Egy festőt bizonyára megbírálnának akkor, ha csak egy színt használna. Én a színek helyett szavakkal építek és büszke vagyok arra, hogy minden műfajban számítanak rám. Igazán nem bizonyítani akarom sokoldalúságomat, csak mutatóba említeném néhány legutóbbi munkámat. Máté Péterrel közösen szereztük és befejeztük a Csövesek című rockoperát. A Záray—Vámosi házaspár Köszönet a boldog évekért című soron következő nagylemezére is írtam néhány dalt. Csakúgy, mint a Dinamit együttes legújabb albumára. S most készül, Blabla címmel rockoperettem, amely paródia-paródia hátán. Véglegessé vált, hogy jövőre a Budai Ifjúsági Parkban egymás után huszonkétszer mutatják be az Óceán együttes fellépésével. — Tulajdonképpen menynyi időt igényel a szövegírás? — Nem lehet pontosan megfogalmazni, van, amikor egy óra alatt elkészülök egy szöveggel, de néha semmi nem megy könnyen. A Csövesekben például akadnak olyan részek, amelyeket négyszer is átírtam, de pályafutásom során az is előfordult, hogy nyolcszor írtam át egy dalt... — Akad-e olyan dal, amelynek szövegét megbánta, másképpen fogalmazva „visszavonta” volna? — Nincs. Edith Piaf szavaival élve: Nem bánok semmit. Riskó Géza □ TORDAI ÉVA, a Magyar Állami Operaház magánénekese vendégszereplésre indul november 9-én Prágába, ahol — négy napon át — koncerteket ad, Némethy Attila zongorakíséretével. □ vásárhelyi KoVÁTS TIBOR festőművész kiállítása nyílik ma délután 5 órakor a Derkovits Teremben (VI., Lenin krt. 63.). A tárlatot Bod László festőművész nyitja meg, s november 19-ig láthatják az érdeklődők. Richard Wagner: Richard Burton Tony Palmer brit rendező nyolcórás televíziós sorozatot tervez Richard Wagner életéről. A felvett anyagból moziban játszható filmváltozatot is állítanak össze. A televíziós stáb jövőre Bayreuthban forgat, Wagner életének eredeti színhelyein. A rendező erről már megegyezett a bayreuthi ünnepi játékok vezetőségével. A címszerepet Richard Burton játssza majd, Cosima Wagnert pedig Leslie-Ann Down.