Esti Kurir, 1929. május (7. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-01 / 98. szám

' V aA^ ' ' '*■ \ V , 'v| i ilff/ v'|11 ff f f f Brii ...................... 10 fillér jj | l|V k ]L^Vv 5*^^------­ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓRA 2.40 P. NEGYEDÉVRE 7.20 P. EGYES SZÁM ÁRA 10 F. CSEHSZLOVÁ­­KIÁBAN Kb. 1.20, JUGOSZLÁVIÁBAN 2Va DINÁR. AUSZTRIÁBAN 20 GR, ROMÁNIÁBAN 6 LEI FŐSZERKESZTŐ: RASSAY KÁROLY SZERKESZTŐSÉG: V., VADÁSZ­ UTCA 11 TELEFONSZÁM: 261-41, 261—42, 261—42, 264-24 KIADÓHIVATAL: VI., TERÉZ-KÖRUT 241­. I. EM. TELEFONSZÁMOK: 122-84­­, 254 — 03 VII. ÉVFOLYAM. BUDAPEST, 1929 MÁJUS 1 SZERDA 98. SZÁM I1 A fővárosi tanügyi választás részletes eredménye ­ KIS RIPORTER, NAGY MINISZTER Nemcsak az értékek, de — úgy látszik — a mértékek is eltolódtak ebben a vért és vasat átszenvedett korban. Mayer János magyar királyi földműve­­lési miniszter a pénzügyi bizottság teg­napi ülésén, nyilván a­ jelen volt képvise­lők épülésére, az ülésen résztvevő minisz­teriális tisztviselők okulására a következő kijelentést tette: „Elég hiba, hogy a tudósok kis riporte­rek által ugratni hagyják magukat. Ná­lam is megpróbálták, de én megmondtam a titkáromnak, hogyha jön az Esti Kurír riportere, rúgják ki, mert ha én ott talá­lom, úgy kirúgom, hogy a nyaka is kitö­rik “ ’ •K­ érintene­­meg.A Wikis“ riporter nyn- 1­át, nem tudjuk. A takár felejtette-e váj­jon el végrehajtani a miniszter európai koncepciójú utasítását, vagy a vakszeren­cse akarta, hogy Mayer János már ne ta­lálja előszobájában a fenyegetett újság­írót, ez majd tisztázódik annak az eljá­rásnak során, melyet a brutálisan meg­sértett újságírók kérnek reputációjuk ér­dekében. De hogy mi ragadta el a minisz­tert ilyen szokatlan ösvényre, az talán ki­világlik magából a bizottság tegnapi ülé­séből. A földmivelési tárca költségvetése sze­repelt a napirenden. S egyes tételek igen kellemetlen kérdésekre adtak módot. Egy ellenzéki képviselő felvetette a problémát: vájjon mily fontos külpolitikai, belpoli­tikai, vagy közgazdasági indokok tették szükségessé, hogy a kincstár megvásárolja a még amnesztiában sem részesült Win­­dischgratz herceg birtokát — megadva a vételáron felül az előzékenység némi túl­zásával a visszavásárlás jogát is? Megkérdezte, hogy milyen szempontok vezették a minisztert, mikor egy másfél esztendje fennáló állami szérumtermelő intézet produktumainak értékesítési jogát a kizárólagosság privilégiumával — de a nyilvános árlejtés kizárásával — bérbe­­adta húsz évre úgy, hogy a bruttó bevétel húsz százalékát fölözheti le a szerencsés forgalmi iroda? Megkérdezte, hogy m­íg a földművelési tárca esztendők óta csak fillérekkel tudja — vagy akarja — szinte támogatni a leg­­vitálisabb agrárérdekeket: milyen nagy gondolat késztetésére vásárol a kormány piacra kerülő mágnásbirtokokat, például olyat is, amelynek eredeti, tizenhatezer pengős vételára csodálatos módon három­­százharmincezerre emelkedett, mihelyt a kincstár jelentkezett vevőként? S megkérdezte végül, hogy mi az igaz­ság Lillafüred körül? Mert a tereprende­zési költségek nélkül is három és félmillió pengőt nyelt el eddig a lillafüredi fürdő­álom. Megkérdezte, hogy az európai tu­dományos botránnyá dagadt melegvíz­­furás mennyibe került eddig s mennyibe fog még kerülni? Megkérdezte, hogy mi­lyen divinációra támaszkodott Mayer mi­niszter úr, mikor hajthatatlanul furatott tovább, noha Magyarország legelőkelőbb geológusai már az első húsz méternél megjósolták: melegvíz nem lesz, nem is lehet? E kérdések pergőtüzében fogta el az in­dulat a magyar királyi kormány föld­mivelési miniszterét, hogy indulatának le­vezetéséül a kraftausdruckok szertárába nyúlt s „kis riportert*­, kirúgást, nyak­törést emlegetett. Azt mondja a példabeszéd, aki harag­szik, annak nincs igaza. Mayer miniszter esetben az, aki a kér­déseket és feleleteket pártatlanul összeve­tette, így fordíthatja a mondást: Akinek nincs igaza, az haragszik. * A választ mindjárt ott megkapta heves kifakadására: ilyen szavak, ilyen egyen­súlyt vesztett indulatkitörés nem méltó egy miniszterhez. Mi magunk is azt mondjuk: barátai va­„­gyünk a demokráciának, vagy — miként mostanában nevezik — a népies politiká­nak. De „népies** és „pórias** között a ma­gyar nyelv igen finom különbséget tud tenni s e különbség nem billenti a minisz­ter javára a mérleget. A természet szabad élén edzett idegei, s jó idegei táplálta munkabírása tették ma­­gyarázhatóvá, hogy abban a székben ül, melyben az országos agrárkrízis idején jószándék helyett a legmélyebb szak­tudásra, a legnagyobbvonalú koncepcióra és veleszületettebb rátermettségre volna szükség. Ám ha idegei is ennyire felmondják a szolgálatot, mi tarthatja őt továbbra is a poszton, melyre sem elméleti képzettsége, sem közpályán csillogó múltja nem pre­desztinálták? A ,,kis“ riporter, akinek nyakát akarta törni, úgy viselkedett, mint azt a kultur­­államok hírlapíról szokták. A lillafüredi vita során megkérdezte az ellenvéleményt, megkérdezte a hivatalos szakértőt,­s ter­mészetesen módot óhajtott nyújtani magá­nak a miniszternek — akinek politikai felelősségét érintette az ügy nagyon is —, hogy szempontjait, indokait, akár ellen­zéki lapban is, a nyilvánosság elé tárja,­­ így követelte ezt tőle újságírói etikája­) objektivitása, a tisztes hírlaptudósítás tra­díciója s az európai kulturszokásokhoz való ragaszkodása. A miniszter, ahelyett, hogy hálával fo­gadta volna az előzékenységet: nem átal­­lotta a nyilvánosság előtt brutális módon megsérteni a hivatását kifogástalanul tel­jesítő újságírót. Nyugodtan rábízhatjuk az elfogulatlan közvéleményre: várjon kit illet a „kicsiny** s kit a „nagy** jelző ebben az ügyben. * 9 A HÁZ MEGKEZDTE A PÉNZÜGYI JAVASLATOK TÁRGYALÁSÁT Ki fogja elszámolni azt a sok-sok milliót, amelyet reprezentációs célokra adnak ki nyugodtan, amikor a munkástársadalom vergődik — mondta ma a Házban Friedrich •WI/I/WM Gál Jenő megindokolta, majd visszavonta indítványát — Zsitvay Tibor szerint Gál Jenő indítványa nem alkalmas a parlamenti tárgyalásra — Élénk vita arról, hogy a kereseti adó kit illessen „Hiányzik az a gazdaságpolitikai koncepció, mely a szegény dolgozó társadalomnak a hóna alá nyúlna** Almássy László elnök tíz óra után néhány perccel nyitja meg a képviselőház mai ülését. Közli, hogy az országos kivándorlási tanácsba négy képviselőt jelöl ki. Gál Jenő megokolja indítványát Gál Jenő napirend szerint előterjeszti az elítéltek rehabilitációjára vonatkozó indítvá­nyát. — A bíró — mondja többek között — ne legyen köteles marasztaló ítéletet hozni ak­kor sem, ha a bűnösséget megállapította. Íté­leteiben mondhassa ki azt is, hogy bűnös vagy, de én nemzeti érdek alapján feloldoztak a bűn alól, nem büntetlek, bár a törvény sze­rint Jain, amit elkövettél. Volt olyan eset, ami­kor közéleti férfiakat és katonatiszteket ítél­tek el és a tanuk sorában lévő magasrangú bíró és képviselő melegen gratulált a vádlot­taknak. Aztán jött az ítélet és jött a kegye­lem, ami azonban nem pótolja a rehabilitá­ciót. A kegyelem felemel, de fel nem támaszt. Lehetővé kell tenni, hogy valaki visszatér­hessen a társadalomba, nem az államfői kegyelem, hanem a bírói igazságszol­gáltatás útján. Javaslatában kéri, hogy az ítélőtáblák elé já­rulhasson az, aki magát rehabilitál­tatni akarja és a döntés ellen egyfokú jogorvoslat legyen lehetséges. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter az indítványt nem tartja alkalmasnak arra, hogy a törvényhozás tárgyalja. Az igazságügy minisztérium is foglalkozik a kérdéssel és nemsokára alkalma lesz ilyen törvénytervezettel a Ház elé lépni■ Az ítéletek­kel járó mellékbüntetések a politikai jogok felfüggesztése és a hivatalvesztés, de azonkí­vül a becsületvesztés is, amelyet nem a tör­vény mond ki. Lehet-e törvényes intézkedésekkel kény­szeríteni a társadalmat, hogy erre vonat­kozó nézetét és véleményét a törvényes intézkedések szerint alkossa meg? Lehetetlen azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy bizonyos idő szerencsésen eltelt, az illető rehabilitációt követeljen. Az erkölcsi bizonyítvány terén azonban elismerem, helye van a rehabilitációnak. A belügyminiszternek 1927-ben kiadott ide­vonatkozó rendelete engem nem elégít ki és ez az a pont, amelyet én is súlypontjává akarok tenni a rehabilitációs törvénynek. Emberek, akik kitöltötték büntetésüket, akik inkább az alkalmak, mint a bűnözési hajlamnak az áldozatai, bizonyos körül­mények között háríthassák el magukról azokat a veszélye­ket, amelyeket a bü­n­­tetőtörvénykönyv múltjukhoz fűz. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter kéri, hogy érdemleges tárgyalás mellőzésével térjenek napirendre az indítvány fölött. Gál Jenő indítványát visszavonja és így a Háznak nem kell határoznia. Az adócsökkentésről szóló javaslat Napirend szerint következik a földadó, a jö­vedelemadó s a kereseti adó csökkentéséről szóló törvényjavaslat. Orffy Imre előadó ismerteti a javaslatot. Ez­után a Ház vita nélkül elfogadja általános­ságban a törvényjavaslatot. Farkas István a címhez szólal fel és java­solja, hogy a forgalmi adó csökkentését is vegyék fel a javaslatba. Wekerle Sándor pénzügyminiszter Farkas indítványának elvetését kéri. A Ház az eredeti szöveget fogadja el. Farkas István szólal fel ezután az első há­rom szakaszhoz. Javasolja, hogy a törpebirtokokat 10 évig adómentesség­ben részesítsék. A kisbirtoknál a földadó leszállítását java­solja. Azonkívül javasolja, hogy a létminimu­mot vonják el az adóalapból. Szemére veti a kormányzatnak, hogy nem törődik a kisembe­rekkel. Wekerle Sándor pénzügyminiszter meglehe­tősen ingerült hangon utasítja vissza Farkas István megállapításait. A 9. paragrafusnál, amely arról intézkedik, hogy az állami, nyugdíjasok illetményei után járó kereseti ajtó a községek segélyezési alap­jához csatoltassék akkor is, ha a nyugdíjas városban él, élénk vita fejlődik ki. Wolff Károly hangoztatja, hogy ez a ren­delkezés sértő a fővárosra. Kéri a pénzügy­minisztert, hogy ne fossza meg a fővárost et­től a bevételi forrástól, amíg másról nem gon­doskodnak. A szakasz törlését indítványozza. Bródy Ernő: Budapest nem kívánja azt, ami a vidéké, de kéri a magáét. A főváros fentart

Next