Észak-Magyarország, 1971. július (27. évfolyam, 154-179. szám)
1971-07-11 / 162. szám
KZAK -MAGYARORSZÁG 4 A X. kongresszus határozatai nyomán Meditáció két évad között Az iskolákban már az utolsó tantestületi megbeszélések is befejeződtek, talán egy-két helyen még összejönnek a nevelők, hogy az új bérrendezés szerinti besorolásukat megismerhessék; a közművelődésben főleg a nyári gyermekfoglalkoztatások, szakkörvezetők táborozásszerű továbbképzése jelentik a munkát, a művészeti intézmények pedig többségben teljes nyári szünetet tartanak, szórványosan adódik egy-egy értékesebb művészeti rendezvény. A pihenés időszaka hát ez, s alkalmas talán arra is, hogy eltöprengjánk: vajon az elmúlt év novemberében megtartott X. pártkongresszus művelődéspolitikai vonatkozású megállapításai és azok nyomán született határozatok az elmúlt hét hónapban miként realizálódtak, illetve az ősszel kezdődő új évadban várható-e további előrelépés a határozatok megvalósulásában. Természetesen, hét hónap räid idő egy hosszú évekre száni párthatározat feladatkomplexumának végrehajtásához, nem is lehet áttekintenünk a művelődésügyi minden kérdését, néhány gondolatkört azonban érdemes talán feljegyeznünk A kongresszusi határozat igent határozottan megszabja: „Erősíteni kell azt a közszellemet, amely nem tűri el a társadalomellenes magatartást, a cinizmust, a fegyelmezetlenséget, a közösség megkárosítását, viszont növeli a szocialista módon végzett munka, a szocializmus ügye iránti elkötelezettség becsületét és tekintélyét. A munkásosztály, a dolgozó nép érdekeit képviselő, önfeláldozóan dolgozó, felelősséget és áldozatot vállaló állampolgárok az élet minden területén élvezzenek nagyobb megbecsülést, mint azok, akik húzódoznak a fokozottabb kötelezettség vállalásától, vagy csupán haszonélvezői a szocialista társadalomnak.” Egy más helyen ezt olvashatjuk : „Egész kulturális életünknek fontos feladata, hogy méltó megbecsülést biztosítson a kultúra azon művelőinek és terjesztőinek, akik kiállnak a kommunista eszmékért, és támogatják pártunk országépítő politikáját.” Külön, kiemelten foglalkozik a határozat a pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésének fokozásával, ugyanakkor az állami oktatás rendszerének vizsgálatát és megfelelő irányú továbbfejlesztését is feladatul tűzi. A pedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésével kapcsolatban a kongresszusi határozat megszületése óta kormányintézkedés született, amely figyelmet érdemlő béremelésben realizálódott. Csak Borsod megyében 30 millió forintot, a megyeszékhelyen pedig további 12 millió forintot jelent éves szinten az a bérösszeg, amely a pedagógusok anyagi ellátását javítja. A bérek felosztása általában már megtörtént, és talán csak néhány iskolában várat még magára a felosztás ismertetése. Szeretnénk hinni, hogy a bérek differenciált felosztásánál az iskolaigazgatók és a szakszervezeti bizottságok messzemenően szem előtt tartották a pártkongresszusnak fentebb idézett tanításait, illetve határozati pontjait, és nem került rá sor, hogy az önfeláldozóan dolgozó, pártos elkötelezettséget vállaló pedagógus anyagi és erkölcsi megbecsülésben hátrányba kerülhessen ilyen, vagy olyan okok miatt azzal a nevelővel szemben, aki ezt az elkötelezettséget elutasítja, munkáját bár jól, de mechanikusan látja el, a szocialista társadalom továbbépítéséért nem szívesen tesz valamit a kötelező munkáján felül. A párthatározatban foglalt megbecsülésnek bérrendezésnél is érvényesülnnie kellett. Vajon mindenütt érvényesült-e és vajon, ahol jogos panasz merül fel, lesz-e rá megfelelő orvoslás? A nyári hónapok, a szünet, talán erre az orvoslasra is alkalmasnak hry noyi íroak Oktatási renodszerünk elemző vizsgálata sokféle szinten már megkezdődött A leszűnt tapasztalatok alapján természetesen csak később születhetnek érdemi intézkedések. De már a nyári időben történő továbbképzések nagyrészt ezt a továbbfejlesztést szolgálják, és elválaszthatatlan a továbbfejlesztéstől már említett megbecsülés, a a pedagógusok társadalmi elismerésének, munkájuk magasabb fokú fizetésemelésben értékelésének való megnyilvánulása is. A határozat e vonatkozásban tehát a realizálás útján halad. A közoktatás munkásain kívül azonban igen sokan dolgoznak a művelődésügy területén és igen sokféle ágazatban. Vajon azoknál is érvényesül-e a megbecsülés olyan formán, ahogyan kongresszusi határozat előírja? Például a művészeti pályákon dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésénél megmutatkozik-e a különbség az elkötelezett művész és aközött, aki a szocializmusnak csak haszonélvezője? Kapnak-e megfelelő támogatást a kultúra azon művelői és terjesztői, akik kiállnak a kommunista eszmékért, és támogatják a párt politikáját? Vajon nem éri-e több gáncs azokat az alkotóművészeket és alkotásaikat, akik a mai társadalmi valóságunkat próbálják művészi eszközökkel megközelíteni, s különböző megfogalmazásban az élet támasztotta kérdésekre feleletet keresni. Nem szenvednek-e azok hátrányt, nem is oly ritkán a szürke középszerrel szemben, akik olyanokat alkotnak, olyan műveket hoznak létre, amelyek kellemesek, problémamentesek, nem zavarják fel a helyenkénti eszmei állóvizet, magyarán szólva: semmit nem kockáztatnak. Nem szólnak, nem tesznek a szocializmus ellen, — arról, szó sincs —, de mellette sem kötelezik el magukat. Vajon az új évad ebben a tekintetben hoz-e változást, feloldja-e majd azt az ellentmondást, amely hovatovább a problémamentes művek felé tereli sok-sok alkotó figyelmét? A párthatározat előírja, hogy irodalmi és művészeti életünkben növelni kell a pártos szocialista közéletiség és a szocialista realizmus erőit és ezek szerepét. A televízióiban sugárzott filmsorozatok hosszú sora, a mozijainkban jelentkező kommerszfilmek dömpingje, a könyvkiadásiban mind nagyobb példányszámot jelentő félponyva- és ponyva-kiadások nem kis tömege nem látszik azt bizonyítani, hogy a párthatározat nyomán a pártos szocialista közéletiség és a szocialista reolizmus erői nagyobb szerephez jutottak volna. Igaz a hét hónap e tekintetben nagyon kevés az érdemi változáshoz. A nyári időszakban azonban nem árt már előre gondolkodni, hiszen az őszi évad tervei részben már készen állnak, részben a vázlatos tervek most kapnak éltető tartalmait. Miként az egész művelődésügy alapját jelenítő közoktatásban tapasztalható a határozat nyomán érdemi realizálódás, kívánatos lenne, hogy ezt a közművelődésre és a művészeti életre vonatkozó határozatok, irányelvek megvalósulása is mielőbb kö- Benedek Miklós Mai magyar fotóművészet Photographia Hungarica címen magyar fotóművészeti albumot jelentetett meg az Európa Kiadó. Több mint száz képet — különösebb tematikai válogatás nélkül, de színesen, gazdagon illusztrálva mai életünket. Objektív-szubjektív vallomások. Lírai vagy tárgyilagos képek, szenvedélyes vagy hideg kiszámított hatásúak. Magába roskadt öregasszony, éneklő iskolások, tájak, alkotások, emberek. Az egyik művészt az anyaság ihleti meg, a másikat az erő, a szépség — sportteljesítmények, zenélő, muzskáló, szobrász-alkotók. Széljárta sziklák, felszántott mezők, hullámzó vizek, füstölgő gyárkémények, utcai ivrgatagok. Arcok , feszültek, várakozók, örömteliek, szomorúak. Beszédes, sokatmondó képek. Fények és árnyékok, fehérek, feketék, szürkék játéka. Nevek. Fotóművészetünk nagyjai. Gink Károly, Vajda Ernő, Koffán Károly, Vadas Ernő, Kálmán Kata, Escher Károly. És az ifjabbak: Szalay Zoltán, Korniss Péter, Féner Tamás, Molnár Edit. Reprezentatív, szép album. Illik rá, amit Lengyel Lajos ír a fotóművészetről, hogy „kulturált látásra nevel, gyönyörködtet, vagy megdöbbent, sűrítő képi jelrendszerével, a tartalom és a forma összegző erejével hangsúlyosan dokumentál”. 1971. június 11., vasárnap j könyvekről — röviden Alexandra Siperco: karmaiban A vaspárda Hogyan válik egy nyitott szemmel járó, becsületes „úrifiú” előbb a baloldali diákmozgalom szimpatizánsává, majd a fasizmus tobzódásának időszakában egyre nagyobb és nehezebb feladatokra vállalkozó forradalmárrá? Siperco kitűnően megírt, izgalmas regénye fiatal forradalmárok, elsősorban értelmiségi fiúk és lányok változatos portré-sorozata. Életüket, küzdelmeiket, szerelmüket és hősiességüket megrázóan ábrázolja és szembeállítja a polgári életforma tespedtségével, a fasiszta katonai diktatúra embertelenségével. Megkapóan írja le a konspiratív munka hallatlan nehézségeit, veszélyeit, a lebukás gyötrelmeit, de bemutatja a küzdelem szépségeit is, azt, hogy a mozgalomban végzett munka milyen gazdaggá tette a fiatalok gondolat- és érzésvilágát. — Fordította: Sala József. Megjelent a Kossuth Könyvkiadó gondozásában. VÁZLAT Lenkey Zoltán rajza Munkáskórusok nyomában A munkáskórus kultúrának nagy hagyományai vannak Miskolcon. Több nagy hírű énekkar még a múlt század végén alakult. Sok megpróbáltatást, nehézséget, két világháborút, s újabban sok közönyt és érdektelenséget három munkáskórus élt túl. A Diósgyőri Vasas Vegyeskar, a Diósgyőri Dolgozók Énekkara, amely most az Ady Endre Művelődési Ház kórusaként szerepel, és a MÁV Járműjavító férfikara. Meg kell említenünk a szövetkezeti mozgalommal majdnem egyidős, huszonkét éves KISZÖV-kórust. A többi kórus vagy beleolvadt a meglevők valamelyikébe vagy megszűnt Megszűnt olyan neves, patinás együttes is, mint a pereces Bányamécs. Arra voltam kíváncsi, hogy a megváltozott körülmények és követelmények között hogyan élnek és dolgoznak városunk munkáskórusai ? A dicső múlt A munkáskórusok megalakulásakkor kettős célt tűztek maguk elé. A munkásság összefogása — olykor politikai célok elérése érdekében is —, ugyanakkor a művelődés, az önképzés serkentése volt a feladat. A Diósgyőri Dolgozók Énekkara mint dal- és olvasókör alakult, nevében is jelezve célját: a munkások általános műveltségének megalapozását. A múltról mindenütt szívesen beszéltek. Okleveleket, zászlóikat mutattak, vitrineket díszes serlegekkel és vázákkal. Régi fényképek kerültek elő, a dicső múlt beszédes dokumentumai. Régen más volt a kórusok összetérele. Családiasabb jellegű volt, sok munkáscsaládnak egyetlen szórakozási lehetősége. Békésebb időkben „dalárda”-jellegük volt, amikor a próbákat derűs borozgatással kötötték egybe. Nehezebb időkben jó testvéri közösséggé alakultak. Vidinszky László — aki az Ady Endre Művelődési Ház kórusának karnagya immár 38 (!) éve mesélte, hogy a harmincas években helyiséggondok után annyi pénzük sem volt, hogy télen befűtsenek. A kórustagok táskában hozták otthonról a tüzelőt, hogy ne maradjon el a próba. Valóban hősi korszak volt ez — s milyen különös —, mégis akkor volt könnyebb összetartani a kórusokat. Akkor lelkesebben, örömmel jártak próbálni, pedig nem volt külföldi út, gyakran helyiség, sőt kotta sem. Összetartás, elöregedés Ma éppen az összetartás a legnagyobb probléma. A kórusok létszáma 40—50 fő. De a próbákon mindig csak egy részük jelenik meg. Gálos Imre, a KISZÖV-kórus ügyintézője mondotta, hogy csak nagy erőfeszítések árán tudják fenntartani a kórust. Nem járnak rendszeresen próbára, s nagy veszély az elöregedés is. Főleg a férfiak maradnak el, s új, fiatal tagok beszervezése szinte lehetetlennek tűnik. Nincs ma érdeklődés, talán igény sem a fiatalok körében a közös éneklés, szereplés iránt. Nagy gond a megfelelő számú fellépés biztosítása. A társadalmi ünnepeken minden kórus szerepel, ezeken kívül 4—5 alkalommal lépnek fel évente. Ez kevés. Nehéz úgy próbára hívni a tagokat, hogy nincs cél, szereplés. Ennek pedig több akadálya van, főleg anyagiak. A bázisszerveknek még egy-egy hosszabb belföldi út is komoly anyagi megterhelést okoz, nem beszélve a külföldi szereplésekről. Pedig ilyenkor lelkesebb a tagság, a külföldi út előtt lehet dolgozni, járnak próbákra is. A Vasaskórus az NDK-ban és Csehszlovákiában járt az utóbbi években. Természetesen vendéglátó városok kórusait a visszaillik és kell is hívni. Ez bizony sokba kerül. A Járműjavító kórusát a MÁV tartja fenn, de van pártolótagságuk is. Tőlük 500 forintot kap a kórus havonta. De fizetik a karnagyot, új kottákat is kell vásárolni. Mégis pártoló tagság szervezése jó megoldásnak látszik. Mi ma a feladat? Megváltozott az idők folyamán a kórusok feladata. Ma nincs már politikai, munkásérdekvédelmi harc. De változatlanul nagy szerepük lehet az általános kultúra terjesztésében. Nagyon sok ma is az olyan munkásember, aki e kórusok előadásában hall először igényes, jó zenét. Fülöp László, a Bartók Béla Művelődési Ház igazgatója is ebben látja a Vasas-kórus fő feladatát. Már hagyomány náluk, hogy az LKM és a Diósgyőri Gépgyár munkásszállásán rendszeresen tartanak hangversenyeket. Úgy válogatják össze a műsorszámokat, hogy azok a hallgatók, akik most találkoznak először a klasszikus zenével, kedvet kapjanak, s máskor is meghallgassák műsorukat. Például a Beethoven-évforduló kapcsán részletes ismertető előadással kötötték össze hangversenyüket. Nagy gondot fordítanak a magyar szerzők műveinek tolmácsolására. Nagy sikere van az igényes népdalfeldolgozások előadásának. A tervek szerint a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen Liszt Faust-szimfóniáját is előadják. Ez lesz a kórus eddigi legnagyobb erőpróbája. Egyébként az LKM-évfarokoló alkalmából rendezett nemzetközi kórustalálkozó mintájára 1972—73-ban is nemzetközi fesztivált kíván rendezni a Diósgyőri Vasas Vegyeskar. A fejlődésnek sajátos útját választotta a MÁV Járműjavító férfikara. A kórus karnagya az az Engi István, aki a mezőkeresztesi Röpülj páva! kórus élén immár országos hírnévre tett szert. Elmondta, hogy a kórus a mai magyar szerzőkkel igen jó kapcsolatot tart. Megrendezték Balázs Árpád szerzői estjét és dicséretes módon, új magyar mű ősbemutatójára is vállalkoztak. Karai József: Varsói mazúr című háromszólamú művét a Járműjavító kórusánál ajánlotta. Több ízben előadták, nagy sikerrel. Azóta is eleven és termékeny a kapcsolat komponista és a kórus között, több művét énekelték már (néger spirituálé-feldolgozás, Kecskeméti-toborzó stb.). Ez valóban járható út, más kórusok is megpróbálkozhatnának vele. A ovo utja: a kamarakórus? Ezek a példák és szép eredmények nem feledtethetik el: baj van a munkáskórusokkal. A fiatalok passzivitása, a lassú elöregedés, a próbák gyér látogatottsága, mind intő jel az illetékeseknek, veszélyben a nagy hagyományú, patinás kórusok léte. Pedig nagy kár volna, ha ezek a kórusok is megszűnnének, mint a Bányamécs és a többiek. Ez a folyamat talán még évekig is eltarthat, de már most módot kellene találni a kórusok felfrissítésére, jövőjük biztosítására A Bartók Művelődési Házban Juhász Tibor énektanár vezetésével egynemű kamarakórus alakult. Létszámuk alig haladja meg a tízet. Ezt a néhány embert sokkal könnyebb összetartani. Járnak próbákra, s eddigi sikeres szerepléseik alapján joggal hihetjük: talán rövidesen ez lesz a járható út. S a munkáskórus kultúra, a több évtizedes hagyományok így tovább élhetnek Szatmári Lajos