Észak-Magyarország, 1971. december (27. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-18 / 298. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Az elfogadtatás Lengyel grafikusművészek tárlata A LENGYEL művészek­nek abban jutott úttörő sze­rep, hogy a modern grafika avangárd törekvései, és korízlés, korigény között va­a­lamelyest híd teremtődött, s ebben jó példaként előttünk járnak. Mert igaz ugyan, hogy a XX. század egy­mást egyre gyorsabb tempóban követő stíluspróbálkozásait és művészeti divatjait Nyu­­gat-Európa termelte és ter­meli ki magából napjaink­ban is. Az azonban kétség­bevonhatatlan, hogy min­d­t ez­ek az alkotások csak ke­vesek — és nem is mindig az értők — számára jelente­nek elfogadott, illetőleg tar­talmas, gondolatokat közve­títő művészetet, addig a gra­fikának ezek az új és leg­újabb hajtásai Lengyelor­szágban nem nélkülözik a popularitást, s érvényesülé­sük elsősorban a reklámgra­­fikában a lengyel sokszo­rosító művészetet a világ él­vonalába emelte. Ezért is tanulságos a VI. miskolci országos grafikai biennálén megvalósult, érté­kes elképzelés; az egyik leg­rangosabb lengyel grafikai centrum képviselői, a krak­kói művészek alkotásainak bemutatója, élükön az iskola doyenjével, az egyik legte­kintélyesebb lengyel grafi­kussal, Konrad Srzednicki­­vel. Srzednicki professzor, a Krakkói Képzőművészeti Akadémia tanára fő szerve­zője a világhírűvé vált, krak­kói nemzetközi grafikai­ bien­­náléknak, amelyeknek az utóbbi években Miskolcon élő grafikusaink is rendsze­res kiállítói. Konrad Srzed­nicki visszatérő vendége Miskolcnak, hiszen 1955-ben már részt vett az országos képzőművészeti kiállításon. Újabb művei, elsősorban szí­nes rézkarcai és vegyes tech­nikával készült lapjai művé­szetének nem fáradó, termé­keny, s megújulni képes erejéről győzik meg a nézőt. Huszonhét kiállított mun­kája közül szimultán szer­kesztésű önarcképe, ironikus hangulatú Tavaszi árnyak című színes rézkarca, s drá­mai töltésű Éjszakai lovasa fogott meg. RAJTA KÍVÜL még 19 krakkói művész alkotásai kaptak helyet ezen a friss és vonzó bemutatón. Az op­art jegyében fogant, különös hangulatú munkáktól az írás kezdetéhez visszanyúló jel­rendszerbe ágyazott, ősi, epi­kus hangulatot idéző képvi­lágig a modern grafika szin­te minden iránya, törekvése hangot kap itt. Danuta úttörői a biennálén Leszczynska-Kluzova japán kilfestmén­yeket idéző, ele­gáns és dekoratív­­, imp­­resszionisztikus rézkarcai. A Stanislaw Wejman agitatív­­expresszionisztikus r­unkái, vagy Janina Kraupe régi hi­eroglif­ s ékírásos táblákra emlékező lapjai különösen tetszettek. Szépek, intellek­tuális töltésűek, s drámai at­moszférát sugároznak Jerzy Kuc­a litográfiái. Ugyancsak a litográfiában alkot figye­lemreméltót Olga Peczenko- Srzednicka is. A Miskolci Képtár emeleti termeiben látható 88 grafikai lap különös értékét művészi rangjukon túl az adja, hogy a miskolci biennálék tizen­két éves történetében most első ízben nyílt alkalom kül­földi művészek ilyen rangos csoportos részvételére. Az első lépés tehát ez a mos­tani azon az úton, amely re­mélhetőleg elvisz majd biennálé nemzetközi képző- a művészeti eseménnyé válásá­­­­hoz. S ha elismerjük, hogy közép-európai országok képzőművészetében, grafikai művészetében úttörő szere­pük van a lengyeleknek, úgy reméljük, hogy mostani úttörő bemutatkozásukat, részvételüket a következő miskolci biennálékon mást szomszédos országok — Cseh­szlovákia, Románia, Jugo­szlávia, Bulgária — ismert és elismert sokszorosító gra­fikusainak hasonló csoportos bemutatkozásai követik majd. Nemkülönben érdeklődésre tarthat számot a szovjet képzőművészek meghívása, részvétele a miskolci kiállí­­­tásokon, amelyek azonban — megismételjük a hazai anyag kapcsán felvetett ész­revételünket — a jelenlegi szűkös keretek között e jö­vőben nyilván tovább bővülő feladatukat nem teljesíthe­tik. A MISKOLCI grafikai biennálék rangja a jelenle­ginél méltóbb kiállító helyi­ségeket, jobb, tágasabb fel­tételeket érdemel. Papp Lajos Pávei Orszáib-Hvieztlislav (1849—1921) ÖTVEN ÉVVEL ezelőtt halt meg Pável Hviezdoslav, a szlovák irodalom klassziku­sa, Petőfi, Arany, Madách, Ady Endre szlovák nyelvű tolmácsolója, az élet és áb­­ráho kibékítésének költője. A távoli Árva vármegye kis falujában látott napvilá­got, ahol a szántók sárgálló pántlikái fölött a fenyves komor zöldje simogatja a szemet, hegyek emelkednek. A levegő, s az Árva vize tisz­ta, de a vidék szegény. Ha­talmas erőfeszítés teremti elő a sovány földekről a vidék lakóinak mindennapi kenye­rét. Az ő országa a völgyből felnéző magános lélek benső élete. Az éji ég láttán tör fel e belülről élő emberből min­den féltett titka, s a csilla­gok felé száll, így lesz Or­­szágh Pálból Hviezdoslav. Csillagdicsőítő. jár. Gimnáziumba Miskolcon is Rokonainál lakik. miskolci évek jelentősek éle­­­tében. Itt ismerkedik Petőfi­vel, Arannyal, a magyar irodalom nagyjaival, akiknek rendkívüli becsülését az ak­kori magyar kormányzat túl­kapásai közepette is meg­tartotta. Tévedhetetlen­ül tud­ja, hogy kit tiszteljen Pető­fiben. „Legyen minden nemzet testvér” Magyaror­szágon — írja Hviezdoslav, „uralkodjék az Igazság”. Kereste a magyar—szlo­vák megbékélést Amikor el­olvassa Ady Magyar jakobi­nus dalát 1910-ben, azonnal válaszol: „Mert tényleg közös bánat tép bennünket, nyomorúságunknak csak neve más, mert ugyanaz az Iga töri hátunk s közös bilincs szorítja dúlt keblünket. Mert ha mi szenvedők egymásra nem találunk, kit váltson meg az üdvös akarás !** HALÁLÁNAK 50. évfor­dulóján arra a Hviezdoslav­­ra emlékezünk, aki tisz­ta, in­dulatmentes emberséggel tudta hirdetni a nemzeti­ségi béke és egyenlőség gon­dolatát, s aki híd tudott len­ni népe és Európa közt, s híd nemzete és a magyarság között. Kovács László a/ca/uj MOKKA kuLndege* kivékeny&cék A Magyar Édesipar Berek Katalin Nam Laszló-estje Az influenzajárvány egy­szer már levétette műsorról Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban Be­rek Katalin és Nagy László estjét. Csütörtökön este vég­re sor kerülhetett rá. Most sem izgalommentesen. A sű­rű ködben ugyanis nagy ké­séssel érkezett az előadómű­vész és a költő Miskolcra, de a mintegy hatszáz főnyi kö­zönség — többségben diák­fiatal — érdeklődő kitartás­sal várakozott. Megérte. Vajon mi újat adhat Be­rek Katalin estje még? — kérdezte előzőleg több két­kedő. Valóban, a kiváló elő­adóművész több műsora is­merős a költészet barátai előtt. Nagy László munkái­ból válogatott összeállítását nemcsak televízióból, hanem egy korábbi, négy és fél év előtti miskolci szerepléséből ismerhetjük (legalább na­gyobb részben). Mégis adhat és csütörtökön este be is bizonyította, hogy ad újat. Nemcsak azoknak az újabb, fiatalabb generációknak, amelyek most hallják e mű­sort először, hanem azoknak is, akik már ismerősként hallgatják, akik már várják az összeállítás ismert darab­jait, akik feszülten figyelnek egy-egy ismert, újra hallani várt részletre. Úgy hallgat­ja az ember Berek Katalin előadásában Nagy László költeményeit, mint ahogyan a jól ismert zeneműveket, szimfóniákat, operákat is új­ra, meg újra élvezni tudja a jó előadó tolmácsolásában. Berek Katalin most sem okozott csalódást. * Mottóként a József Attila című verset mondta el Be­rek Katalin, majd igen me­leg, baráti hangú bevezető­ben szólt Nagy Lászlóról né­hány mondatot. Aztán a ver­sek beszéltek, vallottak a költőről és tehetségéről, tolmácsolójának szenvedélyes versszeretetéről, megjeleníte­ni tudásáról, légkörterem­tő, színpadot betölteni tudó , készségéről. Az első ciklus­ban az ifjúkori versek néhá­­nya szerepelt, majd egy rövid megszakítás után, amit Bar­­tók-zene töltött ki, Papp Gá­bor zongoraművész, a Zene­­művészeti Főiskola tanára tolmácsolásában, a jól ismert Rege a tűzről és a jácintról című nagyszabású költemény részletét­­ hallottuk. Újabb zenei betét után következett a Halállal élek, nem kenyér­rel, a Vérogató tündér, Himnusz minden időben, s­e a ciklus zárta a monumentá­lis poéma, a Menyegző, majd befejezésként a Ki viszi át a szerelmet? Élmény, maradandó él­­méy volt mindenki számára Berek Katalin estje. Higgadt, értelemre törekvő előadás­mód egyik versnél, izzó szenvedélyek érzékeltetése a másiknál. Sima, sötét ruhá­ba állt a sötét körfüggöny előtt, s előadása nyomán mégis képek teremtek elénk. A Nagy László látta képek és történések álltak és vil­­lództak, látomások elevened­tek meg, s szinte vizuális él­ménnyé váltak a versek. Berek Katalin előadóművé­­szetét már sokszor megdi­csértük, sokszor tisztelegtünk előtte. Most is csak szuper­­latívuszokat ismételhetnénk.. A közönség őszinte elisme­réssel tapsolta meg előadá­sát. Az est utolsó részében Nagy László Kossuth-díjas költő örvendeztette meg versbarátokat két új versé­n­­ek felolvasásával. A szép verseket szívesen fogadtuk. Örültünk Nagy László sze­mélyes jelenlétének. De ta­lán jobb lett volna felolva­sását nem a­ műsor végére, a Berek Katalin előadásától már szinte a forrpontig fel­izzított légkörbe iktatni, ha­nem előbbre. Hisszük, hogy legközelebb ezeket a verseket is az előadóművész tolmá­csolásában halljuk. Éppen a költő iárnti tisztelet kíván­­tatja ezt velünk. Egészében legszebb irodal­mi élményeink közé kell be­sorolnunk a találkozást Nagy Lászlóval és Berek­ Katalin­nal. (benedek) * * * Közületek szíves figyelmébe ajánljuk! Elektromos kézi csiszológép, elektromos asztali csiszológép, elektromos kétkarú kézi fúrógép, 15 és 23 mm-es, szerelő-csillag kulcskészletek, szerelő-villás kulcskészletek, festékszóró pisztoly 500 grammos, festékszóró pisztoly 700 grammos. Beszerezhető: a vas-szaküzletekben és a FÉMVILL Kereskedelmi Vállalat 1. számú közületi boltjában, Miskolc, Vásártéri ui. 13—15. 1971. dec. 18., szombat Tisztelet a névadónak Mi együtt, a Herman! — Nem gondoltuk, hogy ilyen sokan jelentkeztek a vetélkedőre. Ezért kénytele­nek vagyunk politikai fotó­val eldönteni, ki is üljön be a versenyzők számára fenn­tartott nyolc székbe. Szerda délután ezekkel szavakkal indították a Her­a­man Gimnázium diákjainak politikai vetélkedőjét. diákok válaszoltak a kérdé­­­sekre Nem volt könnyű dolguk, egyik-másik kérdés még a politikában otthono­san mozgók számára is fej­törést okozott. De a diákok készültek. Csak nagyon kevés kérdés maradt megválaszolatlanul. Így azután gazdára találtak a Tibi-csokik, amelyeket a villámkérdések megfejtéséért ajánlottak fel, s izgalmas, érdekes vetélkedőnek voltak szem- és fültanúi az érdek­lődő diákok. íjat is adni! Dr. Tenk Béláné, a Her­man Ottó Gimnázium igaz­gatónője lelkesen, nagy sze­retettel beszélt a Herman­­emlékhét műsoráról. Érthető, hiszen tanár, diák együtt dolgozott, közös feladatnak érezte, hogy méltóan tiszte­legjenek a nagy névadó em­lékének. — Csodálatosan szép volt az emlékhét kezdése. Körbe­­álltuk az udvaron a Herman- szobrot. Hétszázan voltunk ott. Mindössze öt perc volt a koszorúzás, de hangulatában, élményadásában sokkal több. — Mi volt a céljuk e hét megren­dezésével ? — Adózni akartunk ennek a nagy szellemnek, az utol­só magyar polihisztornak. A gyerekeket is vonzotta a tu­dós széles körű tudása, szen­­vedélyes kutatóvágya, meg nem alkuvó igazságkeresése. És azt is meg akartuk mu­tatni, hogy mire vagyunk képesek. Mi együtt, a Her­man! Bemutató tanítások, iro­dalmi összeállítások, ünne­pélyes szakkörülések kaptak helyet a programban. — A biológiai szakkör kedden tartotta ünnepi ülé­sét. Meghatóan szép volt, ahogy a nagy tudósról meg­emlékeztek, szóban, képben és zenében. Tudtak újat ad­ni még annak is, aki egyéb­ként jól ismeri Herman Ot­tó munkásságát. Ezen a szakköri ülésen egyébként soron kívüli beje­lentés is elhangzott: most érkezett meg ugyanis a Ma­gyar Mezőgazdasági Múzeum által hirdetett Mezőgazdaság diák szemmel című pályázat eredménye. A Herman Gim­náziumból tizennégyen értek el helyezést. Tiszlavicz Lász­ló­ és Bujnóczki Éva , Du­­lovics Zsuzsanna dolgozata első díjat kapott. Ezenkívül három második és két har­madik helyezést értek el az iskola tanulói. Megjelent a Herman-in­láj­­­­c? Az emlékhét nagy esemé­nye volt a Herman-újság megjelenése. Régi terv, régi álom teljesült ezzel. Az is­kola diákjai régóta kérték már, hogy egyszer újságot indíthassanak, újságot, mely­ben életükről, terveikről, vá­gyaikról, eredményeikről és gondjaikról vallanak. — Sokan írtak az újságba, nem is került bele minden cikk. — mondotta dr. Tenk Béláné. De a legközelebbi­ben ismét elmondhatják majd a véleményüket. — Lesz következő újság? — Valószínűleg. Úgy ter­vezzük, hogy március 15-én, az ifjúsági napon ismét meg­jelenik a Herman. Kapui nyílni A nemcsak Herman-emlékhéten olyan rendezvé­nyekre került sor a gimná­ziumban, melyek az iskola diákjait érdekelhették. Több találkozót is rendeztek. El­látogattak a gimnáziumba például a miskolci 34. számú Általános Iskola tanulói, a miskolci általános iskolák ta­nárai, s mindazok, akiket érdekelt egy-egy esemény. — Azt szerettük volna el­érni, hogy mi, akik az ifjú­sággal foglalkozunk, — ta­nítsunk akár gimnáziumban, akár általános iskolában —, fogjunk össze. Ismerjük meg egymás gondjait, örömeit, s a közös feladatokról közösen beszéljünk. Az általános is­kolások pedig pillantsanak be egy gimnázium életébe. Csak hasznos lehet számuk­ra. Kaput nyitott a Herman. Ez a kapunyitás persze kép­letes. Hiszen nemcsak kifelé történt, hanem befelé is. Új tehetségeket hozott felszínre, szinte mondhatni, hogy új fejezetet nyitott a gimnázium életében. Csutorás Annamária

Next