Esti Hírlap, 1986. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1986-09-01 / 204. szám

A MÁTÓL ÉRVÉNYES RENDELET CÉLJAI, RÉSZLETEI ElgyeEmim­mársz más legfeljebb 15 hónapig Változatlan követelmény a teljes foglalkoztatottság Már életbelépésének napján nem lehet két­séges: sokat fogunk még beszélni egy új minisz­tertanácsi rendeletről, amely a vállalatok felszá­molását, illetve a dolgozók elbocsátását szabá­lyozza. Mától érvényes ez a jog­szabály, amelynek megszü­letése meglehetősen idősze­rű volt már. Közismert az ellentmondás: gyakran együtt jelentkezik a mun­kaerő-felesleg, illetve -hi­ány. Ez régi felismerés, mégsem sikerült eddig megnyugtató megoldást ta­lálni rá, az átcsoportosítás csupán óhaj maradt. Pon­tosan fogalmazva: a moz­gás, a vándorlás iránya és jellege nem a népgazdasá­gi érdeket tükrözte. Na­gyon sokan változtatnak állást — s ez végül is ter­mészetes — kedvezőbb ke­reseti lehetőségekért. Veszteséges vállalatok Közismert az is, hogy nő a gyengén gazdálkodó vál­lalatok száma. Tavalyi adat: 263 veszteséges, illet­ve alaphiányos cég volt, s a veszteség összértéke el­érte a 157 milliárd forin­tot. A kormányzat a jövő­ben a hatékonyabb, ered­ményesebb gazdálkodás ér­dekében az eddiginél kö­vetkezetesebben szorgal­mazza a veszteséges válla­latok felszámolását. Ezt ismerve, a dolgozók­ban sok kétely merült föl, mi lesz velük a felszámo­lás után. Mindenesetre ez a helyzet jó alkalmat te­remt a munkaerő-átcsopor­tosításra, amellyel minősé­gi változások következhet­­■­nek be a gazdálkodásban — ha jól működik a me­chanizmus. Nos, ezt hiva­tott szabályozni a ma élet­be lépett új rendelkezés. A szakemberek fontos­nak tartják hangsúlyozni: se az alkotmány, se a mun­kajogi alapelvek nem vál­toznak, csupán az alaptör­vények szelleme módosul. Vagyis nem kell félni to­vábbra sem a munkanél­küliségtől, a teljes foglal­koztatottság változatlanul alapkövetelmény, amelynek a hatékonysággal kell pá­rosulnia. Nézzük most közelebbről az új rendelkezést! Ha leg­alább tíz dolgozó munka­viszonyának megszüntetése válik szükségessé, ezt az esedékesség előtt legalább három hónappal közölni kell a területileg illetékes munkaerő-gazdálkodási ta­nácsi szervezettel. A mun­kaügyi szolgáltató irodák feladata, hogy a dolgozók­nak megfelelő munkakört ajánljanak fel. Amennyiben erre nincs mód, intézkedni kell a fel­mondási idő meghosszabbí­tásáról. Erre legfeljebb hat hónap áll rendelkezésre. Erre az időre a dolgozót az átlagkeresete illeti meg, a munkáltatójánál nem kö­teles munkát végezni, vi­szont kapcsolatban kell lennie a munkaügyi szol­gáltató irodával. Ha ez idő alatt sem sikerül megfele­lő munkahelyet találni, to­vábbi hat hónapig elhe­lyezkedési támogatásra jo­gosult. Ennek összege az első három hónapban az átlagkereset 75 százaléka, a második három hónap­ban pedig 60 százaléka. Természetesen, ha időköz­ben megfelelő munkahelyet tudnak felajánlani, az el­helyezkedési támogatás megszűnik. Végül is ez 15 hónapot jelent összesen. Ez idő alatt kell új munka­helyet találnia a dolgozók­nak, van szó, hiszen a munka­erő — ahogy a szakembe­rek mondják — rendelke­zésre áll, vannak megfelelő munkahelyek is, csak meg kell találni az egyén és a társadalom számára is leg­kedvezőbb párosítást. Er­re ad kedvező alkalmat, nyugodt lehetőségeket mindkét fél számára ez a rendelkezés. Természetesen várhatók visszaélések is, ezzel a szakemberek is tisztában vannak, hiszen mindenhol lehet találni ki­búvókat. A rendelet meg­alkotói azonban bíznak benne, hogy bizonyos idő eltelte után — amikor már gyakorlattá válik ez az el­képzelés — valóban hasz­nára válik a gazdaságnak. Összességében azt lehet mondani: fontos és jelen­tős intézkedésről van szó, amely segítheti a munka­erővel való ésszerű gaz­dálkodást, s végső soron gazdaságunk megújulását. Borsi László ÚJ SZOLGÁLTATÁSOK Acélcsövek méretre vágása, házhoz szállítása. Használaton kívüli acélcsövek és potent­ívkészletek visszavásárlása. Vásároljon nálunk — hidegen vont — melegen hengerelt — varrat nélküli, hegesztett és spirál — fekete és horganyzott — colos és mm-es méretű — acélcsöveket (gázcső, forrcső) és potentíveket, amelyek minőségi bizonyítvánnyal ellátva, teljes méretsorban kaphatók. Azonnali kiszolgálás, kényelmes, korszerű rakodás. Közületeket, kisiparosokat is kiszolgálnak. Javszer Fuvarozó és Gépjármű-karbantartó Vállalat Budapest IX., Határ út 50 A. (A Rainovill raktáráruházával egy telepen) Telefon: 476-388 vagy 475-751, 14-es mellék. Ügyintéző: Illésné. Alapos gondoskodás Többször szerepelt a „megfelelő munkahely” ki­fejezés. Mit is jelent ez va­lójában? Mi számít annak, illetve mi nem? A jogsza­bály szerint az, amely a dolgozó képzettségének és egészségi állapotának meg­­felel, ahol a várható kere­set a korábbinál legfeljebb 10 százalékkal kevesebb, és a napi munkába járás nem haladja meg a két órát közjárművön. A vállalati felszámolás esetén a jogszabályok szo­ciális kedvezményeket ga­rantálnak, például a sorka­tonai szolgálatot teljesítők­nek, a gyesen, illetve gye­den lévőknek, valamint a tartósan külföldön dolgo­zóknak. Visszatérésük, munkába állásuk után a lakóhelyük szerint illeté­kes munkaügyi szolgáltató iroda keres nekik munka­helyet. A jelenlegi számítások szerint 100-150 ezer dolgo­zót kellene átcsoportosíta­ni az iparban, építőipar­ban. Sok emberről van te­hát szó. Ezeket a nagyon fontos változásokat termé­szetesen a szakszervezet il­letékesei is megvitatták. Nem feledkeznek el apró­nak tűnő, ám lényeges rész­letekről sem: mi lesz a sorsa ilyen esetekben a munkásszálláson lakóknak vagy éppen a szakmunkás­­tanulóknak. Egyes, főként nyugati ér­telmezések szerint ez az intézkedéssorozat nem más, mint a munkanélküli se­gély bevezetése. Tudni kell azonban, hogy nem erről CSAK RÉSZLETES TÉRKÉPEN JELZIK Világhíres kis halászfalu Pugwash: huszonöt tudós találkozott „Mivel egy jövőbeni vi­lágháborúban bizonyosan használni fognak nukleáris fegyvereket, s ez az embe­riség létét fenyegetné, szor­galmazzuk, hogy a kormá­nyok és a világ népei is­merjék fel és nyilvánosan erősítsék meg: céljaikat nem mozdíthatja elő világ­háború, s arra ösztönözzük őket, találjanak békés meg­oldást a közöttük felme­rült valamennyi vitás kér­dés rendezésére.” — Ol­vasható abban a felhívás­ban, amelyet 1955-ben Lord Bertrand Russell — a később Nobel-békedíjjal kitüntetett filozófus és atomtudós — és Albert Eistein intézett a világ tu­dósaihoz, s amelyet 11-en írtak alá, közöttük Frede­ric Joliot-Curie, Linus Pau­ling, Cecili F. Powell Pontosan két évvel ké­sőbb, 1957 júliusában Cy­rus Eaton, amerikai nagy­iparos meghívására, annak kanadai birtokán a Pug­wash nevű halászfaluban — a csak egészen részle­tes térképeken jelzett pi­ciny település azóta világ­hírűvé vált — 25 tudós ta­lálkozott, hogy felemeljék szavukat a nukleáris fegy­verek betiltásáért, az atom­energia békés célú felhasz­nálásáért. Tanácskozásuk elindítójává vált egy moz­galomnak, amely azóta pugwash néven diplomatá­kat, illetve a társadalom és a had­tudományok műve­lőit tömöríti. Az elmúlt 29 évben a szervezet tevékenysége nagymértékben kiszélese­dett, mind több országból, s mind nagyobb számban mutatnak érdeklődést mun­kája iránt, s a természet­­tudományokhoz, társada­lomtudományokkal foglal­kozó szakemberek és poli­tikusok is csatlakoztak. A pugwash állandó központi irodát tart fenn Genfben és Londonban, s évente nyolc alkalommal munka­­csoportokban, szimpóziu­mokon vitatják meg a bé­ke és a biztonság, a lesze­relés, a fegyverzetkorláto­zás kérdéseit, illetve a kis államoknak az európai biztonságban játszott szere­pét. Külön munkacsoport fog­lalkozik például az euró­pai hagyományos fegyver­kezéssel, a vegyifegyverek­kel és a nukleáris erőkkel. Az utóbbi években több eszmecserét rendeztek egy, a békefenntartás céljaira felállítandó, mesterséges holdakkal működő nemzet­közi hivatal problémáiról. A munkacsoportok több­ször éltek azzal a lehető­séggel, hogy az általuk ki­dolgozott javaslatot eljut­tassák a diplomáciai kon­ferenciák résztvevőihez, vagy magukhoz a politikai döntést hozókhoz. Az utób­bi időszakban például a pugwash javaslatot készí­tett az atomsorompó-szer­­ződés 1985 őszén , tartott harmadik felülvizsgálati konferenciájára, az európai hagyományos fegyveres erőkkel foglalkozó munka­­csoport pedig ez év áprili­sában átnyújtotta a javas­latát a stockholmi bizalom­erősítő konferencia részt­vevőinek, a pugwash vég­rehajtó bizottsága pedig a biológiai fegyverek tilal­mával foglalkozó egyez­mény idén esedékes felül­vizsgálati konferenciájára dolgozta ki álláspontját. A pugwash javaslatainak hatása függ attól, hogy az indítványok politikailag el­fogadhatóak, s hozzájárul természetesen a javaslatot kidolgozók nemzetközi te­kintélye is. Georgij Arbar­­ov, vagy Henry Kissinger véleményét például —, akik a hatvanas években többször részt vettek pug­wash konferenciákon — már hivatalba lépésük előtt is figyelembe vették or­száguk vezetői. m m Érdemes áttekinteni, hogy mely esetekben gya­korolt pozitív hatást a pugwash a nemzetközi kapcsolatok légkörére az elmúlt majd három évti­zedben. A pugwash kere­tében az ötvenes évek vé­gétől részletes viták foly­tak a légköri és a föld alatti nukleáris robbantá­sok kérdéseiről, különös te­kintettel azok ellenőrzésé­re. A megállapításokat fel­használták az 1963-ban megkötött részleges atom­­csend-egyezményhez és az 1974. évi szovjet—amerikai föld alatti nukleáris fegy­verkísérleteket korlátozó szerződéshez. A pugwash 1958-tól kez­dődően folytatott vitákat az atomfegyverek elterje­désének problémájáról. A vitákból leszűrt következte­tések az 1968-ban aláírt atomsor­ompó-egyezmény­­ben tükröződnek. A hat­vanas évek közepétől fo­lyó viták a hadászati ra­kétaelhárítás biztonságot növelő vagy csökkentő jel­legéről, jelentősen hozzájá­rultak a rakétaelhárító vé­delmi rendszerek korláto­zására vonatkozó szovjet— amerikai, úgynevezett ABM szerződés megkötéséhez. Hozzájárult a pugwash a vietnami háború befejezé­séhez is. ::::: ::::: Az idei budapesti kong­resszuson a szekciókban folytatott vitákról a ple­náris záróülés fogad el összefoglaló jelentést. Emellett a pugwash taná­csa a megvitatott legfonto­sabb nemzetközi kérdések­ről külön határozatot hoz. (h. j.) Új lakásokkal gyarapodott a főváros VIll. kerülete. Rövidesen minden otthon gazdára talál a Mező Imre úti 3 tízemeletes épületben. A 192 OTP-értékesítésű öröklakás tulajdonosai a kerület nagyüzemeinek dolgozói közül kerülnek ki. (MTI Fotó: Kisbenedek Attila) BIOGAL-BER­UHÁZÁS Új üzemben készül a tapasz Mintegy 280 millió fo­rintos beruházással, új ta­paszüzemet hoznak létre a debreceni Biogal Gyógy­szergyárban. Az üzemben másfél évtizeddel ezelőtt a Chinoplast elnevezésű ter­mékkel kezdődött meg a tapaszgyártás, majd ezt a Leukoplast és a Hansaplast követte. Most évente mint­egy félmillió méter tapaszt gyártanak a Biogalban. A tervek szerint 1988 vé­gére megépülő új üzem ré­vén bővül a termékskála, a programban szerepel víz­álló tapaszok gyártása, va­lamint olyan készítmények előállítása, amelyek a mai­aknál kevesebb esetben okoznak allergiás panaszo­kat. TAKARÉKOS, KORSZERŰ Fűtés, szellőzés mintarendszerben A Volán Tefu Mogyoró­di úti járműjavító csarno­kában eddig e­gyedülálló, korszerű fűtő- és szellőző­­rendszert állítottak üzem­be. A 9,5 millió forintos be­ruházással a vállalat komplett energiaraciona­lizálási feladatot hajtott végre. Az új típusú lég- és­­hő­technikai rendszer — az Uvaterv, a Fűtőker és a Coopinvest­­közös fejleszté­se — eleget tesz az ez év­től kötelezően előírt szigo­rú hőfelhasználási szab­ványnak. A rendszer lé­nyege: a csarnok mennye­zetére gőzzel fűtött sugár­zó ernyőket szereltek fel, amelyek a munkafolyama­toknak megfelelően, illetve az épület sajátosságaitól függően szakaszolhatók. Automata érzékelők bizto­sítják, hogy a csarnok egész területén — a gőz­nyomástól függetlenül — egyenletes legyen a hő­mérséklet. Ezzel jelentős mennyiségű energiát lehet megtakarítani, hiszen meg­szűnik a helyenkénti túl­fűtés. A szellőzőrendszer új­donsága, hogy automata gázérzékelők működtetik az elszívórendszert, amely a megszokottól el­térően nem a szabadba, hanem egy többlépcsős szűrőbe vezeti a szennye­zett levegőt. A papír-, fém- és vízszűrőn átjutva a levegő teljesen megtisz­tul, és úgy kerül vissza a műh­ely­csarn­okba. Az egy év alatt megva­lósított beruházás egyben mintarendszerként szolgál a hasonló típusú csarno­kok lég- és hőtechnikai rendszereinek rekonstruk­ciójánál, illetve újak épí­tése esetén is. (MTI) 1986. szeptember .

Next