Esti Kurir, 1935. június (13. évfolyam, 124-146. szám)
1935-06-01 / 124. szám
MA: A LEDŐLT BÁLVÁNY il i «. finílniiR Budapest, 1935 Főszerkesztő: RASSAY KÁROLY június 17 szombat A kultuszminiszter szenzációs nyilatkozata a Nemzeti Színház válságáról A frank megvédelmezésére alakítja meg Bouisson az új francia kormányt Bouisson ma délelőtt kijelentette, hogy széleskörű koncentrációs kormányt alakít A francia politika legújabb izgalmas eseményei Páris, május 31. (Havas) Bouisson kamarai elnök ma délelőtt 9 órakor kihallgatáson jelent meg a köztársaság elnökénél. Lebrun elnök felajánlotta Bouissonnak a kormányalakításra szóló megbízást. Bouisson a megbízást elfogadta. A kormány programja: a frank teljes megvédelmezése Páris, május 31. Úgy látszik, hogy a tegnapi képviselőházi vereség nemcsak a kormányt, hanem a frank aláértékelését célzó mozgalmat is halálosan sújtotta. Bouisson — hír szerint — programjára tűzte a frank teljes megvédelmezését. Ma Párisban minden más pénzügyi program megvalósíthatatlannak tűnik. Addig is, míg az új kormány megalakul, a folyóügyeket intéző Flandin-kormány meghozta a kellő intézkedéseket, hogy az üzérkedés ne használhassa ki az átmeneti órák idegességét. A kamara sorsdöntő éjszakai ülése Paris, május 31. A közönség nagy érdeklődése mellett, feszült légkörben kezdődött meg a képviselőház csütörtöki, nagy érdeklődéssel várt ülése. A Házban a kormány valamennyi tagja jelen volt.— Flandin miniszterelnök kivételével, aki csak később jelent meg az ülésteremben. A képviselőház elnöke az ülés elején kijelentette, hogy a pénzügyi bizottság nem hajlandó a kormány javaslatának tárgyalásába bocsátkozni. Ezután Aubert baloldali radikális képviselő szólalt fel és indítványozta a fasiszta szervezetek feloszlatását, a felvonulások betiltását és a tőzsde bezárását. Tellier baloldali köztársasági képviselő ellenezte Aubert indítványát, sajnálkozását fejezte ki azonban amiatt, hogy a kormány nem tett idejében rendszabályokat a spekuláció megfékezésére. A pénzügyminiszter erre közbeszólás alakjában megjegyezte, hogy már megtörténtek az intézkedések a spekulánsok ellen bűnvádi eljárás megindítására. Végül is Aubert képviselő visszavonta indítványát. Ezután Barczy képviselő, a pénzügyi bizottság főelőadója megindokolta a pénzügyi bizottság legutóbbi állásfoglalását. Kijelentette, hogy az arany kiáramlása magában véve még nem nyugtalanító tünet, de veszedelmes abból a szempontból, hogy visszahatást gyakorol az államkincstárra. Május 28-án, tehát egyetlen napon nem kevesebb, mint másfélmilliárd frank értékű arany tűnt el a forgalomból. Nagy része nem külföldre vándorolt ki, hanem belföldön maradt a spekuláció céljaira. Éppen ez a veszedelmes tünet, hogy francia állampolgárok vásárolnak nagy tömeg aranyat. Éppen ezért a bizalom válságáról lehet beszélni — mondotta Barely. Ez pedig elsősorban az államháztartásban mutatkozó hiányoknak tulajdonítható. Ebben az évben ez a hiány eléri a kétmilliárd frankot, míg a kincstári hivatal alig hatmilliárdnyi folyósítható eszközökkel rendelkezik. A kiadások egymilliárddal nagyobbak, mint ahogy előirányozták őket, a bevételek pedig öt-hat milliárddal kevesebbek az előirányzatnál. Mindezekből az okokból kifolyólag szavazott a pénzügyi bizottság a kormány javaslata ellen, de ugyanakkor olyan megnyilatkozások történtek, amelyek alkalmasak a frank megvédésére. A továbbiakban Reynaud volt pénzügyminiszter mondott feltűnést keltő beszédet. Bár híve a frank átértékelésének, az átértékeléssel kapcsolatos pánikot mindenáron el kell kerülni és így nem lehet szó átértékelésről. Szerinte az egyedüli megoldás az, hogy még az éjszaka folyamán koalíciós kormányt alakítsanak valamennyi párt részvételével és ettől az új kormánytól reggel már nem fogják megtagadni a rendkívüli felhatalmazást. Ezzel lélektani hatást lehetne elérni, amelynek segélyével a spekuláció erejét megtörnék és időt nyernének, így azután a francia valutát alkalmazni lehetne majd a többi valutához. Végül annak a reményének adott kifejezést, hogy az új kormány majd be fogja látni a valutakiegyenlítás szükségét. Raynaud beszéde után szünetet rendeltek el. Szünet után Flandin miniszterelnök felkötött karral, orvosa által kísérten bejött az ülésterembe. Amint az elnök az ülést újból megnyitotta, Flandin mindjárt a szónoki emelvényre lépett, hogy védelmezze a kormány javaslatát. A miniszterelnök emlékeztetett a felhatalmazási javaslat megokolására és a pénzügyminiszter technikai megjegyzéseire, majd erősen szembefordult a spekulációval. Beszélt azokról az okokról, amelyek a bel- és külföldön előidézték a frank elleni támadást és hangsúlyozta, hogy a kamarának ma vagy a leértékelés mellett, vagy ellene kell döntenie. Ezután azt fejtegette, hogy a kormány által kívánt felhatalmazások nem állanak ellentétben a köztársasági alkotmánynyal. Beszéde végén bejelentené a miniszterelnök, hogy Germain-Martin pénzügyminiszter éppen most ajánlotta fel lemondását és ő a lemondást elfogadta. A pénzügyi tárcát a miniszterelnökség mellett ő maga veszi át. Flandin ezután felszólította a képviselőket, hogy kövessék őt. Az egyszerű emberek nem nyugodnának bele, hogy — miután a háború következtében már egyszer bekövetkezett a valutaösszeomlás — keservesen megtakarított pénzük az országgyűlési képviselők gyávasága miatt újból értékcsökkenést szenvedjen. (Folytatása a 2-ik oldalon.) A FRANCIA PÉLDA Mint hosszú évek óta mindig, valahányszor Franciaországban egy kormány megbukik, vagy valamelyik törvényhozótestület színezete megváltozik, most is megjelennek a demokrácia hivatásos funerátorai, hogy sietve elföldeljék a francia köztársaságot s vele , együtt a szabadságnak és jogegyenlőségnek azt az egész gondolat- és intézményrendszerét, melynek ez a nemzet jólétét, hatalmát, kultúráját és a civilizált világban élvezett óriási presztízsét köszönheti. Ha csak egy százalék igaznak bizonyult volna abból, amit a különféle diktatúrák, „tekintélyi“ uralmak, párt-totalitásos és korporációs rendszerek és egyéb reakciós „reform“-elgondolások hívei egy-egy franciaországi tárcacsere vagy utcai tüntetés alkalmából világgá harsogtak, akkor a francia nemzet már régóta kollektíve a föld alatt porladna, vagy pedig valamely egyenruhás magánalakulat kénguraságát nyögné. Ehelyett Franciaországban megmaradt a demokrácia és a szabadság, tovább virult a jólét — ha nem is olyan mértékben, mint a prosperitás éveiben, de mindenesetre nagyobb mértékben, mint az antiliberális és az antidemokratikus országokban is a nemzet nemcsak hogy kiheverte a csapást, hanem kiderült az is, amivel minden, a nyugati politikai életben járatos ember tisztában van: hogy a kormányok és pártok kicserélődése nem is csapás, nem betegség, nem haláltusája a társadalmi organizmusnak, hanem természetes életműködése. Az izgalmak és a harcok, melyek a politikai és gazdasági kérdések körül zajlanak, az élet izgalmai és a szabadon megnyilatkozó gondolatok harcai, amelyekből megerősödve kerül ki a nemzet is, a demokratikus alkotmányosság is — sőt a francia pénz is! Mert a liberális Franciaországban, ahol a keleteurópai értelemben vett „nemzeti szolidaritást" még nem érvényesítették a gazdasági politikában, igenis eléggé egészséges a nemzeti vagyon megoszlása ahhoz, hogy a széles tömegek, a kisemberek ezrei meg ezrei átérezhessék, micsoda veszteséget jelentene számukra a francia frank értékének megcsorbulása. A valuta ügye minden országban nemzeti ügy, de fokozott mértékben áll ez az olyan országra, ahol nemzeti közösség és szabad egyén annyira elválaszthatatlanul azonosak, mint a demokratikus francia köztársaságban. Nem csoda, ha annak a franknak megmentéséért, amelyet a nemzetközi viszonyok alakulása következtében kikezdhetőnek vélt a spekuláció, a francia kistőkések és általában a francia polgárok akkora erőket mozgósítanak. Ez az erőfeszítésük vonul végiga legutóbbi politikai események öszszes mozzanatán is. És nem is lehet kétséges, hogy erőfeszítésük sikerrel jár, s hogy a francia frankot, melynek különben is igen nagy aranyléldezete van, az öntudatos polgári akad