Esti Szó, 1991. február-december (1. évfolyam, 1-121. szám)

isztelt Olvasónk! Ön egy új lap mutatványszámát tartja a kezében. Kérdezheti, hogy a sok újság között mit keres egy viszonylag szerény küllemű, néhány lapból álló újság? Talán az is felötlik Ön­ben, meg fog-e élni a sajtóversenyben, amikor még nincs bejáratva, amikor drá­ga előállítási költségek, emelkedő papír­árak között kell megjelennie. Városi napilap készítésére szánta el magát az Esti Szó újságíró gárdája. Olyan információs, szolgáltató lapot, nyújtunk, amely az átlag ember eligazodását tartja céljának, aki elérhető áron jut olvasnivaló­hoz. Tá­vol akarunk maradni a pártharcok­tól, a hatalmi, személyi villongásoktól, de tudósítani akarunk minden nyíregyházi eseményről. Párbeszédet szeretnénk a lap és az ol­vasó között, kapcsolatot tartani a városi önkormányzat mindenkit érintő intézke­dései és a városlakó mindennapjai között. Hitünk szerint csakis a pártatlan tájékoz­tatás alapján kaphat reális képet a tisztelt Olvasó. Úgy véljük, önmagában azzal, hogy bemutatjuk a kedvező eseménye­ket, szólunk a nehéz, de szükséges dön­tésekről, máris beavatjuk Önt a nyíregy­házi élet,,titkaiba”. Gazdasági tájékozta­tónkban azt tartjuk fontosnak, hogy infor­mációt kapjon mindenki a lehetőségeiről. Esemény-előrejelzésünk, kulturális kíná­latunk arra jó, hogy egy 120 ezres nagy­város életének részese legyen mindenki. Az Esti Szó a szó nemes értelmében népújság akar lenni, amely lehetőleg min­den nyíregyházi család otthonába eljut. Ehhez kérjük az Önök segítségét, ajánljuk magunkat, hogy váljon a tisztelt Olvasó előfizetőnkké. Lányi Botond ügyvezető-főszerkesztő I. évfolyam, 1. szám Ára: 3,50 Ft 1991. február 18., hétfő INFORMÁCIÓS SZOLGÁLTATÓ DÉLUTÁNI LAP HÉTFŐ: A paradicsom termelési lehetőségeiről és a paprika­termesztésről hallhatnak előadást az érdeklődők 18.30-tól az orosz művelődési házban. A magyar reformációról tart előadást Ötvös Károly re­formátus lelkész este fél hat­kor a Humanitás Népfőiskola rendezésében a TIT-klubban, az Országzászló tér 10/a alatt. Ufókról rendez kiállítást a Bujtosi Szabadidő Csarnok március 18-ig. A nemcsak fo­tókat, hanem videofilmeket és filmeket is bemutató tárlat na­ponta 10—18 óráig látogatha­tó. KEDD: A kollektív jogok védelme a munkaszervezetekben va­lamint az ágazati és regionális ülésekről tart előadást reggel fél kilenctől dr. Tálas Miklós, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének jogiiroda-vezetője, a Szak­­szervezetek Székházában. Alakuló ülését tartja 13 órától a Magyar Rokkantak Megyei Szövetsége az SZDSZ-székházban. Teherbíró képességeink határairól tart előadást az SZMT-székházban dr. Gidai Erzsébet közgazdász, a Gaz­dasági és Társadalmi Kutató Intézet igazgatója. A konzervgyár privatizá­ciójáról lesz szó a reggel ki­lenckor kezdődő gyári szak­­szervezeti ülésen. „Állófogadás’ a teherportán S.O.S. Népkonyha — hirdeti a felirat Nyíregyházán, a Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet be­járatánál. Január 14. óta napon­ta átlagosan harmincan jutnak itt meleg ebédhez hétfőtől vasár­napig. Jegyeket a Polgármesteri Hi­vatalban igényelhetnek a rászo­rulók, de eddig még nem küldték el azokat sem, akik a feliratot lát­va tévedtek be az intézetbe. Napi egy tál meleg étel. Erre ad támogatást a Népjóléti Mi­nisztérium: adagonként 45 forin­tot. A nyíregyházi népkonyhán — a jelenleg 68 forintos — inté­zeti menü tartalmasabb fogását, vagy a levest, vagy a másodikat szolgálják fel a hajléktalanok­nak. Az intézet volt teherportáját alakították át erre a célra, ahol — akár egy gyorsbüfében — magasított asztalok mellett állva lehet elfogyasztani a harapniva­­lót. Naponta déli 12-től fél 2-ig tart nyitva a népkonyha. Kérdés, hogy az intézet meddig tudja fel­vállalni a hajléktalanok étkezte­tését? Negyedévig biztosan: a minisztérium ugyanis ennyi idő­re előre kifizette napi harminc adag étel költségeit. A város kasszája Az önkormányzat ma tárgyal a költségvetésről Nyíregyháza önkor­mányzata 1991-ben 3 milliárd 749 millió forint bevétellel és kiadással számol. A költségvetés részleteiről lapunk meg­jelenésekor tárgyal a testület. Néhány tétel a bevé­telekből: a teljes összeg 28,6 százaléka szárma­zik a saját bevételekből. Helyi, illetve lakossági adókból mindössze 63,5 millió tervezhető, míg 600 tanácsi lakás eladá­sából az idén 45 millió bevételre számítanak. A személyi jövedelemadó­ból származó bevétel félmilliárddal járul hozzá a kasszához, míg a nor­matív állami támogatás közel kétmilliárd forint. A kiadások 70 száza­léka a meglévő intéz­ményhálózat működé­sére és fenntartására szükséges. (Ennek kö­zel kétharmada oktatási és kulturális feladatokra kell.) A mozgástér igen kicsiny, hiszen a koráb­ban elhatározottak meg­valósítása a legfonto­sabb, hitel visszafizetés­re és kamattörlesztésre is mintegy 154 milliót for­dítanak. Az új beruházá­sok közül a vízellátás, a városközpont csatorná­zása viszi el a legtöbb pénzt. Zenés tüntetés Közel kétezer aláírással, mazsorettcsoporttal és a vá­rosi fúvószenekarral indultak az Ifjúsági Centrum dolgozói és pártolói ma délután békés demonstrációra. A fiatalok egyetlen központjának léte­zése a tét, melyről petíciót nyújtottak be a megyei és a városi önkormányzatnak egyaránt, s várják a mihama­rabbi döntést: marad-e az IC? Szorít a nadrágszíj • Dilemma előtt az önkormányzat Újra kell gondolni bevételt, kiadást Ma a városi önkormányzat első olvasatban vitatja meg idei költségvetését. Annyi biztos, hogy a tavalyihoz képest 400 millió forinttal több van a kasszában, azonban a 13 szá­zalékos növekedés még az inflációs ráta felét sem éri el. Ezek alapján kérdeztük: 1. Melyek azok a kulcskérdések, amelyek meghatározzák a költsévetést? 3. Mennyire érti meg ezt a nadrágszíj-összehúzást a városla­kó? Remélem, a városlakó azt látja az önkormányzat műkö­désében, hogy szem előtt tartja az érdekeit. Ha mi a la­kosságra nehezedő új adókat nem vetünk ki, akkor annak ára van. Bízom benne, hogy reáli­san felfogja lehetőségeinket. Kialakul a városlakó és a vá­rosháza között a közös gon­dolkodás, hogy azok a fela­datok maradjanak, melyeket mindenképpen meg kell olda­nunk. 4. A költségvetés tervezésében tehát ma kényszerhelyzet­ben vannak. Mikor várható változás? Egyik percről a másikra nem várhatjuk, hogy átalakul a bevételek és kiadások szer­kezete. Azonban remélem, hogy a jövő évi tárgyalásnál már más szemléletből indu­lunk ki. Eltökélt célunk, hogy átte­kintsük az egész intézmény­­rendszert, a kiadási szerkeze­tet, s ugyanígy fontos, hogy megnézzük, milyen bevételei várhatók a városnak. (lányi) Legfontosabb, hogy egyensúlyt próbáljon teremte­ni a költségvetés. Miután a helyi lakossági adók kivetését el akarjuk kerülni, ezért emel­tük a nem lakás célú ingatla­nok bérleti díját, hogy több be­vételhez jussunk. A kiadáso­kat is át kell tekintenünk, külö­nösen a bölcsődék, óvodák helyzete kritikus. A városlakó hangulatát alapvetően meghatározza, hogy az intézményrendszer működését fenntartsuk. Vagyis a költségvetésnek ar­ról kell gondoskodnia, hogy működjenek az óvodák, isko­lák. Sajnálatos tény, hogy a mai helyzetben ennél többet biztonságosan nem lehet el­vállalni. Ami adódik kicsit a régi szemléletből is. Változtatni kell azon, hogy ha egy terület­re tavaly ennyi és ennyi jutott, akkor az idén ennyivel több kell. Legjobb példa a bölcső­dék helyzete. A városnak egy gyerek elhelyezése havonta nyolcezer forintba kerül. Eb­ből látszik, hogy az egész koncepciót kell átgondolni. A fejlesztéseket, a mégoly jó célokat kell visszavenni. Már látszik, hogy például az új zeneiskola építésére nincs fedezet. Bérlakást sem tud építeni a város, de az útháló­zat bővítése, a közművesítés fokozása is csorbát szenved. Nem azért, mintha ezeket nem tartanánk fontosnak, de egyszerűen nincs rá pénz. 2. Ezek szerint lesz olyan is, amiről le kell mondani? Török Sándort, a gazdasági bizottság vezetőjét, Mádi Zoltán polgármestert. Népiülnök-választás Még két nap és lejár a határidő. Eddig lehet benyújtani a javaslatokat arról, kik legyenek népi ülnökök a bíróságokon? Megérkeztek-e a jelöltlisták a városházára? — érdeklődtünk Fazekas János jegyzőtől. — Kellemes gondot jelent ez a feladat, hiszen sokan szeret­nének népi ülnökök lenni. Eddig még nem összesítettünk, de a bírósággal már egyeztettük az eddig befutott jelentkezéseket. — Mit jelent ez a tisztség? — Gyakorlatilag a bíráskodásban való részvételről van szó. Városunk speciális helyzetben van, mert a városi és megyei bíróságba is választani kell összesen 145 ülnököt. — Mik a feltételek? — Magyar állampolgárság és büntetlen előélet. Szakkép­zettséghez csak a fiatalkorúak bíróságába jelölt pedagógus ülnök helye van kötve. — Mikor választanak? — Február 26. és március 17. között dönteni fogunk. S.O.S. Népkonyha hétvégi étrend: Szombat: sertéstokány, tarhonya, sava­nyúság. Vasárnap: brassói aprópecsenye, sava­nyúság. Egy ebéd ára: 45 forint. Korona, báli menü, február 16. Előétel: sonkatekercs francia salátával Vacsora: sertésborda Budapest módra (natúr szelet gombás, lecsós körettel). Desszert: orosz krémtorta Kötelező fogyasztás: kávé tejszínnel. (A vendégek italt és pótvacsorát igény szerint az étterem étlapja és itallapja szerint választhatnak. Egy báli menü ára: 300 forint. Útinform Ezen a héten várható korláto­zások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: A 38. sz. főúton Tokaj—Raka­­maz között burkolatromlás miatt fokozatos szebességkorláto­­zásra és útszűkületre lehet szá­mítani. Szintén a 38. sz. főúton Nyíregyházán a Rákóczi u. bal oldalán az AFIT előtt közműhiba elhárítás miatt útszűkület és se­bességkorlátozás van érvény­ben. Záhony, Csengersima határ­­átkelőhelyén a forgalom cse­kély, várakozási idő minimális. Dombrád és Tiszadob között a kompátkelés szünetel. Korizni lehet, de nem ajánlatos A Tisza Tiszabecs és Gávavencsellő között teljes szélessé­gében be van fagyva, a jég vastagsága 15 cm. A Túron Sonká­dig nem található befagyott rész, Sonkádtól a torkolatig azon­ban 15 cm-es jég hívogatja a csúszkálókat. A Szamoson Csen­­ger térségében jégtáblák zajlanak, Nábrádtól a Tiszáig a befa­gyott jégréteg 15 cm-es. A Kraszna és a Lónyay főcsatorna be van fagyva. A jég vastagsága minden helyen elbírja az embere­ket. Korcsolyázni lehet, de veszélyt jelentenek azok a helyek, ahol lékeket vágtak, valamint a kevésbé befagyott vízsávok. A legbiztosabb hely a Lónyay főcsatorna.

Next