Észak-Magyarország, 1960. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-01 / 78. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! fmmmmm! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XV . évfolyam 78. )mám­ára 50 fillér ( N­r­­uscsov befejezte franc­iaország­i korútját Ma megkezdődnek a diplomáciai megbeszélések Párizs (MTI) A szovjet kormányfő és kísérete csü­­törtökön délben rotyogó tavaszi időben fejezte be vidéki körútját. Reggel 8 óra 45 perckor, amikor Hruscsov Rouenban gépkocsiba ült, még köd ült a környéken, de az ég­bolt hamarosan kiderült, s 10 óra 10 perckor, amikor a gépkocsisor a Flins-i Renault-művekbe ért, a ha­talmas épületek ablakai már szik­rázva verték vissza a napfényt. A Renault-művek kapujában Drey­fus elnök-igazgató fogadta a szovjet kormányfőt. A program zsúfoltsága miatt a Renault-gyári látogatást is rendkí­vül rövidre kellett fogni. Ezért a szovjet kormányfő gépkocsival haj­tatott végig a szerelőcsarnokon. Ki­fejezte azt a kívánságát, hogy az idő rövidsége ellenére szeretne munká­sokkal beszélgetni — s mint mon­dotta — inkább kevesebb technikai felvilágosítást kér. Beszélgetésbe is elegyedett három munkással. Meg­kérdezte tőlük, mennyit keresnek, mennyit fizetnek egy ebédért, mi­­lyen hosszú a munkaidejük és hogy milyen a betegbiztosítás náluk. E látogatás során a Renault-gyár igaz­gatósága ajándékokat adott át a szovjet kormányfőnek és családtag­jainak. Hruscsov egy kék színű Flo­­rida-gépkocsit kapott, amelynek bel­sejét vörös bőrrel tapétázták ki. Hruscsov A szovjet kormányfő a francia fő­városba néhány perccel dél után ér­kezett meg, s azonnal szállására, a Quai d'Orsayra hajtatott. A francia külügyminisztérium épülete előtt ha­talmas tömeg lelkesen köszöntötte a szovjet vendégeket. Alig néhány per­­ces pihenő után, fél egykor Hruscsov fogadta a párizsi munka­kamara kül­­döttségét, amelyhez csatlakoztak a CGT vezetői és több vállalat szak­­szervezeti bizottságának képviselői is Benoit Franchon, a CGT főtitkára, majd Henaff, a CGT Szajna megyei titkára üdvözölte Hruscsovot. — A francia munkásosztály — mondotta Henaff — támogatja önt és tudjuk, hogy ön is támogat ben­nünket A francia munkások körében — folytatta — különösen a Szovjet­uniónak két vívmánya népszerű: a hat- és hétórás munkaidő, va­lamint a lakásépítkezések nagy üteme. Szívből köszönjük önnek, hogy lehe­tőséget adott erre a találkozásra. Hruscsov megköszönte Henarl sza­vait és bejelentette, hogy tizenhárom oldalas beszédet készített erre az al­kalomra. De jobbnak látja ezt félre­tenni, hogy helyette inkább szabadon beszélgethessenek. Hozzáfűzte: ha óhajtják, előre megírt beszédét írás­ban eljuttatja a küldöttség tagjaihoz Hruscsov először a Szovjetunió gazdasági fejlődéséről szólt. Ezután bejelentette, hogy a Szov­jetunióban jelenleg húszéves tervet készítenek; a tervnek az a célja, hogy a tervidőszak végére a Szovjetunió minden területen kétszeresen túlszár­nyalja az Egyesült Államok terme­lését. Ezután elmondotta, hogy most folyik a munkaidő leszállítása hét óráról hat órára a bányászatban és más nehéz munkaterületeken. A hét­éves terv végére azonban a legnehe­zebb munkahelyeken hat, illetve öt órára akarják lerövidíteni a munka­időt. Ez lesz a világ legrövidebb munka­ideje — jegyezte meg Hruscsov. Technikai haladásunk üteme és az automatizálás lehetővé teszi majd azt is, hogy később még ezt a nagyon rövid munkaidőt is megrövidítsük. A szovjet kormányfő ezután arról szólott, hogy a Szovjetunió minden dolgozója büszke az ingyenes orvosi ellátásra. A szovjet kormányfő ezután arról beszélt, hogy a Szovjetunióban az adminisztratív szervek demokratizá­lása tovább tart. Nagyon sok hatás­kört átadnak a szakszervezeteknek. A tőkések azt mondják, hogy a mi szakszervezeteink nem szabadok, mert nálunk nincs sztrájk — foly­tatta Hruscsov. — De ki ezeo­sztráj-Nyina Hruscsova pedig egy huszon­­négyszemélyes abroszt a hozzávaló szalvétákkal. A legkedvesebb ajándékot azon­ban a Renault-gyár munkásai ad­ták Hruscsovnak. Több mint 3000 aláírás gyűlt össze arra a levélre, amely többek között így hangzik. ..Teljes szívünkből köszöntjük önt, elnök úr. A legőszintébben kívánjuk, hogy utazása során ne csak a francia udvarianságot és rokonszenvet találja meg, ha­nem a mi két országunk hagyo­mányos baráti forró érzelmeinek kifejezését lá". A levél többek között kifejezi azt a reményt, hogy a Szovjetunió minisz­terelnökének látogatása megerősíti a Szovjetunió népeiben azt a jó vé­leményt, amelyet Franciaország munkásairól, tudósairól, művészei­ről, általában dolgozóiról táplálnak. „Az ön találkozása De Gaulle tábornokkal, a Francia Köztársa­ság elnökével — fejeződik be a levél — meggyőződésünk sze­rint a legjobb hatással lesz bé­kés és barátságos együttműködé­sünkre, gazdasági és technikai kapcsolataink fejlődésére". Hruscsov és kísérete e rövid láto­gatás után 11 óra 40 perckor hagyta el a Renault-műveket és útnak in­dult Párizs felé. Párizsban volnának a szovjet munkások? Csak saját maguk ellen. A sztrájk — én láttam — nem szórakozás, ahhoz a munkások csak nagyon nagy szük­ségben folyamodnak. Mikor sztráj­­koltunk, először feléltük élelmiszer­­tartalékainkat, utána éheztünk, sokan soknem éhenhaltak. Amikor jó az­letszínvonal, nincs szükség sztrájk­ra. Nálunk pedig jó az életszínvonal. — Ami az oktatást illeti — mon­dotta a továbbiakban Hruscsov — a Szovjetunióban minden gyermek in­gyen tanul, sőt a jó tanulóknak ösz­töndíjakat adunk. Most akarjuk to­vább fejleszteni az internátusi rend­­szert. Azelőtt a kapitalizmusban, csak a gazdagok küldhették gyerme­keiket internátusba, mi azonban büszkék vagyunk rá, hogy a munkás­­gyermekeket olyan nevelésben része­gjük, mint azelőtt az arisztokraták, a földbirtokosok és a gyárosok saját gyermekeiket.­­ Mindehhez tekintetbe kell ven­ni, hogy forradalmunk csak negyven­két esztendős, s közben háború is h­olt A tőkés ideológusok korábban vállukat vonogatták, amikor eredmé­nyeinkről hallottak, de teljesen fel­ébredtek, mikor a szputnyikokat kezdtük felbocsátani. A szputnyik nekik is megmutatta a Szovjetunió l­ehetőségeit Ami minket illet, mi a továbbiakban sem alszunk, s az Egyesült Államok nem bír majd utolérni bennünket a szputnyikok és a rakéták területén. — Bizalommal nézünk a jövőbe — folytatta Hruscsov — a forradalom után sokan ránk támadtak, de meg­semmisítettük támadóinkat. Hitler is megtámadta a Szovjetuniót, s tud­juk, mi lett a vége. Határaink most nyitva állnak mindenki előtt, de azokat csupán fegyver nélkül lehet átlépni. A szovjet kormányfő óriási tet­széssel fogadott beszéde után, a kül­döttség tagjainak kérdéseire vála­szolt. A legelső kérdés a Szovjet­unióban rendszeresített fizetésekre vonatkozott. Hruscsov sok adatot sorolt fel, majd elmondotta: az a tendencia, hogy fékezik a magas fizetések emelését és igyekeznek az alacsonyabb fize­téseket emelni, mert minél előbb meg szeretnék valósítani azt az mos t az célul eléjük, hogy mindenki szükséglete szerint részesüljön a javakból. Az egyik küldött megkérdezte, va­jon francia munkások szabadságu­kat eltölthetnék-e a Szovjetunióban? — Bármikor szívesen ítjuk a Hruscsov. Az a kérdés is elhangzott, vajon a szovjet munkások szabadidejük­ben bárhol táborozhatnak-e, illetve felkereshetik-e szabadon a Szovjet­unió bármely részét. A kérdésre vá­laszolva Hruscsov rámutatott, meny­nyi badarságot írhatnak össze egyes újságok a Szovjetunióról, hogy ilyen kérdést egyáltalán feltettek neki. Természetes, hogy a szovjet munkások szabadidejükben az or­szágnak azt a vidékét kereshetik fel, amelyiket akarják. A további kérdések zöme a szak­­szervezetek szervezésére és az ok­tatás részleteire vonatkozott. Ezek­re Hruscsov részletesen válaszolt, majd befejezésül ezeket mondotta: — Higgyék el, nem akarok propa­gandát csinálni, csak rxxsz árucikk­nek kell propaganda. A kommuniz­mus pedig nem rossz árucikk. Az a célom, hogy a francia—szovjet ba­rátságot erősítsem. Nem akarok kommunistát csinálni azokból a franciákból, akik nem kommunis­ták. Az az óhajunk, hogy a barátság és a béke jegyében szorosabbra fűzzük a két ország kapcsolatait A francia sajtó Hruscsov vidéki körútjáról — Hruscsov megnyerte a „Tour de France”-ot — írja a Liberation a szovjet kormányfő franciaországi körútjának befejeztekor. Valóban megállapítható, hogy Hruscsov öt nap alatt elnyerte a franciák millióinak rokonszenvét. Körülbelül húsz városban fordult meg és mindenütt óriási tömegek köszöntötték. Beszédei eljutottak a francia közvéleményhez, hiszen ez alkalommal még a jobboldali sajtó sem merte eltorzítani a szovjet kor­mányfő megnyilatkozásait. Hrus­csov kijelentéseinek el kellett gon­­dolkoztatniuk még az apontikus franciákat is a leszerelés szükséges­ségéről, a nyugatnémet mi­li­tarizmus veszélyéről, a francia—szovjet­­ba­rátság történelmi jelentőségéről. — Végetért a nagy párbeszéd a Szovjetunió képviselője és a francia közvélemény között. Pénteken meg­kezdődnek a diplomáciai megbeszé­lések. Bármilyen különböző is le­gyen, a tárgyalás e két szakasza szorosan összefügg, kiegészíti egy­mást. Most már világos minden, olyan politikai megfigyelő eket, akit nem vakít el a kommunistael­lenes és szovjetellenes szenvedély, hogy a rambouilleti megbeszélések nem pontosan ugyanolyanok lesz­nek, mint amilyenek Hruscsov dia­dalmas körútja nélkül lettek volna. A diplomáciát demokratikus módon kivitték a közterekre — a béke ér­dekében — írja Pierre Courtede az Humanité hasábjain. A jobboldali sajtóban is találni olyan hangokat, mint amilyen az Aurore megállapítása: a Hruscsov Tour de France-a ha­tározottan kedvező légkört terem­tett. Rambouillet-ben is szívélyes­ség lesz a levegőben ... S ha általában a jobboldali sajtó óva int is a túlzott illúzióktól — a Paris Jour nem vár látványos dön­téseket —, a közös közleménytől azt várják, hogy említést tesz majd a kölcsönös megértésre, sőt némely tekintetben nézetazonosságról is. — Mindenképpen kívánatos, hogy Hruscsov és De Gaulle négyszem­közt folytatott tárgyalásai hatható­san hozzájáruljanak a csúcskonfe­rencia előkészítéséhez — írja az Aurore. A borsodi Történésznapok első napja (2. oldal.) A MISKOLCI ZENE NAPOK (3. oldal­) A 15-ös akta margójára (9. oldal) Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága március 30-án ülést tartott. Kádár János elvtárs beszámolt a magyar párt- és kormánydelegá­ció lengyelországi újáról. A beszámolót a Központi Bizottság egyhangú­lag tudomásul vette. A kongresszusi munkaverseny eredményeiről Fock Jenő elvtárs tá­jékoztatta a Központi Bizottságot. A Központi Bizottság a legjobb ered­ményt elért kilenc üzemnek odaítélte a kongresszusi versenyzászlót, s ezenkívül 18 üzemet kongresszusi oklevéllel jutalmazott. A Központi Bizottság ezt követően folyó ügyeket tárgyalt. AZ MSZMP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK KONGRESSZUSI ZÁSZLAJÁVAL A KÖVETKEZŐ VÁLLALATOKAT TÜNTETTÉK KI: Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára,­­ Vörös Csillag Traktorgyár, BM 44. számú Állami Építőipari Vállalat, Szerencsi Cukorgyár, Tiszaszentimrei Állami Gazdaság, Csemege Élelmiszerkereskedelmi Vállalat, CHEMOS.IMPEX Külkereskedelmi Vállalat, Győri Lenszövő Vállalat, Budapest, keleti vasúti csomópont. A KÖZPONTI BIZOTTSÁG OKLEVELÉT KAPTÁK: Középdunántúli Szénbányászati Tröszt, November 7. Erőmű, Klement Gottwald Villamossági Gyár. Villamossági Televízió és Rádiókészülékek Gyára. ÉM Békés megyei Téglagyári Egyesülés (Békéscsaba). ÉM 8. sz. Kőbánya Vállalat (Uzsabánya), Nagykőrösi Konzervgyár. Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat. Középsomogyi Állami Erdőgazdaság (Kaposvár), Polgárdi Állami Gépállomás, Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat, Pannónia Szőrmeárugyár, Fővárosi Finommechanikai Vállalat, Posta Központi Kábelüzeme, 66 sz Autóközlekedési Vállalat (Győr). Kiemelkedő munkaeredmények április 4. tiszteletére Értékben túlteljesíti első negyedévi tervét az Ósdi Kohászati Csentek Az ünnepre való készülődés jegyé­ben telnek a termelő műszakok az ózdi kohászatban. Most már nem „nyílt" titok, hanem bizonyosság az, hogy az üzem újból elnyerte a Mi­­nisztertanács és a SZOT vándor­zászlaját Az 1958-ban végzett kiváló munka eredményeként 1959-ben is itt őriz­ték a zászlót Most az 59-es helytál­lás eredményeként újból visszake­rült. (Márciusban, az értékelés idő­szakában, egy hónapra visszakerült Budapestre a vándorzászló.) Szinte ki sem csomagolták a zászlót Pes­ten, úgy kapta vissza az üzem. 20—23 000 tonna hengereltáru túl­teljesítést vállalt évi tervén felül az üzem. Horváth igazgató elvtárstól megtudtuk, ha átmenetileg elmara­dás is mutatkozik egy-két üzemrész­ben, az ígért túlteljesítést valóra váltják a kohászatban. A viszonylag kemény tél s bizonyos üzemi hibák feltartóztatták az év elején a nagy­­olvasztómű egyenletes munkáját s mintegy 2000 tonnás adósságuk ke­letkezett, ami hátrányosan befolyá­solta az acélmű termelését is. Az áp­rilis 4-i verseny már az adósság tör­lesztésében is érezteti hatását A 2000 tonnás mínusz már 1000 tonna alá csökkent s az eddigi számítások szerint úgy vélik az üzemben, hogy április 4-ig, az ünnep napjáig az utolsó tonna adósságot is letudják. Nagy várakozással tekintenek az ózdi kohászok a zászlóátadási ün­nepség s hazánk felszabadulása II. évfordulójának megünneplése elé. Április 2-án, amikor újból átnyújt­ják az üzem részére a vándorzászlót, mintegy 820 000 forint jutalmat osz­tanak szét a dolgozók között. A pénz­jutalom mellett mintegy 900 mun­kást részesítenek ,,kiváló dolgozó" oklevélben, illetve jelvényben. Az ünnepségek egybeesnek a gyár 115 éves fennállásának évfordulójával is. A kohászok elhatározták, hogy a versenyt tovább folytatják. Hatezer tonna szenet takarít meg a Borsodi Hőerőmű ebben az évben A Borsodi Hőerőmű villamosener­gia fejlesztési terve 1960-ra előírja, hogy az üzem 1 millió 120 ezer me­gawattórát termeljen. A hőerőmű dolgozói és vezetői elhatározták, hogy a tervet 8000 megawattórával túlteljesítik. Ez megfelel az évi terv 10, 7 százalékos teljesítésének. Az üzem főmérnöke, Sárvári elv­társ megelégedéssel újságolta, hogy március 29-én már teljesítette a hő­erőmű az első negyedévi, tervét s ez egyik biztosítéka annak, hogy az évi vállalás megvalósuljon. A 8000 me­gawattóra túlteljesítés azt jelenti, hogy Miskolc közvilágítását másfél évig el lehet látni a felajánlásból eredő villanyárammal Különösen értékes a hőerőmű dol­gozóinak munkája azért is, mert csökkentették a szén fajlagos fe­használását. Egy kilowatt előállítá­sához 14 kalóriával kevesebb meny­­nyiségű szenet használnak fel, mint a múlt évben. Ez az év végéig lehe­tővé teszi azt, hogy mintegy 6000 tonna jó minőségű borsodi szenet — több szerelvényre valót — . Az április 4-i ünnepség azért­­ emlékezetes lesz a hőerőmű dolgo­zóinak, mert most adják át az üzem területén épült új kultúrhelyiséget, ahol később üzemi összejöveteleket, termelési tanácskozásokat tarthat­nak. Már az ünnepségeket is ott tartják, ahol kormány- és minisz­teri kitüntetéseket, 26 .,kiváló dol­gozó" oklevelet és négy jelvényt ad­nak át. Az ünnepség alkalmával ráér­tik oda az üzem három kiváló brigád­jának a szocialista brigád címet.

Next