Esti Hírlap, 1986. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1986-06-02 / 127. szám
llifull . Huszonkilenc éve lakom a Deák téri általános iskola mellett, naponta járok előtte a metróhoz menet, de kapuján belül még sohasem kerültem. Már csak ezért is érdeklődéssel vártam a Például a Deák téri iskola című, tegnap délutáni riportműsort. Mint a legtöbb magyar általános iskola, ez is igen zsúfolt, a négyszáz tanuló befogadására alkalmas épületben hétszázhatvan gyereket tanítanak, udvara nincs, tornaterme kicsi. Mégis, szemem-szám elállt, milyen szép csarnoka, milyen impozáns állandó kiállítása van ennek az iskolának. Seregnyi emlék és ereklye Kossuthról, Petőfiről, hajdani diákjairól, s mint megtudtuk, a ma idejáró gyerekek el is olvassák ezt a sok írásos emléket, dokumentumot. A múzeumszerű előcsarnok imponáló szépségénél a tantermek, lépcsők, különféle helyiségek külcsinjénél azonban sokkal érdekesebb volt mindaz, amit az iskola szelleméről megtudtunk. Horváth Ida, a dolgát kitűnően értő, jól kérdező riporter az igazgatóval meg néhány tanárral-tanárnővel elbeszélgetett és az interjúkból kibontakoztak a végtelenül rokonszenves itteni pedagógusi alapelvek. Igazi öröm, hogy ezek a vonzóan progresszív eszmék láthatóan meg is valósulnak, gyakorlati erővé válnak ebben az iskolában. Soha izgalmasabb pedagógusnapi műsort! Hiszen a Deák téri „suliban" az adminisztrációs munkát tekintik másodlagos nyűgnek és a tényleges nevelést az igazi feladatnak! Itt önálló gondolkodásra és szívesen végzett munkára „képesítik" a tanulókat, itt nemcsak a tankönyvek, de az emberség leckéit is tudni kell, itt a tantárgyakkal egyenrangú fontosságot tulajdonítanak a szeretetnek. Nevelők is neveltek között, de még — és ez a nehezebb — pedagógusok és szülők között is harmonikus, baráti, egymás egyéniségét, jogait kölcsönösen tiszteletben tartó a viszony. A kiváló félórás riport egyértelmű választ adott arra, miért ostromolják a szülők ezt az iskolát a beiratkozások idején. (barabás) □ SZABÓ KINGA keramikusművész kiállítása június 13-ig látható a Népművészeti Stúdióban (IX., Kálvin tér 5.). ÚJPEST ÚJ ÉPÜLETE A Munkásotthon örökösei A tanácsülések — kérésre — visszajátszhatók Felemás megoldások gyűjteménye, óvatos kompromisszumok és látványos újítások keveredése az Újpesti Ady Endre Művelődési Központ és Munkástovábbképző Intézet épülete, amelyet Ferenczi István, a miskolci tervezőiroda munkatársa tervezett. A nemrégen átadott szabadidőkomplexum nagyvonalú alapgondolat jegyében készült: agóraszerű belső udvarán vezetik végig a városrész egyik főutcájának gyalogosforgalmát, miközben az áthaladók óhatatlanul találkoznak az intézmények reklámjaival, a galéria hívogató kirakatával. Ebben az elképzelésben senki kivetni valót nem találhat, ha hallott már valaha is a nyitott házról, a közösség szabadabb szerveződését célzó, a helyi nyilvánosságinak fórumot teremtő közművelődési elméletekről és a nyomukban fel-felbukkanó kísérletekről. Hirdetésfal A megvalósulás azonban legalább is problémákat vet fel. A agórának szánt tér túl nagy, és túlságosan szervezetlen ahhoz, hogy megállásra, ott időzésre csábíthasson. Az Újpesti Áruház felőli fronton felhúzott, áttört felületű határoló fal, szűk és alacsony bejáratával, sokkal inkább hasonlít hirdetések kiragasztására való, ideiglenes palánkra, mint állandónak szánt épületelemre. Az együttes középpontjában elhelyezett tömb külsejében semmivel sem tér el a kockák rakosgatásával kialakított átlagos, úgynevezett „modern” házaktól. Belső fogadótere csak szűkebb és sötétebb, mint a hagyományos művelődési otthonok előcsarnokai, de nem kínál semmilyen funkcionális többletet. A házban levő két nagy terem — egyik négyszáz, a másik százötven személyes — szükségleteihez képest túl kicsi a büfé és a ruhatár. A kompromisszumok meglétét legtisztábban a szerelvények és épületgépészeti elemek kezelése bizonyítja: Ferenczy merészen, kívülről vezeti a csöveket — bár néha megszelídítve az íveket, elegáns gyűrűket formál belőlük —, a belsőépítész ugyanezeket fügefalevél-szerű álmennyezettel igyekszik eltüntetni. A közösségi termek a központi épület két oldalán afféle kabinsorként kerültek egymás mellé. Nem az a nagyobb baj, hogy nem lehet ezeket majd rendesen fűteni, hanem az, hogy alapelveiben mond ellent annak a koncepciónak, amely megvalósítására az építész vállalkozott: a termeknek nincs kapcsolatuk egymással, így szükségképpen elszigetelődnek a különféle foglalkozásokra járók egymástól. Nincs gyülekező, találkozásra alkalmas tér sehol az épületben. Így, ebben a formájában ez a házacska leghagyományosabb közművelődési tevékenységre alkalmas, illetve lenne alkalmas, ha a benne dolgozó népművelők — akik a kivitelezés apró hiányosságainak folyamatos pótlása, az állandó barkácsolás mellett, már nagyszabású nyitóünnepség megszervezésére is vállalkoztak —, nem lennének képesek a ház ellenére is újítani. Horváth Emillel, az intézmény igazgatójával, a tervekről és a tevékenység tartalmáról beszélgettünk. — Áthoztunk ide, a régi épületből minden olyan tevékenységet, amelyet az itt élők igényelnek, amelyekre szükség van. Tevékenységünk középpontjában azonban még az ezeknél is régebbi hagyományok felújítását állítottuk. Örökösei vagyunk annak az 1909-ben Újpesten alapított Újpesti Munkásotthonnak, amely a maga korában példaadó tevékenységet folytatott, és képes volt az itt élő munkásság szellemi, társadalmi tevékenységének központjává, szervezőjévé válni. időre fordítható jövedelemhányada nem nő mostanában. Tanfolyamok Anyagilag is nagy segítség, hogy egyik részlegünkben, a Munkástovábbképző Intézetben szakmai képesítést is adó tanfolyamokat szervezünk az iparvállalatok igényeit kielégítendő. Az ebből befolyt pénz az egyik bázisunk, de más, pénzért árusított szolgáltatásokat is kínálunk. — Egy kerület közművelődési centrumában dolgozni szép feladat, de nem kis felelősség. Munkatársaimmal együtt arra törekszem, hogy a hagyományok és az újítások ötvözésével megfeleljünk ennek a felelősségnek is. Pallagi Ferenc Olvasmányos korrajz Szunyogh Szabolcs Riporteri titkaimat nem viszem a sírba címmel kötetet készített. A szerző — napilapnál dolgozó újságíró — az elmúlt néhány évben megjelent riportjaiból válogatott egy kötetnyit, ugyancsak jó érzékkel. A témák a legkülönbözőbbek, mutatván Szunyogh Szabolcs szerteágazó érdeklődését, továbbá ismételten igazolva, hogy nincs az egyéni és a közösségi életnek olyan területe, amelyik ne kínálna megírásra-megvitatásra, végig-, illetve továbbgondolásra érdemes eseteket, példákat. Olvashatunk a könyvben többek között gyermekeink viselkedéséről, a kiszolgáltatottságról, az agysebészetről, az alváskutatásról, újonnan felfedezett barlangról, a műtárgy restaurálásról, a szexről, egy-egy külföldi utazás tapasztalatairól és hazahozni érdemes tanulságairól, s még hosszan sorolhatnám. Mi köti össze e látszólag össze nem tartozó témákat? Az, hogy mirólunk, mai életünkről adnak képet, és hírt az utánunk jövőknek. S ezt csak így együtt tudják megtenni. Továbbá az, hogy a szerző mindegyikhez az igazság felmutatásának, a tiszta kép megrajzolásának szándékával nyúlt. S mert amellett, hogy tiszteli a tényeket, a szó irodalmi értelmében mesélni is tud. könyve — nagyon röviden megfogalmazva — olvasmányos korrajz. (m. tolnay) 2 Est Tifmlap, 1986. június 2., hétfő ájékozódás A belépőt fogadó információs bázis nem csak egyszerű eligazító. Tároljuk, és az érdeklődők rendelkezésére bocsátjuk itt mindazokat a kerületet, vagy a főváros kulturális életét érintő információkat, amelyek megkönnyítik a szabadidő megszervezését és a társadalmi, politikai életben való tájékozódást. Kísérletként például felvesszük a kerületi tanács üléseit — később talán a vb-üléseket is —, és a tanácstagi beszámolók mellett levetítjük ezeket — ha kéri a tanácstag, így a választó közvetlenül is ellenőrizheti, hogy miként képviselik érdekeit. Más területeken is egyenrangúnak tekintjük a szórakozás, a művelődés és a közéletiség szempontját. Évente 20 millió forint a költségvetésünk, de állami támogatásként csak 10 milliót kapunk. Ebből 7—8 milliót elvisz az épület fenntartása. A hiányzót nekünk kell „megtermelni”, miközben tudjuk, hogy a lakosságnak a szabad MANFRED MANN: Régi számok, régi színvonal Ha ez lett volna Manfred Mann első budapesti fellépése, most mindenki lelkendezne, s talán senki sem hasonlítgatná korábbi élményekhez. De nem is olyan régen éppen ő szabta meg azt a színvonalat, amihez most mértük, így azután tényleg csak ő tehet róla, ha ez a beszámoló kissé fanyalgóra sikeredik. Merthogy abszolút értékben megint jó koncerteket adott Earth Bandjével, de nem olyan jókat, mint előző turnéján, s a felejthetetlennek minősített emlékeket nem illik elfelejteni. (Ilyen gyorsan.) Zenei nyelve az évek során többször is változott. Volt slágergyáros a hatvanas években, progresszív, dzsesszbe hajló billentyűs a hetvenes években, s népszerű rockmuzsikus a mai időkben. Vagyis igyekszik kiszolgálni a divatot, mindig ügyelve a színvonalra. Mert ő jó slágereket írt régen, jól kezelte hangszerét az improvizatív korszakban, s jól irányítja a Earth Bandet is. De azért hiányzik a slágergyáros és a billentyűs. A mostani koncerteken ugyanis kiderült, hogy szinte kizárólag a régebben írt számoknak van igazi dallamuk, s a hangszerelés változása, netán korszerűsítése sem használt az együttesnek. Óriási érték ugyan a két énekes-gitáros, Mick Roger és Chris Thompson remek hangja, jó hangszerkezelése, de egy Mann-formátumú zenésznek nem lenne szabad enynyire kiengednie a kezéből a gyeplőt. A két gitár ugyanis egyre inkább a metál hangzáshoz közelíti az Earth Bandet, amely ezzel elveszítheti fő megkülönböztető jegyét, egyéni, intellektuális rockhangzását. A koncertek, bár néhány trükk igen hatásos volt, elmaradtak a korábbi, szinte show-műsornak számító, látványos hangversenyektől. Változatlanok voltak viszont a háttérre vetített animációs filmek: nagyon jók, de másodszor már kevésbé tűntek eredetinek, mint első alkalommal. Arról már nem is beszélve, hogy régi számok régi színvonalon — nagyon magas színvonalon! — történő előadása egyáltalán nem tanúskodik fejlődésről, zenei előrelépésről. Az Eearth Band szinte teljesen ugyanazt játszotta, mint előző alkalommal, csakhogy akkor az egy friss, éppen Budapesten élő lemezre vett program volt, míg ma már egy lefutóban lévő, profi, de nyilván kissé unott módon „ledarált” műsor. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy Manfred Mann Earth Bandje nagyon jó, sőt remek zenekar. Ám a hazai rockmuzsikusok régi panaszai egyre jogosabbaknak tűnnek. Remek dolog, hogy sorra köszönthetjük a Budapest Sportcsarnokban a rockvilág nagyságait. De majdnem biztos vagyok benne, hogy egy-egy estére az LGT, a KFT, az Omega, az RmGo is telt házat vonzana, s talán szakmailag is élni tudna a lehetőséggel. Horváth Gábor Ferencsik-emlékgyűrőt Az Országos Filharmónia ma délelőtt ünnepséget rendezett a Ferencsik-emlékgyűrű átadásán. A Vörösmarty téri Zenepalota első emeleti próbatermében máki-Azsodíziben került sor a kitüntetési ünnepélyre. Az emlékérmet az Állami Hangversenyzenekar brácsaművésznője, Mauthner Anna vette át Lakatos Évától. HAMLET DEBRECENBŐL Száraz szivacs szemmel láthatóan mindent megtesz, hogy véletlenül se illethessük a muzeális feldolgozásmód vádjával. Rosencrantz és Guildenstern példának okáért egy teniszparti közben próbálják jobb útra téríteni az eltévelyedett Hamletet. Öltözetük modern, mintha a mai korban élnének. Maga Hamlet is felváltja olykor korabeli kosztümjét egy-egy mai ruhadarabbal, csupán a király s a királyné az, aki kitartóan korhű jelmezében pompázik. Milyen is hát ez a félmodern Hamlet, aki — ha hihetünk a szemünknek és a jelmeztervezőnek — felerészben egy dán királyfi, felerészben pedig egy huszadik századi ifjú indulatait hordozza magában? A királyfit leginkább fel-felcsapó érzelmei, heves indulatai hajtják előre, a melankolikus kétkedés igencsak távol áll tőle. Állandó dühödt kiáltozása elszánt lázadónak mutatja, s teljesen érthetetlen, hogy mért hőköl vissza mindig az utolsó pillanatban a cselekvéstől. Lázadó, de mégsem lázad, elszánt, de boszszútervet kovácsolni már nem képes. Mitől is lenne az? Gyűlölt nagybátyja, apjának gyilkosa valahogy semmi kegyetlenséget nem mutat, mintha jobban érdekelnék az ország ügyei, mint Hamlet békétlenkedése. A királynéba sem szorult sok érzelem, amolyan teddide-teddoda módon áll hol Claudius, hol a fia pártjára. A szószátyár Polónius azt kapja, amit megérdemelt, Hamlet (s a rendező) nem sokat teketóriázik vele. Ophélia pedig olyan unalmas, hogy nem egy érzékeny lelkű királyfi, de más sem szeretne bele. Horatióról már nem is beszélve, aki látszólag józan értelmiségiként replikázik Hamlet kirohanásaira, csak éppen maga sem képes állásfoglalásra. A jó királyfi hosszú vívódása pártfogók és ellenségek híján ily módon unalomba fullad. S ha az előadást nem is nevezhetjük stilizáltnak, illetve muzeálisnak. Kott kifejezés'1- vel élve a szivacs ezúttal teljesen száraz mnc H. (kállai) A Hamlet olyan, mint a szivacs. Ha nem stilizálva, muzeálisan játsszák, nyomban magába szívja az adott kort, mindenestől — írja Jan Kott Hamlet tanulmányában. A debreceni Csokonai Színház előadásának rendezője, Gáli László Melis Gábor, Sziki Károly és Vókó János (MTI-fotó: Ilovszky Béla ferv.) GYERMEKRAJZPÁLYÁZAT Ho-ho-ho..., Paff A Magyar Média művészeti osztálya, a Pesti Műsor szerkesztőjébe, az MHV Pepita szerkesztősébe és a 100 Folk Celsius együttes gyermekrajzpályázatot hirdet Ho-ho-ho..., Paff címmel. A pályázat két részből áll: egyrészt a Paff, a bűvös sárkány című sikeralbumhoz, valamint a készülő 100 Folk lemezhez A nagy ho-ho-ho horgászhoz várnak rajzokat. Értelemszerűen minden nevező két rajzot küldhet be, az egyik témája egy sárkány, a másiknál pedig a következő 100 Folk gyermeklemez dalcímeit kell figyelembe venni. Néhány cím a választáshoz: A nagy ho-hohorgász, Kis herceg, Lego, Indián, Macska és egér, Miki Manó. Nevezési határidő június 16. 14 éves korig várják a jelentkezőket. A rajzokat az alábbi címre küldték: Magyar Média művészeti osztály 1428. Budapest Pf. 96. A borítékra írják rá: „Ho-ho-ho..., Paff pályázat”.