Esti Kurir, 1936. szeptember (14. évfolyam, 200-224. szám)
1936-09-01 / 200. szám
Mft. SZOLGÁLNI JOBBMA: OSZTÁLYSORSJÁTÉK XIV. évfolyam 200. szám 10 fillér Budapest, 1936 FŐSZerkesztő RÁSSAY KÁROLY szeptember 1. kedd Mezen az ügyészségen az utolsó bujdosó bankcsaló Német orientációtól tart Paris Titulescu eltávolítása miatt „összeesküvésről” beszél a súlyosan beteg volt külügyminiszter A nemzetközi sajtó a román helyzetről Bukarest, augusztus 31. (Az Esti Kurír tudósítójának távirata.) A román sajtó a kormány átalakításáról írva egyöntetűen megállapítja, hogy Titulescu kiválása a kormányból az utóbbi évek legnagyobb eseménye a román politikai életben. A lapok különböző okokról írnek a főokot azonban egyik lap sem írja meg. A lapok hangoztatják, hogy a kormány megfiatalodott, mert kiegészült az úgynevezett „H“-csoport tagjaival, akik a liberális pártnak a programját akarják megvalósítani s akik e program megvalósításánál nagyobb erélyt akarnak kifejteni, mint az úgynevezett öreg-liberálisok. Valamennyi lap megállapítja, hogy Titulescu kihagyása az új kormányból a legnagyobb esemény-és, hogy Saver Radulescu külügyi államtitkár, Titulescu állandó helyettesének távozása szintén a legjelentősebb esemény. A román külpolitika két irányítójának távozásához a lapok alig írnak kommentárokat. Az Universul azonban éles támadást intéz Tatarescu miniszterelnök ellen és hangoztatja, hogy az olyan taktikának nincsen különösebb értéke, amely csak a személyi ambíciók kielégítése terén mutat eredményt. Ez az eredmény most azt mutatja, hogy az egész komédiát csak azért rendezték, hogy Titulescut a kormányból kidobják. Bukarest, augusztus 31. (Havas.) Titulescunak az új kormányból Való kimaradása következtében Áron meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter főtitkára állásáról lemondott és nyugdíjazását kérte. Politikai körökben úgy tudják, hogy Titulescut legközelebb londoni követté nevezik ki és ezenkívül továbbra is ő lesz Románia népszövetségi főmegbizottja. Egy államférfi sem volt annyira idegen a népnek, mint Titulescu, mert nem tudta megérteni népe szenvedélyeit, hagyományait és szellemét. Titulescu nemzetközi légkörben nevelkedett ügyvéd volt, nagyon jó beszélt, világfi volt. Mint nagyszerű mink,”.'* azt hitte,*..hogyügyeskedéssel sikerül kitéríteni a dolgokat rendes meneteikből. Kétszínűségét és nemzetközi elképzeléseit mindenki elitélte és senki sem hitt neki. Titulescu az Utóbbi időben elvesztette minden józanságát s ennek csúcspontja az a magatartás volt, amelyet Génfben a négus ellen tiltakozó olasz újságírókkal szemben tanúsított. Feltehető — fejezi be a lap,— hogy Titulescu távozása szívélyesebbé teszi az olasz és román nép kapcsolatait, annál is inkább, mert utóda, Antonescu, már régóta barátja az olasz nemzetnek. Mocsárláz-rohamokban szenved a volt külügyminiszter Monte Carlo, augusztus 31. Titulescu, aki a montreuxi tárgyalások után Cap Martinból ideérkezett, néhány nap óta mocsárláz-rohamokban szenved. Este környezetében némileg nyugtalankodtak is állapota miatt, mert a láz elég hirtelenül emelkedett. Radulescu, akit tegnap román külügyi államtitkárrá neveztek ki, a Cap Martin-stállóba érkezett. Aggodalom Parisban Paris, augusztus 30. A francia sajtó továbbra is részletesen foglalkozik a román kormány újjászervezésével és valamennyi lap meglepetésének ad kifejezést amiatt, hogy Titulescu nem szerepel az új kormány tagjai között. Az Intransigeant hosszasan méltatja Titulescu érdemeit és végül annak a reményének ad kifejezést, hogy a kormányból való kiválása csak ideiglenes jellegű. Megállapítja azonban a lap azt is, hogy Antonescu, az új külügyminiszter jó barátja Franciaországnak. Sauerszein írja a Paris Soirban: Titulescu sohasem hitte volna, hogy távollétében és megkérdezése nélkül ilyen brutálisan elrabolják tőle tárcáját.Titulescu állítólag így kiáltott fel, amikor lakrói adták neki, hogy kimaradt az új kormányból: --Ez öszeesküvést Sauerwein szerint Cap Martinba — ahol Titulescu üdül — csoportostól érkeznek román személyiségek, hogy tájékoztassák Titulescut a romániai eseményekről. Nem lehet arról beszélni — írja Sauerwein —, hogy Románia most már lemond a francia Szövetségről, hiszen ennek ellenkezőjét eléggé bizonyítja az új külügyminiszter sze-mélye, de mégis az eseményeknek olyan fejlődéséről kel beszámolnunk, amely nemcsak a román belpolitikában, hanem ezzel párhuzamosan a külpolitikában is érezteti majd hatását. Romániában erős mozgalom van alakulóban, amely Németország felé irányítja rokonszenvét. Különben is Németország Romániában mesterien folytatja kereskedelmi és szellemi propagandáját és erősen ellensúlyozza a kisantant egyes államainak szovjetorientációját. A Temps a következőket írja: Az a gyorsaság, ahogy az új kormányt megalakították és az a tény, hogy Titulescu az egyedüli áldozat, azt bizonyítja, hogy ezt a kormányváltozást gondosan előkészítették. Titulescu azonban nem az az ember, aki lemond terveiről. A francia sajtó egy része nem titkolt aggodalommal attól tart, hogy az új román kormány külpolitikája német- és lengyelbarát irányba fog fordulni és hogy Franciaország befolyása meggyengül Bukarestben. A Messaggero megjegyzései Róma, augusztus 31. A Messaggero megjegyzéseket fűz Titulescu távozásához és megállapítja, hogy a volt külügyminiszter Romániában nem örvendett nagy népszerűségnek. Lengyel lapvélemény Varsó, augusztus 31. A Kurier Pozanny Titulescu bukásáról a következőket írja: «Titulescu politikáját kizárólag személyes és önző indokok vezették. Külpolitikájának vezérlő gondolata — ha ugyanilyen vezérlő gondolatról Titulescuval kapcsolatosan egyáltalán lehet beszélni — az volt, hogy lehetőleg a kölcsönös garanciák olyan bonyolult össze-visszaságát teremtse, amelyben a végén senki sem ismeri ki magát. A Kurier Polski ezeket mondja: * Titulescu, akit általában a kisantant vezérének tartanak, tagadhatatlanul a háborúutáni idők egyik legismertebb alakja volt. Hogy ez a közismertség egyáltalán nem festett hízelgő képet Titulescuról, az megint más lapra tartozik. A múlt és a leien (A. Gy.) Marczali Henrik professzor, a kiváló historikus a Pesti Napló vasárnapi számában vezércikkben emlékezik meg Buda visszafoglalásának évfordulójjáról. „Magyarország örök frigye a Nyugattal“ — ezt a címet adja cikkének. És valóban, jobb, a cikk tartalmát tökéletesebben kifejező címet nem is választhatott volna. Ha volt történelmünkben időpont, amikor bebizonyosodhatott Magyarországnak a nyugateurópai kultúrközösséghez való tartozása, föltétlenül akkor volt, amikor az egész nyugati kereszténység szövetkezett a töröknek hazánkból való kiűzésére és Európa minden részéből összesereglett hadak foglalták el Buda várát. Ezzel a döntő csapással tört meg másfélszázados hódoltság után a félhold középeurópai uralma és indult meg Magyarország felszabadítása a keleti járom alól. Amikor Szent István király a magyar nemzettel fölvetette a kereszténységet, hogy biztosítsa a keresztény népek közösségében a magyarság fennmaradását,két út állott előtte nyitva: Róma, vagy Bizánc, nyugat, vagy kelet. Az akkor még hatalmas és fénye tetőfokán álló keleti császársággal való kapcsolatoknak szorosabbá tétele mellett — a kereszténységnek onnan való átvétele által — bizonyára sok érvet lehetett fölsorakoztatni. Az országépítő király államférfim bölcsessége azonban évszázadokra előre meglátta, hogy Magyarországnak, a magyar nemzetnek, ha fennmaradását, függetlenségét és fejlődését biztos alapokra akarja fektetni, a frissebb erőt és tisztultabb erkölcsi felfogást jelentő nyugati kultúrához kell csatlakoznia, nem pedig a minden fénye mellett már a dekadenciának első jeleit felmutató keleti keresztény közösséghez. Ez utóbbi egyszersmind Bizánc hűbéruraságát is jelentette volna, vagyis azt, hogy a keleti császárság sorsával elválaszthatatlanul összefűződött volna Magyarország sorsa. A király, aki a magyarság jövőjét hosszú századokra akarta megalapozni, helyesen látta, hogy ez a jövő csak akkor, tekinthető biztosítottnak, ha nemzetet mint független, egyenrangú fél lép be a keresztény államok sorába. Ezért kerülte ki azt is, hogy a nyugati, németrómai császárt ismerje el hűbérurának, azzal, hogy a koronát, az akkori szokástól eltérőleg, nem a császártól, hanem a politikai függőséget nem követelő pápától kérte. Egész történelmünk igazolta Szent István szinte prófétai előrelátását. Az annyi pompával hivalkodó keleti császárság és keleti kereszténység az Ázsiából betörő török hordáknak nem tudott ellenállni. És ha Magyarországon is sikerült a töröknek lábát megvetni s az ország nagy részét százötven éven át hatalmában tartani, a hullám itt tört meg, tovább nem hömpölygött nyugatra, hanem — Bécs meghiúsult ostromától eltekintve — minden erejét a már elfoglalt terület megtartására kellett fordítania. Nyugat minden nemzetének, a nyugati kultúrának, az egész keresztény világnak így vált Magyarország védőbástyájává, s hogy ezt az egész akkori műveit világ át is érezte, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy XI. Ince pápa