Esti Kurir, 1931. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-01 / 49. szám
ELŐFIZETÉSI DÍJ: EGY HÓRA 2.40 P. NEGYEDÉVRE FŐSZERKESZTŐ: SZERKESZTŐSÉG: V., VADÁSZ UTCA II 7.20 P. EGYES SZÁM ÁRA 10 F. CSEHSZLOVÁK , TELEFONSZÁM: 261-41, 261—42, 261—43, 268-28 RIÁBAN 1.50 KM., JUGOSZLÁVIÁBAN 2V0 DINÁR, 13 AQC AV A W 1I . Y KIADÓHIVATAL: VI., TERÉZ-KÖRUT 24/K. I. EM. AUSZTRIÁBAN 20 GR., ROMÁNIÁBAN 6 LEI 1*. FÉ. O .» «. A TELEFONSZÁMOK: 122- 88 • » 254 - 05 IX. ÉVFOLYAM. ♦ BUDAPEST, 1931 MÁRCIUS 1 VASÁRNAP ♦ 49. SZÁM KÉT HÍD A két Ilid régen szerepel a programokban. A két híd terve régen ott lebeg a Duna felett, Buda és Pest között, mindig a megvalósulás küszöbén. Valahányszor a kormány kiteregette utóbbi években terveinek színes szövetét, valahányszor az elgondolt közmunkákról esett szó, valahányszor választási célokból szükség volt rá, hogy munka és kenyér reménységét vetítsék a közeli jövő horizontjára: a két híd rögtön megjelent ígéretekben, tervekben, nagyszerű elgondolásban. A polgárság tudomásul vette a bejelentést. Tudomásul vette, hogy a két hídnak mintegy negyvenmillió pengőre rugó közmunkája nemsokára mégis egy kis pezsgést hoz a pangó életbe, valami munkát a munkanélküliek toprongyos hadának. Nyilván a beharangozott nagy külföldi kölcsön lebegett a hidak terve mögött mindenki szemében — a nagy külföldi kölcsön, amelynek lehetősége súlyos áldozatok árán nyílt meg, midőn —emlékezzünk rá — hágai és párizsi tárgyalások után, terhek vállalásával, a visszanyert pénzügyi szuverenitást hozta ellenértékül a kormány. Tegnap azonban — úgy mondhatni — döntő fordulat történt a két híd dolgárn. Bod János kereskedelmi miniszter ertve kezdetet hívott egybe, hogy a főváros a fővárosi pártok vezetőivel letárgyalja a két új Duna-híd megépítésének feltételeit. S ezen a megbeszélésen a fővárosi pártok vezetői megdöbbenve értesültek róla, hogy a kormány nagyszabású koncepciója, munkaterve nem egyébre, mint a főváros lakosságának újabb és már elviselhetetlen megterhelésére van alapítva. Negyvennégymillió pengőre teszik a tervek a két híd építésének költségeit. A negyvennégymilliós befektetést tizenegy esztendő alatt óhajtja letörlesztetni a miniszter. A negyven négymilliós költségvetésben már benne van a hidakhoz vezető feljárók, rakpartok kiképzésének költsége is — a Közmunkák Tanácsának feladata — maguk a hidak e feljárók és rakpartok nélkül harminc millióba kerülnének. Nos, a harmincmillió fedezetéről vájjon miként gondoskodik a miniszter? Honnan akarja előteremteni az évi hárommillió pengőt, milyen geniális pénzügyi megoldást lest vájjon? Nagyon egyszerűt. A régen bevált módszerhez folyamodott csupán: a préshez. Ötszázezer pengő állami hozzájáruláson kívül a többit — a főváros viseli. Négyszázezer pengőt azok a közüzemek, amelyek a hidakat igénybe veszik — a többit pedig a polgárság nemcsak közvetlenül, hanem még hozzá a legantiszociálisabb módon. Felemelik ugyanis ötven százalékkal a gépjárművek adóját s felemelik lényegesen a városi vámokat. Hogy a városi vámok emelése mit jelent, azt aligha kell bővebben fejtegetnünk. A legszükségesebb: a napi élelem viseli ezeket a városi vámokat s viseli már eddig is olyan mértékben, amely szinte elbírhatatlan. De a miniszteri leleményesség nem ismer akadályokat, ha papiros és ceruza van előtte. Még egy kerek millió évenként városi vámokból, csak beilleszti a rovatba és megkönnyebbül: ime, megoldotta a kérdést, egy milliót teremtett ott, ahol eddig nem volt. S a gépjárműadó felemelésérőlsem kell azt gondolni, hogy a fényűző, párnázott kocsikat terheli. Ő nem. A sok fuvaroskocsi, motorbicikli, benzines targonca, amely ezer meg ezer kis üzem életét, lélegzetét jelenti, ezer meg ezer kis műhely, kisiparos, kereskedő, fuvarozó viseli oroszlánrészét a miniszteri genialitásból született adóemelésnek. . Hogy bírja-e Budapest ezeket a terheket, a kérdés úgy látszik fel sem merült. S előbb talán még a másik: hogy — ha bírná — vájjon keservesen kiverejtékezett pénzét a két új hídra költené-e? Arra a fényűzésre (mert igenis, a mai viszonyok közi fényűzés), amelyre a béke gazdag Budapestje nem is gondolt? Várjon két új hídra költené-e a pénzt, mikor utcái elhanyagoltak, mikor a lakásproblémát még szükséglakás-építkezéssel sem tudja megoldani, mikor kórház ügye szégyenszemre nem tud megoldáshoz eljutni, mikor közlekedési problémájának javát a Margithíd kibővítésével, tehát négy öt millió pengővel meg tudná oldani? De tentidez csak elméleti kérdés. A gyakorlati, hogy honnan vegye a pénzt a polgárság a miniszter úr terveihez? Hát még mindig nem tudják odafönt, hogy vág rendet a válság naprólnapra a fővárosi polgárság soraiban, hogy emelkedik a bukások, csődök száma, hogy nő a munkanélküliség, hogy szegényedik, rongyosodik a főváros lakossága? Igazán megáll az ember értetlenül és ámulva és szinte hinni sem akarja, hogy a kormány könnyed hévvel még mindig újra és újra csavar egyet a présen. Egy előkelő magyar kereskedőcsalád Londonban élő tagja volt a brüsszeli gyorsvonaton meggyilkolt Schwartz Viktor . ,-■■■-■■ ■— Egy algíri munkás volt a gyilkos, akit még az éjszaka elfogtak Véletlenül került útjába a tragikus sorsú fiatal kereskedő Schwartz Viktor karrierje Nyíregyházától a londoni City-ig A gyilkos beismerő vallomást tett Borzalmas, detektívdrámákra emlékeztető eset részleteit vitték szét tegnap este a rádióhullámok a világ minden részébe. Egy brüszszeli jelentés alapján ért el Budapestre is a hír, hogy a brüsszel—lüttichi vasútvonalon meggyilkoltak egy utast, akinek a zsebében többi között néhány névjegyet találtak a következő felírással: — Schwartz Viktor — Budapest. A kiszálló bizottság átvizsgálta a vonatot s az egyik harmadosztályú kocsiban a pad alatt megtalálták a véres kalapácsot, amellyel a bestiális gyilkosságot elkövették. A bűncselekményt — mint ezt később kiderítették — Tirlemont és Varenne között követte el a gyilkos, még éjjel el is fogták. Muley Atdebuhey ben Ahmednek hívják és algíri alattvaló. Az áldozat családja rádión hallja a rémhírt A brüsszeli rendőrségnek ez a rádión világgá küldött híre eljutott egy budapesti lakásba is, ahol a brüsszel-i-lüttichi vonaton meggyilkolt Schwartz Viktor fivérei mit sem sejtve, derűs hangulatban hallgatták éppen a mindennapos híreket. Egyszerre csak dermedten figyeltek fel: fivérük nevét hallották a rádióban. Sajnos, a pesti hozzátartozók egy pillanatig sem kételkedhettek abban, hogy a belga vasútvonalon meggyilkolt fiatal kereskedő az ő fivérük, aki Londonból — állandó tartózkodási helyéről — most készült a vasárnap megnyitó lipcsei nemzetközi vásárra. A rádió hamarosan elhallgatott.A brüsszeli rendőrség folytatja a nyomozást — és már egy újabb hír következett. Schwartz Tivadar dr., ismert budapesti ügyvéd, — az áldozat egyik fivére, — a döbbenetes első percek után rohant a telefonhoz, hogy újabb értesüléseket szerezzen a család legifjabb tagjának és büszkeségének tragikus haláláról. Sokkal többet, akkor, az esti órákban, még a budapesti rendőrség sem tudott Schwartz Viktor meggyilkolásáról. Ellenben ma reggelre minden részletében kibontakozott az a bestiális bűncselekmény, amelyet az afrikai bandita a robogó vonat másodosztályú fülkéjében végrehajtott. Elfogják a gyilkost A gyilkosság felfedezésével egyidejűleg ugyanis a belga rendőrség pontos személy- forrást kapott arról az erotikus külsejű, sötétarcú emberről, akit már egy három héttel ezelőtt megkísérelt rablógyilkosság miatt köröztek az európai hatóságok. Február 8-án ugyanis a kölni gyorsvonaton rablótámadás történt. A merénylő egy hollandus kereskedőt támadott meg, azonban munkáját már nem tudta befejezni, mert váratlanul megzavarták és menekülnie kellett. A tegnap történt rablógyilkosság külső jeleiből nem volt nehéz arra következtetni, hogy a tettes feltétlenül azonos azzal a vakmerő merénylővel, aki február 8-án hasonló körülmények között a hollandul kereskedőt akarta kirabolni. A lüttichi pályaudvaron szolgálatot teljesítő detektívek a körözés alapján figyelmesek is lettek egy tipikusan keleti külsejű emberre, akit, mint a hollandul ellen elkövetett rablómerénylet gyanúsítottját, megszólítottak és bekísérték a rendőrségre. A fiatalember itt igazolta magát; elmondotta, hogy algíri származású, constantinei lakos, 26 éves munkás és Párizsból jött Lüttichbe munkát keresni. Lüttichben egy kis hotelben szállott meg, de mivel nem kapott munkát, még aznap este útrakelt, hogy visszamegy Franciaországba. Zsebéből igazolásul elő is húzott egy Párizsba szóló III. osztályú vasútijegyet. Miközben az izgatottan viselkedő afrikai legény a kihallgató rendőrtisztviselő íróasztala előtt állott — beérkezett a jelentés a brüsszel—lüttichi vonalon történt gyilkosságról is. A lüttichi rendőrség detektívjei pillanatok alatt szétfutottak a városban, hogy megálló pizsák, vajon az algíri valóban a városban lakott-e. Félórán belül kiderült, hogy az őrizetbe vett fiatalember éjjel két órakor, tehát fél órával a kölni vonat megérkezése után jelent meg az egyik kis szállodában, ahol szobát bérelt. A kis hotelszobát alaposan átkutatták a rendőrség emberei s csakhamar egy magyar újságlapra bukkantak, amelynek másik felét vértől ázottan találták meg a gyorsvonat másodosztályú fülkéjében, ahol a magyar kereskedőt meggyilkolták. A gyilkos kalapáccsal verte agyon áldozatát E súlyos bizonyítékkal szemben is konokul tagadott a gyanúsított. Most gyors és eredményes munka következett. A városban szétszéledt detektívek előtt közben ugyanis az egyik kávéház tulajdonosa szenzációs bejelentést tett. A kávés, akinek üzlete a pályaudvar közelében van, elmondotta, hogy egy ismeretlen ember éjszaka egy bőröndöt hagyott nála megőrzés céljából. Ez a bőrönd, mint a későbbi vizsgálat megállapította, a meggyilkolt Schwartz Viktor tulajdona volt. A bőrönd kulcsát az algíri legény hotelszobájának egyik fiókjában találták meg néhány perccel később. A nyurga, villogószemű algíri legény egy óráig tartó kemény faggatás után megtört és vallani kezdett... Ő ölte meg a brüsszel-lüttichi vonaton utazó fiatal kereskedőt, akit csak úgy ta