Esti Hírlap, 1988. február (33. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-24 / 46. szám

FILM-BEMUTATÓ H­ét reál Jellegzetes közérzetfilm. Amiből az is következik, hogy története alig elmond­ható, s igazából nem is na­gyon fontos. De végül még­is csak van egy vékony meseszál, amire az író-ren­dező Szabó Ildikó rácso­mózta azokat a köz- és ma­gánérzelmeket, amelyekről szólni kívánt. A történet te­hát annyi, hogy adva van egy húszéves érettségizett varrónő, aki otthon, egye­dül dolgozik. Szülei meg­haltak, bátyja börtönben ül. (Nem derül ki, hogy miért.) Aztán előbb a báty és a lány közös barátja szaba­dul, majd hamarosan ma­ga a testvér is. Ettől kezd­ve Lilinek, a lánynak min­den igyekezete arra irá­nyul, hogy szerezzen egy hamis útlevelet, amellyel a munkát nem nagyon ked­velő, inkább csak kártyáz­ni szerető bátyját kitessé­kelheti az országból, mert odakint tiszta lappal talán van még valami esélye az életben. Az útlevelet egy jámbor, szerelmes fiú jó­voltából sikerül megszerez­nie a lánynak, ezzel azon­ban nemcsak disszidáló testvérét veszíti el, hanem a biszexuálissá vált közös barátot is, aki a báty tá­vozása miatt öngyilkos lesz Itt maradt hát Lili ezzel a kicsit nyámnyila, de amúgy kedves fiatalabb fiúval, s talán boldogan élnek, ha meg nem halnak, mert egy kivágott fa rájuk készül zu­hanni, amint ezt a film utolsó kockáin látjuk ... • • Talán kicsit szájbarágó­san adtam elő a történetet, de ennek az is oka, hogy a hézagos, kihagyásos elbe­széléstechnika az idei já­tékfilmszemlén még néhány rutinos filmnézőt is megza­vart. Pedig követhető a tör­ténet, de nem igazán fontos. Ami fontos és érdekes ebben a filmben, az az érzelmi at­moszféra, amelyben — ön­hibájukból vagy a társada­lom hibájából — a lét peri­fériáján található fiatalok élnek. Romantikus, nagy szenvedélyek és az érzel­mek ijedt, olykor bohócko­dó takargatása jellemzi őket. Nagy elhatározások, hajmeresztő balhék és ret­tegés a leghétköznapibb cselekvések rendjéről. Be­illeszkedni akarás és az őszinte riadalom, a köznapi lét szürkeségének egyéni­séget fenyegető terjedé­sétől, ez mind egyszer­re van jelen ezekben a fiatalokban. Félmoz­dulatokban és viharos ve­szekedésekben, lecsupaszí­tott szobákban, börtönka­pukban, kocsmákban és kö­zös kádfürdőkben, félhomá­lyokban és groteszk gesztu­sokban jelenik meg mind­ez, több-kevesebb hiteles­séggel fölidézve egy nem is kis létszámú réteg életér­zéseit. Ha úgy tetszik, a tár­sadalom- és kriminálpszi­­chológusok meg szociológu­sok nem kézikönyve, hanem kézifilmje lehet a Hátreál, amely nemcsak illusztrálja, magyarázza, hanem nagy beleérző készséggel értelme­zi is ezt a helyzetet. Nem volt viszont minden­ben hasznára, hogy a Sán­dor Pál filmjeiben színész­nőként felnőtt, s mára rendezővé lett Szabó Ildi­kó mintegy húsz évvel ez­előtti élményeket időben átrakott a mába. Van ugyan sok hasonlóság az egykori galerik és a mai if­júsági deviancia között, de a létszámok megnövekedé­sén túl elég nagy a kü­lönbség a tegnapi és a mai beilleszkedni nem tudók között. (Ma ugyanazon helyzeteket nemcsak töme­gesebben, hanem érde­sebben, drámaibban és ma­gányosabban élik meg, saj­nos, nagyon sokan.) A film előadásmódjának nagy ér­téke viszont. Dávid Zoltán operatőri munkája, a szin­te kézzel érinthető hangu­latok megteremtése nem kis részben az ő érdeme. Telitalálat Czakó Ildikó felkérése a főszerepre. Mintha semmit sem kelle­ne eljátszania, mindent meg tud élni a figura bő­rében. Az viszont nem sze­rencsés, hogy Szabó Ildikó szinkronizálta a már nép­szerű „Gömböc” hangját. Igaz, Szabó Ildikónak na­gyobb színészi rutinja van, de — finoman fogalmazva —, soha nem a szövegmon­dás artikulációja volt az erőssége, ha a figurák hi­telesítéséhez ez néha hozzá is járult. Itt azonban szin­te leválik Czakó Ildikóról ez a hang, még akkor is, ha a valóságban esetleg nincs nagy különbség kettejük között. Ugyancsak színészi telitalálat Z­sótér Sándor intellektuális Ádámja, aki teljes természetességgel tud jelen lenni az amatőrök já­tékában, miközben egyet­len percig sem mond le szí­nészi profizmusának eszkö­zeiről. Annál gyengébb szinte megjegyezhetetlen marad Gyuri figurájában Vince Géza, akin Epres At­tila szinkronja sem segít Béri Ary viszont a fiatal fiú szerepében most bizo­nyítja igazán, hogy színészi képességekkel is rendelke­zik. • • A Hátreál így, végül is, sok vitatható részlete elle­nére, inkább nyeresége a mai magyar filmművészet­nek, mert őszinteségével közérzetet megjelenítő te­hetségével olyan új színe­ket hoz, amelyek gazdagí­tani látszanak a mostaná­ban elszíntelenedő palettát Bernáth László Czakó Ildikó 2 CstTtfir€uf, 1988. február 24., szerda // Őrizet Wieslaw Saniewski, aki nemcsak rendezőként, ha­nem íróként is jegyzi az új lengyel filmet, olyan mun­kát perget előttünk, amely­ben derűnek és vidámság­nak, örömnek vagy kivált boldogságnak úgyszólván a morzsái sem találhatók. Egy-két rövid képsortól el­tekintve — Ilyen az első három perc, egy fergeteges lendületű lakodalom ábrá­zolása, amelyet azonban váratlanul és drasztikusan megszakít a menyasszo­nyért érkező két detektív betoppanása — az egész film börtönben játszódik. A film hibájának érzem, hogy főhősnője, Kiara elő­életéről úgyszólván semmit nem tudunk meg. A lako­dalmán tartóztatják le 1967-ben és sikkasztásért életfogytiglanira ítélik­­, no de hogyan, mit, miért és mennyit sikkasztott, ami­ért ilyen súlyos ítélettel sújtják? Nemcsak a té­nyek, azaz a naturális va­lóság közlésének hiányát nehezményezem, hanem azt is, ami ebből következik. Klara jellemét emiatt nem ismerjük meg eléggé ár­nyaltan, a maga teljességé­ben. A film mégis szép, el­gondolkodtató és eszmélt­e­­tő a maga nyomasztó mi­voltában. A lelki (de a fi­zikaitól sem visszariadó) ember­kínzás változatait, a szadizmus leleményes mű­ködőképességét, a szüksé­ges szigorú fegyelmen túl­lépő embertelen terrort éppúgy megismerjük az őrizetből, mint az emberi lélek és szellem megújuló védekezési mechanizmusát. Ewa Blaszczyk kitűnő Klara szerepében. Egészen kiváló a lelki kegyetlensé­gét jóindulattal álcázó bör­­tönitiszti alakjában a ma­gyar filmekből (Egymásra nézve. Szirmok, virágok, koszorúk) is jól ismert, gyönyörű, Grazyna Szapo­lowska, de a legkisebb epi­zódszerep is tökéletes szí­nészi megmunkálást nyert. Barabás Tamás íto ele A Árvíz Pest-Budán 1838. március 13-án pusz­tító árvíz zúdult ,Pestre, Budára és Óbudára. Most, a 150. évforduló alkalmá­ból kiállításon mutatja be a Budapesti Történeti Mú­zeum és a Magyar Vízügyi Múzeum közösen e tragi­kus eseményt. Jégszakadás és Duna kiáradása, Pest- Buda 1838 címmel március 11-én délután 3 órakor nyitja meg a kiállítást Ma­­róthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter a Budavári Palota E épületé­ben. A megnyitás napján délelőtt 10 órától délután 2 óráig bélyegbenyomásos alkalmi levelezőlap-árusí­tás és első napi bélyegzés lesz a múzeum előterében. Az alkalmi levelezőlapon kívül emlékérem jelenik meg a pest-budai árvíz másfél százados jubileu­mára bronz és ezüst kivi­telben. NEM RAJZBAN Pom-Pom mesél Országjáró körútra indult a Magyar Cirkusz és Vari­eté társulata új gyermek­­műsorával. Ezúttal nem szokványos cirkuszi pro­dukcióval szórakoztatják a legifjabb közönséget. Csu­kás István Pom-Pom me­sék című mesejátékét mu­tatták be, amelyhez a dísz­let- és jelmezterveket Saj­óik Ferenc készítette. A népszerű mesefigurá­val — a televízió képer­nyőjéről kedves ismerőse a legapróbbaknak — a ter­vek szerint még az idén kétszáz város kultúrházá­­ba, iskolájába, óvodájába látogatnak el. A főváros­ban is látható lesz az új produkció, a többi között a Marcibányi Téri Művelő­dési Házban, ahol a társu­lat már többször sikeresen vendégeskedett. S. R. ­­ÉLÜKÖN EDIT ÉS RÁNKI DEZSŐ négykezes zongoraversenyét rendezik meg március 1-jén, kedden este fél 8-kor a Pesti Viga­dóban. BÁRSONY ÉVA JELENTI NYUGAT-BERLINBŐL Meglepő díjazás KÍNAI FILM KAPTA AZ ARANY MEDVÉT Ha már a versenyfilmek nem tartogattak sok megle­petést, a nemzetközi zsűri legalább a fesztivál záróak­kordjaként szerzett egyet, nem is kicsit, itt, Nyugat- Berlinben. Az Arany Med­vét olyan filmnek ítélték, amelyre senki sem gondolt, s nem emlékszem, hogy be­szédtéma lett volna a vetí­tések közötti és utáni véle­ménycserékben. Tény, hogy a Berlinale idei nagy­díjasa egy első filmes­­ kínai rendező, a 37 éves Zhang Yim­ou műve, a Vörös kukoricamező. Szép és érzelemgazdag törté­net az 1920-as évek végé­ről, középpontjában egy fiatal lánnyal, aki szerel­méért, felnőtt élete megvá­lasztásának jogáért szem­befordul a hagyományok­kal, a családjával. A ren­dező korábban operatőr­­ként dolgozott, nemzetközi díjat is nyert, tavaly pedig Tokióban ő kapta a leg­jobb férfialakítás díját, Az öreg kút című film főszere­péért. A film rokonszenves, eré­nyei vitat­hatatlanok. A zsűri döntése mégis diplo­matikus gesztusnak tűnik, a gordiuszi csomó megoldá­sának. A Vörös kukorica­mező egyáltalán nem emel­kedett ki értékeivel a fesz­tivál elismerésre méltó al­kotásai közül. Erre utal az is, hogy a következő két dí­jazott film, az Ezüst Med­vével jutalmazott Komisz­szár (szovjet, Alekszandr Aszkoldov) és A bűn (ar­gentin, Miguel Pereira) után, tehát az első három helyezettre értelmezhetően áll az egymondatos közös indoklás: „Rendkívüli mű­vészi értékeikért”. A leg­jobb rendezés díját az ame­rikai Norman Jewison Holdkórosok című, kedves és régimódi vígjátéka kap­ta (a rendezőt a Jézus Krisztus szupersztárról ná­lunk is jól ismerik), a leg­jobb színésznő az amerikai Holly Hunter lett (James Brooks: Tévéhíradó), a leg­jobb színész, megosztva az NDK versenyfilm két fő­szereplője, Jörg Pose és Manfred Möck (Lothar Warnecke: Az egyik viseli a másik terhét). A zsűri rendkívüli egyéni teljesít­ményéért ezenkívül Ezüst Medvével jutalmazta a len­gyel Janusz Zaorskit, A Król fiúk anyja rendezőjét. A filmújságírók nemzet­közi szövetsége, a Fip­­resci, a Komisszárnak ítél­te a díjat bátor témá­jáért, történelmi érzé­kenységéért, képi kifeje­zőeszközeinek ,erejéért. Ugyanezen indoklással ok­levéllel jutalmazta Andrej Mihalkov-Koncsalovszkijt versenyen kívül, informáci­ós vetítésen bemutatott filmjét, amelyet még 1967- ben forgatott, a címe: Asz­­ja Kljatcsina, aki szeretett, de nem ment férjhez. (Re­mek film!) Ugyancsak Fiore oklevelet kapott A Kro. fiúk anyja. VENDÉGKOREOGRÁFUS ZOLÁT RENDEZ Halászok balettháborúja Az Erkel Színházban a következő nagy esemény egy balettbemutató lesz. A különleges táncjáték szín­lapján majd ez a szöveg olvasható: Varázsital, avagy a halászok háborúskodása. Vidám balett két felvonás­ban. Émile Zola elbeszélé­se nyomán írta és koreog­ráfiáját készítette Keres Imre, zenéjét szerezte Rán­­ki György. A színpadi mű történetéről kérdeztük a braunschweigi állami szín­ház balettigazgatóját, a ma már európai hírű művészt, Keres Imrét, aki sok év­vel ezelőtt Keresztes Imre­ként volt tagja a budapes­ti Operaház balettkarának. POMÁDÉ UTÁN — Ránki Györgyöt már akkor megismertem, ami­kor a Pomádé király új ruhája című darabjában az Arab szerepét táncoltam — kezdte. — Én külföldre kerültem, Wiesbadenben voltam előbb táncos, majd az ottani operaház balett­karának vezetője. Midőn a budapesti Operaház társu­lata ott vendégszerepelt a Pomádéval, a színház in­tendánsának annyira meg­tetszett Ránki balettje, a muzsikája, hogy a szerző jelenlétében arra kért, együtt írjak vele egy vi­dám táncjátékot. Ránkival összeültünk, hogy kitalál­juk, mi legyen az újdon­ság cselekménye. Ő azt hangoztatta: szeretné ki­próbálni, hogy idősebb korban is tudna-e még ilyen friss zenét írni. Azt a témát ajánlottam neki, ami már rég a fejemben volt, vagyis hogy használ­juk fel Zola egyetlen vi­dám novelláját. Ezt a té­mát feldúsítottuk balettfi­­gurákkal, így készült el a vidám­­ táncjáték. Ránki megkomponálta a balettze­nét, s 1975 -ben Wiesbaden­ben volt a rendkívüli si­kert aratott ősbemutató, majd a játékot más NSZK- beli színház is műsorába iktatta. A balett négy kép­ből áll, azért kétrészes, mert véleményem szerint a közönség csak egy szüne­tet szeret. A négy színhely a kikötő, az utca, a kert és a világítótorony. Ránki kompozíciójában felhang­­zanak matrózdalok meló­diái, sőt jellegzetesen ma­gyar dallamok is. — Évekig működött Wies­baden­ben. Miért ment át a braunschweigi színház bale­ttk­a­rá­n­ak élére? — Mert sokáig szerettem a változatosságot. Szege­den kezdtem, mindig ér­dekelt a néptánc, csepeli munkásként is ezzel fog­­lalkoz­tam. Tapaszt­a­l­a­ta­i­m­­nak köszönhető, hogy meg­hívtak a budapesti Opera­­házhoz, ahol koreográfus asszisztens lettem, például a Bihari nótája című előadás betanításában. NSZK-ben szerződtetésem kezdete óta sok európai színpadon — például a milánói Scalá­­ban, Párizsban, Berlinben, Kölnben, Hannoverben, Bécsben — koreografáltam klasszikus és modern mű­veket Gershwintől Csaj­kovszkijig, természetesen beleértve Bartók Béla mű­veit. Harminchárom esz­tendő óta tartó működé­sem alatt eddig összesen 12 egész estét betöltő, va­lamint 72 egyfelvonásos balettet vittem színpadra, s ebbe nem számoltam még bele a 300 körüli ope­rai balettbetétet. A SZEREPOSZTÁS Operaházunk balettkara minden táncjátékot kettős szereposztásban ta­rt műso­ron. A Zola-balett szerep­­osztásakor szintén így tör­tént. Aranyhalacska, azaz a női főszerep Metzger Mártának és Wolf Katalin­nak jutott. Delfint, a férfi főszerepet a népszerű ma­gántáncosnak, Lőcsei Je­nőnek kellett volna fel­váltva táncolnia ifj. Nagy Zoltánnal. Ezekkel a szó­listáikkal kezdődött meg a balettkar munkája. A múlt csütörtökön, a Rómeó és Júlia előadásán Lőcsei Je­nő balesetet szenvedett, s ez megzavarta az együttes tagjait A balerinák és a balett-táncosok valameny­­nyien sokkos állapotba ke­rültek, s mint ismeretes, az előadás félbeszakadt, el­maradt. A színházban dol­gozók biztonságáért a szak­­szervezet is szót emelt. A művészi munkát kísérő természetes feszültség rá­adásul fokozta a táncosok nyugtalanságát, bár ezen a pályán mindig számítani kell váratlan fordulatokra. Volt olyan Rómeó-előadás, amikor össze kellett húzni a függönyt, mert nem akart leereszkedni helyére az erkély Amikor ugyan­ezzel a táncjátékkal az ope­rai balettkar Hollandiában, az amszterdami operában vendégszerepelt, nem akart összecsapódni a függöny, de a táncosok fegyelmezetten áthidalták a helyzetet. Lőcsei Jenő egyelőre nem vehet részt a próbá­kon, s ezért gondoskodni kellett pótlásáról, hiszen a nehéz munka nem tűr ha­lasztást. Helyette Keve­­házi Gábor magántáncos vette át a Delfin-szerepet, ő táncolja felváltva ifj. Nagy Zoltánnal. Keres Imre, a szerző-koreográfus rövid időre sürgős elfog­laltsága miatt utazik az NSZK-ba, s amíg visszatér, Nagy Júlia és Szabó Judit, illetve Fü­löp Viktor vezeti Keres utasításai nyomán a betanítást. Lőcsei Jenő balesete óta már több előadás lezajlott, s helyreállt a nyugalom a balettművészek körében. Kristóf Károly □ EZ A DIVAT. Arany­lemez lett Komár László legújabb albuma, amely ezt a címet viseli: Ez a di­vat 1957—1962. A népszerű énekes március 6-án a Jó­zsef Attila Színházban dup­la koncerten lép közönség elé délután 5 és este 8 órától.

Next