Észak-Magyarország, 1952. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-01 / 152. szám

Korea népéért , békénkért! A KOREAI háború két éve alatt vadállati kegyetlenkedések végtelen sorozatával, a védtelen asszonyok gyermekek, hadifoglyok tömeges le­gyilkolásával, a baktériumh­áború­val sem érték el egyetlen kitűzött célju­kat sem az amerikai imperialisták Nem sikerült a tervezett „villámhá­ború“, nem sikerült elfoglalniuk Ko­reát, a koreai népet megtörniük és imperialista rabigába hajtaniok, nem sikerült Kína és a Szovjetunió hatá­raihoz felvonulniuk. Ellenben kivál­tották a világ valamennyi népének olyan határtalan gyűlöletét, megveté­sét, amilyenre még nem volt példa : történelemben. Az amerikai milliárdosok, miután gengszterekből, tömeggyilkosokból szer­vezett hadseregükkel nem tudtak ered­­ő lényt elérni a szabadságáért, életéért harcoló koreai néppel szemben, méltó szövetségeseiket, a kolera és pestis­­baktériumok milliárdjait használták fel, de ennek a „hadseregnek“ beve­tésével is csak azt érték el, hogy még magasabbra csapott a népek gyűlöleté­nek lángja, még acélosabbá kovácsoló­­dott a koreai nép és a velük egy sor­ban küzdő kínai önkéntesek hősi el­lenállása, győzelmi akarata. Azt ér­ték el, hogy még jobban elmélyült népek együttérzése, rokonszenve a mérhetetlen szenvedéseket átélő koreai nép iránt, még jobban megnövekedett a béketábor elszántsága, amely addig fokozódott, hogy minden becsületes ember személy szerint is meg akarja mutatni, ki akarja fejezni segítőkész­ségét, felelőssége átérzését az érette is harcoló koreai nép iránt. A VILÁG NÉPEI megértették, hogy Korea ügye valamennyi nép ügye — az amerikai imperialisták valamennyi nép közös, leggyűlöltebb ellenségei. Világszerte népmozgalommá vált a gyűjtés a koreai nép harcának, Korea­­ szenvedő asszonyainak, gyermekeinek íntlésé­re, mert a min­d­enü­tt megértették, hogy az a véres tömeggyilkos gaztett sorozat, amit a halálgyárosok bűnszövetkezete Koreá­ban követ el, előrevetíti a többi nép ellen tervezett háborújuk­­ szörnyűsé­geinek képét és azt a sorsot, amit az elvetemültségnek ezek a példátlan szörnyetegei más népeknek is szántak világuralmi törekvésük megvalósítása érdekében. A koreai háborúban, az égő koreai falvak tűzvilágánál meglátták a népek az imperializmus vadállati arculatát, megismerték azt a gátlástalan elvete­mültséget, amivel az új, boldog életü­ket építő népeket el akarják tiporni, szabadságukat el akarják rabolni.­­ Ugyanakkor a koreai nép dicsőséges helytállásából meglátták a népek azt is, hogy legyőzhetetlen a szabadsá­­gáért­ harcoló nép, amelyet az egész világ békeszerető népei támogatnak, amely az egész világ dolgozóinak szo­lidaritására támaszkodva küzd az im­perialista betolakodók ellen. Az impe­rialista rablók legaljasabb fegyvereit is hatástalanná teszi az a hősiesség, amire a koreai harcosok és a kínai önkéntesek mutatnak napról-napra példát a világ dolgozóinak. MEGLÁTTA, MEGÉRTETTE mind­­­ezt a magyar dolgozó nép, s nem egy tanújelét adta annak, hogy ezt a harcot a maga harcának is tekinti. A közös harcban való hathatós részvé­telt jelentette a koreai nép megsegí­tésére két ízben rendezett gyűjtés fé­nyes eredménye, a gyűjtés eredménye­ként Koreába juttatott csomagok, gyógyszerek, kórházi felszerelések, s a­­„Rákosi Mátyás“ kórházban működő magyar orvosok és egészségügyi dol­gozók áldozatkész tevékenysége A ko­­reai hősök harcát segítették dolgozóink a béke védelmére tett nagyszerű mun­­kafelajánlásaik megvalósításával, ezt a közös harcot segítjük az árván ma­radt koreai gyermekek magyarországi nevelésének, tanulási lehetőségeinek biztosításával és egész népünk együtt­érzésének, szolidaritásának megszám­lálhatatlan más megnyilatkozásaival. Büszkék lehetünk arra, hogy az elsők között vettük ki részünket Korea né­pének megsegítéséből­ A magyar nép most azt látja, hogy a pusztulásától rettegő amerikai imperialista fenevad még dühödtebben veti rá magát a koreai népre, s nap­ról napra elvetemültebb eszközökhöz folyamodik, hogy a koreai népet meg­törve, új gyújtogatásokkal robbantsa ki a háborút a Szovjetunió, a népi demokráciák, a szabadságszerető né­pek ellen. És íme új lángra lobban a magyar dolgozók között a segítőkész­ség, a harci készség a béke megvédé­­sére, a koreai nép támogatására. A budapesti „Duclos“ Bányagépgyár dolgozóinak kezdeményezése, az Or­szágos Béketanács felhívása erős visszhangra talált a magyar dolgozók széles tömegeiben, az egész magyar népben. Ezért készültek oly nagy gonddal megyénk dolgozói is a „ko­reai műszakról“, ezért járulnak fo­rintjaikkal őszinte szívből, harcos szolidaritással a VJ gyűjtés sikerébe... Egész népünkre mély benyomást tettek Han Hjo Szám elvtársnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ma­­gyarországi követének az Országos Béketanács nagygyűlésén elhangzott szavai: ...A koreai nép saját forró re­­rével oltja, el a háború tüzet, ezzel hálálra meri a béketáborba tömörülő népek önzetlen testvéri segítségét és támogatását“. „TÖRTEXELMÜNK LEGDICSÖMI HAGYOMÁNYAI. vérbe fojtott szabad, sápharcaink emléke, és kivívott sza­badságunk is arra kötelez bennünket, h­ogy a szabadságért, hazájáért halá­los elszántsággal harcoló koreai nép mellé álljunk teljes szívű­nkkel“ — hangzik az Országos Béketanács fel­hívásának egyik mondata, amelyet ugyancsak mélyen szívébe vésett a magyar nép. Azok, akik a felhívás elhangzása óta a tíznapos „koreai mű­szakra“ tett felajánlásaikkal, a ko­reai hónap gyűjtési mozgalmával kapcsolatosan felajánlott összegeikkel siettek a koreai nép harcának megse­gítésére, szenvedéseinek enyhítésére, megmutatták: tudják, hogy minden egyes ember harcos kiállása, pozitív tette a béke védelmére — egy-egy részecskéje annak a világméretű erő­nek, amely lefogja a háborús gyújto­­atók kezét — megakadályozhatja a háborút. Tudják: a koreai nép példát­lan hősiessége útjában áll annak is, hogy az imperialisták a határaikon leselkedő bandita zsoldosaikat, a tito­­fasisztákat támadásra merészeljék ve­zényelni. Ez a világos felismerés csen­dül ki Bárdos Béla ózdi olvasztár le­veléből, amikor azt írja: „Megértet­­­, hopp ez a­ harc a mi harcunk is. Vállaltam, hogy augusztus 20-ra 2 tonnával emelem teljesítésemet". Mus­tos István sztahanovista kemencekezelő sorai így hangzanak: „Saját gyerme­keimre gondolok és arra, hogy egyre többet, jobbat kell termelnünk, hogy enyhíthessük a koreai­ gyermekek szen­vedését és megvéd­jü­k saját gyerme­keink boldog jövőjét“. Ezt a felisme­rést tükrözte Szlovacsek­­ József bor­­sodnádasdi lemezgyári dolgozó példa­mutatása, amikor a Gazda-mozgalom­ban elért kiváló eredményeiért kapott jutalmából — még az Országos Béke­­tanács felhívása előtt — ötezer forin­tot­ juttatott a koreai nép megsegíté­sére. MINDEN ÖNTUDATOS DOLGOZÓ tisztában van azzal, hogy a háború és béke harci frontján nincsenek távol­ságok, amelyek elválaszthatnák a né­peket egymástól, mert a béke ügye egyetlen nagy családba tömöríti, test­véri és bajtársi egységbe fűzi az ös­­­szes békeszerető, szabadságszerető né­pet. A koreai nép az amerikai imperia­listák elleni harcában nemcsak saját hazáját, szabadságát és függetlenségét védi, hanem a dolgozó népek nagy családjának békéjét­­ is. A „koreai mű­szak“ termelési sikereivel, a gyűjtés eredményeivel ezt a harcot támogat­juk, a végső győzelem biztosítékát szi­lárdítjuk meg és előbbre hozzuk azt a pillanatot, amikor a népek legelvete­­mültebb ellenségei, a pestis-hóhérok elveszik méltó büntetésüket. Ausztria népe követeli: „Acheson,takarodj haza!“ Acheson amerikai külügyminiszter vasárnap délután megérkezett Bécs­be. Minden rendőri intézkedés ellenére azonban a bécsi békeharcosok Ache­­soni vonatának megérkezése előtt a­­ vasútvonalról is kitűnően látható ha­talmas transzparenst helyezn­ek el ezzel a felirattal: „Amerikaiak, taka­rodjatok haza!“, „Acheson, takarodj haza!“ A rendőrség Helmer belügyminisz­ter parancsára az egész városban razziákat rendezett a békeplakátok terjesztői és az Acheson ellenes fel­iratok készítői ellen. * az mmm a mm KOHÁSZOK .ifi KAPJA TISZTELETÉRE TETT FELAJÁNLÁSOK TELJESÍTÉSÉÉRT 54 tonna acélt termelt terven felül a diósgyőri Martinban Jenei Lajos brigádja ,,/l diósgyőri MÁVAG Kohászati, Üzemeknél a Martin-acélműből Je­nei Lajos elvtárs, a szakma legjobb olvasztáréinak sztahanovista brigádja vállalja, hogy kemencéje failiig&s ki­­hozatalát ü-1-ről 104 tonna­ órára emeli . A borsodi kohászoknak Rákosi elv­­társhoz írt levelében szerepel ez a mondat. Igen nagy megtiszteltetés, hogy a rengeteg, értékesebbnél értékesebb vállalás közül, amivel megyénk ko­hászai az Alkotmány Napja megün­neplésére készülnek, a levél külön kiemeli a mi brigádunk felajánlását. Megjelent ez a Szabad Népben, az Északmagyarországban, nemcsak megyénk, de az egész ország dolgo­zói olvastak rólunk. És ami a leg­nagyobb dolog: — Rákosi elvtárs ol­vasta nevünket és szocialista kötele­zettségvállalásunkat. Mindent elkö­vetünk tehát, hogy a népünk szere­tett vezérének tett fogadalmunkat valóra váltsuk, több és jobb acél ter­melésével tegyük még erősebbé ha­­zánkat, a béketábort. Nagy feladatot vállaltunk, méltót ahhoz, amit az alkotmány jelent szá­munkra.. Az óránkénti teljesítményt akarjuk 1 tonnával emelni. Részlete­sen kidolgoztuk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy ezt a célt el­érjük. A berakási időt 2 és fél óráról 2 órára, a beolvasztási időt, valamint a kikészítési időt 2.5—2.5 órára csökkentjük. Megbeszéltük a műsza­­ki dolgozó elvtársakkal, mit várunk tőlük felajánlásunk teljesítéséhez. Szükséges, hogy időre biztosítsák a folyékony nyersvasat, az ócskavas is kéznél legyen, amikor megkezdhet­jü­ lK. cl üt.r«,ilctoL. -.!x <% fiiTZBZ-é­­röl különösképpen ügyelünk arra, hogy a legjobban kihasználjuk a ke­mencét. A betétsúly eddig nem egy esetben kevesebb volt, néha 4—5 tonnával is, mint amekkora lehetett volna. Ezt megszüntetjük, a lehető­ségeket a legjobban felhasználjuk. Azt vállaltuk, hogy harmadik ne­gyedévi tervünket 59 tonnával túltel­jesítjük. A június 25-i értékelés sze­rint brigádunk már 14,55 tonna acélt adott terven felül népgazdaságunk­nak, június 30-ig az esedékes havi tervet 54 tonnával túlteljesítettük. Tudjuk, hogy Rákosi elvtárs fi­gyelemmel kíséri munkánkat, ez ar­ra lelkesít minket, hogy legyőzzünk minden akadályt, úrrá legyünk min­den nehézség felett, vállalásunknak minden körülmények között eleget tegyünk. Az az elhatározás él ben­nünk, hogy amikor a szocialista kö­telezettségvállalások teljesítéséről kap jelentést Rákosi elvtárs, abban azt olvashassa, hogy a mi brigádunk nagy mértékben túlteljesítette fel­ajánlását. Nem fejezhetjük ki szeb­ben, beszédesebben hálánkat alkot­mányunkért, mint azzal, hogy új munka­győzelmekkel gyorsítjuk meg a szocialista építőmunkát, erősítjük hazánkat. .TENEI LAJOS sztahánovista olvasztár. 179 tonna acélt hengerelt terven fe­lül. Tőkés Gyula elvtárs elmondotta: elsőségüket továbbra is meg akar­ják őrizni, az ötéves terv második felében is az élenjárók között akar­nak lenni.­­A Martin-acélmű műszaki vezetői a műszaki feltételek jó biztosításá­val járulnak hozzá a „koreai mű­szak" sikeréhez, az új tervfeladatok sikeres megvalósításához. Gondos­­kodnak arról, hogy időben megfele­lő mennyiségű ócskavas álljon ren­delkezésre, jól előkészítsék az üstö­ket, öntőgödröket a jobb minőséget biztosító alsó öntéshez. Különösen fontos feladatuknak tekintik, hogy a „koreai műszakban“ még szélesebb körben és eredményesebben alkal­mazzák az élenjáró szovjet módsze­reket, közöttük a gyorsolvasztást. Gondos előkészületeket tettek az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói a „koreai műszak“ sikere érdekében Az Ózdi Kohászati üzemek dolgo­zói minden gyárrészlegben, üzemben, üzemrészben nagy lelkesedéssel csat­lakoztak a „Duclos“ gyár dolgozói­nak kezdeményezéséhez és a leggon­dosabb előkészületeket tették, hogy a „koreai műszakon“ minden eddigi­nél nagyobb termelési eredményeket érjenek el. A durvahengermű dolgozói június 28-án befejezték második negyedévi tervüket, július 1-vel megkezdik a nagyjavítási munkálatokat, rendbe­hozzák a gépeket, kitakarítják az üzemet, hogy azután zavartalan ter­meléssel váltsák valóra augusztus 20-i vállalásaikat, túlteljesítsék har­madik negyedévi tervüket is. Meg­fogadták, hogy a „koreai műszak­ban“ a javításra tervezett 7 nap helyett 6 nap alatt elvégzik a mun­kát, ennek eredményeként terven felüli termeléssel segítik a hős koreai nép harcát. A durvahengerműben példamuta­tóan harcol a terv túlteljesítéséért a Tőkés—Vallás brigád. Legutóbb 203 százalékos napi eredményt ért el. 4 millió forint értékben túlteljesítették második negyedévi tervüket a Diósgyőri Kohászati Üzemek dolgozói A Diósgyőri Kohászati üzemek dolgozói június 28-án befejezték és június 30-ig kb o. 4 millió forint ér­tékben túlteljesítették második ne­gyedévi árutermelési tervüket. A finomhengerde már június 27-én eleget tett második negyedévi előírá­sának és terven felül 602 tonna hen­gerelt árut adott népgazdaságunk­nak. A Martin-acélmű dolgozói 28-án jelentették, hogy második negyedévi tervüket befejezték, már 1752 tonna acélt termeltek terven felül. A dur­vahengermű blokksorozatának dol­gozói június 29-én fejezték be máso­dik negyedévi tervüket és 1297 tonna — terven felül — hengerelt áruval erősítették tovább hazánkat. A vasöntöde dolgozói 26-án reggel 6 órakor teljesítették második ne­gyedévi készárú termelési tervüket, azóta már 375 tonnával szárnyalták túl előirányzatukat. A húzóműhely dolgozói június 27-én eleget tettek második negyedévi tervfeladataik­nak, 82 tonna árut adtak terven felül. A nagykovácsműhely dolgozói is már 27-én befejezték második ne­gyedévi tervüket és 351 tonna anya­got termeltek terven felül. Koreai harcosok levelei a magyar dolgozókhoz A koreai nép ellen indított amerikai agresszió második évfordulója alkal­mából messzi földről érkeztek levelek az Országos Béketanácshoz. Koreai harco­sok írták: Hálás köszönetet mondanak a magyar népnek az eddig nyújtott segít­ségért Erről írt Cso Don Gil koreai harcos is: „Az amerikai rablók betörtek hazánkba, barbár módon bombázzák és lángba borítják városainkat, falvainkat és gyilkolják a békés lakosságot. De az amerikaiak sohasem fognak győzni, mert ők pénzért harcolnak. Mi hazánkat véd­jük, a szabadságért, népi demokráciánkért küzdünk. Mi erősebbek vágyaink­ mint ők és mi mögöttünk állnak a v­lág­unk.s/..".■ ,• népe.1, n a szmjetunióval. Kedves magyar elvtársak! Mi sok segítséget kaptunk a magyar néptől gyógy­szert, ruhát, cipőt. Nagyon köszönjük az ajándékokat.’ ^Neh­ru­ nyilatkozata a koreai helyzetről Nehru indiai miniszterelnök június 28-án a parlamentben kijelen­ette, hogy „India kormánya egyáltalán nem támo­gatja a Koreában folyó hadműveleteket. Ellenkezőleg, forró vágya, hogy megkös­sék a tűzszüneti egyezményt, ami el­vezetne a kérdéssel kapcsolatos különböző problémák rendezéséhez.” India lakosságán mélységesen felhábo­rította, hogy az amerikai repülőgépek a Jalu-folyó mentén lévő vízierőműveket bombázták. A „National Herald”, című lap meg­állapítja, hogy a Jalu-folyó vízierőművei­nek bombázását „az egész békeszerető emberiség elítéli”. A „Szvadhinata” hangsúlyozza: „India sohasem áll a háborús bűnösök oldalára­, India békést akar, a szabadságszerető or­szágok oldalán áll és helyesli a Szovjet­unió javaslatait a koreai kérdés békés rendezésére.” .Zsenminzsibao“ a Jalu-menti vízierőművek ellen intézett amerikai terrortámadásról A „Zsenminzsibao“ vezércikkben foglalkozott a Jalu-menti vízierőmű­vek bombázásával és hangsúlyozta: „Az erőművek ellen június 23-án in­tézett amerikai bombatámadás újabb súlyos provokáció, amelynek az a célja, hogy meghiúsítsa a koreai fegyverszüneti tárgyalásokat és alá­aknázza Ázsia, valamint az egész vi­lág békéjét. A világ békeszerető né­peinek síkra kell szállniuk, hogy szi­gorú büntetést mérjenek az amerikai bűnözőkre.“ A lap ezután így folytatja: — A június 23-i terrortámadás az amerikai agresszorok végtelen gyen­geségéről és arcátlanságáról tesz ta­núbizonyságot. Az amerikaiak egyetlen helytálló érvvel sem tudják igazolni a fala­­menti vízierőművek bombázását. Lo­vett hadügyminiszter június 24-i nyi­­latkozatában kijelentette, hogy a bombázásnak „taktikai célkitűzései“ voltak. Ez szemenszedett hazugság. A vízierőműveknek nincsenek katonai berendezései és ezért nem nyújthat­nak „taktikai célpontot“. Az amerikai agresszorok a falu­­menti erőművek ellen intézett barbár bombatámadásukkal a már régen csődöt mondott „katonai nyomás­­hoz“ igyekeznek folyamodni, hogy megfélemlítsék a koreai és a kínai népet és elérjék azt, amit a tár­gyalóasztalnál nem tudtak megvaló­sítani — állapítja meg a lap. ilz angol nép tiltakozása Angliában országszerte tiltakoz­nak a Jalu mentén lévő vízierőmű­vek bombázása miatt. Az angol nép követeli, hogy a kor­mány tegyen lépéseket a koreai há­ború befejezése érdekében. A harmincezer munkást képviselő leedsi szakszervezeti tanács határo­zatban tiltakozott az embertelen bombázások ellen. A határozatot el­küldték a kormánynak és az ameri­kai nagykövetnek. Anderson munkáspárti képviselő­nek egy acélgyár 196 munkásának aláírásával petíciót nyújtottak át, amely elítéli az amerikaiak maga­tartását a fegyverszüneti tárgyalá­sokon. A Surrey grófságbeli Mitcham vá­ros dolgozói a kormányhoz intézett táviratokban tiltakoztak az alávaló bombázások miatt. A koreai-kínai küld­öttség jegyzéke A koreai fegyverszüneti tárgyaláso­kon résztvevő koreai-kínai küldöttség rangidős összekötőtisztje szombaton jegyzéket adott át az amerikaiaknak, amely leszögezi: „Önök egyoldalúan ismét három­­ napra megszakították a tárgyalásokat és sértő módon kivonultak az ülések színhelyéről-Eljárásuk arra mutat, hogy Önök­nek a fegyverszüneti tárgyalások ha­logatása és a vérontás folytatása az eltökélt szándékuk. Az ebből eredő összes következményekért Önöknek kell vállalniuk a felelősséget.“

Next