Észak-Magyarország, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

IL S' POLITIKAI NAPILAP In­:: L­XLVI. évfolyam, 101. szám 1990. május 2. Szerda Ára: 4,30 Ft Ma alakuló ülés Megkezdi munkáját az új Országgyűlés Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnö­ke alkotmányos kötelezettsé­gének eleget téve május 2- án délelőtt 10 órára hívta össze az új Országgyűlés alakuló ülését. A kétnaposra tervezett parlamenti ciklusindító ta­nácskozást mintegy három­hetes szakértői, frakcióveze­tői, illetve pártvezetői szin­tű egyeztető-előkészítő tár­gyalássorozat előzte meg. A parlamenti pártok és a füg­getlen képviselők éles viták­ban, kompromisszumok árán egyezségre jutottak minden fontos kérdésben. A kialakított program sze­rint az alakuló plenáris ülés az ideiglenes államfő elnök­letével kezdődik meg. A Himnuszt követően Oszter Sándor színművész tolmácso­lásában hangzik el Petőfi Sándor A nemzetgyűléshez című költeménye. Szűrös Mátyás megnyitója után Var­ga Béla, az 1946—47-es Nem­zetgyűlés elnöke és Vörös Vince, az Ideiglenes Nem­zetgyűlés és a Nemzetgyűlés volt jegyzője mond ünnepi beszédet. Varga Béla az ideiglenes köztársasági elnök és a parlamenti pártok meg­hívására vesz részt az ala­kuló ülésen; ugyancsak az ő vendégük lesz Habsburg Ottó, az Európai Parlament magyar szekciójának elnöke. Az ünnepélyes nyitányt a hivatalos napirend váltja majd fel. A köztársaság ideiglenes elnöke jelentést tesz a megbízólevelek átvéte­léről. Az MTI értesülése szerint április 28-án, szom­baton délben ötven képvi­selőtől még nem kapták meg a megbízólevelét. Ugyancsak szombaton, a leendő korel­nök és korjegyzők a parla­menti szakértők és az Orszá­gos Választási Bizottság két tagjának segítségével előze­tes mandátumvizsgálatot végzett. Több képviselő man­dátumának sorsa a folya­matban lévő jogorvoslati ügyek miatt még kérdéses, így ők, ha részt is vesznek az ülésen, képviselői jogai­kat nem gyakorolhatják. A korelnök Kéri Kálmán (MDF, országos lista) lesz, a körjegyzői tisztet pedig a négy legfiatalabb képviselő tölti majd be. Kéri Kálmán szintén kö­szönti az új Országgyűlés tagjait, majd javaslatot tesz az ülés napirendjére. A dön­tést követően kerül sor az Országos Választási Bizott­ság, illetve a Belügyminisz­térium Választási Irodájá­nak beszámolójára. E köte­lezettségüket törvény írja elő. Az írásos beszámolók­hoz fűzött rövid szóbeli ki­egészítéseket a mandátum­vizsgálat követi. A mandátumigazolás és a mandátumvizsgálat eredmé­nyéről szóló jelentés alapján hoz határozatot a plénum, ismertetik az igazolt képvi­selők névsorát, majd a hon­atyák ünnepélyes esküt tesz­nek. E programban szerepel a parlamenti pártok képvise­lőcsoportjainak megalakítá­sáról, vezetőikről, illetve a független képviselők megbí­zottjának nevéről szóló je­lentés, az országgyűlési tisztségviselők megválasztá­sa, a Minisztertanács lemon­dása, továbbá törvényjavas­lat megtárgyalása az 1956- os októberi forradalom és szabadságharc jelentőségéről. Az alakuló ülés második napján jelenti be a köztár­saság új ideiglenes elnöke — a parlament elnöke — a kormányalakítási megbí­zást. Ezt követően az Or­szággyűlés határoz a parla­ment állandó és külön bi­zottságainak megalakításá­ról, valamint a képviselők tiszteletdíjának és költségté­rítésének ideiglenes szabá­lyozásáról. Az új Országgyűlés alaku­ló ülésére a pártok számos vendéget hívtak meg, Ők foglalnak majd helyet az üléstermet körülvevő páho­lyokban és a karzaton is. Emiatt ez alkalommal igen­csak nehézzé válik a sajtó munkája, hiszen az újság­írók kiszorulnak az üléste­remből, s csupán monitoro­kon követhetik nyomon az eseményeket. (MTI) Sportcsarnok Bekecsen 33 Ne legyünk kishitű­ek a cselekvésben LELTÁR AZ UTOLSÓ NAPRÓL KÉT PIRÍTÓS A MINISZTERELNÖKTŐL „BEJELENTEM A KORMÁNY LEMONDÁSÁT" — A­­ borús idő ellenére joggal mondhatjuk itt Be­kecsen, hogy szép napra éb­red­tünk — ezzel a gondolat­tal köszöntötte az ünnepelni összesereglett több száz gyer­meket, ifjat, felnőttet és idős embert tegnap, május 1-jén, délelőtt Tóth István, a köz­ség tanácselnöke. A helybéliek, a környék­ről érkezett vendégek és ér­deklődők­­ között ott volt Németh Miklós miniszterel­nök, a­­ körzet országgyűlési képviselője is; ott , a be­kecsi új lakótelep és sport­telep mellett megépült sport­­csarnok előtti téren. Az ünnepség a Himnus­­­szal kezdődött, majd az egy­házak képviselői léptek a mikrofonhoz. Sivadó János, görög­­katolikus pap, mon­dandóját Kölcseyihez és a Himnuszhoz fűzte; emlékez­tetett az ősökre, akik munka előtt mindig Isten áldását kérték ... Őt Tóth Bálint, a római katolikusok plébáno­sa követte, kérve az Urat, áldja meg ezt a hajlékot és mindazokat, akik ide tanul­ni és dolgozni betérnek. Vé­gül Pálóczy László reformá­tus lelkész idézte fel Pál apostolnak a sportról és a sportolókról vallott gondo­latait, a célról például ezt: Méltatlanná soha, semmi­ben ne legyünk !... Az egyházak vezetői és a községi tanács elnöke után Németh Miklós avatta fel az új intézményit: — Örömmel jöttem fel­avatni ezt a létesítményt, amely hitem szerint arra szolgál, hogy gyermekek és felnőttek lélekben és testben épüljenek és egészségeseb­bek legyenek. A tény, hogy i­tt á­ll ez a szép sportcsar­nok, a bekecsiek életerejét mutatja, és azt a szándékot, hogy ahol születtek, ott sze­retnének élni és boldogulni — mondotta, a helyiek ös­­­szefogását elismerve. A miniszterelnök röviden szólt arról is, hogy holnap (az olvasónak ma), május 2-án (Folytatás a 2. oldalon) 99 fő éjszaka fejeződött be a A bekecsi sportcsarnok mától­­ nyitott mindenki számára. Szép­­­ re és használhatóra a Budapesti Magasépítő Tervező Vállalat szakemberei álmodták: nyíregyházi építők építették; a szükséges 12 millióból 6 milliót a helybeliek „spóroltak" össze. A minisz­terelnök örömmel nyitja meg a „kaput" ... Esőben is jókedvűen A századik Büszkén fogadtam a meg­bízatást, én tudósíthatok a 100., centenáriumi május el­sejei ünnepségekről. Amióta az eszemet tudom, nélkülem május elseje nem múlt el. S hogy ez nem csupán nekem jutott eszembe a századik évfordulón, azt igazolta a tegnap, egy felejthetetlen nap a csanyiki Majális-parkban, a miskolciak-borsodiak ked­velt kirándulóhelyén. Ám az ünnep nem itt, ha­nem még április 30-án Bor­­sodnádasdon, verőfényes idő­ben, a lemezgyáriak kedvelt népkertjében kezdődött. Ők ezt a napot szánták rá, hogy megemlékezzenek a chicagói munkástüntetésről, a II. In­­ternacionálé felhívásáról, amelyhez a magyar munká­sok az elsők között csatla­koztak. Balogh Béla, a Va­sasszakszervezet területi tit­kára köszöntőjével kezdődött, majd a fiatalok báljával hé­nap Borsodnádasdon Tegnap pedig az egész or­szággal együtt köszöntötték Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye dolgozói a 100. május el­sejét Sátoraljaújhelyen, Óz­­don, Kazincbarcikán, Mező­­csáton, Encsen, Leninváros­­ban, Mezőkövesden, Sárospa­takon és a megye többi tele­pülésén a lakosság nagy ré­sze ennek az ünnepnek, a centenáriumnak szentelte a napot. így volt ez a megyeszék­helyen is, ahol az ünneplők megszokott környezetükben, a csanyiki Majális-parkban gyülekeztek. Ez a nap — mondotta kö­szöntőjében Szőke Károly, a Vasas Szakszervezeti Szövet­ség alelnöke — minden vál­tozásokat felülmúló, megkér­dőjelezhetetlen ünnep. Szavait igazolta a tömeg, amelynek számát megbecsül­ni felelőtlenség lenne. Hi­szen délelőtt tíz órától késő (Folytatás a 2. oldalon) Akinek első volt a századik ... t

Next