Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-01 / 206. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLETEK1 AZ MSZK­H* BORSOD-AB­AÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 206. szám­ára: 80 fillér Péntek, 1978. szeptember L Leszerelési értekezlet - nyíli ülésszak Genfben befejeződött a 30 ország képviselői részvételé­vel folyó leszerelési érte­kezlet nyolchetes nyári­ ülés­szaka. A tanácskozást janu­árig elnapolták. Az értekezlet kezdete, 1962. március 14-e óta a résztve­vők összesen 805 ülést tar­tottak. Kezdetben 17 állam képviseltette magát, majd ez a szám 23-ra, később pedig 30-ra emelkedett. A UPI amerikai hírügy­nökség értesülése szerint el­képzelhető, hogy Francia­ország és Kína, amely eddig soha nem vett részt az érte­kezleten, januártól kezdve képviselteti magát. Az ENSZ közgyűlésének tavasszal megtartott rendkí­vüli leszerelési ülésszakán a résztvevők határozatot fo­gadtak el, hogy a genfi ér­tekezleten részt vevő államok számát 40-re emelik. Fran­ciaország jelezte, hogy részt vesz a kibővített fórumon. Kína azonban még nem je­lezte csatlakozási szándékát. A genfi értekezlet az el­múlt 16 év során közremű­ködött az atomsorompó szer­ződés, a világűrben és a ten­gerfenéken folytatott atomkí­sérletek betiltásáról szóló egyezmény, az 1963. évi rész­leges atomcsendegyezmény kidolgozásában, és Genfben született határozat a Moszk­va és Washington közötti „forró drót” létesítéséről is. Az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásáról és a vegyi fegyverek eltiltásáról azon­ban mind ez ideig nem szü­letett megállapodás. Mű­állapodás LibiBORban Korlátozott értékű megál­lapodás jött létre szerdán az ENSZ libanoni ideiglenes erői (UNIFIL) és a dél-li­banoni területeket ellenőr­zésük alatt tartó jobboldali keresztény fegyveresek kö­zött. A megállapodásban — amely izraeli közvetítéssel jött létre — a jobboldali fegyveresek parancsnoksága hozzájárult ahhoz, hogy az ENSZ-katonák teljes mozgás­­szabadságot élvezzenek a dél-libanoni keresztények ellenőrizte körülzárt körze­tek területén és összesen 9 újabb megfigyelőállást fog­laljanak el. A ,,kéksisakosok” ugyanakkor csak megfigye­lőként és fegyvertelenül mozoghatnak a most átenge­dett térségben.­­ Az UNIFIL és a jobbolda­li milíciák közötti szemben­állás oldódásaként értékelt egyezségről tájékoztató for­rások egyúttal hangsúlyoz­zák, hogy az izraeli határ övezete továbbra is a ke­resztény jobboldali erők tel­jes ellenőrzése alatt maradt. Dajan külügyminiszter szer­dán nyíltan kijelentette: jól­lehet Izraelt foglalkoztatja és súlyosan aggasztja a liba­noni helyzet, de az egyipto­mi—izraeli—amerikai csúcs­­találkozó előtt nem vállal­kozik katonai akcióra a li­banoni jobboldal mellett. Koszigin és Khaddam megbeszélése A szovjet—Szíriai kapcso­latokról és a kölcsönös ér­deklődésre számot tartó idő­szerű nemzetközi kérdések­ről, köztük a közel-keleti rendezésről volt szó Alek­­szej Koszigin és Abdel Halim Khaddam csütörtöki moszk­vai megbeszélésén. A tárgyszerű, baráti lég­körű találkozón mindkét fél megelégedését fejezte ki a Szovjetunió és Szíria közötti kapcsolatokat illetően. Rá­mutattak, hogy a szüntelenül fejlődő szovjet—szíriai bará­ti együttműködés megfelel mindkét ország népei érde­keinek, és az igazságos és tartós közel-keleti béke meg­teremtését szolgálja. A Szovjetunió és Szíria, elvetve a részleges külön­­megállapodások útját, a jö­vőben is következetesen az izraeli agresszió következ­ményeinek felszámolására, a közel-keleti probléma olyan alapvető, átfogó rendezésére törekszik, amely megfelel a térség minden népe törvé­nyes érdekeinek. Iskolát avattak Bogorodcsányban Bogorodcsányban, az Oren­­burgból induló Szövetség gáztávvezeték legnépesebb magyar telephelyén csütörtö­kön reggel építők és szovjet lakosok százai sereglettek össze az iskolaavató-tanév­­nyitó ünnepségre. Az alig négyezres lélekszámú tele­pülés szívében álló 24 tan­termes új intézmény hom­lokzatát a magyar és a szov­jet nép barátságát, a szocia­lista országok közösségének testvériségét éltető feliratok­kal díszítették fel. Az új tanévet már ebben a magya­rok építette, nyelvi laborató­riummal, előadó- és műselv­termekkel is ellátott — ok­tatási intézményben kezdik. Az ünnepségen jelen vol­tak Ivano-Frankovszk me­gye, valamint a járás párt- és állami vezetői is. Kobel Miroszlav, a Bogorodcsányi Járási Tanács elnöke köszön­tötte a megjelenteket, majd Sztepan Lukjancsuk, a já­rási pártbizottság első tit­kára intézett meleg szavakat a magyar építőbrigádokhoz. Hangsúlyozta, hogy a magyar építők kezdettől fogva kima­gasló munkasi­kerekkel bizo­nyítják tehetségüket, helyt­állásukat, szakmai hozzáér­tésüket. További lehetőségek a magyar-szovjet vegyipari együttműködésben Kedd óta hazánkban tar­tózkodik Leonyid Kosztan­­dov, a Szovjetunió vegyipari minisztere, aki megbeszélést folytat dr. Simon Pál nehéz­ipari miniszterrel, a két or­szág vegyipari együttműkö­désének fejlesztéséről A szovjet miniszter ebből az alkalomból ellátogatott Bor­sodba, a magyar vegyipar fellegvárába is. Csütörtökön délelőtt elsőként a Tiszai Vegyikombinátot kereste fel. Útjára elkísérte Zsengellér István, nehézipari miniszter­­helyettes. A vendégeket a TVK-ban Szénási Tibor mű­szaki igazgatóhelyettes és Balázs Lajos beruházási igazgatóhelyettes fogadta. Szénási Tibor meleg szavak­kal köszöntötte L. Kosztan­­dovot, aki már negyedik al­kalommal látogatott Lenin­­városba. — Minden magyar vegy­ipari üzem közel áll hozzám, de valamennyi közül legin­kább a Tiszai Vegyikombinát nőtt a szívemhez — mon­dotta válaszában a minisz­ter. — Leninvárosban meg­valósulni látom az 1970-ben megkötött magyar—szovjet olefinegyezményt. Annak idején dr. Szekér Gyula elv­társsal együtt „bábáskod­tunk” ennek a nagy fontos­ságú egyezménynek a létre­hozásában. Ez azért is je­lentős számunkra, mert a szovjetunióbeli Kalusi Klór­­ginil Egyesülés és a TVK között 1975-ben létrejött közvetlen termelési, techno­lógiai kapcsolat­ első volt a KGST-országok történetében. Ez egyben ráirányította a fi­gyelmet a KGST-integráció bővítésében rejlő további le­hetőségekre is. Az ezt követő megbeszélé­sen számos, a két ország vegyiparát érintő fejlesztés­­elképzelésekről esett szó. Szénási Tibor igazgatóhe­lyettes annak a véleményé­nek adott kifejezést, hogy az olefinprogram megvalósítása jól szolgálja mindkét ország érdekeit, s ami a számunk­ra igen döntő, meg­te­rem­tet­te a hazai petrolkémia alap­ját, és továbbfejlesztésének feltételeit. Az igazgatóhe­lyettes egyebek között el­mondta: kifogástalan együtt­működés, jó munkakapcso­lat alakult ki a TVK és a kalusi testvérvállalat között. A szovjet partner mindig időben megkapta Leninvá­­rosból azt az etilénmennyi­séget, amely számára a za­vartalan termeléshez szüksé­ges volt. Ez a jövőben is így lesz. Szénási Tibor a továb­biakban hangsúlyozta: a kombinát kezdettől fogva el­sőrendű feladatának tekinti az olefinegyezményben fog­lalt szállítási kötelezettségek pontos teljesítését. A gyárin­dítás óta napjainkig több mint 400 ezer tonna etilént szállított a TVK csővezeté­ken Kalusba, ahol értékes műanyagot gyártottak a szov­jet népgazdaságnak. (Folytatás a 2. oldalon.) Mai színiél ÍZÉÉ a próbEmlés kezdete (3. oldal) Hót (4. oldal) Heti rádió- ás tv-Ésor Cl. oldal) /# Őszi szántás A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tangazdaságá­ban őszi vetés alá szántanak a traktorok. A nagy tel­jesítményű Rába-Steiger erőgépekkel augusztus végé­re fejezik be a munkát. Képünkön: szántás közben el­lenőrzik a mélységet. Németh Károly szíriai vendégeket fogadott Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára csütörtökön fogadta Moha­med Dzsabir Radzsbudzst, az Arab Újjászületés Szocialis­ta Pártja (Baath) regio­nális vezetőségének főtitkár­helyettesét és Nabih Has­­sount, a regionális vezetőség tagját, akik az MSZMP meg­hívására hazánkban töltik szabadságukat A szíriai vendégekkel foly­tatott baráti, szívélyes lég­körű megbeszélésen részt vett Berecz János, a KB kül­ügyi osztályának vezetője. Jelen volt Saddik Saddikni, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. illő, Tízezer szovjet kombájn A Szovjetunióból 1976—80. között mintegy 300 millió ru­bel értékű mezőgazdasági gép érkezik Magyarországra. A mezőgazdaságunkban használt 60 ezer traktorból 40 ezer szovjet gyártmányú. Az ötödik ötéves terv idő­szakában a Szovjetunióból 28—29 ezer erőgép érkezik, ezek döntő többsége a bevált MTZ—80-as típushoz tarto­zik, a Magyarországon hasz­nált 14 500 kombájnból 10 ezer a szovjet SZK típusú gép. Szovjet kiállítás, szakmai napok Repsis bányásznapj in Miskolcon Juhász Ádám államtitkár köszöntője A 28. bányásznapot teg­nap délután Miskolcon há­rom megye: Borsod, Nógrád és Heves szén-, szénhidro­gén-, érc-, ásványbányászati vállalatai, a Bányászati Ak­namélyítő Vállalat körzetve­zetősége, az Országos Föld­tani Kutató és Fúró Válla­lat üzemvezetőségének kül­döttségei, képviselői együtt ünnepelték. Az elnökségben helyet foglalt dr. Bodnár Fe­renc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Sol­tész István, az MSZMP KB tagja, a Szocialista munka hőse, alberttelepi frontbrigád­­vezető, Vaskó Mihály, a He­ves megyei Pártbizottság el­ső titkára, dr. Kapolyi László, a nehézipari miniszter he­lyettese, Simon Antal, a Bá­nyaipari Dolgozók Szakszer­vezetének főtitkára, Rózsa Kálmán, a Miskolci városi Tanács elnöke, Tóth József, a Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkára, Török László, a KISZ Bor­sod megyei Bizottságának el­ső titkára, Hegyi Imre, a (Folytatás a 2. oldalon.) Az ünnepség elnöksége Szabados György felvétele I

Next