Esti Hírlap, 1988. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-02 / 1. szám
SZILVESZTER - SZILVESZTER - SZILVESZTER A RÁDIÓBAN Bízzuk a humoristákra ? Lehet, hogy ma sokkal jobban állnánk, ha hat évvel ezelőtt a Kabarészínház szilveszteri adásában elhangzik Farkasházy Tivadar ma is nagyon aktuális Ki a felelős? című jelenete. De hát az írás nyilvánosságra kerüléséhez szükség volt a glasznosztyra, a peresztrojkára, valamint a hat évvel ezelőttinél lényegesen rosszabb gazdasági helyzetre. Farkasházy kérdései olyanynyira aktuálisak, hogy jelenetén egyáltalán nem érződik az idő múlása, de azt is mondhatnám, olybá tűnik, az elmúlt hat év során, amióta ez a felvétel a szalagtárban várta feltámadását, semmi sem változott, vagy ha mégis, hát annak nem örülhetünk. A szellemes, remek poénokkal teli jelenet a Rádió Kabarészínháza szilveszteri adásának emlékezetes perceit hozta. Ket három társadalomtudóst hívott segítségül, az idei kabaré egyik legkiemelkedőbb produkciója lett. Sándor György Parlamenti hozzászólás címmel mondta el monológját. Úgy érzem, ez alkalommal eredetit, különleges értékűt produkált, s valóban azt a fajta egyedi hangvételű humort villantotta fel, amelyre rajongói, avagy imádói mindig is esküdtek. Most sem tetszett különösebben Moldova György humorizálgatása. Rendőrségi előzetes című tréfál kozása alapvetően arra az összes rendőrviccben föllelhető „szellemiségre” épült, hogy természetszerűen minden „biztos úr” hülye. Erzsébet-nap után nyilatkozott Mester Ákos a műsorvezetőnek, korántsem olyan szellemesen, mint ahogyan politikai műsoraiban szerepel. Peterdi Pál sajtóvadászata a megszokott volt, Böröczky József Rádió Danubiusa pedig szokványos. Azt hiszem, hogy Illetékes Elvtárs — a kedves Koltai Róbert — jó pillanatot választott fontos bejelentésére, akkor távozott, amikor még egyáltalán tudott mit mondani. Azután már csak a hanyatlás következett volna, s ettől időben megmentette az ország hallgatóságát... Hogy pontosan milyen év jön, ma még nem tudjuk fölmérni, egyet viszont előre láthatunk: ha megmarad legalább az a fajta demokratikus nyitottság, amely jelenleg a mindennapokat jellemzi, akkor ’88 szilveszterén — ha keserű szájízzel is — lesz min élcelődni a Kabarészínház humoristáinak. A szerkesztői triumvirátus: Farkasházy Tivadar, Kaposy Miklós és Sinkó Péter minden elismerést megérdemel. Harangozó Márta A műsort hallgatva az az ember érzése, hogy valójában a humoristákra kellene bízni a dolgok irányítását, mert hiszen pontosan és világosan látják gazdasági helyzetünket, politikai körülményeinket, egyszóval mindazon problémákat, amelyek körbevettek bennünket az igen sok megpróbáltatással járó múlt évben, s előrevetítik árnyékukat az ideiben. De ahogy mondani szokás: félre a tréfával! Úgy vélem, hogy — a zeneszámokat kivéve — a Rádió Kabarészínháza ezen a nem éppen gondtalan szilveszteren is megtalálta Elnézést, leltározunk! című műsorában azt a hangot, amely múlhatatlanul szükséges a sírva vigadáshoz, de bátran mondhatom, még a nevetéshez is. Verebes István bevezető konferansza — Amíg nem kezdődik ... címmel — nemcsak szellemes és csípős volt, hanem tartalmasan szórakoztató is, s a szerző legjobb napjaira emlékeztető formában adta elő írását, és vállalta ezzel a műsorvezető nem könnyű munkáját. Boncz Géza és Nyilas János Az év hírei című írása remek poénokat adott, s valóban az év legfontosabb pillanatait idézte föl. Kaposy Miklós és Závoda Endre Poltarisznya című összeállítása az ötlet szellemességével ragadott el. Bizonyos varázsszavakat a múlt évben a vezetésben mindenki annyiszor elmondott, hogy így, egymás mellé vágva azokat, az irónia és a nevettetés, sőt bátran mondhatom, hogy a kinevettetés szándéka együtt és egyszerre volt jelen bennük. Úgy vélem, Nagy Bandó András jelenleg az egyik legkiforrottabb humoristánk. Láthatatlan jövedelem és 42 év című, a Játékszínből már ismerős monológjai remekül sikerültek. Őszintén megmondhatom, hogy Déri Jánost viszont nem tartom nagy humoristának, most mégis, Ideológiai gyakorlat című jelenete, amely- 2 CstTfHrZ Bp. 1988. január 2., szombat A TELEVÍZIÓBAN Sokból is megárt a sok A nagy számok törvénye szerint nyilvánvalóan kevesebb hiba akad egy két és háromnegyed órás műsorban, mint egy tizenkét órásban. Ismétléskor hallgatom csak meg a rádió szilveszteri programját, de már ránézésre kitűnik, hogy (megint) bölcsebb volt a rádió, mint a televízió: rövidebb (egyébként: normális időtartamú) műsorával jóval kisebb támadási felületet adott, mint a Szabadság tériek a maguk délután 3-tól hajnali 3-ig tartó monstre programjukkal. Nincs olyan vendégség, amely 3-tól 3-ig tart. Miért képzelte azt, egyáltalán nem végiggondolva a televízió, hogy neki törik-szakad, „velünk kell maradnia” kora délutántól kora hajnalig? Hogy a sok millió nézőnek nem elég néhány órás, két vagy három blokkból álló szórakoztató műsor? • • Legalább tízszer jelentkezett az Évforduló című nívótlan keretjáték, és éppen ez tette oly nehezen elviselhetővé az egészet. Csak irigyelni tudtam a különben tiszteletre méltóan sokat dolgozó Déri Jánostés két megnyerő segítőtársát, amikor a végén elégedetten tudtunkra adta, hogy ők a stúdióban milyen jól érezték magukat. Milyen kár, hogy éppen ezt nem tudták átsugározni ránk. Egy ideje csupa hirdetés meg reklám a szobánk, milyen jólesett volna, ha legalább szilveszterkor megkímélnek minket tőle. Ám épp ellenkezőleg: legalább tizenháromszor nyomták, hogy a Hungária eztán minden hó tizenharmadikán, hogy mi a Müszi, hogy az ÁB hány újévi újszülöttnek, milyen megoszlásban, hogy a Volántaxi meg a Citytaxi (nevük akár egyszeri megemlítése is már hirdetési), s aztán még jött a két fuvarozócég mérhetetlenül színvonaltalan vetélkedője. Egyáltalán: a vetélkedők! Ha ugyan annak lehet nevezni, hogy colos lányokat és mázsás férfiakat mérlegre állítanak, s megaláztatásuk egy zsák aprópénz elcipelésével végződjék. Ez népszórakoztatás? Meg a flipperezés, hát az volt mindennek a teteje, ennél unalmasabbat nem lehetett volna kitalálni. Ebben a sivárságban fároszként lángolt, a relativitás fényében szinte zseniálisnak hatott néhány műsorblokk. Egy általános, igazán jó műsor keretében például csupán kedves színfoltnak minősülne a Házaspárbaj■ Az Évforduló vissza-visszatérő csüggesztő szakaszaihoz mérve azonban jól vezetett (Vágó István), ötletesen rendezett (Kalmár Tibor) és rokonszenvesen eljátszottelvetélkedett (Felföldi— Körmendi, Pécsi-Szűcs, Poór—Farkas, Schmidt— Tahi Tóth), kiemelkedően kellemes, elragadóan szórakoztató műsor volt. Közéleti-politikai komédia és szatíra kevés volt. Nagy Bandó András azt művelte, sziporkázó poénzáporral, s jó is, hogy ez most milliókhoz eljutott ama néhány ezer ember után, akik az Erkel színházbeli, mindössze két önálló estjén már megismerkedtek vele. Régi ismerősként üdvözölhettem a Megszavaztuk!-blokkot is, minthogy legalább nyolcvan százalékában a Mikroszkóp Színpadon korábban látottakat tárta elénk. A kevés új anyag között szellemes volt Sas József kormányátalakítási bluettje és maiságával nyerő Körmendi János száma. A sikeres percek számát gyarapította Grósz Károly, Berecz János, Somogyi László és néhány más vezető politikus szereplése részint itt és most személyesen, részint korábbi megnyilvánulásaikkal, a Szuperbola prizmájába helyezve. Nem tudom, hogy csinálja Árkus, de a Szuperbola még mindig a szilveszteri áruválaszték kiemelkedő kínálata. • Maradéktalanul élvezetes perceket a Fészekben megrendezett Színházi buli szerzett. Az az elbűvölő elegancia, ahogy Kálmán György bármit csinál (ezúttal sanzont énekelt), az az erotikus kisugárzás, ami egy Törőcsik Mari és Presser Gábor által közösen előadott számból áradt, az az atelierhumornak tetsző, mégis mindenki által megértett párviadal, amely Vitray Tamás és Szilágyi János közös Golda—Tevjeszámát (Szeretsz engem ..?) feszültségben tartotta az a meghökkentő ötlet, hogy a remek profi színvonalon megszólaló Színészzenekar éppen Petőfi Színészdalát rockosítja meg, az a ... igazság szerint ennek a műsortömbnek minden egyes számát és szereplőjét fel kellene sorolni, miként nem maradhat említetlen Gálvölgyi János, sikerült önálló show-ja sem. • • Több helyünk nincs, nincs annyi terünk és időnk, mint a Magyar Televíziónak, mi nem tudunk 3-tól 3-ig. . Talán nekik se kellett volna ... Barabás Tamás TORONTOI MAGYAR SZINHÁZ Utolsó évad A távoli Torontóból hozott levelet a posta és benne plakátot. A hirdetmény kis szomorúságot okozott, s bizonyára Kanadában is. A torontóiMűvész Színház — az egyetlen állandó magyar nyelvű színház külföldön, a szomszéd államokbelieket leszámítva —, amely harminc éve működik, most búcsúelőadásra hívja közönségét. A kanadai multikulturális színházi fesztivál keretében (ezt évről évre megrendezik Kanadában, s a magyar színház meg magya színész is, már többször nyert díjat rajta) a Halálos szeretem című Tahi László vígjátékot adják elő, most utoljára , ezenkívül még, közkívánatra, májusban, A szabin nők elrablása című zenés vígjátékot. A plakát alján a Déryné voltam Kanadában című — mint megírtuk, tavasz óta már nálunk is kapható — könyv szerzője, a torontói magyar Művész Színház igazgató-főrendező-főszereplője, Kertész Sándor így köszön el: „Jövő év májusában — ennek a színházi évadnak a végén — visszavonulok a torontói Művész Színház igazgatásától. Köszönöm önöknek ezt a szép 30 évet, Kertész Sándor.” Pislákol-e valamilyen halvány reménysugár, hogy Kertész helyett, az ő utódjaként megpróbálkozik valaki más a kanadai állandó magyar színház további fenntartásával? Ezt innen a távolból nem tudjuk megítélni — csak reménykedünk, hátha . .. Hiszen szép lenne a magyar nyelv és kultúra további folyamatos jelenléte Torontóban, színházi előadások révén. (bt) □ BACH-EST lesz a Mátyás-templomban január 13-án, szerdán 8 órakor. Közreműködik: Ardó Mária (szoprán), Bokor Jutta (alt), Köröndi György (tenor), Kenesey Gábor (baszszus), Baróti István (orgona), valamint az Albert Schweitzer kórus és kamarazenekar, vezényel: Kenessey László. Jegyeket elővételben az Óbudai Művelődési Házban, vagy előadás előtt a helyszínen lehet váltani. Végjáték a Duna mentén Újabb epizódokkal jelentkezik a képernyőn a Végjáték a Duna mentén című, nagy sikerű sorozat: január 6-tól nyolc héten át, szerda esténként mutatja be a televízió a Századunk műhelye legfrissebb filmjeit. A történelmünk nehéz, 1944 márciustól — a német megszállástól — szeptemberig tartó időszakának eseményeit feldolgozó tizenkét epizódot két éve láthatták a nézők. A mostani filmekben ötven — Ausztriában, Brazíliában, az Egyesült Államokban, az NSZK-ban, Svájcban, a Szovjetunióban, a Vatikánban és Magyarországon forgatott — filminterjú hosszabb-rövidebb részei „vallanak” 1944-ről. SIKERKÖNYVBŐL — KORRAJZ Kende Sándor: Lilithi fiai ízlésünket, szellemi fejlődésünket — életünket — nemcsak a művészet remekei határozzák meg, hanem azok a fölkavarón kiegyenlítetlen művek is, amelyekbe véletlenszerűen botlunk. Kende Sándor épp négy évtizede megjelent, s most újra kiadott regénye, a Lilith fiai az utóbbiak közé tartozik. Egyik-másik mondata, leírása, olykori szóhasználata ma harsány röhögésre ingerel, némely gondolatmenete vad tiltakozást vált ki belőlünk, de a könyvet mégsem vágjuk a sarokba, hanem valami csillapíthatatlan mohósággal faljuk végig. A tisztes életműnek születtek aztán meggyőzőbb darabjai, az ország egykor legeredményesebb könyvesbolthálózatát irányító, a hetvenedikbe idén lépő Kende Sándor alkotott ennél sokkal jobbat is, de izgalmasabbat — aligha. ■ ■ Miért? Mert a Lilith fiai 1948-ban nem kevesebbre vállalkozott a II. világháború befejeződése, a felszabadulás után alig pár esztendővel, mint hogy negyedszázad történéseit örökíti meg egy magyar polgárcsalád hányattatásainak keretében, egyszersmind pedig általános érvényű, „mitologikus” szintre emeli mondanivalóját. Egy ilyen kettős természetű vállalkozás persze csak a legnagyobbaknak — nekik is ritkán — sikerül: egy Tolsztojnak, Thomas Mann-nak. Kende Sándor lehetőségeit is meghaladta ez. Ám mégsem érdektelen a könyv, egykori nagy sikere is mutatta. Ugyanis a bibliai ihletésű történetséma (Ádám első feleségétől, Lilithtől származtak a nyughatatlan művészemberek, a másodiktól, Évától pedig az életet benépesítő átlagos képességűek, s e két típus között örök harc dúl) magyar talajba ültetve néhány fontos tanulsággal szolgál. Dr. Gádor Ádámot, a Cardozo Nevelő Intézet rendes tanárát, későbbi igazgatóját 1920 táján ismerjük meg. A Tanácsköztársaság emléke furcsán él tovább: a jól szituált polgárember május elseje reggelén a házfelügyelővel együtt megy ki a Városligetbe, hogy — szelíd tüntetés gyanánt a habos kávét igyek Weingrubernál; sztrájk érlelődik a Pamuttextil Vállalat dolgozói körében, rejtélyes merényletet követnek el, s a robbanás elpusztítja a regény egyik ígéretes szereplőjét, a Pamuttextil igazgatóját, aki pedig valamiféle emberarcú kapitalizmust szeretett volna — legalább a maga házatáján — megvalósítani. Ám ez nem sikerülhetett — s hogy miért, arról szól ez a regény. Gádor Ádám sem ment sokra újszerűnek vélt, az élet harc voltára fölkészítő nevelési elveivel. A szerves fejlődés hiánya okozott azután zavart a felszabadulás után is: tanultuk, próbálgattuk csak akkoriban a szocializmust, a demokrácia néha valóban csupán annyit jelentett, hogy a siheder szabadon elgáncsolhatta az utcán a nálánál jóval idősebbet, ha valamiért nem tetszett az ábrázata, a politikai propaganda sem az emberekben itt-ott már meggyökeresedett pozitív tapasztalatokra, hanem a vágyakra, az álmokra épített. (Ami — és sok más egyéb — miatt mostanában újra kell gondolnunk egész szocializmusföltárásunkat.) Ha Kende Sándor fiatalkori műve ilyesmit láttat, korántsem az írói jóstehetség megnyilvánulásának tekintendő, inkább egy szenvedélyes művészi alkat őszinteségének, nyitott szemű gondolkodásmódjának. ■ ■ Ehhez képest ma már kevésbé érdekes számunkra a voltaképpeni főszereplő, Gádor első, Lilian Lilith művésznevű felesége, a híres zongora játékos, kevésbé kötnek le a történet elképesztően romantikus, olykor rémregénybe illő fordulatai, szerelem és gyűlölet szüntelen egymásba játszásai. Negyven év leforgása megváltoztatta a Lilith fiai értékrendszerét; történelmi regényként,, korrajzként, dokumentum gyanánt olvassuk — s így végső soron nem csalódunk benne ma sem. (Krúdy Gyula Irodalmi Kör — Antikva Kiadásszervező Iroda) Kőháti Zsolt