Esti Kurir, 1929. május (7. évfolyam, 98-120. szám)
1929-05-01 / 98. szám
' V aA^ ' ' '*■ \ V , 'v| i ilff/ v'|11 ff f f f Brii ...................... 10 fillér jj | l|V k ]L^Vv 5*^^------ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓRA 2.40 P. NEGYEDÉVRE 7.20 P. EGYES SZÁM ÁRA 10 F. CSEHSZLOVÁKIÁBAN Kb. 1.20, JUGOSZLÁVIÁBAN 2Va DINÁR. AUSZTRIÁBAN 20 GR, ROMÁNIÁBAN 6 LEI FŐSZERKESZTŐ: RASSAY KÁROLY SZERKESZTŐSÉG: V., VADÁSZ UTCA 11 TELEFONSZÁM: 261-41, 261—42, 261—42, 264-24 KIADÓHIVATAL: VI., TERÉZ-KÖRUT 241. I. EM. TELEFONSZÁMOK: 122-84, 254 — 03 VII. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1929 MÁJUS 1 SZERDA 98. SZÁM I1 A fővárosi tanügyi választás részletes eredménye KIS RIPORTER, NAGY MINISZTER Nemcsak az értékek, de — úgy látszik — a mértékek is eltolódtak ebben a vért és vasat átszenvedett korban. Mayer János magyar királyi földművelési miniszter a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén, nyilván a jelen volt képviselők épülésére, az ülésen résztvevő miniszteriális tisztviselők okulására a következő kijelentést tette: „Elég hiba, hogy a tudósok kis riporterek által ugratni hagyják magukat. Nálam is megpróbálták, de én megmondtam a titkáromnak, hogyha jön az Esti Kurír riportere, rúgják ki, mert ha én ott találom, úgy kirúgom, hogy a nyaka is kitörik “ ’ •K érintenemeg.A Wikis“ riporter nyn- 1át, nem tudjuk. A takár felejtette-e vájjon el végrehajtani a miniszter európai koncepciójú utasítását, vagy a vakszerencse akarta, hogy Mayer János már ne találja előszobájában a fenyegetett újságírót, ez majd tisztázódik annak az eljárásnak során, melyet a brutálisan megsértett újságírók kérnek reputációjuk érdekében. De hogy mi ragadta el a minisztert ilyen szokatlan ösvényre, az talán kiviláglik magából a bizottság tegnapi üléséből. A földmivelési tárca költségvetése szerepelt a napirenden. S egyes tételek igen kellemetlen kérdésekre adtak módot. Egy ellenzéki képviselő felvetette a problémát: vájjon mily fontos külpolitikai, belpolitikai, vagy közgazdasági indokok tették szükségessé, hogy a kincstár megvásárolja a még amnesztiában sem részesült Windischgratz herceg birtokát — megadva a vételáron felül az előzékenység némi túlzásával a visszavásárlás jogát is? Megkérdezte, hogy milyen szempontok vezették a minisztert, mikor egy másfél esztendje fennáló állami szérumtermelő intézet produktumainak értékesítési jogát a kizárólagosság privilégiumával — de a nyilvános árlejtés kizárásával — bérbeadta húsz évre úgy, hogy a bruttó bevétel húsz százalékát fölözheti le a szerencsés forgalmi iroda? Megkérdezte, hogy míg a földművelési tárca esztendők óta csak fillérekkel tudja — vagy akarja — szinte támogatni a legvitálisabb agrárérdekeket: milyen nagy gondolat késztetésére vásárol a kormány piacra kerülő mágnásbirtokokat, például olyat is, amelynek eredeti, tizenhatezer pengős vételára csodálatos módon háromszázharmincezerre emelkedett, mihelyt a kincstár jelentkezett vevőként? S megkérdezte végül, hogy mi az igazság Lillafüred körül? Mert a tereprendezési költségek nélkül is három és félmillió pengőt nyelt el eddig a lillafüredi fürdőálom. Megkérdezte, hogy az európai tudományos botránnyá dagadt melegvízfurás mennyibe került eddig s mennyibe fog még kerülni? Megkérdezte, hogy milyen divinációra támaszkodott Mayer miniszter úr, mikor hajthatatlanul furatott tovább, noha Magyarország legelőkelőbb geológusai már az első húsz méternél megjósolták: melegvíz nem lesz, nem is lehet? E kérdések pergőtüzében fogta el az indulat a magyar királyi kormány földmivelési miniszterét, hogy indulatának levezetéséül a kraftausdruckok szertárába nyúlt s „kis riportert*, kirúgást, nyaktörést emlegetett. Azt mondja a példabeszéd, aki haragszik, annak nincs igaza. Mayer miniszter esetben az, aki a kérdéseket és feleleteket pártatlanul összevetette, így fordíthatja a mondást: Akinek nincs igaza, az haragszik. * A választ mindjárt ott megkapta heves kifakadására: ilyen szavak, ilyen egyensúlyt vesztett indulatkitörés nem méltó egy miniszterhez. Mi magunk is azt mondjuk: barátai va„gyünk a demokráciának, vagy — miként mostanában nevezik — a népies politikának. De „népies** és „pórias** között a magyar nyelv igen finom különbséget tud tenni s e különbség nem billenti a miniszter javára a mérleget. A természet szabad élén edzett idegei, s jó idegei táplálta munkabírása tették magyarázhatóvá, hogy abban a székben ül, melyben az országos agrárkrízis idején jószándék helyett a legmélyebb szaktudásra, a legnagyobbvonalú koncepcióra és veleszületettebb rátermettségre volna szükség. Ám ha idegei is ennyire felmondják a szolgálatot, mi tarthatja őt továbbra is a poszton, melyre sem elméleti képzettsége, sem közpályán csillogó múltja nem predesztinálták? A ,,kis“ riporter, akinek nyakát akarta törni, úgy viselkedett, mint azt a kulturállamok hírlapíról szokták. A lillafüredi vita során megkérdezte az ellenvéleményt, megkérdezte a hivatalos szakértőt,s természetesen módot óhajtott nyújtani magának a miniszternek — akinek politikai felelősségét érintette az ügy nagyon is —, hogy szempontjait, indokait, akár ellenzéki lapban is, a nyilvánosság elé tárja, így követelte ezt tőle újságírói etikája) objektivitása, a tisztes hírlaptudósítás tradíciója s az európai kulturszokásokhoz való ragaszkodása. A miniszter, ahelyett, hogy hálával fogadta volna az előzékenységet: nem átallotta a nyilvánosság előtt brutális módon megsérteni a hivatását kifogástalanul teljesítő újságírót. Nyugodtan rábízhatjuk az elfogulatlan közvéleményre: várjon kit illet a „kicsiny** s kit a „nagy** jelző ebben az ügyben. * 9 A HÁZ MEGKEZDTE A PÉNZÜGYI JAVASLATOK TÁRGYALÁSÁT Ki fogja elszámolni azt a sok-sok milliót, amelyet reprezentációs célokra adnak ki nyugodtan, amikor a munkástársadalom vergődik — mondta ma a Házban Friedrich •WI/I/WM Gál Jenő megindokolta, majd visszavonta indítványát — Zsitvay Tibor szerint Gál Jenő indítványa nem alkalmas a parlamenti tárgyalásra — Élénk vita arról, hogy a kereseti adó kit illessen „Hiányzik az a gazdaságpolitikai koncepció, mely a szegény dolgozó társadalomnak a hóna alá nyúlna** Almássy László elnök tíz óra után néhány perccel nyitja meg a képviselőház mai ülését. Közli, hogy az országos kivándorlási tanácsba négy képviselőt jelöl ki. Gál Jenő megokolja indítványát Gál Jenő napirend szerint előterjeszti az elítéltek rehabilitációjára vonatkozó indítványát. — A bíró — mondja többek között — ne legyen köteles marasztaló ítéletet hozni akkor sem, ha a bűnösséget megállapította. Ítéleteiben mondhassa ki azt is, hogy bűnös vagy, de én nemzeti érdek alapján feloldoztak a bűn alól, nem büntetlek, bár a törvény szerint Jain, amit elkövettél. Volt olyan eset, amikor közéleti férfiakat és katonatiszteket ítéltek el és a tanuk sorában lévő magasrangú bíró és képviselő melegen gratulált a vádlottaknak. Aztán jött az ítélet és jött a kegyelem, ami azonban nem pótolja a rehabilitációt. A kegyelem felemel, de fel nem támaszt. Lehetővé kell tenni, hogy valaki visszatérhessen a társadalomba, nem az államfői kegyelem, hanem a bírói igazságszolgáltatás útján. Javaslatában kéri, hogy az ítélőtáblák elé járulhasson az, aki magát rehabilitáltatni akarja és a döntés ellen egyfokú jogorvoslat legyen lehetséges. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter az indítványt nem tartja alkalmasnak arra, hogy a törvényhozás tárgyalja. Az igazságügy minisztérium is foglalkozik a kérdéssel és nemsokára alkalma lesz ilyen törvénytervezettel a Ház elé lépni■ Az ítéletekkel járó mellékbüntetések a politikai jogok felfüggesztése és a hivatalvesztés, de azonkívül a becsületvesztés is, amelyet nem a törvény mond ki. Lehet-e törvényes intézkedésekkel kényszeríteni a társadalmat, hogy erre vonatkozó nézetét és véleményét a törvényes intézkedések szerint alkossa meg? Lehetetlen azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy bizonyos idő szerencsésen eltelt, az illető rehabilitációt követeljen. Az erkölcsi bizonyítvány terén azonban elismerem, helye van a rehabilitációnak. A belügyminiszternek 1927-ben kiadott idevonatkozó rendelete engem nem elégít ki és ez az a pont, amelyet én is súlypontjává akarok tenni a rehabilitációs törvénynek. Emberek, akik kitöltötték büntetésüket, akik inkább az alkalmak, mint a bűnözési hajlamnak az áldozatai, bizonyos körülmények között háríthassák el magukról azokat a veszélyeket, amelyeket a büntetőtörvénykönyv múltjukhoz fűz. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter kéri, hogy érdemleges tárgyalás mellőzésével térjenek napirendre az indítvány fölött. Gál Jenő indítványát visszavonja és így a Háznak nem kell határoznia. Az adócsökkentésről szóló javaslat Napirend szerint következik a földadó, a jövedelemadó s a kereseti adó csökkentéséről szóló törvényjavaslat. Orffy Imre előadó ismerteti a javaslatot. Ezután a Ház vita nélkül elfogadja általánosságban a törvényjavaslatot. Farkas István a címhez szólal fel és javasolja, hogy a forgalmi adó csökkentését is vegyék fel a javaslatba. Wekerle Sándor pénzügyminiszter Farkas indítványának elvetését kéri. A Ház az eredeti szöveget fogadja el. Farkas István szólal fel ezután az első három szakaszhoz. Javasolja, hogy a törpebirtokokat 10 évig adómentességben részesítsék. A kisbirtoknál a földadó leszállítását javasolja. Azonkívül javasolja, hogy a létminimumot vonják el az adóalapból. Szemére veti a kormányzatnak, hogy nem törődik a kisemberekkel. Wekerle Sándor pénzügyminiszter meglehetősen ingerült hangon utasítja vissza Farkas István megállapításait. A 9. paragrafusnál, amely arról intézkedik, hogy az állami, nyugdíjasok illetményei után járó kereseti ajtó a községek segélyezési alapjához csatoltassék akkor is, ha a nyugdíjas városban él, élénk vita fejlődik ki. Wolff Károly hangoztatja, hogy ez a rendelkezés sértő a fővárosra. Kéri a pénzügyminisztert, hogy ne fossza meg a fővárost ettől a bevételi forrástól, amíg másról nem gondoskodnak. A szakasz törlését indítványozza. Bródy Ernő: Budapest nem kívánja azt, ami a vidéké, de kéri a magáét. A főváros fentart