Esti Hírlap, 1982. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)
1982-08-02 / 180. szám
• Jó volt a szombat esti amerikai tévéfilm, mert szórakoztatott és szólt is valamiről. Kár, hogy elcukrozták, „elholywoodiasították”, és ezzel hiteltelenítették is a végét. De hát valahogy be kellett fejezni az Összetörtek szanatóriumát, és hát, gondolták a készítői, miért ne happy enddel? Hiszen az évtizedekkel ezelőtt a hősnő skatulyába dugott, gyönyörű Natalie Wood játszotta a főszerepet, s neki meg kell javulnia. Őt végül is ki kell rántani az alkoholizmusból, nehogy csalódást okozzanak az amerikai családok tízmillióinak, akik otthonukban nézték- könnyezték végig ezt a tévéfilmet. Gyorsan ki kell gyógyítani Natalie-t az iszákosságból még akkor is, ha a történet addigi realista és őszinte ábrázolásmódjából éppenséggel nem ez a cukrozott boldog vég következett. Kár, hogy Richard Shapiro forgatókönyvíró és Burt Brinckerhoff rendező művészi bátorságából csak ennyire futotta (vagy a produkció pénzemberei csak ennyit engedélyeztek nekik), mert a valóság és a művészet iránti elszántabb elkötelezettséggel megközelítőleg olyan mű is készülhetett volna ebből a témából, az itt látott nagyon jó színészekkel, mint volt a hasonló társadalmi és emberi égtájakat ábrázoló Száll a kakukk fészkére. Az összetörtek szanatóriuma 1979-ben készült, tehát a tavaly oly tragikus körülmények közt meghalt (tengerbe fulladt) Natalie Wood egyik utolsó munkája volt — és életének egyik legkiválóbb alakítása. Fodor Tamás szinkronrendező pompás választása, hogy Natalie magyar, megszólaltatását Molnár Piroskára bízta. (barabás) • Rodin munkásságától a mai amerikai törekvésekig három vasárnap estén követhettük figyelemmel a modern szobrászat történetével foglalkozó amerikai filmsorozatot. Az első rész, akárcsak a második, nagy anyagot öleli fel, s gazdagon mutatta be, hányféle úton, milyen művészi kísérletek és eredmények során át jutott el korszakunkig az önmagát és lehetőségeit kereső plasztika. Nemcsak az alkotásokkal ismerkedhettünk, hanem az alkotókkal és műhelyükkel is, számos olyan helyszínre érkezvén, ahová vagy a tér vagy az időbeli utazás problémái, illetve lehetetlensége miatt nem juthatnánk el. A jól szerkesztő műsor érzékelhetően világította meg, miként épülnek egymásra a különböző irányzatok, alkotói életművek és teóriák. Az első két rész a folytatásban feltétlenül ezt a sokoldalúságot és gazdagságot ígérte. A harmadik rész ehelyett lényegében véve megmaradt annál a plasztikánál, amely irányainkban jórészt az Egyesült Államokban születik, s ebből is azt a divatot emelte ki, amely a plasztikát, csupán térformává, vagy sok esetben ügyeskedő kóklerséggé alacsonyította. Ennek a sorozatnak a záróadásából egy pillanatra sem villant fel a reménye, hogy másképpen, másfelé indulva is lehet szobrászatot teremteni, vagy hogy végül is teremtődik olyan művészet, amely értünk van, amely bennünket mutat fel, s amelyet szobrászatnak nevezhetünk. (hm) TELEVÍZIÓ UTÁN - MOZIBAN Most a Tigrist mozgatom Frakk és a többiek • Beszélgetés Cseh Andrással Frakk, Szerentse és Lukrécia kedvelt barátaink közé tartoznak. Kalandjaikon jókat derülünk, s bár gyerekeknek szánták őket, a kedves rajzfiguráik története a felnőttek előtt is jól ismert. Cseh András rendező nagy sikerű sorozatát sok más rövidfilmjével együtt július 29. és augusztus 4. között műsorára tűzi a Horizont filmszínház. — Szerénkéék és a másik sorozat, a Stop! — Közlekedj okosan Katyusa és Cicusa is nagyon egyénien mozog. Mozdulataik bája netán annak a technikának köszönhető, amelylyel Cseh András a filmjeit készíti? bizonyítani irány . A papírkivágásos módszert kedvelem a legjobban. Úgy érzem, hasznos, ha magam fotografálom is a jeleneteket, ha már magam állítom be a kivágott figurák mozdulatait a kamera előtt. Sajátos mozdulatviláguk ennek a módszernek köszönhető — mondja Cseh András. — A Képzőművészeti Főiskolán Szőnyi István tanítványa volt, ön is festőnek készült. Hogyan történt a pályamódosítás? Mennyire hatott önre Szőnyi István? — Mindig vonzott a festészet. De legalább ugyanennyire a technika világa is. A rajzfilm nagyon szorosan kapcsolódik mindkét területhez, bár igaz, hogy aki csak rajzolni szeret, de a rajzfilmkészítés technikáját nem szívesen végzi, annak lehetősége van rá, hogy ne egyedül dolgozzék a filmjén. Én nagyon szeretek kísérletezni, és minden új megoldás érdekel. Szőnyi hatása talán csak az Áprilisi szél című rajzfilmemben érezhető, ahol egy festői világot igyekeztem megjeleníteni. Ebben egy kislány képeskönyvet lapozgatva arról ábrándozik, hogy a szélsodorta sapkák, kalapok, kesztyűk milyen drámát játszanak el a magasban. Új Stop! — Melyik filmjét tartja meghatározó jellegűnek pályafutását illetően? — A Tapéta címűt. Azért érzem jelentősnek, mert akkor, 1964-ben, dolgoztam először a papírkivágással, rizsszem-animációval. — Kik azok a rendezők, akik hatással vannak, voltak Önre? — Az egyik kedvencem amerikai, a másik kanadai: John Hubley és MacLaren, Hubley lírai, kedves humorú, festőiségre törő rajzfilmrendező. MacLaren találta ki a filmkockára festés technikáját és ő oldotta meg először a nálunk pikszilációként ismert eljárást. Az embereket úgy mozgatta, mintha bábok lennének. Egyik híres jelenete például: a zöld mezőn korcsolyázó száguld. Ez csak úgy oldható meg, ha filmkockánként csúsztatják tovább a korcsolyázót, a füvön. Néhány évvel ezelőtt nálunk is alkalmazták ezt az eljárást a Suli-buliban. — A Stop! Közlekedj okosan című filmben Imre István rendezővel dolgozik együtt. Folytatják a sorozatot? — Igen, továbbra is Imre István írja és rendezi, és én mozgatom a Stop! sorozatot, amelynek immár Közlekedj felnőtt módra az alcíme. A Tigris és a Nyuszi kalandjairól szól. Egy kocka az Áprilisi szél című filmből A könyv címében irónia bujkál. A nyugati hadtest ugyanis a keleti hadtestről szól, csakhogy a második világháborúnak abban a végső szakaszában, amikor az akkor legifjabb évjárathoz tartozó írót beszippantja e hadtest, harci feladata már csak az iszkolás, a futás a megsebzett Európán át, Nyugatra, majd a fogságba. Székely Jánosnak a Magvető Kiadónál megjelent könyve, A nyugati hadtest nincs rokonságban a történelmi memoár-irodalommal. Valami egészen más, sajátos írásfüzér ez. A Marosvásárhelyen élő bölcs és nagyszerű írót elsőül drámaszerzőként ismertük meg, s ez a könyve is arra vall, hogy egész látásmódja drámai. A morál drámai választáskényszerei izgatják. Bármily epikusan hömpölyögnek is e könyv történetei, Székely János mindig az élet nagy drámai pillanataira kapja föl a fejét. Az „és most mit tegyek?’’ helyzeteiben láttatja őket. És olyan elementáris erővel, hogy az olvasóban nyomban így fordul át: „hát te mit tennél?” Épp a minap olvastam az Élet és Irodalom egyik hozzászólásában, hogy nemcsak a gyilkos parancsok elrendelője, hanem végrehajtója is épp oly vétkes, lévén született pribék. Székely minden erkölcsi szigora ellenére is toleránsabban, megfontoltabban szemléli a háború kalodájába szorult embert. A könyv egyik írásának hőse tanárból lett fiatal hadnagy, akire az a keserves feladat zúdul, hogy lövessen főbe egy katonaszökevényt. Minden porcikája tiltakozik a parancs ellen, akárcsak katonáié. Nem pribék, nem is hivatásos tiszt, hanem tanár, s humanista. Ha nem hajtja végre a tábori csendőrök hozta parancsot, őt is főbelövik, meg persze magát a kivégzendőt is, s ráadásul katonáit — a parancsmegtagadó kivégzőosztagot — is megtizedelik ... Ugyan mit tennél a helyében, olvasó? Többi története is: cseppben ábrázolt tenger. A kripli című írása arról a társáról szól, aki azzal hívja ki a többiek agresszivitását, kegyetlenségét, hogy — hagyja magát megalázni. Kinevetni, verni. Védeni se lehet, aki a maga emberi méltóságát nem védi, kiállni is nehéz amellé, aki önmagáért nem áll ki. Székely János úgy élte át fiatalon e történeteket, és úgy idézi fel őket, hogy az egyediben mindig ott érzi az általánost, egyetlen jámbor kripliben embercsoportok, népek magatehetetlen tohonyaságát, rájuk fagyott szolgalelkű mosolyát látja. De sosem emeli föl mutatóujját iskolamester módjára, a könyv erős etikai-filozófiai töltése ellenére élettel teli, izgalmas olvasmány. Székely nem moralizál, csupán mesél, rezignáltan, visszatartottan, nagyon halkan. A könyvhét viharos újdonságai között mégis ez a halkszavú könyv hozta a legtartósabb élményt. Halksága is megszenvedett életfilozófia. Ezt tömöríti a könyv egyik legszebb írása is (címe: Mi a szerencse?). A hadifogság ínségében és időbőségében a brit táborvezetőség a barakkszoba lakóinak kiutal egy pár bakancsot. Melyiküké legyen e felbecsülhetetlen érték, mely mindegyiküket megilletné? A hadifoglyok sorshúzásban állapodnak meg. De sajátos sorshúzásban. A táborbeli kenyérosztás gyönyörű alapelvéhez hasonlóan — mely szerint az osztó választ utoljára — ne azé legyen a bakancs, akinek neve elsőül kerül ki a sapkából, hanem azé, akié utoljára. Ne azé legyen a tehát, akit a legjobban szeret a szerencse, hanem akit a legkevésbé: az lesz az igazi rászoruló. A lélegzetelállítóan megírt sorshúzási procedúra végén a történet elbeszélőjének neve marad utolsónak, neki kedvez a fordított szerencse, a becsapott szerencse. S e különös sorshúzáson nemcsak az áhított bakancsot nyeri el. Hanem egész, visszahúzódó életének, kiböjtölt, nem sürgetett sikereket hozó pályájának sejtelme, jóslata, fogadalma, fogalmazódik meg benne: „Ahogy ezentúl is mindig úgy nyerek én, ha veszítek; ezentúl is mindig akkor viszem el a nagy, az igazi tétet, amikor mindenki elém vág; s úgy leszek első, hogy utolsó leszek.” Fencsik Flóra A nyugati hadtest SZÉKELY LÍNOS KÖNYVE Első: Tepinó — Visszatérve a papírkivágásra, ho: ш 1 ered az ötlet? — Tizenöt évvel ezelőtt egy francia cég megbízására végeztünk munkát a Pannónia Rajzfilmstúdióban. Ők kérték, hogy a főszereplő fehér kis rágcsáló, Topinó, papírkivágás legyen. Akkor szerettem meg ezt a technikát, amelynek, mint minden eljárásnak, nagyon sok változata van. Topinó tehát mérföldkő volt. — Most min dolgozik? — A Tigrist és a Nyuszit mozgatom majdhogynem éjjel-nappal. Úgyhogy legközelebbi tervem a pihenés. ★ A Horizont Filmszínházban Cseh András filmjeivel együtt Imre István eddigi alkotásaiból is látható válogatás. Pálffy Judit AZ ELSŐ KÉZKORBAN ÉLT Ősi arcok szobrásza Az emberi fejek koponyák alapján való helyreállításának százéves hagyománya van. Mégis, a kriminológián kívül ritkán készítenek ilyen rekonstrukciókat a gyakorlatban. Bulgáriában dr. Jordan Jordanov és az általa alapított szófiai antropológiai rekonstrukciós laboratórium foglalkozik ezzel. Eddig dr. Jordanov két tucat ■portrét készített. Ezek közül a legősibb arc a rézkorszak képviselőjéé volt, akit hat évezreddel ezelőtt temettek el a Várnamelletti nekroposzban. A sírt 1972-ben tárták fel, ahol rúna írásjeles kőlapra, nagy mennyiségű aranyos bronztárgyra, a hatalom kétségtelen szimbólumaira bukkantak. Az alkalnazott módszer alapját az arc csontjainak és izmainak a formája közti szigorú kapcsolat jelenti, mely egyébként különböző az egyes népcsoportok, nemek, sőt korok esetén. Így a rekonstrukciót széles körű és munkaigényes kutatások előzik meg. Ezenkívül komoly történelmi, orvosi és más tudományágakba tartozó ismeretekre is szükség van, s nem utolsósorban rajzolási és modellezési képességre is. Maga a rekonstrukció néhány hónapot vesz igénybe, és négy szakaszból áll: a koponya tanulmányozása, helyreállítás a rajzlapon, a fej formájának a kialakítása és végül a kiegészítő műveletek, vagyis a hajviselet, a ruházat, stb. elkészítése. Külföldi kollégáitól eltérően, akik az eredeti ■koponyára viszik fel a rugalmas anyagú „izmokat”, a bolgár szakember pontoskoponyamásolattal dolgozik. Ennek köszönhetően dr. Jordanov bármely pillanatban „tanácskozhat” az eredeti koponyával, ami nem jelentéktelen tény az eredetihez való hűség fokának a szempontjából. A bolgár szakember nemcsak ennyiben tökéletesítette a plasztikus antropológiai rekonstrukció módszerét. Mint ismeretes, az emberi arc két fele nem egészen egyforma. Dr. Jordanov évek óta foglalkozik az aszimmetria problémájával és rekonstrukcióihoz felhasználja az e területen elért kutatási eredményeit is. Georgi Asztov Dr. Jordanov rekonstruálja a nagy bolgár forradalmár, író és tudós, Rakovszki fejét □ HAJDÓK JUDIT orgonaestje. augusztus 13-án, pénteken lesz a Mátyástemplomban,. □ SZÓL A CIGÁNYMUZSIKA — Horváth Pista, Madarász Kati, Gaál Gabi, Miklóssy József, Győri Márta és Csűri Edit közreműködésével, Hortobágyi Judit műsorvezetésével és ifj. Oláh Kálmán zenekari kíséretével — augusztus 11-én, 23-án és 24-én (esőnap 26-án) a Hild-udvarban (Szabadtéri Színpad a Margit-híd budai hídfőjénél, II., Árpád fejedelem út 5.). □ VIGH TAMÁS szobrász kiállítását augusztus 5—29. között rendezik a Műcsarnokban (Hősök tere). A tárlat naponta — hétfő kivételével — 10—18 óra között tart nyitva. □ FEHÉR-FEKETE címmel Bak Imre, Csiky Tibor, Fajó János, Gulyás Gyula, Haraszty István és Hencze Tamás .munkáiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban (Hősök tere) augusztus 6-án, pénteken délután 5 órakor. A tárlatot Frank János művészettörténész nyitja meg. □ ROBERTO RENZI vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart a Zichy-kastély „Nyári zenekari estek” sorozatában augusztus 16-án, hétfőn 8 órakor (esőnap: VIII. 17.). Közreműködik Baranyay László.