Esti Hírlap, 1982. december (27. évfolyam, 283-306. szám)
1982-12-01 / 283. szám
Növekedett a rizstermelés A nádudvari kukorica- és iparinövény-termelési együttműködés keretében az elmúlt hat esztendő során végzett tervszerű fejlesztés eredményeként tovább növekedett az idén a rizs átlagtermése hazánkban. A KITE taggazdaságai 12 707 hektáron termeltek rizst az idén, s igen jó, 3,75 tonnás átlagtermést takarítottak be, harminc gazdasága közül tizenháromban négy tonnán felüli mennyiséget. Jelentős feladatot vállalt magára a KITE új rizstermesztési módszerek meghonosításában is. A vízszintes terepfelszínű kalitkákban sikeresen lehetett alkalmazni a vízben művelést, azaz a víz alatti talajlazítást és szántást, vízben vetést. A korábbi vetési gyakorlat hasonló volt a kenyérgabonáéhoz, csak utána árasztottak. Az idén 152 hektáron a japán módszerű tálcás palántaneveléssel is termelt rizst négy taggazdaság, 3,8 tonnás átlaggal. A KITE taggazdaságokban — a jó időjárást kihasználva — most is dolgoznak a nagy teljesítményű gépek a telepek építésénél és rekonstrukciójánál, s a jövő esztendőben csaknem ezer hektárral növekedhet a korszerűsített rizstelepek területe. (MTI) OROMFALAK, SZÉKELY KAPUK Gyárvárosi emlékőrzők Tudományos egyesületek, társadalmi és tanácsi szervek fogtak össze Győr-gyárváros városképi értékeinek megmentésére. Gyárváros Győr egyik jellegzetes negyede hagyományos munkáskerület. Építése a XIX. század végén kezdődött, akkoriban, amikor sorra-rendre megkezdték a termelést a város ipari üzemei. A városrész családi házai és lakóépületei — a háborús károk és világégést követő átépítések, emeletráépítések okozta változások ellenére — nagyobbrészt még ma is őrzik az egykori építészeti értékeket: a szecessziós ablakok, az eredeti kőlábazatok, oromfalak, a házak előtt a szépen faragott fakerítések, székely kapuk, a hangulatos utcák, a kis terek, várostörténeti értékek hordozói, képet adnak a XIX. század eleji munkásság életmódjáról. A Hazafias Népfront Győr városi bizottságának aktivistái bejárták a városrészt, és a megőrzésre érdemes épületkről listát készítettek, társadalmi munkában. Ennek alapján készítette el a gyárváros városképi védelmének rendelettervezetét a városi tanács. _ ____ ___ __ Egy csendes novemberi ■L estén hosszan csengettek lakásom ajtaján Két tíz év körüli fiú ácsorgott a folyosón — Újságpapírt gyűjtünk — hadarta az egyik, látnivalóan a „küldöttség” vezetője. — Mert versenyben vagyunk, tetszik tudna — szólt közbe félénken a mögötte álló, vékony fiúcska. — Papírgyűjtőverseny van a kerület iskolái között. Az előbbi srác sokallotta a felesleges magyarázatot. — Minden háztartásban van újságpapír. A néni járat újságot? Éppen előző nap cipeltem ki két jókora köteget a Budagyöngye piacon felállított konténerbe, magamban szidva a környező iskolákat, miért nem kell nekik a papír? így éppen kidobandó újságpapír nélkül voltam. Elmagyaráztam a gyerekeknek, szomorúan hallgattak. — Két nagy köteget? — sóhajtotta vágyakozva a vékony fiúcska. — Mennyi lehetett? Volt talán tíz kiló is? — Még több is — bólogattam —, alig tudtam elcipelni. Hetek óta örült már. De ne búsuljatok. Sok újságot olvasok, hamar összejön néhány kiló. Mikor jártok megint errefelé? Tanakodni kezdtek. „Szerda nem jó, angolra megyek.” „Csütörtök nekem nem jó, edzés van .— A néni itthon lesz péntek este? — Itthon — nyugtattam meg őket. — Várlak benneteket. — Egészen biztosan? — tudakolta a „vezető”. — Egészen biztosan. Még mindig bizalmatlanul néztek rám. — És addigra lesz annyi papír?... — Hogy érdemes legyen idejönnötök? — segítettem ki őket. — Hogyne! Ha megígértem nektek, össze is gyűjtöm. Megegyeztünk? — Meg! Köszönjük szépen! — és elhajzottak. A lépcsőfordulóból még visszaszólt a vékony fiúcska: — Pénteken este itt leszünk! Mit volt mit tennem: nekiálltam felszámolni hetek óta „nyugalmasabb időre” félrerakott újságjaimat. Más dolgom is lett volna esténként, de tisztességgel olvastam Elképzeltem, milyen csalódottak lennének ezek a kedves srácok, ha potyára térnének vissza hozzám, így aztán hétvégén is újságolvasásra rendezkedtem be. Kint gyönyörű őszidő volt, sétálni hívtak a budai hegyek, de én csak olvastam. Jókora köteg papír gyűlt össze, két egyenletes részre osztottam, átkötöttem, hadd legyen könnyebb a gyerekeknek a szállítás, péntek délutántóltam őket. Nem varrádióztam a konyhában főzés közben, mert hátha nem hallom meg a csengetést. Megnyitottam az előszobába vezető ajtót is, halk hangja van a csengőnknek. A srácok — nem jöttek. Sem pénteken, sem a hétvégén. Hétfő délután — milyen a véletlen? — találkozom úton. — Vártalak benneteket pénteken este! — hangom nyilván számon kérőbbnek sikerült, mint ahogy szántam. — Sok papírt összeszedtem. Miért nem jöttetek? A gyerekek zavartan vonogatták a vállukat. — Hát... Nem voltunk biztosak benne, hogy a néni tényleg gyűjt nekünk papírt. — Hiszen megígértem! — méltatlankodtam. — A felnőttek annyi mindent megígérnek! —legyintett a vékonyka. — Anyukám is azt mondta, biztosan így rázott le bennünket a néni... — Meg aztán már nem is volt szükség a néni papírjára — böki ki az igazságot a „vezér” — apukám vásárolt nekünk papírt és a Skodán el is szállította az iskolába. Mert azt mondta az én anyukám, minek cipekedjenek azok a szegény gyerekek ... Nehéz ám a papír! Jön a busz, csókolom! Dokáig ácsorogtam a járdaszélen. Ami igaz, igaz: a szülői nevelést ki- hagytam a számításból... ^ Lukács Teréz a PAPÍR N \\\\\\\\\\\\\\\\V.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\ a! EGÉSZSÉGÜGYI KÖRKÉP Épülő, bővülő fővárosi kórházak Két terv, amelyeknek kivitelezése a közeljövőben kezdődik, befejezése a következő ötéves terv feladatai közé tartozik, s egy félig már megvalósult, a jövő év végére teljesen kész, új egészségügyi létesítmény. Angyalföld egyik legrégibb kórháza a Róbert Károly körúti. Az utóbbi esztendőkben azonban mind nehezebb itt a gyógyító munka. Pavilon helyett park — öt esztendeje meg kellett szüntetni a központi laboratóriumot, s egy harmincöt ágyas betegosztályt — mondja Kálmánchey Endréné, a Fővárosi Tanács beruházási főosztályának osztályvezetője. Két esztendővel később lebontották a belgyógyászat épületét. Ezzel újabb 245 férőhely szűnt meg, s egyben a kórházigazgatás irodái, a központi raktár egy része is. Ugyanakkor tovább romlott a konyha műszaki állapota s maga az épület is. A közművek öregek, túlterheltek, gyakoriak a hibák. A betegellátás színvonalának helyreállítása érdekében beruházási program készült, amely előírja a kórház 220 ággyal történő bővítését, rekonstrukcióját. Teljes költsége csaknem 480 millió forint. Négy új épület épül a kórház területének középső részén. A belgyógyászati pavilon lebontásakor felszabadult terület továbbra is üres, marad, értékes, öreg fáival a kórház parkja lesz. Az építkezésen a Középületépítő Vállalat dolgozik majd. A munka teljes befejezését a következő ötéves tervidőszakra vállalták, így az átadási határidő 1986. október 30. Orvosi műszerek A János Kórház bővítésének, rekonstrukciójának beruházási programján még dolgoznak. Kétszáztizenkét ágyas sebészeti részleggel bővül majd a hatalmas gyógyító létesítmény, s ehhez még tizenkét férőhelyes sebészeti intenzív részleg is tartozik majd. Egyidejűleg felújítják és bővítik a meglehetősen elavult fül-orrgége osztályt. A dél-pesti Jahn Ferenc Kórházban 450 ágyas idegelmepavilon épül. Az építés 1980 novemberében kezdődött, a szerkezetépítéshez a következő év februárjában látott hozzá a Középületépítő Vállalat, s a munka már teljesen elkészült. A gyógyító munkához szükséges orvostechnikai berendezéseket a kórház szerzi be. A jövő esztendő végére teljesen elkészül a dél-pesti kórház, immár 1250 férőhellyel fogadhatja a betegeket. Lukács Ákos CIKKÜNK NYOMÁN: „VÉDELMET A MŰKINCSEKNEK” Érdekek és ellentétek Előnyös változások ♦ Válaszra várva „Védelmet a műkincseknek” címmel április 15-i számunkban közöltünk cikket arról a vizsgálatról, amelyet a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság folytatott a kulturális értékű nemesfém tárgyak védelmében. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság a vizsgálat után eljuttatta javaslatait az érdekelt tárcák illetékeseinek. Cikkünk a vizsgálati jelentés és az érdekelt minisztériumok válaszai alapján készült. Tulajdonképpen már az is elgondolkodtató volt, hogy a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságot felkérték: vizsgálja meg, hogy az arany és ezüst műtárgyak kiviteli rendjében a külkereskedelem gazdasági érdekei mellett hogyan érvényesülnek a műtárgyvédelemről szóló előírások. A közérdekű bejelentést a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum főigazgatói voltak kénytelenek megtenni, a vizsgálatot pedig a művelődési államtitkár kérte. PÓTOLHATATLAN MŰTÁRGYAK Jó fél évvel ezelőtt — április 15-i számunkban — már beszámoltunk a vizsgálatról, s idéztünk már az államtitkár és a múzeumi főigazgatók bejelentéséből is. S ami már akkor elgondolkoztató volt, az az a szomorú tény, hogy a művelődési intézmények — amelyek ez esetben nem „saját” érdekeiket képviselik, hanem a nemzeti kultúránk egészébe beletartozó műtárgyak felett őrködnek — mily tehetetlenné váltak annak megakadíozásában, hogy pótolhatatlan műtárgyak elhagyják az országot. S nem csempészúton, hanem egy külkereskedelmi vállalat — az Artex — közreműködésével. Az ókori tudós fohászkodhatott így egy fix pontért, amelyből kizökkenthetné sarkaiból a Földet. Ez esetben ugyan inkább vissza kellene zökkenteni azt, de fixpont, mint tudjuk, nincs. Mert fix pontot — ez esetben — csak az jelentene, ha az érdekeltek érdekei egybeesnének. A vizsgálat pedig inkább ahhoz járult hozzá, hogy az érdekellentétek tisztázódjanak. Ami persze igencsak fontos és el nem kerülhető lépés. Hiszen az ellentétek tisztázása nélkül az érdekeket sem lehet egyeztetni. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata viszont nagyon sok kérdésben megtalálta az ellentétek feloldásának lehetősége . Persze, nem mindenben ... Áprilisi cikkünkben azt írtuk: „A megoldásra pillanatnyilag csak elképzelések vannak. Vagy optimistábban: vannak már elképzelések. Ezek valóra váltása a művelődésin kívül a külkereskedelmi, a belkereskedelmi és a pénzügyi tárca feladata. Mégpedig sürgető feladata.” És hol tartunk most? Ha következetesen optimisták vagyunk, azt kell mondanunk: néhány gond azóta valóban megoldódott. Például: a külkereskedelmi miniszter utasította az Artex igazgatóját, hogy a vállalat birtokába kerülő arany- és ezüsttárgyakról olyan nyilvántartó kartont állítsanak ki, amely az eddiginél részletesebb leírást tartalmaz a tárgyak megbízható azonosítása érdekében. Továbbá: a vállalaton belül működő árcenzúrabizottság tételesen ellenőrizze a külföldre kerülő arany- és ezüsttárgyak exportárait. S még egy igen fontos utasítás: a kivitelre szánt tárgyat az első múzeumi szemlén történt elutasítás esetén csak további egy alkalommal lehet szemlére bocsátani. SZEMLÉK - ÚJ RENDBEN Ma már tehát van — kell, hogy legyen lehetőség az esetleges visszaélések elkerülését , az ékszerek kicserélésének és megbontásának megakadályozására — egyszóval a műtárgyak azonosítására. Az árcenzúra-bizottság működése pedig talán garanciát jelent arra, hogy a magyar arany- és ezüstékszereket .\\\\\\\\,\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\v.\\\\\\\\v.\\\\\\\\\\\\v.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v^ ne értékesíthessék áron alul külföldre. S végül: a mű rendje megszünteti annak lehetőségét, hogy a becsüsök figyelmetlensége vila külkereskedelmi ügyeskedése velük a Pasarétizeumi szemlék új é, végre ! szakemberek — miatt értékes műtárgyak elhagyhassák az országot. Ami a Belkereskedelmi Minisztérium álláspontját illeti... A miniszter egyetért az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat azon elhatározásával, hogy a jövőben nem foglalkozik exportcélú felvásárlással. NYUGTALANÍTÓ KÉRDÉSEK Ennek hátteréül rövid idézet a népi ellenőri jelentésből: „Az Ön és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál a vizsgált időszakban végzett leltározások alapján megállapítható, hogy a nemesfémeknél több éven keresztül jelentős többlet, illetve hiány mutatkozott. Az 1980. évi leltárkiértékelésnél a kimutatott többlet 1 millió 53 ezer forint volt...” S végül: a KNEB jelentése megállapított , hogy „a nem fémjelzett, de kulturális értékű tárgyak védlelme nincs biztosítva”. Ugyanis a törtként értékesített ékszerek felvásárlásakor csak a nemesfémet veszik meg a vállalatok, s ennek következtében jelentős nemzeti érték semmisül mi a tárgyak széttöretése és szétszedése miatt. Ezenkívül a törtként értékesített ékszerek egy részét egyszerűen beolvasztják. E téren történt a legnagyobb változás. Hiszen június 1. és december 31. között lehetővé vált a magyar fémjelet nem tartalmazó, de forgalomképes aranytárgyak eladása anélkül, hogy a tulajdonostól vámokmányt követelnének a felvásárló vállalatok. A Pénzügyminisztérium ugyanis lehetővé tette, hogy ezek a vállalatok átvállalják a fémjelzési kötelezettséget és az illetéket. Nem jött még el az év vége de az már bizonyos: mázsákban mérhető azoknak az aranyékszereknek a súlya, amelyek így megmenekültek a széttöretéstől. Mindez megnyugtató. De sajnos, még mindig vannak; nyugtalanító kérdéseink, amelyeket most újra fel kell tennünk; még akkor is, ha rájuk a választ egyelőre hiába várjuk ... Gyémánt Mariann (Következik: mint — amíg van mit...)