Észak-Magyarország, 1959. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-08 / 210. szám

atár, 1959. szeptemb­er .• ÉSZAKMAGYARORSZÁG A szerencsi járás mezőgazdasági szakembereinek találkozója Erdőbénye-fürdőn «... olyan emberek ők, akik elismerést, megbecsülést érdemelnek. Segítsük őket politikailag, szakmailag, hogy küldetésüknek eleget tud­janak tenni, hogy gazdagság, kulturáltság, a jólét-növelés fő forrásai fakadjanak hozzáértő, lelkes munkájuk nyomán. Segítsük őket, hogy jó munkájukkal megerősítsék a mezőgazdasági szakemberek iránti bizal­mat, megbecsülést­. Immár hagyományossá vált a szerencsi járásban az agronómusnap, a járás mezőgazdasági szakembereinek a találkozója. Ilyenkor­­ a nagy nyári betakarítás után és a nagy őszi munka beindulása előtt össze­jönnek a járás mezőgazdasági szakemberei, hogy elbeszélgessenek, ta­pasztalataikat kicseréljék, kiértékeljék az elmúlt év eredményeit. Ez alkalommal Erdőbénye-fürdő festői­en szép környezetében találkoztak az agronómusok, tsz-elnökök, állatorvosok, a járás mezőgazdaságának, állattenyésztésének különböző területén munkálkodó szakemberek. ERDŐBÉNYE-FÜRDŐ 6 km-re van a községtől- Erdővel szegélyezett ka­nyargós út vezet oda. Régen látha­tott olyan forgalmat ez az út, mint ezen a reggelen. Reggel 8 óra. Motor­­kerékpár karavánokon, teher- és sze­mélygépkocsikon igyekeznek a részt­vevők az agronómusnap színhelye felé. Néhány perc és feltűnnek a fürdő épületei. Itt a lelkes rendező gárda már az utolsó simításokat végzi. Rövidesen kezdődhet az ünne­pélyes megnyitó. A felvirágzott ebédlőterem teljes díszben várja vendégeket. A konyhában is komoly műnk folyik. A járás állami gazdaságaiból földművesszövetkezeteiből és tsz-ei­ből önkéntesen verbuválódott sza­kácsgárda a reggeli és ebéd készíté­sével foglalatoskodik. Mindegyikük lázas izgalommal készül, nem akar­nak szégyent vallani a rendezők 10 óráig az utolsóknak érkező ven­dégeket is elnyeli a feldíszítő­ ebédlőterem. S ezután Szabó József a szerencsi pártbizottság titkára meg­nyitja az agronómusnapot. Beszédének első részében a sze­rencsi járás mezőgazdaságának edd elért eredményeivel foglalkozik. Pártunk kettős feladatot állított a mezőgazdaságban dolgozók elé — mondotta Szabó elvtárs. Emelni a mezőgazdaság termelését és átszer­vezni a mezőgazdaságot szocialista nagyüzemmé. E kettős feladat egy­idősen való teljesítése nem lehetet­len, de nem is könnyű. Mit tettünk e kettős feladat érde­kében? Az 1958 őszi és az 1959 tavaszi me­zőgazdasági munkálatokat a járásban időben és jól elvégezték. Ugyanez mondható a nyári betakarítási mun­kálatokról is. A jó szervező munka, s nem utolsó sorban a kedvező idő­járás eredményeként megnőttek a termésátlagok. Pista bácsi — az Állami Gazdaság mindenben segít nekünk s ebben nagy szerepe van Laczkó István igazgatónak. "Laczkó elvtárs 1955-ben került vissza a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság élére. Ebben az évben a gazdaság több mint három millió forint veszteséggel zárt s 1956-ban már három milliós nyereséggel, s ettől az időtől kezdve — a helyes gazdálkodás következtében — ez a szám állandóan növekedett. Ebben az évben előre láthatólag 10 millió lesz a nyereség. Nagyon komoly eredmény ez. Egy összeszokott, fe­gyelmezett, lelkes mezőgazdasági kol­lektíva eredménye, bizottságának elnökhelyettese, Ho­­moroczky Imre, a taktabáji Állami Gazdaság Kossuth-díjas igazgatója, Tersztyánszky György, a taktabáji Béke Tsz újdonsült elnöke és Szat­mári Dezső, a taktabáji Haladás Termelőszövetkezet elnöke. A mező­­gazdasági szakemberek szerepéről, megbecsüléséről esik szó. A szerencsi járásban is igyekez­nek növelni a mezőgazdasági szak­emberek megbecsülését. A tanács­választások során a legjobb mező­­gazdasági szakemberek közül néhá­nyat beválasztottak a megyei, a já­rási és a községi tanácsokba, a Népi Ellenőrzési Bizottságokba, a megyei, járási pártbizottságokba. Szabó József elvtárs ezután a járás mezőgazdaságának szocialista átszer­vezéséről beszél- Ezen a területen is szép eredmények születtek, amelyért a megyei pártbizottságtól dicséretet kaptak. Tizenkét új tsz alakult a­lá­— Ezt az eredményt szeretnénk a jövőben is megtartani — mondja Laczkó elvtárs, majd folytatja. — Komoly terveink varnnak. 6 éves programtervet dolgoztunk ki. — A kialakult bizalom légkörében — mondotta Szabó elvtárs — mind többen mernek hozzáfogni a helyi adottságok felhasználásának kikísér­letezéséhez. De nemcsak ebben mu­tatkozik meg a mezőgazdasági szak­emberek felé a bizalom. Itt van pél­dául Tersztyánszky György esete. Származása miatt sok esetben bizal­matlanok voltak vele. Nem is olyan régen történt, hogy Tersztyánszky felkereste a járási pártbizol­yot és elmondotta azokat a körülményeket, amelyek akadályozzák munkájában. — Dolgozzék becsületesen s akkor megoldódnak ezek a problémák — mondották neki- Tersztyánszky György ezután a Szerencsi Állami Gazdaságba került, ahol szívét, lel­két beleadta a munkába. Amikor megkezdődött a tsz-szervezés, Tersz­tyánszky György első volt, aki je­lentkezett a taktabási Béke Ter­melőszövetkezetbe. Azóta tsz-elnök lett. Büszkén beszél terveiről. — Elsősorban is két dolgot kell megvalósítani — mondja. — Meg kell teremtenünk a közös termelés alapját, elő kell készülnünk az őszi vetésekre, s azt idejében el is kell végezni. A másik dolog, hogy meg­teremtsük a termelőszövetkezeti cso­portunkban a közös állattenyésztő lehetőségét... MÁR KÉSŐ ESTÉRE HAJLIK a idő, amikor befejeződnek a beszé­getések, vacsora következik, amely után éjfélig tart a táncmulatság ... Jól sikerült a szerencsi járás mező­­gazdasági szakembereinek találko­zója Erdőbénye-fürdőjá­rásban, s ősszel újabb 10 tsz lép a közös gazdálkodás útjára. A járás mezőgazdasági eredmé­nyeinek ismertetése után Szabó Jó­zsef elvtárs a megvalósításra váró feladatokat ismerteti az agronómus­nap résztvevőivel. AZ ÜNNEPI BESZÉD UTÁN meg­üresedik az ebédlőterem, hangos lesz a környék a jókedvű emberek tréfás beszélgetéseitől, csak kevesen ma­radnak az épületekben. Sokan a für­dőt környező hegyeket keresik fel. A terasz egyik asztalánál találtam Laczkó Istvánt, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaság igazgatóját Lajtai Istvánnal, a bodrogkeresztúri Föld­mű­vesszö­vetkezet agronómusával be­szélgetni. Lajtai Pista bácsinak sző­lőprésre lenne szüksége. — Hová kellene az Pista bácsi — kérdezte Laczkó elvtárs. — A bodrogkeresztúri Béke és a bodrogszegi Várhegy hegyközségek­nek. — Mennyire volna szükség? — Még vagy kettőre. — Jól van, meg lesz, Pista bácsi! — Tudja — fordul felém Lajtai 1965-ig szeretnénk 400 hold szőlőt telepíteni, a szelekciós felügyelőség által kiszelektált nemes, hólyagos furmint és hárslevelű oltványokkal. Ha ezt megvalósítjuk, úgy gondolom, méginkább tudjuk tartani az évi 10 milliós nyereséget. BESZÉLGETÉSÜNK IDEJE alatt a népi zenekar is elfoglalja helyét a teremben. A hegyekből is mind többen érkeznek vissza. S hamaro­san „összekapaszkodnak” a párok a zenekar jó, talpalávaló csárdásaira. A többiek, akinek nem jutott part­ner, kártyázással töltik ebédig az időt. Nagy szenvedéllyel rakosgatja a lapokat Lengyel Béla, a Tarcali Szőlőkutató Intézet kutatója, Ru­­zsinczky Tivadar, a Szerencsi Állami Gazdaság agronómusa és Gori Tóth József, a Szerencsi Cukorgyár répa­felügyelője. Gyorsan telik az idő, észre sem vesszük s már dél van. Ekkorára megtelik az ebédlőterem „kiéhezett” emberekkel, akik j­ó étvággyal fo­gyasztják el a finoman elkészített rántotthúst. Ebéd után még sokáig együtt ma­radnak és elbeszélgetnek az asztal körül ülők. Fehér asztal mellett va­lahogy könnyebben esik a szó, köny­­nyebben tudják az emberek gondjai­kat, problémáikat elmondani. A terem sarkában levő asztal mel­lett öten ülnek. Szabó József, a sze­rencsi pártbizottság titkára. Pusztai Imre, a szerencsi járás végrehajtó Kovács László Fotó: Pócs Elemér Baráti beszélgetés . * « Szabó József elvtárs, a szerencsi járás pártbizottságának első titkára üdvözli az agronómusnapon megjelenteket. 3 ]M­unka és politizálás AZ ÓZDI KOHÁSZATI ÜZEMEK egyik üzemrészében történt. A mun­kafegyelem meglazult, igazolatlan ki­maradások voltak, s a hanyagságban, nemtörődömségben a fiatalok jártak az élen. Az üzemrész alapszervi párt­titkárának ugyancsak főtt a feje, ho­gyan lehetne megrendszabályozni a rakoncátlan fiatalokat. Felkereste az ott dolgozó idős szakmunkásokat. Elbeszélgetett velük. „Én elvégzem a magam munkáját, hogy más mit csinál, nem törődöm vele.” Így az egyik. A másik egyetlen vállrándí­tással intézte el a dolgot: — Ezek a mai fiatalok! Mi jobbak voltunk... A párttitkár, különben csendes, halk­­szavú ember, kijött a sodrából. — Maguk jobbak voltak. Igen, mert „muszáj” volt jobbnak lenni. Ha ki­mertek volna rúgni a hámból, az ut­cán találják magukat. Akkor még nem sokat teketóriáztak a munkás­emberrel, ha­nem a főnök szája íze szerint cselekedtek, szedhették a sá­torfájukat. Azt most is megtehetnék, hogy kirakják a rendetlenkedők szű­rét, de ezt nekünk nem szabad, ez könnyű, de következményeiben elhi­bázott lépés volna. Fenyegetőzéssel nem boldogulunk velük, azzal sem, ha azt mondjuk nekik, hogy kívül tágasabb. Elmennek máshová, mun­kaalkalom van bőven. De az új mun­kahelyen sem lesznek különbek, d­­ nem törődnek velük. Maguk, akik példamutatóan dolgoznak, viselked­nek, felelősséggel tartoznak a fiata­lokért. Meg kell nevelni őket. . Az ,,öregek” egy kicsit húzódoztak az­tán mégiscsak hozzáfogtak a dolog­hoz, s a megrögzött neveletleneknek kikiáltott fiatalok hajlítható formál­ható embereknek bizonyultak. Ma már csak hébe-hóba mulasztanak igazolatlanul, de akkor sem viszik el szárazon, maguk a fiatalok­­ mos­sák­ meg a hanyagok fejét. Nem történt itt világrengető csoda, csupán annyi, hogy né­­ány fiatal­ember rendesebben viselkedik, nem átjáróháznak tekinti munkahelyét Az idősebbek nevelőmunká­ja hasz­nos politizálásnak bizonyult, mely­nek a munka, a termelés, végsősoron maguk az emberek látják hasznát. A KÖZELMÚLTBAN érdekes be­szélgetés zajlott le két ózdi darus között. Nem vitatkoztak, csak beszél­gettek. A párttag kötelességeit bon­colgatták. — Én rendesen fizetem a tagdíjat, a taggyűlésekre eljárok — mondotta az egyik. — És jó nagyo­kat hallgatsz ott, igaz? — epeskedett a másik. — Nincs mit egymás sze­mére hánynunk, te sem nagyon kop­tatod a nyelvedet a gyűléseken ... így fűzögették a szót, míg eljutottak egy nagyon önkritikus megállapítás­hoz: bajok vannak a példamutatás­sal. A pontos tagdíjfizetéssel, a tag­gyűlés látogatásával még nem merí­tették ki a párttag kötelességeit, sőt... Ha a kommunista mozgalomban résztvevő sok milliónyi ember csak e két pontnak tett volna eleget, nem állna a világ ott, ahol áll, a kommu­nista mozgalom több mint száz éve fakadt kicsiny forrása nem szélese­dett volna magával sodró áradássá. Mi békeidőben élünk, a megszerzett hatalom birtokában életkörülmé­nyeink állandó javításán fáradozunk. Ma a kommunisták harci feladata a termelés állandó fokozása, szerve­zése, a csüggedők, a fáradtak bátorí­tása, serkentése. De mit tehet két „szürke” párttag, két darukormá­nyos, mit kell tenniük, hogy kivál­janak a dolgozók sűrűjéből, s hogy példamutatók legyenek? A tenniva­lókat maguknak kell észrevenniük, s tennivaló akad itt bőven. Nyitott szemmel járni, s nem átlépni az észrevett bukkanókon, hanem be­­tömködni. Ez bizony többletmunkát igényel, nem jár érte fizetség, de többek között ezek az önként vállalt többletmunkák jelentik a kommu­nistát. AZ ABRON­CSKÖTŐ MŰHELY­­RÉSZLEGNÉL például egy-egy dol­gozó műszakonként majdnem egy órát adminisztrálással volt kényte­len eltölteni. A vasírót, aki a kiké­szített árut elkönyvelte, — eddig is­meretlen meggondolásból, talán költ­ségmegtakarítás címén — áthelyez­ték, s a termelőmunkát végzőknek kellett bibelődniök a könyveléssel. A kommunisták felfigyeltek a hi­bára s addig ütötték a vasat, amíg az illetékesek nem gondoskodtak vas­íróról. Az eredmény nem maradt el, az elpocsékolt munkaidő egy műszak alatt mintegy öt tonna többletterme­lést hozott, ami kb. 25 ezer forintot jelent. Az említett műhelyrészleg kommunistái azt tartják, hogy ma már nemcsak az a hibás, aki a rossz tanácsot adja, hanem az is, aki a rossz tanácsot elfogadja, ők nem voltak hajlandók elfogadni a hibás intézkedést, mert a termelés síny­lette volna meg. Nem kell különösebben bizony­gatni azt, hogy a politizálás serken­tőleg hat a termelésre, persze a jó­szándékú, céljainkat segítő politizá­lásra gondolunk itt. A termelésben fellelhető kisebb-nagyobb zökkenők felderítése, az alkalomszerű hasznos beszélgetések, tehát­­ politikai apró­munkák sikeres elvégzése eredmé­nyesen befolyásolja a termelést. Szintén az ózdi gyárban hallottam, hogy az egyik üzemrész dolgozói fel­keresték az alapszervezet párttitká­­rát: közöttük még nincs egyetlen párttag sem, amíg soraikból kiemel­kedik valaki, küldjenek át hozzájuk egy-két kommunistát — mondották. Kérésüket azzal indokolták, hogy így nehezebben boldogulnak ügyes­bajos dolgaikkal, a termelésben meg­mutatkozó hiányosságok leküzdésé­vel, mert nincs, aki elvigye gondjuk­ba­juk hírét az illetékesekhez. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a dolgo­zók komoly igényeket támasztanak a kommunistákkal szemben, s a kom­munistáknak ezt nem szabad figyel­men kívül hagyni. Kényelmesebb dolog észrevétlenül elmenni a választ váró kérdések mellett, befogni a fü­lünket és mélyen hallgatni, — ami­kor beszélnünk kellene! Találkozunk olyan esetekkel is, hogy egyes párt­tagok észreveszik ugyan a problémá­kat, a hibás nézeteket, de a megvá­laszolással nem fárasztják magukat. A taggyűlésen kitálalnak, ezt és azt hallották, de amikor megkérdezik tőlük, hogy mit válaszoltak a hibás nézetekre, ott melegében hogyan próbálták meggyőzni a tévesen nyi­latkozókat, csak egy vállrándítás a válasz. Ki kell állnunk igazunk mel­lett, mert a kommunisták igazsága — a magyar nép igazsága. A munkapadnál, vonaton, az élet minden területén éberen, kommu­nista felelősségtudattal kell figyel­nünk alakuló életünk jelenségeit. És merjünk szólni, ha szólni kell, amire mi nem válaszolunk, megválaszolja más, az ellenség. MUNKA ÉS POLITIZÁLÁS — a kettőt nem lehet elválasztani. Job­ban megy a munka, ha jószándékú politizálással megvilágítjuk a munka célját. GULYÁS MIHÁLY Tanító bácsi beszél... Fotó: Pécs Elemér»

Next