Esti Kurir, 1928. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám

ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY BÓRA 2.40 P. NEGYEDÉVRE 7.20 P. EGYES SZÁM ÁRA: 10 F. CSEHSZLOVÁ­­KUBAN KB. 1.20. JUGOSZLÁVIÁBAN 20'1 DINÁR. AUSZTRIÁBAN 25 GH. ROMÁNIÁBAN 6 LEI FŐSZERKESZTŐ: RASSAY KÁROLY SZERKESZTŐSÉG* VI.: ARADI UCLA­I TELEFONSZÁM: TERÉZ 261-43. 261-41. 268 28 KIADÓHIVATAL : VJ„ TERÉZ­ KÖRÚT 24 K. L­EM. TELEFON­SZÁMOK: TERÉZ 122—88 4» 254­0$ V­. ÉVFOLYAM BUDAPEST, 1925 MÁRCIUS 1 CSÜTÖRTÖK 5 . SZÁM A szentgotthárdi hadianyag-árverés izgalmas részletei Rupert Rezső vitája a Tör­eky-tanács előtt Az osztálysorsjáték mai húzásának teljes eredménye INTERPELLÁCIÓ NÉHAI LOVÁSZY MÁRTON N­YUGDÍJÁRÓL ____________________________ - — ^ - --------------—­­----■------- - » v v* v w „Lovászy Márton nyugdijának folyó­sítását a törvény ellenére, politikai inditóokok alapján tagadták meg" «Korai volna pálcát törni, melyik volt a helyes irányzata — «Itt arról van szó, hogy egy magyar köztisztviselő özvegye ne nyomorogjon*— «Lovászy 1920 december végéig élvezte nyugdíját. ’Az elnöki napirend elfogadása után, melyről lapunk más helyén emlékezünk meg, a Ház áttért Gál Jenő interpelláció­jára. Gál Jenő a pénzügyminisztert és a kül­ügyminisztert interpellálja meg néhai Lovászy Márton nyugdíja ügyé­ben. Az Interpelláció szövege a következő : Van-e tudomása a pénzügyminiszter úr­nak és a külügyminiszter úrnak arról, hogy néhai Lovászy Márton özvegye nyugdíjának folyósítását a hivatalos tényezők megtagad­ták, bár Lovászy Márton nyugdíjjogosultsá­gát a közigazgatási bíróság nem vonta két­ségbe ? Van-e tudomása a pénzügyminiszter és a külügyminiszter úrnak arról, hogy Lovászy Márton nyugdíjának folyósítását a törvény ellenére, politikai indítóokok alapján tagad­ták meg és a legnagyobb nyomorba döntöt­ték, míg ellenállóképessége megtört? Hajlandó-e intézkedni a pénzügyminiszter és a külügyminiszter úr, hogy Lovászy Márton özvegyének a nyugdíja folyósíttas­­sék? Az interpelláció szövegének felolvasása után Gál Jenő a következőkben okolja meg interpellációját: — Néhai Lovászy Márton magyar közhi­vatalnok volt. Farkas Géza: Forradalmár volt! A törvény parancsolja, hogy aki ellen el­járást indítottak és az eljárás közben meg­halt,­ ügyében a felelősségre vonás lehetősége megszűnik. Ezek nem prerogatívák hangoztatása, ha már felvetődött az a kérdés, halálában kell legalább megadni az elégtételt. Mert Lovászy Márton lehetett hibás, lehe­tett politikai vétkes, hibás után járó, de el kell ismerni, hogy hazáját szerette. Mondhatnak kritikát működése felett, de Gál Jenő: Korai még pálcát törni afölött, hogy melyik volt a helyes irányzat. Az utókor fogja megállapítani azt, hogy melyik irányzat volt a helyes, az, amit a többség követ, vagy amit mi aka­runk. Gál beszéde közben bejön a terembe Bod János és Walkó Lajos miniszter, akikhez interpellációját intézte. Gál Jenő: Lovászy Márton azután, hogy hosszú éveken át közhivatalnok volt a vár­megyénél, 1918 .,november 1. első napján lé­pett újra közszolgálatba,­­ amikor Károly király kinevezte kul­tuszminiszternek. Az alkotmányosság megállapítása előtt és után megállapították Lovászy nyugdíjigényét és folyósították is azt. 1919-ben újra miniszter lett. Külügyminisz­teri állásától szeptember végén vált meg és nyugdíját 1920 december végéig él­vezte. Én nem értek egyet Lovászy Márton poli­tikájával, nem azonosítom magam az emigráció-törekvésekkel, de Itt arról van szó, hogy egy magyar küzhivatalnok özvegye ne nyomorog­jon, mert a törvény úgy rendeli, hogy nyugdíjban részesüljön, hallgassák meg legalább utolsó szavait, hall­gassák meg utolsó önvallomását. Kezeim között van Lovászy Márton utolsó keze­­írása. Talán a halottnak kijár az elégtétel, hogy meghallgassák ezt az önvallomást. — Azt mondja Lovászy Márton: „Egyet nyugodt lelkiismerettel állíthatok: sohasem vétettem hazám és nemzetem érdekei ellen. Lehet, hogy mint gyarló ember hibákat kö­vettem el, de az vesse rám az első követ, aki mint politikailag szereplő ember, azokban a feszült, izgalmas időkben nem követett el hibát. A hazámtól való hosszas távollét és mérhe­tetlen aggodalom aláásták egészségemet. Sok bánat és fájdalom üli meg telkemet. Azzal jöttem haza, hogy politikával egyálta­lán nem foglalkozom. Szigorúan megtartot­tam és megtartom ezt a meggyőződésből vál­lalt kötelezettségemet. Sohasem vágyódtam egyéniségem, vagy személyes tekintetek miatt közszerep­lésre és ha ennek során ajkamat oly kifejezés hagyta el a múltban, amely a mának higgadt mérlegelése közepette a viszonyok más meg­ítélését váltja ki belőlem, ez is­­ dokumen­tálja, hogy magamat mindenben alárende­lem hazám békességes fejlődése lehetősé­geinek: a magam számára hátralévő életem­re semmit sem kívánok, csak hogy családom­nak szűkös, tisztes kenyeret juttathassak. Simon András: Ugyanezt kívánják a hősi halottak özvegyei és árvái és nem tudjuk megadni! A kormánnyal kötött szerződést tisztesség­gel, becsülettel betartotta. Kétrendbeli izga­tás miatt volt ellene bűnvádi eljárás, meg­engedték, hogy idehaza legyen, azt mondot­ták neki, ne szólj és ne irj. Amikor a halott emléke előtt állunk, akkor igazságos mértékkel kell mérni. A halott emlékének meg kell adni az elég­tételt és az özvegyével szemben az igazsá­gosság teljes érvényesítésével kell eljárni. Lovászynak szerződése volt a magyar kormánnyal, ez a szerződés nem lehet egyoldalú Lovászy megtartotta amit ígért, betartotta szerződését, tehát ugyanakkor a másik félnek is be kell tartania. Lovászy Márton özvegyének nyugdíj­­át Lovászy özvegyét nem szabad éhenhalásnak kitenni. Gál Jenő: Azoknak is jár! ■ Lovászynak ezt a végrendeletszerű ön­vallomását tiszta szívvel kell meghall­gatni. Mert mi történt Lovászy ügyében ? A kor­mánynak évek alatt az az elhatározása ér­lelődött meg, hogy hozzájárult Lovászy hazatéréséhez. A magyar törvények nem ismerik a salvus conductus fogalmát. A magyar eljárási jog azt mondja, hogy joga van idejönni és törvény elé állani. Menedékjogot nem ismerünk, salvus con­­dustusunk nincs. Lovászy Márton hazajött, reverzálist adott a kormánynak, hogy neve fog közéleti életet élni, sem szóval, sem tollal. Tessék felmérni, mit jelentett egy olyan publicista számára, mint Lová­szy Márton volt. Ez a halált jelenti annak, aki mindig a hazáért dolgozott. (Ellentmondás a jobb­oldalon.) "; -­­ — Hibás, vagy nem hibás! Nem arról be­­szélek! Majd a történelem megmutatja, hogy­ volt egy idő, amikor ennek a jólelkű embernek a kezében volt Magyarország sorsa. Az ország kormányrúdját kínálták neki, a szerénysége miatt nem vette át a hatalmat. Mi történt volna akkor, ha a bekövetkezem­­dők helyett ő veszi át az uralmat, ő, Lovászy Márton, aki sohasem izgatott, aki mindig a kiegyenlítődést kereste. Lovászy szerénységből elhárította magától a megbí­zatást, azután jött a végzet, ebből szárma­zott az a kormányrendszer, amely forrada­lomba vitte szerencsétlen hazánkat. Ez sem Lovászy Márton mentségére hozom fel. Ne­kem is az a véleményem, hogyha a törté­neti idők tetteket követelnek, nem szabad a felelősség elől menekülni. De hát miért a nagy szigorúság Lovászy ellen? : — Nem hivatkozom itt a részvétre, az igazságérzetre, az özvegyi jog tiszteletben tartására, hanem hivatkozom arra, hogy amikor Lovászy hazajött és kérte nyug­díjának megállapítását, a külügymi­niszter úr bizonyára a pénzügyminisz­ter úrral történt megállapodás alapján kijelentette, hogy a nyugdíjat nem fo­lyósítja, mert Lovászynak megszakadt a nyugdíjigénye azzal, hogy emigrá­cióba ment. Ezzel szemben azonban a közigazgatási bíróság megfellebbezhe­tetlen ítélettel kötelezte 1926-ban 4972. szám alatt a minisztert arra, hogy eb­ben az ügyben új határozatot hozzon. Ez az új határozat azonban nem jött létre. Ehelyett Khuen-Héderváry gróf, a külügym­i­­niszter helyettese, 1927 július 4-én 5587. szám alatt ,értesítette Lovászul, hogy nyugdíjának folyósítására irányuló kérvénye ügyében nincs módjában intézkedni, mivel a pécsi törvényszéken felségsértés, a budapesti tér- Sohasem vétettem hazám és nemzetem érdekei ellen — írta Lovászy utolsó önvallomásaiban Lovászy Márton özvegyének nyugdíj­­át

Next