Esti Hírlap, 1982. augusztus (27. évfolyam, 180-204. szám)

1982-08-02 / 180. szám

• Jó volt a szombat es­ti amerikai tévéfilm­, mert szórakoztatott és szólt is valamiről. Kár, hogy el­cukrozták, „elholywoo­­diasították”, és ezzel hitel­­telenítették is a végét. De hát valahogy be kellett fe­jezni az Összetörtek szana­tóriumát, és hát, gondol­ták a készítői, miért ne happy enddel? Hiszen az évtizedekkel ezelőtt a hős­nő skatulyába dugott, gyö­nyörű Natalie Wood ját­szotta a főszerepet, s neki meg kell javulnia. Őt vé­gül is ki kell rántani az al­koholizmusból, nehogy csa­lódást okozzanak az ame­rikai családok tízmilliói­nak, akik otthonukban nézték- könnyezték végig ezt a tévéfilmet. Gyorsan ki kell gyógyítani Nata­­lie-t az iszákosságból még akkor is, ha a történet ad­digi realista és őszinte áb­rázolásmódjából éppen­séggel nem ez a cukrozott boldog vég következett. Kár, hogy Richard Shapiro forgatókönyvíró és Burt Brinckerhoff rendező mű­vészi bátorságából csak ennyire futotta (vagy a produkció pénzemberei csak ennyit engedélyeztek nekik), mert a valóság és a művészet iránti elszántabb elkötelezettséggel megkö­zelítőleg olyan mű is ké­szülhetett volna ebből a té­mából, az itt látott nagyon jó színészekkel, mint volt a hasonló társadalmi és emberi égtájakat ábrázoló Száll a kakukk fészkére. Az összetörtek szanatóriu­ma 1979-ben készült, tehát a tavaly oly tragikus kö­rülmények közt meghalt (tengerbe fulladt) Natalie Wood egyik utolsó munká­ja volt — és életének egyik legkiválóbb alakítása. Fo­­­dor Tamás szinkronrende­ző pompás választása, hogy Natalie magyar, megszólal­tatását Molnár Piroskára bízta. (barabás) • Rodin munkásságától a mai amerikai törekvésekig három vasárnap estén követhettük fi­gyelemmel a modern szobrá­szat történetével foglalkozó ame­rikai filmsorozatot. Az első rész, akárcsak a második, nagy anyagot öleli fel, s gazdagon mutatta be, hányféle úton, milyen művészi kísérletek és eredmények során át jutott el korszakunkig az önmagát és lehetőségeit kereső plasztika. Nemcsak az alkotásokkal is­merkedhettünk, han­em az al­kotókkal és műhelyükkel is, számos olyan helyszínre érkez­vén, ahová vagy a tér­ vagy az időbeli utazás problémái, illet­ve lehetetlensége miatt nem juthatnánk el. A jól szerkesz­tő­­ műsor érzékelhetően vilá­gította meg, miként épülnek egymásra a különböző irány­zatok, alkotói életművek és teóriák. Az első két rész a foly­tatásban feltétlenül ezt a sok­oldalúságot és gazdagságot ígérte. A harmadik rész ehe­lyett lényegében véve megma­radt annál a plasztikánál, amely irányainkban jórészt az Egyesült Államokban születik, s ebből is azt a divatot emel­te ki, amely a plasztikát, csu­pán térformává, vagy sok eset­ben ügyeskedő kóklerséggé alacsonyította. Ennek a soro­zatnak a záróadásából egy pil­lanatra sem villant fel a re­ménye, hogy másképpen, más­felé indulva is lehet szobrásza­tot teremteni, vagy hogy végül is teremtődik olyan művészet, amely értünk van, amely ben­nünket mutat fel, s amelyet szobrászatnak nevezhetünk. (hm) TELEVÍZIÓ UTÁN - MOZIBAN Most a Tigrist mozgatom Frakk és a többiek • Beszélgetés Cseh Andrással Frakk, Szerentse­ és Luk­récia kedvelt barátaink kö­zé tartoznak. Kalandjaikon jókat derülünk, s bár gye­rekeknek szánták őket, a kedves rajzfiguráik történe­te a felnőttek előtt is jól ismert. Cseh András ren­dező nagy sikerű sorozatát sok más rövidfilmjével együtt július 29. és augusz­tus 4. között műsorára tű­zi a Horizont filmszínház. — Szerénkéék és a má­sik sorozat, a Stop! — Közlekedj okosan Katyusa és Cicusa is nagyon egyé­nien mozog. Mozdulataik bája netán annak a tech­nikának köszönhető, amely­­lyel Cseh András a filmjeit készíti? bizonyí­tani irány . A papírkivágásos mód­szert kedvelem a legjob­ban. Úgy érzem, hasznos, ha magam fotografálom is a jeleneteket, ha már ma­gam állítom be a kivág­ott figurák mozdulatait a ka­mera előtt. Sajátos mozdu­latviláguk ennek a mód­szernek köszönhető — mondja Cseh András. — A Képzőművészeti Fő­iskolán Szőnyi István ta­nítványa volt, ön is festő­nek készült. Hogyan tör­tént a pályamódosítás? Mennyire hatott önre Sző­nyi István? — Mindig vonzott a fes­tészet. De legalább ugyan­ennyire a technika világa is. A rajzfilm nagyon szo­rosan kapcsolódik mindkét területhez, bár igaz, hogy aki csak rajzolni szeret, de a rajzfilmkészítés techni­káját nem szívesen végzi, annak lehetősége van rá, hogy ne egyedül dolgozzék a filmjén. Én nagyon sze­retek kísérletezni, és min­den új megoldás érdekel. Szőnyi hatása talán csak az Áprilisi szél című rajz­filmemben érezhető, ahol egy festői világot igyekez­tem megjeleníteni. Ebben egy kislány képeskönyvet lapozgatva arról ábrándo­zik, hogy a szélsodorta sapkák, kalapok, kesztyűk milyen drámát játszanak el a magasban. Új Stop! — Melyik filmjét tartja meghatározó jellegűnek pá­lyafutását illetően? — A Tapéta címűt. Azért érzem jelentősnek, mert akkor, 1964-ben, dolgoztam először a papírkivágással, rizsszem-animáció­val. — Kik azok a rendezők, akik hatással vannak, vol­tak Önre? — Az egyik kedvencem amerikai, a másik kana­dai: John Hubley és Mac­Laren, Hubley lírai, ked­ves humorú, festőiségre tö­rő rajzfilmrendező. Mac­Laren találta ki a filmkoc­kára festés technikáját és ő oldotta meg először a nálunk pikszil­ációként is­mert eljárást. Az embere­ket úgy mozgatta, mintha bábok lennének. Egyik hí­res jelenete például: a zöld mezőn korcsolyázó száguld. Ez csak úgy old­ható meg, ha filmkockán­ként csúsztatják tovább a korcsolyázót, a fü­vön. Né­hány évvel ezelőtt nálunk is alkalmazták ezt az eljá­rást a Suli-buliban. — A Stop! Közlekedj okosan című filmben Im­re István rendezővel dol­gozik együtt. Folytatják a sorozatot? — Igen, továbbra is Im­re István írja és rendezi, és én mozgatom a Stop! sorozatot, amelynek immár Közlekedj felnőtt módra az alcíme. A Tigris é­s a Nyu­szi kalandjairól szól. Egy kocka az Áprilisi szél című filmből A könyv címében irónia bujkál. A nyugati hadtest ugyanis a keleti hadtestről szól, csakhogy a második világháborúnak abban a végső szakaszában, ami­kor az akkor legifjabb év­járathoz tartozó írót be­szippantja e hadtest, harci feladata már csak az isz­­kolás, a futás a megseb­zett Európán át, Nyugatra, majd a fogságba. Székely Jánosnak a Mag­vető Kiadónál megjelent könyve, A nyugati hadtest nincs rokonságban a tör­ténelmi memoár-irodalom­mal. Valami egészen más, sajátos írásfüzér ez. A Marosvásárhelyen élő bölcs és nagyszerű írót elsőül drámaszerzőként ismertük meg, s ez a könyve is arra vall, hogy egész látásmód­ja drámai. A morál drá­mai választáskényszerei izgatják. Bármily epiku­san hömpölyögnek is e könyv történetei, Székely János mindig az élet nagy drámai pillanataira kapja föl a fejét. Az „és most mit tegyek?’’ helyzeteiben­ lát­tatja őket. És olyan ele­mentáris erővel, hogy az olvasóban nyomban így fordul át: „hát te mit ten­nél?” Épp a minap olvastam az Élet és Irodalom egyik hozzászólásában, hogy nemcsak a gyilkos paran­csok elrendelő­je, hanem végrehajtója is épp oly vétkes, lévén született pri­bék. Székely minden er­kölcsi szigora ellenére is toleránsabban, megfontol­tabban szemléli a háború kalodájába szorult embert. A könyv egyik írásának hő­se tanárból lett fiatal had­nagy, akire az a keserves feladat zúdul, hogy löves­sen főbe egy­­ katonaszöke­vényt. Minden porcikája tiltakozik a parancs ellen, akárcsak katonáié. Nem pribék, nem is hivatásos tiszt, hanem tanár, s hu­manista. Ha nem hajtja végre a tábori csendőrök hozta parancsot, őt is főbe­lövik, meg persze magát a kivégzendőt is, s ráadásul katonáit — a parancsmeg­tagadó kivégzőosztagot — is megtizedelik ... Ugyan mit tennél a helyében, ol­vasó? Többi története is: csepp­­ben ábrázolt tenger. A kripli című írása arról a társáról szól, aki azzal hív­ja ki a többiek agresszivi­tását, kegyetlenségét, hogy — hagyja magát megaláz­ni. Kinevetni, verni. Véde­ni se lehet, aki a maga em­beri méltóságát nem védi, kiállni is nehéz amellé, aki önmagáért nem áll ki. Székely János úgy élte át fiatalon e történeteket, és úgy idézi fel őket, hogy az egyediben mindig ott érzi az általánost, egyetlen jámbor kripliben ember­­csoportok, népek magate­hetetlen toh­onyaságát, rá­juk fagyott szolgalelk­ű mo­solyát látja. De sosem eme­li föl mutatóujját iskola­­mester módjára, a könyv erős etikai-filozófiai tölté­se ellenére élettel teli, iz­galmas olvasmány. Székely nem moralizál, csupán me­sél, rezignáltan, v­isszatar­­tottan, nagyon halkan. A könyvhét viharos újdonsá­gai között mégis ez a halk­­szavú könyv hozta a leg­tartósabb élményt. Halksága is megszen­vedett életfilozófia. Ezt tömöríti a könyv egyik leg­szebb írása is (címe: Mi a szerencse?). A hadifogság ínségében és időbőségében a brit táborvezetőség a ba­rakkszoba lakóinak ki­utal egy pár bakancsot. Melyiküké legyen e felbe­csülhetetlen érték, mely mindegyiküket megillet­né? A hadifoglyok sors­húzásban állapodnak meg. De sajátos sorshúzásban. A táborbeli kenyérosztás gyönyörű alapelvéhez ha­sonlóan — mely szerint az osztó választ utoljára — ne azé legyen a bakancs, aki­nek neve elsőül kerül ki a sapkából, hanem azé, akié utoljára. Ne azé legyen a tehát, akit a legjobban szeret a szerencse, hanem akit a legkevésbé: az lesz az igazi rászoruló. A léleg­zetelállítóan megírt sors­húzási procedúra végén a történet elbeszélőjének ne­ve marad utolsónak, neki kedvez a fordított szeren­cse, a becsapott szerencse. S e különös sorshúzáson nemcsak az áhított bakan­csot nyeri el. Hanem egész, visszahúzódó életének, ki­­böjtölt, nem sürgetett si­kereket hozó pályájának sejtelme, jóslata, fogadal­ma, fogalmazódik meg benne: „A­hogy ezentúl is min­dig úgy nyerek én, ha ve­szítek; ezentúl is mindig akkor viszem el a nagy, az igazi tétet, amikor min­denki elém vág; s úgy le­szek első, hogy utolsó le­szek.” Fencsik Flóra A nyugati hadtest SZÉKELY LÍNOS KÖNYVE Első: Tepin­ó — Visszatérve a papír­kivágásra, ho: ш 1 ered az ötlet? — Tizenöt évvel ezelőtt egy francia cég megbízásá­ra végeztünk munkát a Pannónia Rajzfilmstúdió­ban. Ők kérték, hogy a fő­szereplő fehér kis rágcsáló, Topinó, papírkivágás le­gyen. Akkor szerettem meg ezt a technikát, amelynek, mint minden eljárásnak, nagyon sok változata van. Topinó tehát mérföldkő volt. — Most min dolgozik? — A Tigrist és a Nyu­szit mozgatom majdhogy­nem éjjel-nappal. Úgyhogy legközelebbi tervem a pi­henés. ★ A Horizont Filmszínház­ban Cseh András filmjei­vel együtt Imre István ed­digi alkotásaiból is látható válogatás. Pálffy Judit AZ ELSŐ­­ KÉZKORBAN ÉLT Ősi arcok szobrásza Az emberi fejek kopo­nyák alapján való helyre­állításának százéves hagyo­mánya van. Mégis, a kri­minológián kívül ritkán készítenek ilyen rekonst­rukciókat a gyakorlatban. Bulgáriában dr. Jordan Jordanov és az általa ala­­pított szófiai antropológiai rekonstrukciós laborató­rium foglalkozik ezzel. Ed­dig dr. Jordanov két tucat ■portrét készített. Ezek kö­zül a legősibb arc a rézkorszak képviselőjéé volt, akit hat évezreddel ezelőtt temettek el a Várna­­melletti nekropo­szban. A sírt 1972-ben tárták fel, ahol rúna írásjeles kőlap­ra, nagy mennyiségű arany­os bronztárgyra, a hata­lom kétségtelen szimbólu­maira bukkantak. Az alkalnazott módszer alapját az arc csontjainak és izmainak a formája köz­ti szigorú kapcsolat jelenti, mely egyébként különböző az egyes népcsoportok, ne­mek, sőt korok esetén. Így a rekonstrukciót széles kö­rű és munkaigényes kuta­tások előzik meg. Ezenkí­vül komoly történel­mi, or­vosi és más tudományágak­ba tartozó ismeretekre is szükség van, s nem utolsó­sorban rajzolási és model­lezési képességre is. Maga a rekonstrukció néhány hónapot vesz igény­be, és négy szakaszból áll: a koponya tanulmányozása, helyreállítás a rajzlapon, a fej formájának a kialakí­tása és végül a kiegészítő műveletek, vagyis a haj­viselet, a ruházat, st­b. elké­szítése. Külföldi kollégáitól eltérően, akik az eredeti ■koponyára viszik fel a ru­galmas anyagú „izmokat”, a bolgár szakember pontos­­koponyamásolattal dolgo­zik. Ennek köszönhetően dr. Jordanov bármely pillanat­ban „tanácskozhat” az ere­deti koponyával, ami nem jelentéktelen tény az ere­detihez való hűség fokának a szempontjából. A bolgár szakember nemcsak ennyi­ben tökéletesítette a plasz­tikus antropológiai rekonst­rukció módszerét. Mint is­meretes, az emberi arc két fele nem egészen egyfor­ma. Dr. Jordanov évek óta foglalkozik az aszimmet­ria problémájával és re­konstrukcióihoz felhasznál­ja az e területen elért ku­tatási eredményeit is. Georgi Asztov Dr. Jordanov rekonstruálja a nagy bolgár forradalmár, író és tudós, Rakovszki fejét □ HAJDÓK JUDIT or­gonaestje. augusztus 13-án, pénteken lesz a Mátyás­templomban,. □ SZÓL A CIGÁNY­­MUZSIKA — Horváth Pis­ta, Madarász Kati, Gaál Gabi, Mik­lóssy József, Győri Márta és Csűri Edit közreműködésével, Horto­bágyi Judit műsorvezetésé­vel és ifj. Oláh Kálmán zenekari kíséretével — augusztus 11-én, 23-án és 24-én (esőnap 26-án) a Hild-udvarban (Szabadtéri Színpad a Margit-híd bu­dai hídfőjénél, II., Árpád fejedelem út 5.). □ VIGH TAMÁS szob­rász kiállítását augusztus 5—29. között rendezik a Műcsarnokban (Hősök te­re). A tárlat naponta — hétfő kivételével — 10—18 óra között tart nyitva. □ FEHÉR-FEKETE cím­mel Bak Imre, Csi­ky Ti­bor, Fajó János, Gulyás Gyula, Haraszty István és Hencze Tamás .munkáiból nyílik kiállítás a Műcsar­nokban (Hősök tere) augusztus 6-án, pénteken délután 5 órakor. A tárla­tot Frank János művészet­­történész nyitja meg. □ ROBERTO RENZI ve­zényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart a Zichy-kastély „Nyári ze­nekari estek” sorozatában augusztus 16-án, hétfőn 8 órakor (esőnap: VIII. 17.). Közreműködik Baranyay László.

Next