Esti Hírlap, 1988. február (33. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
w Mm • Ahogyan a Rádióújságban volt olvasható, magam is felhörpintettem „a régi komédia habzóborát”, és szó, ami szó, beláttam, valóban nem pezsgőt fogyasztottam. Magyarán fogalmazva azt is írhatnám — de hát ki tud egykönynyen megszabadulni ilyen Urai kitételtől —, hogy Szigligeti Ede Fenn az ernyő, nincsen kas című színművének tévéjáték-változata egy nagyon rossz, az adásidőnél sokkal hosszabb színházi előadásnak tetszett. A tévére alkalmazónak, illetve a rendezőnek eszébe se jutott, hogy bármilyen jó író volt is Szigligeti, egy kis csinosításra ma már rászorulna. Egyrészt a húzás lehetett volna ötletdúsabb, másrészt a rendezés, amelyet a laikus úgy képzel el, mint valami határozott koncepción alapuló színészvezetést. A tévéjáték-változatban mindenki önmagát hozta, a közreműködők akadálytalanul egy olyanfajta stílust elevenítettek fel, amely nemcsak réginek, hanem megkopottan üresnek is tűnt. Pedig a fenn az ernyő, nincsen kas-mentalitás ma is igencsak jellemző a hazai tájakon, s ezért gyanítom, lett volna mit eljátszani. Valahogy úgy, hogy ha már önmagunkra nem is, a szomszédunkra feltétlen ráismerjünk ... (hm) Énekesek színésztanára Beszélgetés Mikó Andrással Ma este a Zeneakadémia kistermében évközi vizsgán lépnek a közönség elé az akadémia operaszakos növendékei. (Bátori Éva, Gémes Katalin, Lengyel Gábor, Markovics Erika, Matkócsik Éva, Németh Judit, Peregi Péter a második, Bazsinka Zsuzsanna, Clementis Tamás, Rost Andrea, Tilbrich Andrea első-, Mák József harmad- és Nagy Éva ötödéves énekszakos hallgató.) Mikó András rendező, a színpadi játékgyakorlat tanára a Zeneakadémián gondos türelemmel foglalkozik a szereplőkkel, kevés szóval nagyon világos és pontos instrukciókat ad, ha szükséges, előjátszik: segítségével egy-egy mozdulat mélyebb értelmet kap, a zenében végbemenő folyamathoz finoman és pontosan igazodik a játék. — A zenei megvalósítással — úgy tűnik — már nincs komoly gondjuk a szereplőknek? — kérdeztük meg a próbák idején. — Ez mindenesetre kívánalom. De nincs olyan teljesítmény, amely ne lenne továbbfejleszthető. Végleges állapotához a színpadon érkezik el a szerep. Kezdetben a növendékek érdeklődését szinte teljesen leköti az énekesi feladat, ami természetes: az operaéneklés az egyetlen művészeti ág, ahol a művész egyúttal hangszer is. A színpadi jelenlét folyamatának végül mégis természetessé kell válnia, és mindenfajta rendezői koncepció szerint meg kell tudniuk oldani a művészi feladatot. — Munkája miben különbözik operarendezői tennivalóitól? — A kettő hasonlónak tűnhet, pedig épp a lényegében különbözik. Tanítás során tudni kell, hogy ez nem színház, nem az a cél, hogy az előadó megvalósítsa a rendezőnek a darabról alkotott elképzelését. Itt a növendékek színpadi technikáját kell megteremteni. Itt nem a darab, hanem az énekes, a szereplő, aktivitása a legfontosabb. — A konkrét vizsgafeladatra felkészítés során a tanár bizonyára távolabbra is tekint. — Például igyekszik rávezetni növendékeit az önálló gondolkodásra. Fontos cél, hogy megtanulják reálisan, józanul felmérni a lehetőségeiket. Ez nem könnyű dolog, hiszen senki sem ismerheti jól önmagát, és a tanári szem is tévedhet. Segít a dolgon, ha mindenki megőrzi a rugalmasságát. — A felkészülés során mennyit bíz a gyakorlati munkára, és az elméleti előkészítésnek mekkora szerepet szán? — Azt világosan kell látni, hogy az operaénekes — miközben hangszerként működik — intellektuálisan is részt kell, hogy vegyen a színpadi játékban. Bár a lényeges dolgokat a gyakorlatban tanulják meg, elméleti előkészítésre is szükség van. Nincs két azonos felkészültségű növendék. Mindegyiküknél a saját adottságaikhoz kell mérnünk a megterhelést ám van egy bizonyos alaptudnivaló, ezt valamenynyiüknek birtokolniuk kell. — Mióta foglalkozik tanítással? — Az 1949—50-es tanév óta. Erre az első tanévre éppen most gyakran emlékezem vissza. Akkor is Mozart Figaro házassága volt a vizsga fő programja. Valamifajta megilletődöttséget érzek emiatt. Az akkori Figaro, Tekeres Sándor már nem él, Antonio szerepét Kibédi Ervin játszotta . .. — Sokban különböznek a főiskola mai operatanszakos tanulói a háromnégy évtizeddel ezelőttiektől? — Mások a lehetőségeik. A legjobbak már főiskolás korukban találkoznak külföldi meghívásokkal. Az ő életük már a nagyvilág. Sokkal öntudatosabbak is, mint a régiek. — Vajon előfordul már növendékkorukban is a konkurenciaharc ? — Igen, olykor. De nem jelentősebb, mint más pályákon, mint ahogy a felnőtt énekesnél sem súlyosabb ez, mint az élet bármely területén. A főiskolán mindenesetre érvényesülnie kell valamiféle egyenlőségnek. Itt csak a szorgalom arányában tehető különbség. Az élet majd úgyis differenciál. Ma még növendékek, és valamenynyiüket a gyerekemnek érzem, csakhogy hamar kirepülnek. Túlságosan hamar ... Csák P. Judit Varázslatos koncert ARGERICHI ÉS KREMER A nemzetközi művészvilág két kivételesen nagy egyéniségét hallhatta a napokban a Budapest Kongresszusi Központ közönsége. Martha Argerich, a Buenos Airesben született, jelenleg Genfben élő zongoraművésznő — aki mindössze tizenhat éves volt, amikor élete első nagy nemzetközi versenyét Bolzanóban megnyerte — régen várt vendég volt hazánkban. Kamarazenepartnere, Gidon Kremer Budapesten szintén ritkán hallott csillaga a zenei világnak. A két lenyűgöző muzsikusegyéniség Schumann, Bartók, Janácek és César Franck egy-egy kamarazenei mesterművét választotta programjául. Tehetségük tüze már a Schumann amoll szonáta első pillanataiban megperzselte a közönséget. A legmaximálisabb virtuóz mesterségbeli tudásuk olyan fölkavaró, a legközömbösebb, legridegebb embert is valósággal önmagából kiforgató szuggesztív erővel párosul, amelynek ritkán lehetünk tanúi. Minden egyes frázist, de minden egyes hangot is maradéktalanul magukévá tesznek, azonosulásuk a szerzővel tökéletes. A hallgatóban azt az érzetet keltik, mintha fájdalmaik, örömeik, vágyaik, vagy éppen kínzó szorongásaik, vízióik ott és akkor, a koncert színpadán öltözködnének zenébe. Kremer hegedűhangja néha szinte fölnyög, fölsikolt, hogy néhány pillanat múlva az elképzelhető leglágyabb, legbensőségesebb legyen, valami mennyei szépséget hozva le a földre. Az érzéseket olyan erővel közvetíti, hogy a hallgató képtelen azokban nem aktívan részt venni. Az embernek óhatatlanul Paganini démonisága jut eszébe róla; a fennmaradt beszámolók alapján valami ilyennek képzeljük „az ördög hegedűsét”. Argerich — akinek mellesleg lobogó, hosszú fekete hajával és gyönyörű alakjával már a puszta megjelenése is varázslatos — az elképzelhető legideálisabb partnernek bizonyult. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a zongorázásról mindent tud. Zongorahangja az egyik pillanatban mennydörög, a másikban megborzongat, a harmadikban csengve dalol, és még ezer és ezer színre képes, ahogyan az emberi érzések is ezer és ezer különböző módon jelentkezhetnek. A két művész nem egyszerűen figyel egymásra, hanem valósággal eggyé válik a muzsikában. Együttjátékukat, összhangjukat, legbelsőbb, legfinomabb rezdüléseik harmóniáját csak bámulni lehet, bár „bámulni” az ember nemigen ér rá, mert magaslatokban szárnyal, vagy kétségbeesetten zuhan alá a muzsika hangjaival, s csak a tapsnál tudatosodik benne, varázslat részévé vált. Ha vannak koncertek, amelyek után az ember valóban megváltozva, érzelmeiben gazdagodva, differenciáltabbá válva áll fel, akkor ez a koncert azok közé tartozott. Szívből reméljük, hogy hamarosan ismét gyönyörködhetünk mesteri játékukban. Tari Emőke Csabai-Wagner emlékkiállítás Csabai-Wagner József festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából az idén emlékkiállítást szervez a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum. A mezőberényi születésű, s 1967-ben elhunyt festő műveiből március 4-én nyílik tárlat Siker, csillogás A BROADWAY ISMÉT TALPRA ÁLLT Három-négy éve kevesen gondolták, hogy ismét sikerül az elkerülhetetlennek látszó katasztrófa, és a Broadway színházaiba visszaköltözik a siker. Az amerikai színházi élet Mekkája akkor meglehetősen kritikus hónapokat vészelt át, a 39 színházból 15 egy időre be is csukta kapuit, de a többiben sem tolongott a közönség. Persze korán kezdték el temetni a New York-i Broadwayt, mert az újra bebizonyította, hogy képes a megújulásra; a New York Times beszámolója szerint a közönség megint visszapártolt a színpad világához. A tavalyi esztendőt már úgy jellemezte a rendkívül befolyásos New York Times mint a reális problémákat a színházban is jól megjelenítő darabok évét. Bár a színházak fele nyáron is tart előadásokat, de természetesen itt is ősszel kezdődik az igazi szezon. Jelenleg száz mű szerepel a repertoárban, és túl vannak az idei évadra ígért 45 bemutatóból 15-en. A színházak többsége heti nyolc előadással várja a közönséget, amelyeknek többségére hetekkel előbb elkelnek a jegyek. Pedig igazán nem olcsó mulatság a színházi szórakozás, a legolcsóbb belépőt 30 dollárért kínálják, ám veszik is, mint a cukrot. Főleg az olyan sikerdarabokra képtelenség bejutni, mint a Macskák vagy a Nyomorultak. A Broadway ma jobban csillog, mint valaha, s egyelőre a sikerek fényében senki nem gondol az árnyakra. Csak az a fontos, hogy nyolc órakor felgördül a függöny és megkezdődik a varázslat. Egy-egy premier után a kuliszák mögött izgatottan várják a New York Times legfrissebb számát. Ha abban bíztató a kritika, az már félsikernek számít, hiába, a sajtó az Egyesült Államokban nagy hatalom ... Sz. Cs. □ VIRÁGOK VETÉLKEDÉSE címmel Menyhért Mariann dalestjét rendezik meg február 9-én, kedden délután 6 órai kezdettel a Kossuth Klubban (VIII. Múzeum utca 7.). Közreműködnek: Reményi József zongoraművész, Dévai János furulyán és Eczi Margit előadóművész. ÉG ÉS A FÖLD KÖZÖTT Volt egyszer egy padlás MESEMUSICAL - GYEREKEKNEK Egyszer volt, hol nem volt, az „Ég és a Föld között . . . ahol Kelet és Nyugat összeér, a fény meg a sötét összefér” volt egy padlás. Ezt a padlást lakja egy Rádinak becézett Rádiós, akinek azonban nem rádiója van, hanem egy mindentudó masinája, Robinson, „aki” ha kell, pontos jellemzést készít a 670 éves szellemről, ha szükséges, hóvihart kavar, s ha a kezdő szerelmesek nem tudják, mit tegyenek, nekik is szolgál tanáccsal. Bejáratos a padlásra Süni, aki hegedülni tanul a Zeneakadémián, és gyengéd érzelmeket táplál Rádi iránt, továbbá egy bűbájos nagymamakorú hölgy, Mamóka, s időnként beront Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes segéderő, akinek tevékenysége abban merül ki, hogy följelenti az előbbieket. Nos, eme padlásnak terébe száll alá négy bolyongó szellem, Herceg (530 éves), Lámpás (670 éves) Meglökő (560 éves) és Kölyök (530 éves), hogy itt várja meg a Révészt, aki majd elkalauzolja őket egy távoli csillagra, ahol békességben élhetnek további boldog száz esztendőket. A Révész meg is érkezik, balszerencséjére azonban egy üldözött és üldözés közben agyonlőtt gengszter, Barrabás alakját veszi föl, s ebből nagy bonyodalom támad. Mert ugyebár a Detektív és „a másik balkeze”, Üteg nem nagyon tudja elképzelni, hogy aki azelőtt Barrabás volt, az most Révész. Arról nem is beszélve, hogy ők, no meg Témüller — szemben Rudival, Sünivel és Mamókával, és persze Robinsonnal — nem látják a szellemeket. Merthogy a szellemeket csak az láthatja „akinek a szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké”. Ezután következik a mese másik fele, de azt most nem mondom el. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter műve a szövegkönyv és a színlap meghatározása szerint „félig mese, félig musical”, amely a szerzők reménye szerint 9-től 99 éves korig élvezhető. A minap olvashattuk Federico Fellini nyilatkozatát, miszerint is a hatvannyolc esztendős Mester legkedvesebb olvasmánya a Pinocchio. Magam is tudnék néhány művet felsorolni — például: A kis herceg, Micimackó, A Pál utcai fiúk —, amelyek valóban korhatár nélkül szereznek gyönyörűséget. Nem kizárt, hogy napjainkban is szülessék hasonló remek, akár színpadi alkotás formájában. A padlás azonban nem ilyen. Én — noha 9 és 99 között vagyok — egy kissé unatkoztam, bár az előadás parádés. Van itt minden! Illúziót keltő díszlet — Fehér Miklós kitűnő terve —, amely rendkívül jól bejátszható, mesét és valót egyaránt mutató kosztümök — Jánoskuti Márta elképzelései —, varázskönyv, amely „a Rubik Stúdióban készült”, fergeteges játék Marton László rendező irányításával a színház kitűnő művészeinek megvalósításában. Esi Presser Gábor zenéje. A kitűnő muzsikus, aki a Popfesztivállal alighanem élete legnagyobb sikerét aratta a Vígszínházban, ezúttal nem volt hasonlóan invenciózus, de a célnak megfelelően kedves és kellemes nótákat komponált. Mi hiányzik hát? Legalábbis annak, aki elhagyta régen a kilencet, s a kilencvenkilenc felé gyalogol. Az a filozófiai többlet, amely megtalálható például a fentebbi művekben. Azt hiszem, ez a darab elsősorban a kilenchez közelieknek szerez örömet. És ez nem kevés! A gyermekekhez szóló mai darabokra óriási az igény, s bizony kevés közöttük a jó. Egy jó gyermekdarabot büszkén fel lehet vállalni. És több százszor el lehet játszani. S ez mind a gyermekközönség, mind a színház szempontjából fontos. Morvay István Kaszás Attila (Rádi) és Igó Éva (Süni) (MTI Fotó : Ilovszky Béla felvétele) OLASZ ZONGORAMŰVÉSZ Hangverseny, jótékony célra A „Gyermekek a gyermekek egészségéért” hazai társadalmi alapítvány javára ajánlotta fel közeli magyarországi hangversenyeinek bevételét Michele Crosta olasz zongoraművész. A kivételes képességű ifjú zongorista tavaly fejezte be tanulmányait a milánói konzervatóriumban. Mindössze 11 éves volt, amikor első helyezést ért el a Stresában rendezett nemzetközi zongoraversenyen. Jótékonysági hangversenysorozatának nyitánya február 7-én Győrött, a városi tanács dísztermében lesz. Másnap Szombathelyen, 9-én Zalaegerszegen, 10-én Pécsett, 11-én Kecskeméten adja elő műsorát, amelyben Scarlatti-, Beethoven-, Chopin- és Liszt-műveket szólaltat meg. Február 12-én Budapesten, az Olasz Kulturális Intézet hangversenytermében koncertezik az olasz művész. (MTI) □ SZABADI VILMOS (hegedű) Mozart-hangversenye 3-án, szerdán este fél 8-kor kezdődik a Pesti Vigadóban. Közreműködik Gulyás Márta (zongorán), Konrád György (brácsán) és ifj. Kertész Ottó (gordonkán). □ MUZSIKUS VENDÉGSÉG lesz 15-én, hétfőn este fél 8-kor a Kongreszszusi Központban. Házigazda: Lehel György.