Északmagyarország, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-22 / 274. szám

K Világ proletariat egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XX. évfolyam, 274. szám Ara: 80 fillér Vasárnap, 1964. november 22. Felavatták a Duna új ékességét Kádár János elvtárs adta át rendeltetésének az Erzsébet-hidat • Szombaton délután megindult a forgalom 1964. november 21-én tízez­rek várták Budán és Pesten a hídavatás ünnepi percét, s a legszebb kilátón, a Gellérthe­gyen ezrek és ezrek figyelték az ünnepséget. Fél 2 óra körül a pesti hídfő és közvetlen környékén mintegy ötezer meghívott vendég várakozott, zömmel azok, akik az Erzsébet-híd építésénél, a hídszerkezetek gyártásánál közreműködtek. Néhány perccel 2 óra előtt megérkeztek a párt és a kor­mány vezetői. A hídavató ün­nepségen megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Fock Jenő, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Ajtai Miklós, Brutyó János, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagjai, az Elnöki Ta­nács, a kormány tagjai, a po­litikai, a gazdasági, a társa­dalmi élet számos vezetője, a budapesti diplomáciai képvi­seletek számos vezetője. Pontban 2 órakor felhang­zott a Himnusz. Ezt követően a Ganz-MÁVAG Acélhang kó­rusa­ előadta Vass Lajos „Az Erzsébet-híd köszöntése” cí­mű szerzeményét. Ezután dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi mi­niszter lépett a mikrofon elé. Dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi miniszter üdvözölte Kádár János elv­társat, a párt és a kormány vezetőit, s a megjelent vendé­geket, majd a többi között a következőket mondotta: miniszter —, a híd tervezői­nek és építőinek, a nagymúltú magyar hidászat mai utódai­nak, a mérnököknek, techni­kusoknak és a hídmunkások­­nak lelkes, több mint 5 évig tartó fáradozással olyan al­kotást sikerült létrehozniuk, amely nemcsak minden szem­pontból modern, de nemes és méltóságteljes megjelenésével éppúgy megnyeri majd a bu­dapestiek szívét, mint a régi híd a maga korában és mél­tón díszíti rohamosan szépülő szeretett fővárosunkat. Beszéde végén a miniszter köszönetet mondott mindazok­nak az építőipari, ipari és köz­lekedési dolgozóknak, szak­embereknek, vállalatoknak és hatóságoknak, akik, illetőleg amelyek a hídépítés nagy munkájában részt vettek, azt támogatták, segítették. Budapest közönsége nevében Sarlós István, a Fővárosi Ta­nács vb-elnöke vette át az új Erzsébet-hidat, aki rövid be­szédet mondott, majd felkér­te Kádár János elvtársat, hogy a forgalom számára nyissa meg a hidat. (Nagy taps.) dr. Csanádi György közlekedés- és postaü­gyi miniszter beszéde — Új híd avatása mindig nagyszerű, felemelő pillanat. A híd nemcsak egyike a leg­szebb műszaki alkotásoknak, példája a természetet legyőző ember diadalmas munkájának, de a legnagyszerűbb szimbó­luma is az emberek egymás­rautaltságának. Az új híd, amely város- és országrészeket kapcsol össze, új ütőere a forgalomnak, új forrása a fejlődésnek és gaz­dagítja, szebbé és kényelme­sebbé teszi az életét mindazok­nak, akik számára épült.­­ Nekünk azonban, akik ma összegyűltünk az újjáépí­tett Erzsébet-híd, a mi új, nagyszerű szocialista alkotá­sunk átadására, különösen okunk van az elfogódottság­ra. Az új Erzsébet-híd nem­csak szeretett Budapestünk új dísze, a város és az ország szívében épült hatalmas léte­sítmény, de felépítésével az utolsó gyászos emléke tűnt el fővárosunkból a második vi­lágháború esztelen hídrombo­­lásainak. Nem csekély időnek: két évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy Budapest vala­mennyi elpusztult szép hídját újra felépíthessük. — Az újjáépítés hősi küz­delmei — mondotta a további­akban —, a szocializmus gaz­dasági bázisát jelentő nagy lé­tesítmények megvalósítása után ma — pártunk és kormányunk he­lyes gazdaságpolitikájának eredményeként — országunk szellemi és anyagi erőit jó­részt olyan alkotásokra for­dítjuk, amelyek népünk éle­tét közvetlenül teszik szeb­bé, könnyebbé, kulturáltab­bá. Ezek sorában kiemelke­Ezután Kádár János a nem­zeti színű zárószalaghoz lépett. Egy kis gimnazista leányka nyújtotta át neki az ollót a szalag átvágására, 14 óra 20 perc. A zárószalag ünnepélyes át­vágásával megnyílt az új híd. Kádár János, dr. Csanádi György közlekedés- és posta­ügyi miniszter és Sarlós Ist­ván, a Fővárosi Tanács vb-el­­nökének társaságában a ven­dégsereg élén elindult Buda felé az új hídon. A kandelá­berek lámpái szórták a fényt, szél lobogtatta a nemzetiszínű és vörös lobogókat. A Gellérthegy oldalán ha­talmas tömeg várakozott.­­Amint a párt és a kormány vezetői megérkeztek a budai hídfőhöz, feltört az éljenzés, ezrek és ezrek kendőiket lo­bogtatták, lelkesen köszöntöt­­­ték az ország vezetőit, köszön­tötték az új hidat. Kádár Já­nos ebben a felemelő percben megjegyezte, az MTI munka­társához fordulva: — írják meg: végtelenül örülünk ennek az új hídnak, örülünk elsősorban azért, mert építése olyan munka volt, amit példaként állítha­tunk az összes nagy beruhá­zások elé. Szép, jó, hasznos és a tervezett időben, az előzete­sen elfogadott költségvetés szerint készült el. — Kívánjuk, őrizze meg a főváros ezt az új hidat és használja Budapest lakosságá­nak javára, a dolgozók örö­mére. Hiszen — és körülmu­tatott a hegyoldalon, a hídfő környékén sötétlő­ tömegre — aminek itt most tanúi va­gyunk, az egy valóságos újabb népszavazás. A hídról a budai feljáróra fordult a menet. A párt és a kormány vezetői onnan figyel­ték, hogy Pest felől még szü­net nélkül árad a hatalmas emberfolyam. A felemelő ünnepség, amely­nek csaknem százezer ember volt szemtanúja, három óra körül ért véget, s a késő dél­utáni órákban megindult a hí­don a villamos és az autó­­buszforgalom, de alkotás híd. Úgy vélem az új Erzsébet­— mondotta a Kádár János elvtárs nyilatkozata Kitüntették a legkiválóbb hídépítőket Az Erzsébet-híd avatása napjának délelőttén a Parla­ment kupolacsarnokában ki­tüntették a legkiválóbb híd­építőket, tervezőket. Az ün­nepségen megjelent Fock Jenő, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Szurdi István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács tit­kára, dr. Csanádi György köz­lekedés- és postaügyi minisz­ter, dr. Horgos Gyula kohó­­és­ gépipari miniszter, Sarlós István, a Fővárosi Tanács vb elnöke, Kisházi Ödön, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke mondott beszédet. Az ünnepi beszéd után Kis­házi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke az Erzsébet­­híd tervezésénél és építésénél kifejtett kiváló munkájuk el­ismeréséül kitüntetéseket nyújtott át a hídépítésben résztvevőknek. Az ünnepség után az Elnö­ki Tanács fogadást adott a ki­tüntetetteknek, amelyen meg­jelent Kádár János, az MSZ­MP Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnöke aki baráti beszélgetést folyta­tott az Erzsébet-híd tervezői­vel, kivitelezőivel! Gyakorlati oktatáson Miskolcon, a selyemréti munkásszálló épületében működik a budapesti Ybl Miklós építőipari tech­nikum kihelyezett csoportja. Most még csak az első osztályban folyik a tanítás, de fokozatosan felfejlesztik négy évfolyamra. A Borsod megyei Építőipari Vállalat hathatósan patronálja a techni­kumot: helyiséget, berendezést és szakmai oktatót biztosít a hallgatóknak. Ma még a szabadban tartják a gyakorlati órát, de hamarosan felépül a leendő sajtópalota mellett az építők műhely­­csarnoka, ahol az építés minden folyamatát megtanulhatják. Fotó: Szabados György Novotny Moszkvába utazik Az SZKÍM Központi Bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak meg­hívására Novotny, a napokban Antonin Csehszlovák KP Központi Bizottsága első titká­ra, köztársasági elnök vezeté­sével, hivatalos baráti látoga­tásra csehszlovák párt- és ál­lami küldöttség utazik a Szov­jetunióba. Hétfőn és kedd­en békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár november 23-án és 24-én rendezi az idei utolsó Béke­kölcsön sorsolásokat. Ezúttal a II., a III. és a IV. Békeköl­csön 1964. második félévi hú­zásait tartják. A két napos húzáson a há­rom Békekölcsönből összesen 675 200 kötvényre forintot sorsolnak 119 millió ki nyere­mény és törlesztés formájá­ban. Mongol szakszervezeti küldöttség érkezett hazánkba A MEDOSZ elnökségének meghívására Zsámc Gancsigii­­nek, a szakszervezet elnökének vezetésével kéthetes tanul­mányútra Magyarországra ér­kezett a mongol mezőgazdasá­gi szakszervezet négytagú kül­döttsége. A küldöttség tagjai magyarországi tartózkodásuk során megtekintik Győr, Vas és Zala megye nagyobb mező­­gazdasági üzemeit; * * Átmentem a 1964. november 20. péntek, délu­tán 3 óra. Á­csorgok a pesti hídfőnél,­­ töröm a fejem, hogyan járhatnék túl a rendőr eszén. Áll a hídnak szaladó sínek párhuzamai között, túl a léc­sorompón, melyen felkiáltójel­lel ez a szöveg olvasható: „Ide­geneknek belépni tilos!” Tilos, nem tilos, én akkor is csak belépek — markolom össze kevéske bátorságomat. Ez a kőhajításnyi távolság ne­kem sok, én meg akarom ta­pogatni a roppant huzalokat, lábammal érzékelni akarom a vasak méltóságos biztonságát, én... én... egyszóval át aka­rok menni az új hídon Pest­ről Budára, s ha mellém sze­gődik a szerencse, Budáról Pestre. Ki tudja, mikor vető­döm megint a főváros földjé­re, holnap, szombat délután a megnyitón — sajna — nem lehetek itt. Mindezt nem mondhatom el a rendőrnek, aki ellentmon­dást nem tűrőn utasít vissza mindenkit. át — Kérem, még nem adtuk a hidat, tessenek vissza­menni. Az emberek nem bosszan­kodnak, tulajdonképpen igazat adnak neki. Az utolsó simítá­sokat még el sem végezték rajta, most festik a járda szé­lét fehérre-feketére, a burko­latra párhuzamos csíkokat húznak az autósoknak, a szür­késfehér korlát néhol még ra­gad. Ha rászabadítanák ezt a töméntelen kíváncsiskodót, kezdhetnék elölről a takarí­tást. — Kérem, még nem adtuk át... Egy csapat fiatalembert for­dít vissza a rendőr. Nevetnek — hogy-hogy még nem ad­tuk át — mondja az egyik úgy beszél az öreg, mintha maga is cipelte volna hozzá a vasat... Hát igen én, mi sem cipeltük hozzá a vasat, de a magyar­ság nagy családjába beletar­tozunk, erőink építő lendüle­tének szép bizonysága ez a pompás, fenséges híd-költe­­mény. Négy férfi lép a híd beton­jára, otthonosan, magabizto­san. — Ezek idevalók lehetnek — gondolom, s szemrebbenés nékül hozzájuk „vágódom”. A rendőr ácsit int — nem le­het. De lehet — mondja egyi­­k.ük, s igazolvi m­ivel m­ut.et. ja, hogy az elektromos mű­vektől vannak. Szabad az út — hurrái A híd közepetáján megál­lok. Erősen fogom a kalapom, el ne vigye a szél, másik ke­zemmel a huzalköteget simo­gatom. Mit érzek?. Valami nagy-nagy tágasságot, a moz­gás szabadságát, felemelő könnyedséget. Úgy ível a híd a két part között, mintha, mintha... Keresni kell a sza­vakat. Igen, mintha nem is nehéz vasból készítették vol­na derék alkotói, hanem fe­hérle-ezüstös sugarak súlyta­lan anyagából készült szőnye­get terítettek volna az ember lába elé. — Biztatás árad minden porcikájából: lépj rám bátran, ember, magad is könnyed leszel tőlem, úgy ér­zed majd magad, mintha szár­nyaid lennének, s lebegnéd víz és ég között. Megfogom az egyik függő­leges huzalt, megrázom , meg bírom mozgatni, érzem is, látom is remegését. Lassan, ráérősen cammogok át a budai oldalra. Szemben a jó öreg Gellért-szobor. Mes­terséges zuhatag ömlik a sziklákról. Kötélhez erősített villanyszerelők kétöklömnyi, hatalmas villanykörtéket csa­varnak a reflektorokba — csillogni fog a víz, csillogni fog a híd, csupa fény lesz itt minden az átadás ünnepnap­ján. Felbattyogok a Gellért-szo­­borhoz, rákönyöklök a kőkor­­látra és nézem a­ gyönyörű hidat. Híd-költemény. Karcsú, emeletes utak sza­ladnak le a hídról, Buda ut­cáiba szövik a Pestről áradó gépkocsikat, buszokat, villa­mosokat. Mindenfelé szorgos­kodó emberek, kertészek, festők, aszfaltozok. Az ember megsimogatja még egyszer a hidat, mielőtt átadja az élet eleven lüktetésének. Indulok vissza. Hiába azon­ban minden csalafintaság, a budai oldalon álló rendőr szemfülesebb. Muszáj körül­menni, a Szabadság-hídnak. — Csak azért nem írok fel egyet-kettőt — mondja a rend­őr — nem akarok ünneprontó lenni. Megértem én az embe­reket, már hogyne érteném meg. Kiváncsiak. De ha már húsz évig meg tudtak lenni nélküle, bírják még ki ezt a napot, ezt az egyetlen napot. — Húzódjon kicsit arréb, fiatalember, a Patyolatot nem fizetjük — szól rám egy csu­­pa festékes atyafi a létra ma­gasáról. — Ne húsoljon — ví­gasztal, miközben lendülettel húzza-vonja az ecsetet a ma­gasba szökkenő oszlopon — holnap ilyenkor már r­epe­táz­hat is, annyiszor átmehet meg vissza, ahányszor csak akar. Villamosra szálltam, indul­tam a Keleti Pályaudvarra. A Szaba­dság-hí­don kinéztem a villamos ablakán. ß­z új Erzsébet-híd kecse­sen ölelte-fogta össze a két partot — ezüst kapocs a Kék-Duna gyönyörű pántliká­ján. #a. m

Next