Északmagyarország, 1962. február (18. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-01 / 26. szám

Világ proletárjai, egyesültetek) A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ara: 30 fillér Will. évfolyam, 26. szám 1962. február I, csütörtök Húsz éve jelent meg Illegális Szabad Nép Ma húsz éve, 1942. február -én jelent meg az illegalitás­­ban dolgozó Kommunisták M­agyarországi Pártjának központi lapja, a Szabad S­ép. A Vörös Újság mellett az illegális Szabad Nép lap­­ain írták a magyar kommu­nista sajtó történetének leg­­elentősebb fejezeteit. A Szabad Nép nemcsak kommunisták szócsöve volt, h hanem a háborús kormá­nyokkal szemben álló aktív s passzív ellenállásé is. Az legalitásban dolgozó párt lapja nagy nehézségek­kel küzdött, amikor a szé­­es alapokra épített nemzeti­sszefogásért fáradozott. A Szabad Népnek lényeges terepe volt az 1942. márci­us 15-én lezajlott béke­­üntetésben, szervezője, agitátora volt az anti­­asiszta összefogásnak. Első vezércikkét a később vértanúhalált halt Schön­­ferz Zoltán írta, „Szabad nép szabad országban” cím­mel. „Pártlapunk neve jel­képezi a történelmi feladatot amely elé a politikai fejlő­dés a magyar népet és annak hivatott vezetőjét, a Kom­munisták Magyarország Pártját állította. A reakció sötét erőinek elsöprése szá­baddá teszi az utat Európa demokratikus fejlődésének amely ezen a kontinensen végképp kiküszöböli a né­pek erőszakos elnyomása és a háborút. A KMP meg­­tagadta azt a történelm pillanatot, amely az egész nemzetet egyesítheti a mun­kásság egész vezetése alatt évszázados történelmi fel­adatának megvalósítására a független, szabad, demok­ratikus Magyarország meg­teremtésére. Ennek a nagy történelmi feladatnak a szol­gálatába állítjuk a Szabad Népet, — pártunk hivatalos lapját” — írta többek közöt Schönherz Zoltán elvtárs. „A Ugyanebben a lapszámban kapitulánsok nemzet­i céljai” című cikk leleplezi szétzüllesztett politikai életet, sürgette a demokra­tikus erők nemzeti össze­fogását. Ezt a célt szolgált az „Együtt a parasztsággá és a haladó polgársággal című cikk is. A lap nem sokáig harcol­hatott történelmi céljaiért 1942. májusában a politikai rendőrség, a csendőrsé nyomára akadt a kommu­nista párt illegális szerveze­teinek, a Szabad Nép nyom­dájának, szerkesztőségéne és terjesztő apparátusának Többek között letartóztatta a lap első szerkesztője a Rózsa Ferenc elvtársat, ak kínzások­ következtébe rabkórházban halt meg 194 június 12-én. Mártírhalá­ltalt a lap másik alapítói Schönherz Zoltán elvtárs i A húszéves évfordulón ke­gyelettel emlékezünk a kom­munista újságírás márti halált halt nagy úttörők­ Rózsa Ferenc és Schönher Zoltán elvtársakra, s mint azokra, akik az illegál Szabad Népet készítette Az illegális Szabad Ne haladó hagyománya és péld­képe a mai kommunis sajtó munkásainak is. IHMINIIMIIIMIIMIMI ••••••••■•■ [UNK] Az ENSZ-közgyűlés határozatban ítélte el Portugália angolai eljárását Az ENSZ-közgyűlés kedd ei­­ülésén 99 szavazattal 2 elle­­nben (Spanyolország és D Dél-afrikai Köztársaság) egy­artózkodással (Franciaország)­óváhagyta azt a határozatj­avaslatot, amely élesen el­éri az angolai nép ellen Ikalmazott portugál megtorló itézkedéseket és fegyveres kciókat, valamint a lisszaboni kormánynak azt az eljárását, ogy nem hajlandó elismerni z angolai nép önrendelkezési ágát és függetlenségét. Meg­­llapítja a határozat, hogy a portugál kormánynak ez az eljárása veszélyezteti a nemzetközi békét és biz­tonságot. határozat többek között kö­­ezeli az angolai politikai jag­yok szabadon bocsátását,­zabadon választott politikai s képviseleti szervek alakítását­bból a célból, hogy átadják a hatalmat Angola népének. A határozatba foglalt javas­­atot az ázsiai és afrikai orszá­­ok terjesztették elő. A gyar­mattartó hatalmaknak előzőleg különféle mesterkedéssel sike­­ült töröltetni a javaslatból at a fontos rendelkezést, mely külön bizottság alakító­it nép indítványozta az angolai függetlenségének elő­mozdítására. Mint a TASZSZ meg­állapítja, a gyarmatosítók­nak úgy látszik egyáltalán nem tetszik a függetlenség szó. A szigorú szankciókat ajánló lengyel—bolgár határozati ja­vaslatot a közgyűlés elvetette. A közgyűlést ezután — magyar idő szerint kedden éjfél után — elnapolták anélkül, hogy ki­tűzték volna legközelebbi ülésének idejét. Mint nyugati hírügynöksé­geik jelentik,­ Sir Patrick Dean, angol ENSZ fődelegátus, Biztonsági Tanács januári el­n­nöke Stevenson amerikai kül­döttel, a tanács februári elnö­kével egyetértésben február elsejére (magyar idő szerint 21 órára) összehívta a Biztonsági Tanácsot, hogy megtárgyalja a kasmiri kérdéssel kapcsolatos indiai—pakisztáni viszályt. Emlékezetes, hogy a Biztonsá­gi Tanács összehívását Pakisz­tán kérte, a Biztonsági Tanács legutóbb 1957 decemberében foglalkozott a kasmíri kérdés­sel. A gyámsági bizottság keddi ülésén Paul Henri Spaak belga külügyminiszter ismer­tette kormánya nézetét Ruan­­da-Urundi helyzetéről. Kérte, hogy a bizottság ismerje el az ENSZ felügyelete alatt szeptemberben tartott vá­lasztások eredményeit, amely szerint Ruanda népe köztársasági kormányforma mellett, Urundi választópolgá­rai pedig a királyság mellett foglaltak állást. A vitában még mintegy 30 küldött szólal fel és előreláthatólag csak a jövő héten kerül sor szava­zásra.­­­­ ’ A Reuter-iroda ENSZ-körök­­ből származó értesülése sze­rint a közgyűlést a napokban rendkívüli ülésre hívják össze, hogy Adoula kongói miniszterelnök kormány­fői minőségében beszédet mondhasson a világszerve­zet fóruma előtt. Adoula a hét végén érkezik New Yorkba. A közgyűlés politikai bi­zottsága hétfőn kezdi annak a panasznak megvitatását, ame­lyet Kuba emelt az Egyesült Államok Kuba ellen tervezett agressziója miatt. A Thant ügyvezető ENSZ fő­titkár kedden — 24 órán belül immár másodízben — tanács­kozott Schurmann holland ENSZ-küldöttel a nyugat-iriáni kérdésről. Fasiszta veszély Franciaországban Moszkva (TASZSZ) A jelenlegi franciaországi fa­­­­sizmus különleges vonása az, hogy az algériai gyarmati há­borúból táplálkozik, amelyet a személyi hatalom rendszere mögött álló francia monopó­­lumok szítanak, — írja V. Szé­díti, a Pravda keddi számában. Az ultráknak nemcsak a cse­­­­lekedeteit, hanem az „ideoló­­­­­iáját” is fasiszta szellem hat­? ja át. Ennek az ideológiának­­ a jellemzői a vad nacionaliz­­­­mus, a fajgyűlölet, az antisze­­­ mitizmus, a sovinizmus és a­ kommu­nista-ellenesség. Nem­ véletlen, hogy­­ az ultrák ideológiailag, sőt,­­ szervezetileg is mind szo­­­­rosabb kapcsolatokat épí­­­­tenek ki Franciaország,­­ Spanyolország, Olaszor­­­­szág, Belgium, Nyugat-­­ Németország és más orszá­­­­gok különböző fasiszta­­ csoportosulásaival.­­ Számos, a nyugati sajtóban­ közzétett okmány tanúskodik? róla, hogy az ultrák állam­i csínnyel fenyegetnek minde­? nekelőtt abban az esetben, ha? egyezmény jön létre, a francia? és az algériai ideiglenes kor­­­mány között. Az ilyen fenye­­­getések elsősorban a francia—? algériai tárgyalások meghiúsí­­­tására irányuló törekvésről ta­? núskodnak, másrészt azonban? lehetetlen nem meglátni egy? új lázadás reális lehetőségét, s Az ipari mágnások titok- $ ban támogatva az OAS-t, ? azt akarják elérni, ami a­­ személyi hatalom rendsze­ ? rének minden igyekezete ? ellenére sem sikerül: vér­ ? be­fojtani az algériai nép­­ nemzeti felszabadító moz­­­­galmát, ugyanakkor magá­­­­ban Franciaországban is eltiporni a békeszerető, de­ d­e­mokratikus erőket.­­ Az OAS támogatói fasisztaba­rát kormányt szeretnének ha­talomra juttatni Franciaor­szágban, amely fenntartaná a gyarmati kizsákmányolás rend­szerét Algériában és megszün­tetné a köztársasági és demok­ratikus szabadságjogok marad­ványait. Az OAS Stratégán azonban nyilvánvalóan hazárdjátékot űznek, mert tudják, hogy Franciaország népe nem támo­gatja őket. A demokratikus és antifasiszta erők egyesítésének eszméje mind állhatatosabban tör magáénak utat, — írja a Pravda. Meghalt Pásztor József újságíró Pásztor József újságíró, az szegedi Dél-Magyarország című 5 lap alapítója, Juhász Gyula ési Móra Ferenc szerkesztője, 17­ éves korában elhunyt. Az együttműködés munkatervének aláírása T. M. Zujeva, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének helyet­tes elnöke és Kristóf István, az MSZBT főtitkára a napokban ün­nepélyes keretek között aláírta a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság közötti együttműködés­i munkatervét. Választásra készül a Szovjetunió Másfél hónap van még hát­ra a Legfelsőbb Tanács válasz­tásáig, s a Szovjetunióban min­denütt megindult a képviselők jelölése, a választási agitáció, felállították a választó körze­teket és közzétették a szavazók névjegyzékeit. Feltűnő, hogy a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest mennyivel több választó­kör­zetre van szükség. Perm váro­sában például az 1958. évi 230 körzet helyett háromszázat nyitottak meg, mivel a nyugat­­uráli nagyváros népessége szá­mottevően megnövekedett, új lakótelepek és gyámegyedek épültek fel. Hasonló fejlődés­ről tanúskodik a legtöbb szov­jet város választói névjegy­zéke is. Az agitátorok százezrei min­denütt ismertetik a Szovjet­unió Kommunista Pártjának új programját, a hétéves terv és a húszéves távlati terv ki­emelkedő céljait. Fokozódik az OAS terrorja Algériában Az ultra­fasiszták tovább fokozzák a terror és a gyűlölet légkörét Algériában, hogy le­hetetlenné tegyék az arab és az európai lakosság együttélését. A hatóságok által bejelentett „szigorú intézkedéseik” ellenére az OAS fegyveres csapatai továbbra is szinte akadály­talanul garázdálkodnak a városok utcáin. Kedden ismét 19 halálos és 27 sebesült áldozata volt a me­rényleteknek. Morin, a francia kormány algériai főmegbízott­ja az ultrák követelésére vis­­­szavonta azt a rendelkezését, hogy a nagyvárosok főutcáin ismét torlaszokkal gátolják gépkocsik szabad közlekedését. Az OAS autós banditái ismét szabadkezet kaptak és kedden Algírban és Órákban is több helyütt sort­üzet nyitottak az üze­mekből ki­tóduló arab mun­kásokra, vagy járókelőkre. Algírban a késő esti órákban repülőtérről érkező autóbusz ellen intéztek támadást és több utast megsebesítettek. Az állandó életveszély miatt az algériai dolgozók egy része sztrájkba lépett. Sztrájkolnak a a kikötőmunkások, a vasutasok, benzinkutak személyzete. Sok iskolában szünetel a taní­tás. A francia titkosrendőrség algíri székháza ellen elkövetett hétfői bombamerényletnek, hi­vatalosan közölték, 18 halálos és több sebesült áldozata van. A robbanás földig lerom­bolta a kétemeletes épüle­­t­tet s a környező házakban is sú­lyos károkat és több sebesülést okozott. A bombát egy írógé­peket tartalmazó ládában csempészte be az OAS a tit­kosrendőrség székházába. ——o----­ Friss champion-gomba — télen A Nagymiskolci Állami Gazdaság repülőtéri üzemegységében a téli hónapokban 1S« négyzetméter­nyi területen termesztik az ízletes championt.. Siposs Jánosné kertész hetenként kétszer­ csaknem egy mázsa gombát szed. Szabados Az OAS merényletet kísérelt meg Thorez ellen A Francia Kommunista Párt­­­­ az alábbi közleményt adta ki: „Január 29-ről 30-ra virradó­­ éjszaka az OAS-hoz tartozó­­ fasiszták egyik csoportja meg­próbált behatolni Maurice ? Thorez elvtársnak, a párt fő­­í­titkárának házába, Bazinville­­-ben (Seine et Oise megye). A­­ pártőrség erélyes közbelépése­­ megakadályozta a banditákat a­­ merénylet végrehajtásában.­­ A banditák futásban kerestek ?menedéket” (MTI) 1 ? Földalatti nukleáris robbantás az Egyesült Államokban ? A Reuter és az AP jelentése­iszerint az amerikai atomerő bi­­?zottság közölte, hogy a nevadai­­ kísérleti terepen kedden kis­­erejű földalatti nukleáris rob­­­­bantást hajtottak végre. I . Megkezdődött a Magyar Újságírók Országos Szövetségének­­ kétnapos küldöttközgyűlése ? Szerdán délelőtt az Építők > Rózsa Ferenc Művelődési Há­­ zárnak kamaratermében meg­kezdődött a Magyar Újságírók Országos Szövetségének kétna­pos küldöttközgyűlése. A ta­nácskozáson megjelent Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, Ko­­rmócsin Zoltán, a Politikai Bi­­­zottság póttagja, Darvasi Ist­­­ván, a párt Központi Bizottsá­ggá ágit. prop. osztályának he­­­lyettes vezetője, Naményi Gé­­­za, a kormány Tájékoztatási­­ Hivatalának vezetője. Szaka­­ssits Árpád, a MUOSZ elnöke ?nyitotta meg a tanácskozást. S majd Siklósi Norbert, a MUOSZ főtitkára tartotta meg a­­ beszámolóját. A tanácskozást­­ ma délelőtt folytatják.

Next