Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK) ÉSZAKMAGYARORSZÁG AZ MSZMP BORSOD-ABAÚ­T-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI­. évfolyam, 51. szám­ára: 1,80 Ft Vasárnap, 1981. március 1. A szovjet-afgán szerződés évfordulója Moszkvában pénteken, ün­nepi gyűlésen emlékeztek meg az első szovjet—afgán barátsági szerződés 60. év­fordulójáról. Az ünnepségen felszólalt Szergej Antonov, a Szovjet—Afgán Baráti Tár­saság elnöke, a kormány tagja, és Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokra­tikus Párt KB főtitkára, a Forradalmi Tanács elnöke, miniszterelnök, aki az SZKP XXVI. kongresszusa alkal­mából tartózkodik a szovjet fővárosban. „A Szovjetunió mindig az afgán néppel való barátság és internacionalista támoga­tás elkötelezettje volt és marad” — hangsúlyozta An­tonov. Emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió a világon elsőként ismerte el Afga­nisztán függetlenségét, ugyan­így Afganisztán is elsőként ismerte el a fiatal szovjet ál­lamot. Az 1921-ben kötött szerződés a két nép közötti barátság és jószomszédi kap­csolatok sokoldalú fejlődésé­nek szilárd alapját vetette meg. Antonov rámutatott: az afgán népnek az áprilisi forradalom célkitűzéseiért folyó harcában szembe kel­­ett szállnia az imperialista és a belső ellenforradalmi erők gondosan megszervezett provokációival. A Szovjet­unió ennek elhárításához nyújtott segítséget. Egyúttal mindkét ország síkraszáll a kialakult helyzet politikai rendezéséért. Az amerikai vezető körök, a kínai vezetés és a pakisztáni katonai re­zsim azonban igyekeznek megakadályozni, hogy ilyen politikai rendezés létrejöjjön. Válaszában Babrak Kara mái hangsúlyozta, hogy sen­ki nem képes megingatni a két ország barátságát, amely­nek alapját még Lenin hozta létre. „Az országaink közöt­ti, sok megpróbáltatást átélt jószomszédi kapcsolatok né­peink akaratát fejezik ki” — mondotta. — Az 1921-ben aláírt szov­jet—afgán szerződés megte­remtette a két ország közötti egyenjogú kapcsolatok szi­lárd alapját. E kapcsolatokat erősítette meg az 1978-ban kötött barátsági, jószomszéd­sági és együttműködési szer­ződés, amely minőségileg magasabb szintre emelte a két ország kapcsolatait — hangsúlyozta végezetül Bab­rak Karmai. Milliók tüntetése Spanyolországban Spanyolok milliói tüntet­tek — mint már jelentettük — pénteken este Madridban és az ország más nagyváro­saiban a demokrácia, a sza­badság és az alkotmány vé­delmében, a fasiszta és más jobboldali erők fokozódó te­vékenysége ellen. A tömeg­­tüntetést a parlamentben képviselt nagy politikai pár­tok és a két legnagyobb szakszervezeti szövetség hir­dette meg. A fővárosban a tüntetők a centrumból a parlament épü­lete elé vonultak, ahol a hét elején — csírájában elfojtott — puccskísérlet történt. A tüntetés záróaktusaként An­tonio Hernandez Gil, a fran­­coista rezsim bukása utáni első spanyol alkotmányozó gyűlés elnöke kiáltványt ol­vasott fel, amelyben az ál­lamcsínykísérlet résztvevői­nek szigorú megbüntetését követelte. Kambodzsai mérleg Phnom Penhben összeült a Kambodzsa megmentésének nemzeti egységfrontja köz­ponti bizottsága. Nyitóbeszé­dében Heng Samrin, az egy­ségfront és a­­ népi forradal­mi tanács elnöke áttekintette a kambodzsai nép, az ország újjászületése óta eltelt idő­szak eredményeit, majd a je­lenlegi helyzetet jellemezve hangsúlyozta: „Az ország bel­ső rendje szilárd, erősödik a Kambodzsai Népköztársaság nemzetközi tekintélye”. Szi­­hanuk szerepével kapcsolat­ban Heng Samrin kijelentet­te: az ex-herceg Washington és Peking által előrángatott személye jelképezi a kam­bodzsai emigráns ellenforra­dalmi csoportok egységpró­bálkozásainak a kudarcát. Heng Samrin kitért az idén tartandó választásokra is. „Azok a valóban demokrati­kus rendszer szimbólumai lesznek, biztosítják a népnek a jogot, hogy azokat válas­­­sza meg, akik a legmegfele­lőbben tudják képviselni ér­dekeit, irányítani az orszá­got.” A központi bizottsági ülés résztvevői beszámolót hall­gattak meg a nemzeti front és tagszervezetei tevékeny­ségéről az ifjúság, a nők, az értelmiség és a nemzeti ki­sebbségek körében. „A front arra törekszik, hogy a lakos­ság valamennyi rétegét be­vonják az ország újjáépítésé­be, védelmébe, valamint­ erősítsék a stratégiai szö­vetséget Kambodzsa, Viet­nam és Laosz között” — hangzott el a beszámolóban.' A tervjavaslat vitájával folytatta munkáját az SZKP XXVI. kongresszusa Kádár János és Leonyid Brezsnyev találkozója Az SZKP XXVI. kong­resszusának szombat délelőt­ti ülésén Grigorij R­omanov, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, a Lenin­­grádi­­ területi Pártbizottság első titkára­ elnökölt. Az első felszólaló a Szara­­tovi területi Pártbizottság el­ső titkára, Vlagyimir Guszev volt. Úgy gondolom, valamen­­­nyi küldött érzéseit fejezem ki, amikor örömmel üdvöz­löm külföldi vendégeinket, fegyvertársainkat a közös harcban, bajtársainkat a munka hadseregében — mon­dotta. — A felszólalások, ame­lyek itt a Kremlben, vala­mint a mun­kásgyűléseken hangzottak el, nagyra érté­kelték az SZKP tevékenysé­gét, következetes, internacio­nalista politikáját. Ez a szo­lidaritás felmérhetetlen érté­kű ösztönzés a szovjet em­berek számára, segít abban, hogy átérezzük mindennapos munkánk nemzetközi jelen­tőségét — mondotta beszéde elején a jelenlevők nagy tap­sa közepette. Részletesen szólt a terület gazdasági fejlődéséről, s el­sősorban azt sürgette, hogy gyorsítsák meg az öntöző­­rendszerek építését, mint mondotta, ezáltal biztosíthat­nák a mezőgazdasági terme­lés jelentős bővítését. A Szovjetunó egyik leg­eredményesebben működő energiatermelő ágazata, a gázipar üdvözletét tolmácsol­ta a kongresszusnak az ága­zat minisztere, Szabi­ Orud­­zsev. A gázipar, amelynek területén ma 4ü0 ezren dol­goznak, a tizedik ötéves terv­ben meghaladta az előirány­zatot és 1980-ra már 435 milliárd köbméter földgázt termelt. Az iparágban a mun­ka termelékenységét öt év alatt egyedülálló mértékben, 43 százalékkal növelték. Ma a Szovjetunióban a vasol­vasztók több mint 80 száza­lékát földgáz működteti. A világon a legolcsóbb tarifa mellett csaknem 200 millió szovjet ember lakásában föld­gázzal fűtenek, főznek. A Szovjetunióban van a világ legnagyobb, mintegy 130 ezer kilométer hosszúságú egysé­ges földgázvezeték-rendszere. A miniszter örömmel szá­molt be a kongresszusnak arról, hogy a szocialista or­szágok összefogásával létre­jött Európa legnagyobb gáz­vezetéke, a Szövetség gázve­zeték, amely a KGST tagál­lamaiba juttatja el a szovjet földgázt. Orudzsev sürgette, hogy használják ki jobban a lét­rehozott óriási gáztermelő­­és -továbbító kapacitást. A délelőtti ülésen több kül­földi vendég is felszólalt. Mohamed Szaid Mazuzi, az Algériai Nemzeti Felszabadí­­tási Front pártja Politikai Bizottságának tagja tolmá­csolta Bendzsedid Sadli el­nök és a Front egész veze­tésének üdvözletét. Hangsú­lyozta: az algériai nép figye­lemmel kíséri a Szovjetunió népeinek sikereit. A Szov­jetunió az emberiség haladá­sának élén jár, az Októberi Forradalom a nemzeti önren­delkezésért küzdő népek stratégiai szövetségese lett — mondotta a többi között. Méltatta az algériai—szov­jet együttműködést, amelyet — mint mondotta — az or­szág népe nagyra értékel. Ez becsületes, őszinte együtt­működés — hangoztatta a többi között, rámutatva: Al­géria növelni kívánja a két ország, a két nép, a két párt együttműködését, amely meg­felel az enyhülésért közösen vívott harc érdekeinek. (Folytatás a 3. oldalon) Tanácskozik a kongresszus Tavaszra várva emberek, várják, hogy minél előbb kitavaszodjon. Ripor­tunkban, amelyet az 5 oldalon találhatnak meg olvasó­ink, beszámolunk a kácsiak életéről, emlékeiről, terveiről. Kacs, a közel ezer lakost számláló község forrásairól és für­dőjéről ismert megyénkben. Ilyenkor, télen üres a Lenin Kohászati Művek gyermeküdülője, és a strand medencéjé­ben sincsen víz. A faluban viszont már „mozgolódnak" az a napú számaira Tegnap délelőtt Kazincbar­cikán, az Egressy Béni Mű­velődési Központ színházter­mében tartotta idei zárszám­adó és tervtárgyaló közgyű­lését a nagybarcai Bánvölgye Termelőszövetkezet. A teg­napi közgyűlés — amelyen a vendégek sorában ott volt Újhelyi Tibor, a megyei párt­­bizottság titkára is — kettős ünnepet jelentett a nagy számban megjelent tagság­nak. Egyrészt pénzügyileg eredményes esztendőről ad­hattak számot, másrészt most ünnepelték megalakulásuk 20. évfordulóját. Szabón György, a termelő­­szövetkezet elnöke mindenre kiterjedő, részletes beszámo­lója során — amelyben az elmúlt gazdasági évet, vala­mint az ötödik ötéves terv realizálását értékelte — ki­­emelte, hogy a gazdaság a tervidőszakban teljesítette gazdaságpolitikai feladatait, megerősödött mezőgazdasági nagyüzemmé vált, amit a ha­tékonyabbá, kiegyensúlyozot­tabbá vált termelésük igazol leginkább. Különösen 1980- ban a gazdálkodás újabb és újabb tartalékait tárták fel. A tevékenységi körök kibő­vítésével, a kiegészítő tevé­kenység fejlesztésével növel­ték a termelést — s a ked­vezőtlen természeti és időjá­rási viszonyok miatt Veszte­ségessé vált alaptevékenység ellenére is — nyereséges esz­tendőt zártak. Szántóterüle­teik egyharmada meredek lejtőn helyezkedik el, kéthar­mada pedig a Sajó ár­­ca (Folytatás a 2. oldalon)

Next